Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
10. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 1995. március 28., kedd Phare-támogatást kap a Felső-Bácska? A 33 település által létrehozott Febösz (Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége) a napokban Tompán folytatta a szövetség nagyszabású programjának kidolgozását. A mezőgazdasági termelés és a terményfeldolgozás fejlesztését, a piacszervezés javítását, valamint az idegenforgalom fellendítését segítő program szakemberképzéssel foglalkozó része került itt részletes kidolgozásra. Szó volt az előadók, a menedzserek felkészítéséről, a vállalkozók és egyéb érdeklődők képzéséről, amely hat körzet egy-egy központi településén folyna. A képzésen a mezőgazdasági szakismeretek mellett közgazdasági, pénzügyi, jogi, környezetfejlesztési és környezetvédelmi, szükség szerint a falusi turizmussal kapcsolatos ismeretekhez juthatnának a hallgatók. Az oktatást bel- és külföldi tanulmányút is szolgálná. A témában a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen megalakult Agro Consult Gazdasági Tanácsadó Kft. szakembere, dr. Horváth József segítette az elnökség munkáját. A 60 milliós átfogó térségfejlesztési program megvalósításához Phare-támogatásra nyújt be pályázatot a Febösz. Kiss Béláné Ha nincs munkaerő, képeznek az áfészek A községi áfészboltok nélkülözhetetlenek az ellátásban. A fogyasztási szövetkezetekben nagy gondot jelent, hogy nemcsak a tagság öregedett el, hanem a dolgozók között is többségbe kerültek az idősek. Éppen ezért döntött úgy az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ), hogy minden eddiginél több pénzt, időt, energiát fordít az utánpótlás nevelésére. Jelenleg Kecskeméten, Szekszárdon, Makón, Tokajban, Debrecenben, Mezőtúron, Budapesten közel 60 középiskolával, Budapesten, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon 14 egyetemmel, illetve főiskolával áll valamilyen kapcsolatban a mozgalom. Ezek közül egyet, a Kecskeméti Szövetkezeti Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskolát és Kollégiumot az ÁFEOSZ önállóan alapította és működteti. Ebbe az iskolába az ország minden tájáról várnak gyerekeket. Jelenleg 450 tanulót foglalkoztatnak. A többi közép-, illetve felsőfokú intézményben a tanrendbe építették be a szövetkezeti ismereteket. A tanuláshoz szükséges tananyagot, illetve tankönyveket a szövetség bocsátja az iskolák rendelkezésére. Áz lenne jó, ha a képzett fiatalok visszamennének szülőfalujukba. Ha van a községben munka, s van jó ellátást biztosító bolt, akkor ez a körülmény a népesség megtartására is pozitív hatással lehet. I BÍIRK ~ IHI MENNYIT ÉR I Hl A FORINT? A $ A AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: március 27-én) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 191,39 193,13 194,87 ausztrál dollár 87,33 88,13 88,93 belga frank (100) 412,01 415,47 418,93 dán korona 21,39 21,57 21,75 finn márka 27,30 27,53 27,76 francia frank 24,13 24,34 24,55 görög drachma (100) 51,92 52,38 52,84 holland forint 75,82 76,45 77,08 ír font 191,29 193,02 194,75 japán yen (100) 135,46 136,56 137,66 kanadai dollár 85,79 86,58 87,37 kuvaiti dinár 405,74 409,36 412,98 német márka 84,99 85,70 86,41 norvég korona 19,11 19,27 19,43 olasz líra (1000) 69,68 70,38 71,08 osztrák schilling 12,07 12,17 12,27 portugál escudo (100) 80,86 i 81,56 82,26 spanyol peseta (100) 92,66 93,52 94,38 svájci frank 102,90 103,75 104,60 svéd korona 16,40 16,55 16,70 USA-dollár 120,06 121,13 122,20 ECU (Közös Piac) 155,20 156,56 157,92 AZ ÚJ KÖNYVKIADÓNÁL: PÚ, POCI, MEG A TÖBBIEK ő egy mackó ugyan, de nem Mici! Tavaly növekedett a hazai termék A bruttó hazai termék (GDP) reálértéken 2 százalékkal növekedett 1994-ben. Folyó áron számolva a GDP 4 300 milliárd forint körül alakult tavaly. Az egy főre eső GDP dollárban kifejezve tavaly elérte a 4 000 dollárt - közölte pénteken a KSH. Ez az első, tényadatokon alapuló értékelés a GDP 1994. évi alakulásáról. A növekedést elsősorban a beruházási kereslet élénkülése váltotta ki. A beruházások volumene 11-12 százalékkal emelkedett, ezen belül a termelő beruházások erőteljesebben, a lakáscélú beruházások szerényebb mértékben növekedtek. 1994-ben nőtt a felhalmozási ráta is, azaz a felhalmozásra fordított kiadások aránya az összes megtermelt jövedelemhez képest. A hazai háztartások tavaly 3 170 milliárd forint körüli összeget fordítottak fogyasztásra (beleértve a természetbeni társadalmi juttatásként megjelenő egészségügyi, oktatási és egyéb szolgáltatások és támogatások értékét is). Micimackó a bűnös mindenért. Azazhogy nem is ő, hanem Pú medve, akit „elmicisítettek”. Igaz, erről legkevésbé az elhí- resült bocs tehet, inkább az őt „megmagyarító” Karinthy Frigyes. A közkézen forgó mesefordítás egyes vélemények szerint egyenesen irodalmi bűntény. Ennek jóvátételére szerveződött a kiskunmajsai székhelyű Fáma Könyvkiadó Kft. A vállalkozást Molnár Miklós író, műfordító és Faludi Éva majsai tanárnő ötlete hívta életre. A vállalkozás hölgytagját kérdeztük arról, hogy miről is szól majd a „fáma”?- A kiadót azért alapítottuk, mert szeretnénk, ha nálunk is az eredeti szöveggel olvashatnák A. A. Milne történeteit Púról, Pociról meg a többiekről.- Ez nem lesz könnyű, mert a tizenháromszor kiadott Ka- rinthy-féle fordítás már teljesen beépült a köztudatba.- Ezzel tisztában vagyunk mi is, de úgy éreztük, nem szabad tovább becsapni az olvasókat. Tudjuk, hogy szentségtörést követünk el, de mégis megpróbáljuk.- Manapság gombamód szaporodnak s tűnnek el a különböző könyvkiadó cégek. Nem tartanak attól, hogy erre a sorsra jut ez a vállalkozás is?- Azt már most is látjuk, hogy a könyvkiadáson meggazdagodni nem lehet. A szerzői jogdíjak kétezer dollárnál kezdődnek, de magasak a nyomdai költségek is. Erre még rárakódnak az egyéb járulékos költségek - szállítás, áfa, posta -, de a legnagyobb tételt a terjesztés jelenti. A könyvterjesztők 45 százalékos részesedést kémek, így ők a nagyhalak, akik az ilyen kisvállalkozásokat elnyelik. Emiatt mi saját terjesztéssel, csomagküldő szolgálat módjára szeretnénk a könyveinket a piacra vinni.- Az eddigiekből úgy tűnik, nem számíthatnak hatalmas nyereségre. Mégis, miért vállalkoztak erre a „kalandra”?- Lehet, hogy hihetetlen, de mi elsősorban a hiányok pótlására szövetkeztünk. Eredetileg nem is akartunk könyvkiadással foglalkozni, csak Milne könyvéhez kerestünk kiadót.- Csak ennek az egy könyvnek a kiadását tervezik?- Tulajdonképpen igen. Mivel azonban az induló tőkénket is úgy kaptuk kölcsön, előbb pénzes könyvekkel jelenünk meg. Igényes, de mégis sikergyanús könyveket szeretnénk kiadni. Olyan műveket, amelyek nem tartoznak a mostanság mindent ellepő kultúr- szennyáradathoz.- Árulja el, hogy mely könyvektől remélnek hasznot?- Az első könyv Ellis Weiner: Levelek Alaszkából című műve lenne. Ami tulajdonképpen nem más, mint a televízióban most futó sorozat, a Miért éppen Alaszka? folytatása. Terveinkben szerepel egy beat- niknapló kiadása, valamint Marie d’ Agoult grófné magyarul kiadatlan emlékiratának megjelentetése. T. K. A láthatatlan jövedelem: POROTHERM® N+F-kai kevesebb építési idő Ha Ön építőanyagot keres házához, fontos szempont a gazdaságosság. A POROTHERM* p®. nutfeder téglarendszerrel takarékosan építkezhet. Gazdaságossága három pontban foglalható össze: 28% fűtési energiát takaríthat meg, mivel hőszigetelő értéke kitűnő. Télen jól tartja a meleget, nyáron óv a túlzott felmelegedéstől. 2., 57% -kai kevesebb habarcs szükséges a falak építéséhez. mivel a téglák függőleges illesztéséhez nem kell habarcsot használni (Az ún. nutfederes megoldásnál a téglák oldalt horonnyal és eresztékkel kapcsolódnak egymáshoz.) 3., 38% -kai lerövidül az építési idő, mivel a téglák egymáshoz illesztése egyszerű és gyors. Ezzel időt, azaz pénzt takaríthat meg. E három szempont alapján látható, hogy a megtakarítás rendkívüli. Egy életen át hasznot hoz Önnek, ellenáll az inflációnak. A POROTHERM' nutfederes téglarendszer minden eleme kiváló élettani hatású. A láthatatlan jövedelem mellett láthatóan óvja családja egészségét. .......................................................................................->§■■ Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: 9. magánvásárló tervező | | kivitelező I __I C ím: □□□□ Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1502 Budapest, Pf: 384 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!-kai kevesebb fűtési energia-kai kevesebb habarcsfelhasználás t'n HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. H-1502 Budapest, Pf: 384 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266