Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-17 / 114. szám
10. oldal Tisztelt Szerkesztőség: 1995. május 17., szerda Minden terhet ránk raknak? Galambirtás Kecskeméten OLVASÓSZOLGÁLAT Megkapják a PN-kártyát „Régi előfizetője vagyok a Petőfi Népének, mindennap az első dolgom, hogy a kezembe vegyem. Öreg nyugdíjas vagyok, ráérek, sokat jelent megnézni, hogy mi újság van az országban, a megyében. Egy régi gondom és egyben kifogásom van: fölöslegesnek tartom a színes műsort, és még mellette a heti ajánlatot, a napi ismertetést. Egyáltalában nincs rá szükség, az előfizetőknek nem kell. Elegendőnek tartanánk, ha naponta megmaradna az a műsorközlés, amit most is megtalálunk az újságban. Kérjük, szüntessék meg a mostani megoldást, ami bizonyára Önöknek is sokba kerül, és köze van ahhoz, hogy emelkedett a lap ára” - írja levelében egy előfizetőnk Tabdiról. Gondolkodunk a megoldáson „A régi fekete-fehér műsor jobb volt! Azt ki lehetett emelni az újságból, sőt a pénteki szám, amelyben megtaláltuk, nem került többe vélekedik egy lajosmizsei előfizetőnk. A TV- extra műsormelléklettel kapcsolatban naponta kapunk ilyen tartalmú jelzéseket levélben, telefonon, és személyesen is. Köszönjük a véleményeket, javaslatokat. Gondolkodunk a megoldáson, és hamarosan visszatérünk a témára. Az engedményes vásárlásról Előfizetőink ezekben a napokban, legkésőbb június 1-jéig megkapják a PN-kártyát, amely engedményes vásárlásra jogosít a Petőfi Népével szerződött üzletekben. A nagy érdeklődéssel várt kártya-partinak csak nyertesei lehetnek: előfizetőink a vásárlásaik során megtakaríthatják akár az előfizetési díj többszörösét is. Boltok - főleg élelmiszerüzletek - még jelentkezhetnek a 76/481-391-es telefonon. Hetenként két alkalommal Szerencsekerék-játékunk az új előfizetők számára még ismeretlen, számos kérdést kapunk a nyereményjátékkal kapcsolatban. A szelvények hetente kétszer jelennek meg a Petőfi Népében. Ezeket kitöltve, egyszerre is el lehet juttatni a szerkesztőségbe. Átveszik a kézbesítők és a terjesztési ügynökségek is. Előfizetőink korlátlan számú szelvénnyel pályázhatnak, amelyek beérkezési határideje május 31. Továbbra is várjuk kedves olvasóink észrevételeit, kérdéseit, javaslatait az újsággal és annak terjesztésével kapcsolatosan a jól ismert 76/481-391-es telefonon és a Kecskemét, Szabadság tér 1/A címen. A Tisztelt Szerkesztőség című rovat május 10-i számában olvastam egyik olvasójuk levelét a kötelező kamarai tagságról. Nagyon örültem, hogy végre akadt valaki, aki ezekről a dolgokról mer írni. Mélységesen egyetértek minden sorával. Sokan vagyunk olyan emberek, akik azért kényszerültünk vállalkozni, mert csak ez az egy kapu volt nyitva számunkra. Rá lettünk kényszerítve, ha magunk és családunk részére valamiféle megélhetést akarunk, hogy létfenntartásunkat biztosítsuk. Senkit nem érdekelt vagy érdekel, hogy ez mibe kerül. Feléljük mindenünket, kockára tesszük a családunk és magunk jövőjét, ha egyáltalán van még. Nem mindenki nagyvállalkozó, mi vagyunk az igazán Tisztelettel kérjük a Petőfi Népe szerkesztőségét az alábbi cikkünk közlésére: A Kötelező kamarai tagság címmel május 9-én megjelent cikkükre reagálva szeretnénk aggodalmunkat és felháborodásunkat kifejezni. Mellékfoglalkozású takarító kisiparosként dolgozunk egy vállalatnál. Kevés fizetésünket munkaidő után így pótoljuk 5-5 ezer forintos nettó keresettel. Váratlanul a kézműveskamarától küldtek egy 7 400 forintos fizetési meghagyást mindanynyiunknak, hogy nyolc napon belül fizessük ki. Volt, aki személyesen, de volt, aki pos-Április 26-án megjelent számunkban közöltük a kecskeméti Glummercz Imréné panaszát arról, hogy az új autópálya nyomvonalának kijelölésekor, illetve azt követően az ő és volt férje tulajdonában maradt föld telekkönyvi bejegyzése - elmondása szerint az ügyvéd hibájából - késedelmet szenved. Levelére az ügyvéd úr válaszolt. A választ, tekintettel arra, hogy sok embert érinthet, az alábbiakban közöljük: „Tisztelt Assszonyom! Meglepetéssel olvastam, hogy hiába ír nekem levelet, nem kap választ soraira. Mindez azért lepett meg, mert legjobb tudomásom és nyilvántartásunk szerint nem kaptam Öntől levelet, melyre esetleg választ várt volna tőlem. Másrészt számos A Kossuth Rádió napjainkban ünnepelte újbóli indításának 50. évfordulóját. Hallgatjuk is nap mint nap, hogy minél többet tudjunk meg itthoni dolgainkról és a határainkon túli eseményekről. A baj csupán az, hogy nem mindig azt halljuk ki a műsorból, amit éppen szeretnénk. Ilyen például a külföldi adósságállomány visszafizetésének kérdése. Elhangzik egyfelől, hogy azt törlesztenünk kell hiánytalanul és késedelem nélkül, még akkor is, ha végül teljesen elmerülünk és már csak kezeink hadonászásával tudjuk jelezni, hogy mi nem vagyunk, hanem voltunk. A másik véglet, hogy mondjuk fel egyoldalúan a törlesztéssel járó kötelezettséget, és akkor képesek leszünk egyről a kettőre juni. Véleményem, hogy erről ilyen formában szót sem szabadna ejtenünk. A tisztesség, a becsület és a szavahihetőség azt követeli meg, hogy az adós még akkor is fizessen, ha nehekisvállalkozók, akikre minden terhet rá lehet rakni. Mindig a bérből-fizetésből élőkről, a nyugdíjasokról hallunk, ha valami rossz kormánydöntés születik, de amíg a fentiek csak 10 százalékát fizetik jövedelmüknek a tb.-járulékra, nekünk rögtön 54 százalékot kell, még akkor is, ha egy forint sincs a zsebünkben. Ha nem fizetjük be, akkor jön a rengeteg büntetőkamat stb. Mindenhol diszkrimináció vesz körül bennünket, nem kapunk hiteleket, mert nincs fedezetünk. Senkit nem érdekel, ha csődbe megyünk, mert nem kötelező vállalkozni, de munkát nem kapunk, mert elmúltunk harmincévesek. Nem beszélünk idegen nyelvet, nem értünk a számítógépekhez, nem kapunk munkanéküli-járadékot, ha elveszítjük vállalkotán visszajuttatta a csekket. Erre azonnal adtak egy másikat 4 600 forintról, mondván, hogy mi nem főállásban dolgozunk, ennyit kell fizetni. Kérdezzük, hogy ezek a jogtalan, megszorító intézkedések meddig sújtják még a kiskeresetű embereket? Ebből a kevés pénzből, ami szinte a megélhetést jelenti, hogyan tudnánk még az adót is megfizetni? Mi is azt szeretnénk, ha az általunk nem kért és nem akart kötelező kamarai tagságot megszüntetnék, és önkéntes lenne. Tizenegy aláírás (Nevek és címek a szerkesztőségben) kecskeméti lakos megkeresett már az «autópályaügyben, és mindegyikkel tudtam kapcsolatot tartani. Arról is a cikkből értesültem, hogy a tulajdonjog földhivatali bejegyzése azért szenved késedelmet, mert egy iratot nem küldtem meg a földhivatalnak. Kérem, hogy szíveskedjék megírni, milyen iratról van szó. Feltételezem, hogy a férje halálát követő hagyatéki eljárásról szóló jogerős hagyatékátadó végzés egy példánya kell a hivatalnak, amelyet viszont nem nekem, hanem az eljáró közjegyzőnek, vagy Önnek kell megküldeni a fenti hivatalhoz. Várom jelentkezését akár levélben, akár telefonon.” Tisztelettel: Dr. Galambos Lajos ügyvéd zére esik. Bevallom, én egy harmadik megoldásról szeretnék hallani. Nevezetesen, hogy egyszer a hitelezők kezdenek ezzel a témával foglalkozni. Ha másként nem, saját köreikben elismerik - amit az egész világ tud -, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek pénzügyi politikája számukra meghozta a várt gyümölcsöt: hiteleik terhe alatt a keleti tömb összeomlott gazdasági és katonai téren, s így nem kell dollármilliárdokat fordítaniuk a szembenállásra. Hát még ha azt is számításba vennénk, hogy a felvett alaptőkét és kezdeti kamatait már jórészt, vagy teljes egészében visszafizettük. Vajon megérjük-e, hogy a nyugati országok képviselői valamelyik együttes ülésükről azt adják hírül, hogy mérlegelték a témát és lehetőséget látnak arra, hogy az egykori szocialista országok kölcsöneit nyugati támogatásként elengedik. Lédeczi József, Kecskemét zásunkat. Ez az újabb „fejés”, ez a kötelező kamarai tagság. Mire föl? Nálunk az egyénnek minden kötelező, az államnak nem? Az állam milliárdos segítségeket ad nagyvállalatoknak, bankoknak, de kérdezem én: miből? Abból talán, amit mi, akik megfoghatók vagyunk, kötelezően befizetünk? Miért kellett a tb.-nek kacsalábon forgó palotát építeni, nekem meg a tb.adósságom miatt a rokkantnyugdíjamból is fizetni, és megtanulni, hogy 3 700 forintból éljek. Ezt tanítani kellene. Biztosan sokan fognak még írni ebben a témában Önöknek, mert sajnos sokan vagyunk ilyen helyzetben, de még eddig senki nem mert erről beszélni. Tisztelettel: M. M. (Név és cím a szerk.-ben) * En voltam szolgálatban A Petőfi Népében május 10-én megjelent Miért nincs számlagép című cikkre szeretnék válaszolni. 1995. május 2-án én teljesítettem szolgálatot a kecskeméti központi buszpályaudvar jegypénztárában. Néhány dologgal nem értek egyet, ezért szeretném tisztázni a részleteket. Amikor a fiú 13-14 óra tájban visszajött reklamálni, azt mondta, hogy délelőtt bérletet vásárolt nálam, és az édesapja azért küldte vissza, mert kevés tízforintost kapott vissza. Megmondtam a fiúnak, hogy én nem tudom, ő mikor vásárolta a bérletet és mennyi pénzzel fizetett. Én a visszajaárót mindig pontosan kiteszem az ablakba. Hogy ki nyúl érte, ki viszi el, azt én nem tudhatom. Gondolhatja a levélíró is, hogy hány száz ember fordul meg hónap elején a jegypénztárnál. A fent leírtakat a levélírónak is elmondtam. Nem értem, miért kellett engem gyanúsítgatni. Én mindig igyekszem munkámat becsületesen elvégezni. Végül szeretném megjegyezni, hogy tisztában vagyok a megélhetési nehézségekkel, én is egyedül nevelem fiamat. Tisztelettel: Dobos Istvánná elővételi pénztáros Tizennégy himnusz Felemelő érzés volt belépni a kecskeméti Tudomány és Technika Házába május 8-án: tizennégy ország himnuszainak meghallgatására gyülekezett a közönség. . Ehhez méltó volt a ház igazgatójának rövid bevezetője, majd a polgármester úr köszöntő szavai. Jó volt hallani Udvaros Béla művész urat, aki ismertette a tizennégy ország himnuszának eredetét, a versek és a zene íróinak, illetve szerzőinek neveit. Legcsodálatosabb azonban a zenekar és a karnagy. Látszott rajtuk, hogy teljesen átélik a dallamokat. Nagyrabecsülöm azokat, akik lehetővé tették, hogy létrejöjjön ez a hangverseny. ígéretet kaptunk, hogy jövő ilyenkor ismét felcsendül újabb országok himnusza. Biztos vagyok abban, hogy akik most ott voltak, jövőre is eljönnek. Egy kis szálka azonban mégis volt bennem: voltak üres székek a teremben. Remélem, jövőre telt ház lesz, és azok is eljönnek, akik az idén elmulasztották ezt a ritka alkalmat. Dr. Kupa László, Kecskemét, Kölcsey u. 19. Megdöbbenéssel figyeltem fel május 4-én arra az eseményre, amely Kecskeméten, a Piarista Gimnázium előtti téren játszódott le. Egy láthatóan gyengeelméjű gyerek a kenyérmorzsákat csipegető galambokra rádobva a kabátját, amire maga is rávetődik, majd a kabát alól kihúzott galamboknak kéjes mozdulattal tekerte ki a nyakát, szakította le a fejét. Az esemény - amely egymás után többször is lejátszódott - anynyira megdöbbentő és idegen volt, hogy sokan csak szó nélkül, lebénulva néztünk. Felháborodásom tovább fokozódott, amikor május 10-én, a Kossuth téren ugyanezt a gyereket, a galambirtás fentebb leírt módszere közben megzavartam és elkergettem. T....n csak azért nem rúgtam, mert éppen a templomba igyekeztem. A Kecskemét városában nyilvánvaló rendszerességgel űzött galambirtás ilyetén módszerével kapcsolatban kérdezem a város önkormányzata közterület-felügyelőit irányító, felügyelő és főképpen a zse-Kutyabarát szomszédomhoz című, két héttel ezelőtt megjelent cikkükhöz szeretnék hozzászólni az érintettség jogán. 1992 nyarán hazatértem a külszolgálatból, néhány nap múlva rájöttem, hogy a szomszédunk elvett tőlünk egy nagyon fontos dolgot: a csöndet. Négy-öt kutyát tartott, mégpedig csupa neveletlen, képezetlen kutyát, amelyek még az elrepülő legyet is megugatják. Ez a kutyahad szinte a nap 24 órájában zavart bennünket, különösen éjszaka. A cérna először 1993 telén szakadt el, amikoris éjszaka közepén felkeltünk és átmentünk szólni, hogy csináljanak csöndet. De a szép szó eredménytelen maradt. Megpróbáltunk az önkormányzattól segítséget kérni, de azt mondták, nem tudnak mit tenni. Később írtunk egy levelet önöknek a levelezési rovatba, hátha a nyilvánosság segít. Nem segített. Levelet írtunk az önkormányzatnak, s ennek hatására 1993. november 16-ra berendeltek bennünket, a szomszéddal együtt. Itt létrejött az egyezség, amely szerint a szomszéd kicseréli a kutyáit csendesebb, kevésbé ugató fajtára. 1993. december 31-ig. A megállapodást a szomszéd is bünk terhére fizető hivataltól, illetve annak vezetőjétől, hogyan juthatott idáig a több helyen, legkülönbözőbb alkalmakkor, nyilvánvaló szándékossággal folytatólagosan elkövetett véres, szadista állatirtás? Cui prodest? Ez nemcsak a kecskemétieket, de a várhatóan szép számmal érkező külföldieket is elborzasztja! Ráadásul erősödik az a nézet, ami a barbár, keleti magyarokról szól. És legfőképpen, hol a p....n hűsölnek ilyenkor a pénzünkön alkalmazott városi közterület-felügyelők? (Sietve megjegyzem, mielőtt bárki a Sikari közismert szabadszájúságára gondolna, hogy a t...n térden, a p....n pedig a parókián szavakat jelenti.) Várom az illetékesek válaszát és főképpen azt, hogy mit kívánnak tenni ennek az egyáltalán nem kívánatos jelenségnek a megszüntetésére. Dr. Sikari Kovács András orvos, a lokálpatrióták elnöke, Kecskemét, Drégely u. 1. aláírta. Mi vállaltuk, hogy a költségek felét fizetjük, bár ez nem szerepel a jegyzőkönyvben. A megállapodást a szomszéd nem tartotta be, sőt két-három hónap múlva újabb hatalmas, ugatós kutyát vett, s most az állomány legkevesebb hat kutyából áll. Mindez a belvárosban, az Árok utcában, ahol szinte egymásba érnek a házak és mindenütt tartanak kutyát. Nekünk is van kettő. Most 1995-öt írunk, lassan három éve küzdünk az éjszakai nyugalmunkért, egy vasárnap délutáni pihenésért, de ez sem igen szokott összejönni. Végül engedjék meg, hogy néhány javaslatot tegyek, amelyeket az az önkormányzat figyelmébe ajánlok: vizsgálják meg és szabályozzák újra az ebtartási rendeletet. Vessenek ki ebadót, amelyek összege a kutyák számával hatványozódik. Á befolyó pénz egy részéből hozzanak létre működőképes sintértelepet, egy másik részéből a köztisztaságra kellene áldozni, s talán a rendőrségnek is lehetne juttatni, amelynek fejében ellátná a témával kapcsolatos rendészeti feladatokat. Sz. Z., Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben) NAPJAINK HUMORÁBÓL És az alacsony nyugdíj, a magas életkor mellé vedd figyelembe, öregem, hogy mi, szegény nyugdíjasok még csak ki sem sztrájkolhatjuk magunkat. A kamarai tagságról Ismét az autópályáról A harmadik megoldás Küzdünk a nyugalomért
