Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-06 / 55. szám

4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. március 6., hétfő Naptár Március 6., hétfő. Névnap: Leonóra. Névnapozóknak Leonóra: az Eleo­nóra önállósult alakja, jelentése: Is­ten az én világossá­gom. Férfiruhába öltöz­ve, börtönből szabadította ki férjét Leonóra, akinek nevét Beethoven tette halhatatlanná. A Leonórákat köszöntsük fe­hér szegfűvel és fréziával. Gra­tulálunk a névnapjukat ma tartó Agneta, Fridolin, Gotlib, Inez, Koletta, Koriolán és Per- pétua nevű olvasóinkat is! Évforduló 50 éve Jánoshalmán született Szöllősi Zol­tán költő. 1963-ban Kecskeméten érettsé­gizett, majd Izsákon müve- lődésiház-igazgató, később csillés, majd HÉV-dolgozó. Rövid időre visszatért Izsákra, ezt követően külön­böző munkaköröket látott el a fővárosban és vidéken, mígnem szellemi szabadfog­lalkozású lett. Megjelent kö­tetei: Csontkorall, Vacsora jégen, Égitető, Ballada Bol­dogasszonyhoz. Ökumenikus naptár Az ortodox és a görög katolikus naptár ma az ammorioszi 42 szent vértanú ünnepét je­löli. Mi, hol, mikor? # Ma 19 órakor Kecskeméten, a Dán Kulturális Intézetben (Zimay u. 4.) Tordai Aliz művé­szeti író nyitja meg az „Ezt tu­dom elmesélni” című, szőttese­ket bemutató kiállítást. • Már­cius 7-én, kedden 17 órakor Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban a bibli­akörön a válásról tart előadást Gáspár Zsolt. Ezt követően 18.30-tól Gyűrös István lelkész a keresztényi életről szól az ösz- szegyűlt érdeklődőknek. Bácsalmási gimisek német földön A gimnáziumban Bácsalmáson érdemes a német nyelvet jól tudni. Huszonöt tagú küldöttség in­dult útnak szombaton Bácsal­másról a németországi Back- nangba. A Hunyadi János-gim- názium húsz, németül jól tudó diákja és öt tanára két hetet tölt majd Bácsalmás testvérvárosá­ban. Szállást az ottani gimná­zium növendékei otthonaikban biztosítanak a vendégek szá­mára. A kiadott program szerint az első héten diáktalálkozókat, össztanári értekezletet és elő­adásokat szerveznek a bácsal­másiak részére. A második hé­ten a franciaországi Anno­nayba, Backnang testvérváro­sába utaznak vendéglátóikkal együtt. Itt partnerkapcsolati ün­nepségen, számos kiránduláson és diáktalálkozón vesznek részt. Útjukra elkíséri őket Póhl Jó­zsef, a Bácsalmási Németek Ba­ráti Körének elnöke is.K. L. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRNAK Fórum Félegyházán a nemzeti alaptantervről Kiskunfélegyházán ma délután fél 3-tól a Haza és Haladás Alapítvány fórumot rendez a nemzeti alaptantervről. A ren­dezvényre, amely a jövő fiatalságának oktatásában meghatá­rozó NAT formálásához ad teret, minden érdeklődőt várnak. Makányné Óvári Éva megnyitó beszéde után dr. Koós Ferenc tanár, neveléstörténész fejti ki véleményét „A NAT-ról a ne­veléstörténész szemével” cím­mel, majd dr. Galgóczi Lász- lóné tanár „NAT az alsó tago­zatban” előadása hangzik el. Farkas István, a kecskeméti Pi­arista Gimnázium igazgatója pedig a „Szabadság-szabados­ság, felelősség-felelőtlenség az oktatás irányításában” téma előadója lesz. Mivel az összejövetel célja a együttgondolkodás és véle­ményalkotás, így a fórum a résztvevők közös állásfoglalá­sával zárul. S. E. Könyvbemutató: Óda a szellemhez Középkorú, nagyon is e világi, sportnak, orvosi hivatásnak és a humán műveltségnek hódoló asszony, egyik legnépszerűbb színművészünk felesége B. Él- thes Eszter. Németországi pra­xisát feladva visszatelepült Ma­gyarországra, a lajosmizsei ta­nyavilág meditációra ösztönző csendjében írta meg újabb köny­vét, Óda a szellemhez címmel. Korábban az Óda az erotikához jelent meg, mely önvallomás til­takozás, hév, odaadás, öröm és aggódás. A vallomás folytatódik a most megjelent kötetben is, a szex után immár a hit a téma. Az életrajzi vonatkozások csak epi­zódok, hátteret festenek annak bemutatására, hogyan juthat el a XX. század gondolkodó embere Jézusig. B. Élthes Eszter saját példájával mutatja be a felisme­rést, a megtalált hit teremtette békét. A Bessenyei Kft. és az Editorg Kiadó közös gondozá­sában megjelent kötetet ma 16- 17 óráig dedikálja a szerző Kecskeméten a Kládó könyves­boltban (Kéttemplom köz 8.). A könyvbemutatón jelen lesz Bes­senyei Ferenc színművész is, most mint a könyv kiadója, a szerző férje. Sikeres imrehegyi pályázat A Nemzeti Ifjúsági és Szabad­idősport az Egészséges Élet­módért Alapítvány kuratóriuma kedvező elbírálásban részesí­tette az imrehegyi Általános Művelődési Központ igazgató­jának, Czár Lászlónak pályáza­tát. A beadvány az óvodások és iskolások úszásoktatásának tá­mogatására, valamint sportesz­közök beszerzésére fogalmazó­dott meg. Az ÁMK vezetője a közelmúltban értesítést kapott arról, hogy a kuratórium hat­vanezer forintot juttat a fenti célra. A REMÉNYTELENSÉGTŐL A GYÓGYULÁSIG Harcunk a rák ellen Egy szlovákiai magyar házaspár sikerrel küzdötte le a rákot. Sorozatunkban megismerhették történetüket, a következőkben pedig a gyógyulást hozó kúrát. A gyógyulás reménye, hitünk szerint, segítheti az orvosok munkáját is. 13. Teljes rákellenes kúrámról E kúra alatt az előírt teákon és zöldséglén kívül a beteg semmi egyéb élelmet sem vehet magá­hoz. A zöldséglékeveréket a páciens éhségérzet esetén ihatja, de nem többet napi fél li­ternél. Minél kevesebbet iszik belőle, annál jobb. Amint a to­vábbiakban leírjuk, a kúrát a zöldséglékeverék préselésével kezdheti, amennyiben az e célra termesztett egészséges zöldség rendelkezésünkre áll, de a zöld­séglét az ausztriai Reformhau- sokban és drogériákban, újab­ban néhány magyarországi boltban is megvásárolhatjuk, mert Rudolf Breuss kezdemé­nyezésére a Biotta nevű svájci cég Breuss-Gemüsesaft már­kacímmel készíti és forgal­mazza. (A félliteres üveg ára 37 schilling.) Az én zöldséglém A lé 300 g céklából, 100 g sárgarépából, 100 g zeller­gumóból, mintegy 30 g feke­teretekből és egy burgonyá­ból készül. Mindezeket meg­tisztítjuk, kipréseljük és össze­keverjük. A keveréket reszelt állapotban vászonzacskón stb. nyomjuk át. A zöldséget cent­rifugába is tehetjük, ez a levet pillanatokon belül kiadja, de az így nyert folyadékot is sűrű vásznon átszűrjük, hogy a le­hető legtöbb szilárd részecske fönnmaradjon, mert a rák főleg az élelmiszerek szilárd elemei­ből táplálkozik. Ha a páciens csak az ajánlott zöldséglét, s a teákat issza, a daganat elhal, az ember viszont kitűnően tovább él. Annak ellenére, hogy a be­teg a kúra folyamán 5-15 kg-ot is leadhat, igen jól érzi magát. Jó a kúra indítása előtt a ren­des koszton kívül napi negyed liter zöldséglevet kikortyolgat­nunk, hogy lassan hozzászok­tassuk magunkat. Létfenntartá­sunkhoz napi 1/8—1/4 liter lé is elegendő, de az előírt teákon kívül megihatunk belőle fél li­tert. A teák mennyisége korlát­lan, de valamennyit rendszere­sen, lassan, kortyonként vagy kávéskanalanként isszuk, s nem nyeljük le őket mindjárt, hanem várunk, amíg a folya­dék elkeveredik a nyálunkkal: a nyál enzimjei megkönnyítik az emésztést. Utólag időről időre megihatunk egy-egy korty házi hordóskáposztalét (a bolti káposzta ecetet tartal­maz), mert serkenti a kiválasz­tást. A helyesen végrehajtott rákellenes kúra Aki helyesen végzi, csak keve­set fogy. Jól így kell lebonyolí­tanunk: 1. Reggel kikortyolgatunk fél csésze este főzött veseteát. Lassan, hidegen isszuk, nem melegítjük föl. 2. 30-60 perc múlva 1/2 fél csésze (legtöbb 1-3 csésze) me­leg zsályateát az orbáncfűvel, mentával és citromfűvel. Ezt is lassan, kortyonként isszuk. 3. Újabb 30-60 perc múltán, ha éhesek vagyunk, egy kis korty zöldséglevet veszünk a szánkba, forgatjuk, s nyálunk­kal jól elkeverve, lenyeljük. 4. További 30 perc múlva újabb kis korty zöldséglét iszunk, ha éhségünk úgy kí­vánja. A délelőtt folyamán 10-15 kortynyi zöldséglére lehet szükségünk, de csak akkor él­jünk vele, ha megkívánjuk. Közben ismét annyi hideg zsá­lyateát kortyolunk, amennyi jólesik. A teákat cukor és más ízesítőszerek nélkül isszuk! 5. Délben 1/2 csésze veseteát kortyolunk, de csak az első 3 hétig! Ugyanígy este, elalvás előtt. 6. Délután gyakrabban van szükségünk egy-egy korty zöldséglére, de nem feltétlenül. Kúránkhoz nyomatékkai kell figyelmeztetnünk arra, hogy az általam összeállított zöldséglé­keveréket kizárólag az előírt gyógyteák kíséretében szabad fogyasztanunk, csak kortyon­ként, a nyálunkkal mindig jól elkeverve! Sohasem csak ma­gát a zöldséglét teák nélkül! 7. Fontos, hogy a páciens minden esetben kortyolgasson napi 1 csésze gólyaorrteát, mert némi rádiumot tartalmaz, akár sugarazták, akár nem. E zöldséglé, s a teák kortyol- gatása és rendes átnyálazása révén minimálisan terheljük emésztőszerveinket. (Folytatjuk) TV I. MŰSOR 5.30: Falutévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte Hírösszefoglaló, Reuters 9.00: Tízórai 9.05: Határváros 9.30: Tízórai 9.50: Játék 10.00: Gazdaságról, pénzről... 10.45: Játék 11.00: Walt Disney bemutatja 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidőben 14.20: Nem adom fel! 14.50: Videók 15.20: Repeta - Matek 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: A hely szelleme 16.25: Természet és vad­védelem 17.00: Szamárfül 17.15: Meselánc 17.30: Hangolka 17.45: Maci Laci 18.00: „Engedjétek hozzám!” 18.05: Válaszolunk... 18.10: Csellengők 18.15: Üzlet 18.30: Szerencsekerék 19.00: Az unatkozó királylány Francia rajzfilmsorozat Liza és Paul Német rajzfilmsorozat 19.10: Múzsa 19.30: Híradó 20.10: Öt perc próza 20.15: Patika Tévéfilmsorozat 20.55: Kamara KONCZ-ert 21.30: Panoráma 22.05: Balkáni Balkán! Tévéfilm 109’ 23.55: BBC-híradó 0.15: Képújság TV II. MŰSOR 14.00: Parlamenti Napló 15.00: Közvetítés a parlament üléséről 17.05: A keresztpapa Német Jévéfilmsorozat 17.50: RÉS 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma Faluképek 18.45: Telesport 19.00: Sportműsor 21.00: RÉS 21.15: Kék percek 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: (H)arcképek 23.15: Artisjus gálaest TV 3. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.25: Sport 19.30: Szippancsok 20.00: Volt egyszer egy kórház 21.10: Sport tálkshow 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Lángoló szenvedélyek Amerikai film 80’ HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: Vadak ura 2. Az Időkapu 19.25: Vadon - Magyar film­dráma 21.30: Fakó lovas Amerikai western 111’ 23.25: Ford Fairlane kalandjai Amerikai akciófilm DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Pufóka kalandjai (ism.) 14.25: Gazdakör (ism.) 15.10: A vessző törvénye Néprajzi film 15.25: Bukovina... a végtelen égbolt alatt - Román képző­művészeti film 15.55: Cimbora (ism.) 16.45: Formosa arcai 17.40: Musti 18.00: Híradó 18.15: Rekviem Granadáért Spanyol tévéfilmsorozat 19.05: CIA - Amerikai doku­mentumfilm 20.00: Ritmus ’95 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: A KGB alkonya Az Andropov-korszak 22.00: A hatalom határai 22.40: Juhász Gyula: Búcsú KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.25: Szonda (ism.) 9.05: Napközben 11.05: Táncházi zenekarok és énekesek felvételeiből 11.28: Cári tisztek az 1848-as magyar forradalomról 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyből 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok minden­kinek 14.55: Babits Mihály verse 15.05: Nyitnikék 15.35: Tetten ért szavak 15.45: Paragrafus 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: Találkozás a stúdióban 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Szepes Mária 20.05: A népzene hagyo­mányőrzői 20.30: Határok nélkül 21.03: A szlovén dráma és hangjáték hetei 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Viszlát, huszadik! 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.10: Rivaldafényben 8.45: Apró-cseprő 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó 10.00: Zene-szó Varsányi Zsuzsával 11.00: Hírek 11.30: Trubadúr 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Nótakalendárium 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Kettőtől - ötig 15.00: Hírek. Időjárás 16.45: Szfinx 16.58: Útközben 17.00: Hírpercek 17.10: Trubadúr (ism.) 17.30: Mágnes 18.10: Felnőttszelídítő 18.30: Kapaszkodó 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Jazzmagazin 20.00: Híres történetek - nagy egyéniségek 21.00: Hírpercek 21.15: Hangfelfestő 21.45: Jazz 22.15: Sok hűhó... 23.00: Hírek SZÍNHÁZ MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: Műsorelőzetes: 6-án: Nincs előadás. 7-én, 5 órakor: KA­KUKKFÉSZEK. Bajor Gizi- bérlet. 8-án: Nincs előadás. 9-én. 7 órakor: CSERESZ- NYESKERT. Nyilvános fő­próba. 10-én. 7 órakor: CSERESZNYESKERT. Ka­tona József-bérlet. Bemu­tató előadás. 11 -én, 7 óra­kor: CSERESZNYESKERT. Berky Lili-bérlet. 12-én, 7 órakor: CSERESZNYÉS­KERT. Latinovits Zoltán-bér- let. Kelemen László Stúdió Színház: 7-én, 7 órakor: NEM FÉLÜNK A FAR­KASTÓL. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órákor: IN­TERJÚ A VÁMPÍRRAL. Színes, amerikai film. Ár­pád: 3/4 6 és 8 órakor: A NAGY UGRÁS. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 óra­kor: Zártkörű filmklub. Ott­hon: 5 órakor: MEZÍTELE­NÜL. Fekete-fehér, feliratos, spanyol film. 7 órakor: Film­klub - MATADOR. Színes, spanyol film.

Next

/
Thumbnails
Contents