Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-16 / 113. szám

A M 4 I kezdőknek PN\­K a l a u z és profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE A kisszállási lapárus Igazán barátságos helyen vásá­rolt magának pavilont három esztendeje Alattányi Lászlóné Kisszálláson. A főtér hatalmas, árnyas fái szinte sátrat vonnak az ajándékokat, játékokat és új­ságokat áruló asszony üzlete fölé.- Öt évvel ezelőtt néhány méternyire innen parányi, mindössze hat négyzetméteres ajándék- és játékboltban kezd­tem a kereskedői munkát - mondja a mindig derűs fiata­lasszony. - Aztán megvásárol­tam ezt a nagyobb boltot. Per­sze azzal az elhatározással, hogy újságot is árulok majd. Alattányiné arra gondolt, hogy a napilap mindennapos árucikk, ezért állandó, megbíz­ható bevételhez juthat. Számí­tása bevált, és ezt úgy mondja, elsősorban a Petőfi Népének köszönheti. Az eladott lapok közül ugyanis magasan ebből árul legtöbbet. Egy átlagos na­pon hatvan példányt is elad. Ám akadnak olyan napok, amikor száznál több fogy lapunkból.- Tudja, nagyon jó helyen van az üzlet — magyarázza -, szemben az ABC-vel. Az is­kola, az óvoda is a közelben ta­lálható. A polgármesteri hivatal úgyszintén. így, ha az emberek bejönnek a központba vásá­rolni, vagy elkísérik a gyereket, netán hivatalos ügyeiket inté­zik, betérnek hozzám. Nem kell külön kerülniük, hogy újságot vásároljanak. Ez logikusnak tűnik. Ám a szép eredményhez mindez édeskevés lenne. Ahhoz szük­ség van arra a kedvességre, ud­variasságra, ahogy Alattányiné fogadja vásárlóit. A pavilonba betérő nyugodtan belelapozhat az újságokba. És persze van Alattányi Lászlóné nem egy állandó vevő, aki nem tud mindennap eljönni kedvenc lapjáért. Az ilyen kuncsaftnak összegyűjt a boltos egyheti adagot. Tudja, hogy az illető hétvégén eljön a közeli tanyáról megszokott olvasnivalójáért.- Jómagam nemcsak el­adója, hanem hűséges olvasója is vagyok a Petőfi Népének - mondja Alattányi Lászlóné. - Persze furcsa is lenne úgy áru­sítani az újságot, hogy nem tu­dom, mi van benne. Nem vélet­lenül fogy éppen ebből a leg­több, hiszen innen tudhatjuk meg, mi történt a megyében, a környéken. Alattányiné egyébként, mint meséli, hátulról kezdi olvasni a lapot. Először a, hirdetéseket böngészi át, majd a hírek jön­nek a sorban. Nagyon szereti a levelezési rovatot is, de legjob­ban a főzőversenyek receptjei tetszenek neki. Ezekből akár többet is szívesen áttanulmá­nyozna. Igaz, olyan is előfor­dul, hogy csak átfutja az olda­lakat, de már haza nem tud vinni Petőfi Népét. A saját pél­dányát ugyanis el kellett adnia. Ez mostanában hétfőnként for­dult elő néhány alkalommal. A kissszállási focicsapat ugyanis jól szerepel a bajnokságban, és a lelkes szurkolók ilyenkor még a szokásosnál is több lapot vá­sárolnak. Gaál Béla Nyolc nap késés Az esetek többségében nem tartják be a magyaror­szági iparvállalatok az ügyfe­leknek adott szállítási határ­időket. A szállítások az erede­tileg megadott időponthoz képest átlagosan nyolc napot késnek, s megrendelések 42 százalékát késve teljesítik. Ezt a Czipin & Partner oszt­rák tanácsadó cég mutatta ki egy felmérésben. Húsárcsökkentés Átlag 15 százalékkal csökken­tette hétfőtől húsznál több ter­mékének árát a Délhús Rt. Az ország legnagyobb húsfeldol­gozó cége azt reméli, hogy a kiskereskedők a fogyasztói árakban is érvényesítik a május végéig tartó engedményt. Kevesebb lakás épült Bács-Kiskunban az évente megépült lakások számának csökkenő iránya tovább folyta­tódott: az 1994-ben elkészült 1166 új lakás 3 százalékkal (34 darabbal) kevesebb az előző évinél. A lakások 22 százalékát a megyeszékhelyen, 43 százalé­kát a többi városban és 35 szá­zalékát községekben vették használatba. A megyében 1000 lakosra 2,2 lakásépítés jutott a legutóbbi esztendőben. Országosan a lakásépítés 1990 óta tartó csökkenő ten­denciája megállt, az elmúlt év­ben befejeződött 21 ezer új la­kás csaknem azonos az 1993. évben építettel. A megyében elkészült laká­sok 95 százalékát a lakosság (természetes személyek), 4 szá­zalékát gazdálkodó szervezetek és csak egy százalékát önkor­mányzatok pénzügyi forrásából valósították meg. Bács-Kiskun megyében az elmúlt évben 200 régi lakást szüntettek meg. harminccal ke­vesebbet, mint 1993 évben. Az elkészült üdülők száma (össze­sen 41) 15-tel csökkent az előző évhez viszonyítva, ugyanakkor a kiadott engedé­lyek száma közel háromtized­del (13-mal) több, mint az előző évi volt. Marosi Tibor KSH statisztikai főtanácsos Még lehet jégverés a szakember szerint Az idén a fagyosszentek nem a népi megfigyeléseknek megfe­lelően alakultak. Fagy helyett csapadékos volt Szervác és Pongrác napja. Jóllehet, május 13-án az esti órákban jég esett a megye több településén. Baján és Szeremlén viharos jégverés volt. Jánoshalmán szintén nagy károkat okozott a jég. Szórvá­nyosan borsó nagyságú jégeső hullott Kecskemét egyes ré­szein, Soltvadkert, Kecel kör­nyékén és Kiskunhalastól délre. A megye nagy részén viszont aranyat érő, de viszonylag ke­vés eső esett. Mint azt Novák János, a kecskeméti agrometeorológiai obszervatórium vezetője el­mondta, fagykárok száraz, csil­lagos égbolt esetén keletkez­nek, amikor a sarki áramlatok kiszorítják a meleg mediterrán levegőt. Ennek az ellenkezője történt. Meteorológusszemmel értékelve az eddigieket, arra le­het következtetni, hogy május folyamán még lehetnek jégká­rok. A megfigyelések szerint a nyár elején és a júliusi, augusz­tusi kánikula közepén is heves jégverések várhatók. Király László Halálbüntetés a feketézőkre? Iránban olyan törvényt vettek fontolóra, amelynek alapján kivégezhetnék a feketézőket - közölte a főügyészre hivat­kozva az AP. Morteza Mog­­tadaje ajatollah tabrizi be­széde szerint a gazdasági bű­nözőkkel szemben ugyanúgy lépnek majd fel, mint az „el­­lenforradalmárokkal”. Lazítás üzleti érdekből Az amerikai Motorola számí­tástechnikai cég úgy döntött, hogy ezentúl vállalatok szá­mára is hozzáférhetővé teszi különleges adatvédelmi rend­szereit - közölte hétfőn a The Wall Street Journal. A ha­sonló szoftverekből nagy a választék, de a Motorola bízik abban, hogy titkosszolgálati múltja és a kormányzattól kölcsönzött részprogramjai kellő érdeklődést gerjeszte­nek termékei iránt. Vámunió gyorsított eljárással Meggyorsítják az orosz-fe­hérorosz vámunió folyamatát, és egyszerűsítik egymás árui­nak vámkezelését a légikikö­tőkben és a vasúti átkelőhe­lyeken - közölte Borisz Jel­cin szóvivője szombaton az ITAR-TASZSZ hírügynök­séggel. Mint az AFP ismer­tette, erről személyesen Jelcin és a fehérorosz elnök, Alek­­szandr Lukasenko döntött szombati üzenetváltással. Kártyák Kínában Csaknem nyolc és fél millió hitelkártya van már forga­lomban Kínában, egy év alatt több mint a kétszeresére nőtt a készpénzt kiváltó lapocskák száma - jelentette a Reuter. A hitelkártyák tíz évvel ezelőtt kerültek először forgalomba Kínában. Mibe kerül a csúcs? A hét vezető ipari ország (G- 7) júniusi halifaxi csúcsérte­kezlete várhatóan 28 millió dollárjába kerül a vendéglátó országnak. A kanadai kor­mány közlése szerint ez a költségbecslés alacsonyabb a tavalyi nápolyi csúcsértekez­let kiadásainál. Van üzlet a gyógynövényben pékét kölcsönözzenek önkölt­ségi áron. A hetvenes évek kö­zepén Nemesnádudvaron indult az ország első olyan szakcso­portja, amely többszörös szak­mai elismerésben részesült. A szakcsoportok megszűnésével tevékenységüket a gazdakö­rökben folytatják.-Az idén is szerződéseket kötöttünk festőmályvavirágra, mórmályvára, ökörfarkkóróra, borsikafűre. Termeltetjük to­vábbá a bazsalikomot, majo­ránnát, szurokfüvet és a ka­kukkfüvet is. A szerződésben szereplő felvásárlási árhoz 12 százalék kiegészítést fizetünk - nyilatkozta Ihos Lászlóné el­nökhelyettes.- pásztor -A Baja és Vidéke ÁFÉSZ az elmúlt gazdasági évet eredmé­nyesen zárta. Ebben nem kis részt tett ki a felvásárlási tevé­kenység, amelyből 60 milliós nettó árbevételt teljesítettek.- A bajai áfész nagyon rég­óta foglalkozik a gyógy- és fű­szernövények termeltetésével - hallottuk Ihos Lászlóné elnök­­helyettestől. - Fő termeltetési helyeink: Nemesnádudvar, Ér­sekhalma és Sükösd. Nagyon jó a kapcsolatunk a Herbáriával, ők biztosítják a vetőmagot, amit mi adunk ki a termelők­nek. A korábbi években palán­taneveléssel, kedvezményes fó­lia- és műtrágya-értékesítéssel segítettük a tagságot. Arra is lehetőség nyílott, hogy kisgé-Almahéjon csúszott el Különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó csalás bűntettének elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Szabó Györgyöt, a Vajafruct Kft. társtulajdonosát. Az ügyben eljáró Szabolcs me­gyei rendőr-főkapitányság köz­leménye szerint Szabót 1,7 mil­liárd forint kár okozásával gya­núsítják. 1991-ben vásárolta Szerkeszti: A. Tóth Sándor Gázmotoros erőmű Lakások fűtésére, egyszers­mind villamosenergia-terme­­lésre alkalmas gázmotoros erőművet avattak hétfőn Szom­bathelyen, a helyi távhőszolgál­­tató kft.-nél. A 180 milliós be­ruházás - amelyet a környezet­védelmi tárca anyagilag is tá­mogatott - révén új technológi­ával, olcsóbb földgázzal állítják elő a hőenergiát, mellékter­mékként pedig az elektromos áramot. Az erőmű MAN moto­rokkal működik. SZAZSZAM JELENTKEZTEK A HEGYKÖZSÉGBE Kecelen fogy és fagy a szőlő A keceli szőlőtermesztők és -felvásárlók többsége elfogadta a hegyközségi törvény előírá­sait. Legalábbis ez derül ki a tagi bejelentkezések számából. Több mint háromszázötven gazda, s valamennyi felvásárló időben leadta a nyilatkozatát. Veréb István főelőadó a lista összeállításán dolgozik. Annak elkészülte után a városházán ki­függesztik a névsort. Az előké­szítő bizottságba maguk közül legalább három embert kell ja­vasolni. Ezután kerülhet sor az alakuló ülés időpontjának kitű­zésére. A városban már beszédtéma, hogy várhatóan milyen hátrá­nyok érhetik mindazokat, akik semmibe vették a rendeletet. A megszigorítások közé tartozhat, hogy például nem minősítik a bort, így azzal nem lehet ver­senyre nevezni. Jég-, fagykár esetén csak a hegyközségi ta­gokat illeti meg valamiféle kár­pótlás. Ugyanez vonatkozik a telepítési támogatásra is. Az or­szágban egyébként a kiskun­sági és a hajósi borvidék az, amely másodosztályba sorolt termőhely, mégis kap 50 száza­lék telepítési hozzájárulást. Je­lenleg huszonöt ilyen kérelem van a főelőadónál. Megvalósu­lás esetén ötszáz hektárral lenne nagyobb szőlőtermő terü­let Kecelen. Ám ez akkor volna igaz, ha harminckilencen nem a kiszántást kémék. S ez valami­vel több, mint a beültetésre váró föld nagysága. De Kecelen nemcsak fogy, hanem fagy is a szőlő. A tavalyi jégkár még érezteti hatását, s emellett a napokban fagykár érte az úgynevezett öreghegyi és a Tőzeg környékén lévő sző­lőket. Különösen a magasmű­velésű, korai fajtákban tett (hetven százalékos) kárt az éj­szakai hideg. Pulai Sára ZEPHYR A Zephyr Kereskedelmi és Szol­gáltató Kft., mint ismeretes, az a lelkes, dinamikusan fejlődő társa­ság, amely rovar-, légy- és rágcsáló­­irtással, valamint termény-, raktár-, malom-, állat-, ól- és talajfertőtlenl­­téssel foglalkozik. Mindezek mellett az utóbbi időben már a keres­kedelmi tevékenységük is felerő­södött, hiszen a növényvédelemben és a kártevőirtásban használatos vegyszerek forgalmazása is egyre jelentősebb tevékenységi körükben. Azonban Bélái Gyula ügyvezető igazgató, résztulajdonos, úgy tűnik, mégsem elégedett; máris újabb ter­mékekkel hozakodnak elő az amúgy is színes palettájukon. Sőt, nem­csak új termékkel, de új üzlet­társakkal is. A következő cégek magyarországi képviseleteivel alakítottak ki kapcso­latot, mely remélhetőleg jelentő­sebb forgalomnövekedést eredmé­nyez. Ezen kapcsolatok közvetettek (kül­kereskedelmi cégen keresztül), ill. közvetlenek. Elf Atochem-Chinoln Du-Pont Agrevo Sandoz Zeneka Ciba-Geigy AH Reanál (H) ICI Bayern Dow-Elanco A kecskeméti ZEPHYR Kft. a 200 milliós forgalmát szeretné az idén megduplázni, Így a jövőben az egy­re inkább jelentőssé váló diszkont­­kereskedésre kívánják a hangsúlyt fektetni. Ennek szellemében az egyre szé­lesebb választékkal rendelkező üz­letük a növényvédő szerek forgal­mazása mellett megkezdte a mű­­anyagipari termékék (síkfóliák) és a műtrágya forgalmazását is. Ezen szolgáltatásuk bővülése kiegészül a korszerű szaktanácsadással is. A kereskedelmi forgalmuk jelentős emelkedése nyilvánvalóan össze­függ a nagyobb raktározási lehető­ségeikkel, amely így már lehetővé teszi a raktárból történő kiszolgálást kis- és nagykereskedők részére egyaránt. Ebben az esetben sem mellékes a diszkont jelző, hiszen a kartonos ér­tékesítés lényegesen olcsóbb üzle­tükben. Bélái Gyula elmondta még, hogy a jövőben szaktanfolyamok rendezését is tervezik, tudniillik a termékforgalmazásuk kétféle módon történhet: szabad és korlátozott for­mában. Ez nem jelent mást, mint hogy fel­ügyelik (növényvédő állomás), pon­tosabban: feltételhez kötik a külön­böző szerek eladását a rendeletek, így kívánják elkerülni, hogy szak­szerűtlenül, feleslegesen kerüljenek különböző szerek a környezetbe Ez az első percben egyfajta szak­mai reklámnak is tekinthető a ZEPHYR Kft. életében, de valójá­ban nem az. Hiszen az érdek nem öncélú, hanem közös. (53713) meg a Vajafruct többségi tulaj­donhányadát. Nagy összegű kölcsönöket vett fel, és irreális méretű beruházásokba kezdett. Mintegy ezer szabolcsi terme­lőnek nem fizette meg a felvá­sárolt alma után járó állami szubvenciót. Szabó a pénzeket más vállalkozásokba mentette át.

Next

/
Thumbnails
Contents