Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-19 / 116. szám

6. oldal Egészségmagazin 1995. május 19., péntek Üzennek a molekulák A szorongó, a lelki beteg ember hamar nyúl a pohár után, az italtól várván a segítséget. S nem csak a férfiak. Két évvel ezelőtt a pszichiátriai és neurológiai szakrendelése­kén hazánkban közel egymillió beteg fordult meg! Azóta szá­muk több lett. Az alkoholisták száma nőtt - köztük sajnos a nők aránya is -, a legóvatosabb becslések szerint is megközelíti az egymilliót. Az öngyilkosok arányát tekintve „őrizzük” vi­lágelsőségünket. Egyre több honfitársunkat a sok szenve­déssel járó depresszió keríti ha­talmába. Kimutatták, hogy minden tizedik férfi, illetve minden ötödik nő életében leg­alább egyszer átesik rajta. A betegségek szinte minden esetben az agyműködés zavara­ira vezethetek vissza. Az agy titkainak a feltárásánál csupán az út elején járunk. A kutatások azonban eljutottak oda, hogy kiderült: A lelki betegségek gócai az agyban működő, úgynevezett üzenő molekulák rendellenes tevékenységében keresendők. Ezek az említett molekulák közvetítik ugyanis az agymű­ködést meghatározó sejtek kö­zötti „párbeszédet”. Ezt a rend­ellenességet, a molekulák meg­bomlott működését helyre lehet hozni gyógyszeres, illetve pszi­choterápiás kezeléssel, vagy a kettő kombinációjával. Ily mó­don gyógyítható a depresszió, a szociális fóbia, de más pszichés betegség is. A fő feladat: idő­ben orvoshoz fordulni! Ezzel sok más baj, sőt tragédia előz­hető meg, például az alkoho­lizmus, a kábítószerezés, akár az öngyilkosság is. Nyolcmillió új beteg évente Évente hárommillióan halnak meg tuberkulózisban - közölte az Egészségügyi Világszerve­zet. Az új megbetegedések száma egy évben nyolcmillió körül van, s a világnépesség harmada hordozza magában a mycobacterium tuberculosist, a betegség kórokozóját. A halál­esetek 95 százalékát a fejlődő országokban regisztrálják, ahol elsősorban a szűrés és a gyógyí­táshoz szükséges anyagi forrá­sok hiányoznak. Gondot jelent az is, hogy új, a hagyományos terápiára nem reagáló törzsek jelentek meg, illetve, hogy még a reagáló törzsek esetében is hosszadalmas a kezelés és so­kan még a teljes gyógyulás előtt abbahagyják a gyógysze­rek szedését. Nem gyűjtik az alapanyagot Korábban a laktanyákban na­ponta fel-feltűntek a Humán Ol­tóanyag Termelő és Gyógyszer­­gyártó Részvénytársaság vize­letszállító speciális gépkocsijai. A laktanyákban a sorkatonáktól naponta összegyűjtötték a reg­geli első vizeleteket. A vizelet­ből nyerték az Ukidan nevű gyógyszer alapanyagát, az uro­­kinázt, amelyet a humán gyó­gyászat hasznosít. A szakembe­rek véleménye szerint ennek a gyógyszernek az előállítása rendkívül költséges, nagyon drága gyógyszer. Az 1993-as év végéig a fiatal sorállomány vize­letét gyűjtötték, majd azt fel­használva, megfelelő technoló­giával előállították az urokinaz nevű gyógyszeralapanyagot. Egyik fontos felhasználási terü­lete ennek a heveny szívinfark­tus-terápiában van. De 3 éve gazdasági okokra hivatkozva beszüntették a vizeletgyűjtést. A lézerorvoslás lehetőségei A lézer segítségével történő gyógyászat nem mai találmány, s ma már a gyógyító fénysugár elfoglalta az őt megillető helyét az orvoslásban. A lézer nem más, mint egy speciális fényfor­rás. Egyedi jellege az, hogy pár­huzamosak a sugarai, egyszí­­nűek és nagy teljesítményűek. E tulajdonságai teszik alkalmassá sokféle felhasználására, többek között az orvoslásban. Jól lehet vágni vele, égetésre is alkalmas. A kis teljesítményű lézer bizo­nyos biológiai folyamatok ser­kentésére is jó, ezt használják fel például sebek gyógyításánál. Sok előnye van: vérzés nélkül lehet vele operálni, minimális a fájdalomérzet, gyors a gyógyu­lás, nem kell varratokat alkal­mazni, fájdalomcsillapításra és gyulladáscsökkentésre is alkal­mas. Gondozóképzés Kiskunhalason Országszerte egyedülálló az a képzési program, amelyet ta­valy dolgozott ki segítőivel Be­csemé dr. Kiss Erzsébet, a ha­lasi Garbai Sándor Szakképző Iskola szociális és egészség­­ügyi tagozatának vezetője. A kezdeményezés, nevezetesen, hogy cigány hallgatók részvéte­lével szociális gondozókat és ápolókat képezzenek, nem minden előzmény nélkül való, hiszen néhány próbálkozás volt már hazánkban, ám azok nem bizonyultak eredményesnek.-Miért indították a progra­mot?- A cigány családokkal is kapcsolatban álló kollégáim ad­ták az ötletet - védőnők, szo­ciális gondozók, családsegítő­­sök -, hogy ki kellene találni egy speciális programot a cigá­nyok számára. Az ő problémái­kat ugyanis - történelmi múlt­juknál, hagyományaiknál, élet­módjuknál és etnikai sajátossá­gaiknál fogva - egészen más­féle hozzáállással kell kezelni. Úgy éreztük, a szintén cigány származású emberek jobban át tudják látni e problémákat, s ta­pasztalataink szerint ők is na­gyobb bizalommal fordulnak gondjaikkal a saját etnikumuk­hoz tartozók felé.- Hogyan épül fel a képzés?- Két részből áll, egy speciá­lis felzárkóztató programból és a Muu«uwn gjujw/xiau i u icozii vcozjiicxv. a szociálisgondozó- és ápoló­képzésből, melynek során töb­bek kö^ltt a fejlődéslélektan­nal, szociológiával, közegész­ségtannal, elsősegélynyújtással, ápolással kapcsolatos ismere­tekre tesznek szert a tanulók. A programot 26 fővel indítottuk, ma 23-an tagjai a csoportnak. Ami különösen szembetűnő volt, az a cigány fiúkra és lá­nyokra egyaránt jellemző gye­rek- és családszeretet, a segítő szándék és a fejlett probléma­megoldó készség. Úgy érzem, ezek olyan értékek, amelyekre bátran építhetünk.- A tanárok, oktatók hogyan készültek erre a programra?- Ahhoz, hogy reálisabb ké­pet kapjanak a cigányságról, speciális felkészítésen kellett részt venniük. Tanulmányozták a cigányság történetét, szoká­sait, és kijártak családok­hoz is, hogy közelebbről ismer­jék meg életmódjukat, problé­máikat. Ádám Miklós Lombikbébik Kecskeméten? Két éve adtunk hírt arról, hogy a kecskeméti megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztá­lyának szakemberei korszerű meddőségkutató központ kiépí­tésén dolgoznak. A munka azóta is folyik, igen eredmé­nyesen. A megyéből, környéké­ről, sőt az ország több pontjáról idejáró gyermektelen nőket, il­letve házaspárokat egy ötfős - kifejezetten erre a problémára szakosodott - orvoscsoport fo­gadja. A meddőségkutatás köz­vetlen irányítását az osztály ve­zető főorvosa végzi. Godó György professzor immár húsz éve jó ismerője a téma hazai és nemzetközi vonatkozásainak, s munkájáért számos szakmai el­ismerésben részesült. Ezúttal a központ működéséről és to­vábbi terveikről faggattuk.- Örömmel számolhatok be eredményeinkről és egyre nö­vekvő forgalmunkról. Csak ta­valy több mint háromszáz újonnan jelentkező házaspár keresett fel bennünket - velük együtt évente ezerötszázan for­dulnak meg nálunk ilyen jel­legű problémával. Már két­száznál is több terhességgel di­csekedhetünk, s a tendencia azt mutatja, hogy az osztályunkon a kezelések eredményeként vi­lágra jött újszülöttek száma jócskán emelkedik majd.- Az esetek hány százaléká-Az élet első percei. ban tudnak segíteni a pároknak?- Körülbelül 80%-uknál mindenféle vizsgálatot és keze­lést el tudunk végezni. A pete­érés zavarainak valamennyi „kezelhető” formáját gondo­zásba vesszük. A méhkürt bizo­nyos típusú elzáródásakor mik­­rosebészeti műtéteket végzünk, az ilyen beavatkozásokhoz lé­zerberendezéssel is rendelke­zünk. A férfiterméketlenség vizsgálatára és gyógyítására szolgáló eljárásaink a hazai és nemzetközi követelményeknek megfelelően folynak. Az elmúlt év során bevezettük az úgyne­vezett homológ inszeminációt. Ez egy igen bonyolult művelet, ezért fontos elmondanom: már vannak terhességeink, melyek ezúton jöttek létre. Egyébként osztályunkon nemrégiben gene­tikai tanácsadó és laboratórium készült, és ultrahang-laborató­riumunk is igen színvonalasan működik.- Úgy haliam, hamarosan Kecskeméten is születnek majd lombikbébik...- A meddőség azon fajtáján, melyeket a petefészek elzáró­dása okoz, az orvostudomány jelenlegi álláspontja szerint az úgynevezett lombikbébieljárás­­sal segíthetünk a legeredménye­sebben. Ennek programját már részletesen kidolgoztuk, és szakmailag felkészülten várjuk az indulást. Hogy ez mikor lesz, az a megfelelő anyagi támoga­táson múlik, vagyis azon, mikor tudjuk beszerezni a szükséges berendezéseket. Reméljük, erre egy évnél nem kell többet vár­nunk, hiszen óriási az igény. Je­lentős azoknak a házaspároknak a száma, akik csak a lombikbé­­bieljárás útján juthatnak a várva várt utódhoz. Ha a lombikbébi­program Budapest, Debrecen és Pécs után Kecskeméten is bein­dul, ez lesz az országban az első, megyei szinten létrejött meddő­ségkezelő centrum. Úszni, csak úszni, csak úszni A rendszeresen úszó gyerekek és az úszni nem tudók körében végzett hazai felmérés sze­rint az úszók között sokkal kevesebb a tartáshibás gyermek. Az úszás ugyanis erősíti a hát és az egész test izomzatát és gyógyír lehet a különféle gerincbetegségekben szenvedőknek is. Csak időben, még óvodás korban kell elkezdeni - állítják a tanulmány szerzői. Hús helyett együnk zöldséget Ha egy nő naponta 10 gramm telített zsírt fogyaszt el, 20 szá­zalékkal nagyobb mértékben teszi ki magát annak, hogy pe­tefészekrákot kap. Ám napi két kis adag zöldséggel kivédhető ez a veszély - ez áll egy ameri­kai tanulmányban, amely az ot­tani rákkutató intézet folyóira­tában jelent meg. Az Egyesült Államokban évente 20 ezer nő betegszik meg petefészekrák-Roham és görcs Akinek volt már szívkoszo­rúér-görcse, annak szíve ellen­állóvá válik a szívroham idején - állítják amerikai kutatók. Amint a bokszoló készül a nagy mérkőzésre, úgy a szív is felké­szül: az ischaemia (helyi vérte­­lenség) idején, azokban a fázi­sokban, amikor a szívizom nem kap elegendő oxigénben gaz­dag vért, megedzi izomsejtjeit. Azok, akik már átestek szívko­szorúér-görcsön, valószínűleg nem halnak bele egy szívro­hamba. ban és közülük 12 500 meg is hal, főképp azért, mert korai stádiumában nehezen észlel­hető a baj. A legfőbb rizikóté­nyező az ösztrogén, a női tü­szőhormon, s ha ennek terme­lődése csökken - például abban az esetben, ha egy nő fogam­zásgátló tablettát szed -, akkor csökken a veszély is. A kutatók régóta gyanítják, hogy a szívbe­tegségek kialakulását segítő te­lített zsír szintén rizikótényező. Arra a következtetésre jutottak most, hogy reális összefüggés van a petefészekrák és a telített zsír között. A gyümölcsből, zöldségből álló étrend sokféle betegségtől megvéd, s most úgy tűnik, a petefészekráktól is. Azt még pontosan nem derítették ki, hogy a hormonok által befo­lyásolt rákbetegséget miképpen befolyásolják a telített zsírok. Az endoszkópia japán áldozatai Kétszáznál több beteg halt meg az endoszkópos vizsgálattal kapcsolatos, váratlan szövőd­mények miatt Japánban négy év alatt. A japán orvosok azon­ban attól tartanak: ez csak a jéghegy csúcsa. Japánban nem­régiben készítettek felmérést arról, milyen veszélyekkel jár­hat ez a vizsgálati módszer. A leggyakoribb halálok a vizsgált belső szerv falának sérülése, vérzése és gyulladása, valamint a vizsgálatnál alkalmazott gyógyszerek és érzéstelenítők beadását követő sokk. A felmé­rés szerint átlagosan 1560 vizs­gálatra esik egy haláleset. Furcsa módon az endoszkó­pia az orvosra is veszélyes le­het: négy év alatt 68 doktor fer­tőződött meg vizsgálat közben a fertőző májgyulladás vírusá­val, mivel elfeledkezett egy fontos apróságról: nem használt gumikesztyűt. Az oldalt szerkeszti: Ábrahám Eszter

Next

/
Thumbnails
Contents