Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18 / 65. szám
Horoszkóp 10. oldal PN-parti 10. oldal Rejtvény 11. oldal Fiataloknak 12. oldal Az elválaszthatatlanok Terence Hill és Bud Spencer külön-külön is remek színész, ám ha együtt játszanak, akkor a legostobább forgatókönyvből is sikerfilmet pofoznak össze. Csak a mozinézők látták kárát, hogy pár évig elváltak, de szerencsére újra együtt munkálkodnak. Drezdában csütörtökön mutatták be legújabb fimjüket, a Bajkeverőket. Már a film címéből sejthetjük, hogy miről szól a történet. A premieren részt vevő párost, bár korban és súlyban is gazdagabban láthatta őket a közönség, az ünnepségen sem hagyta cserben humora. Amint a képen látható, á legszebb kék férfiszem birtokosa Anne Kasprikkal évődik. Hogy miért kellett ehhez a negyedik, a kabalakutyus, arról nem szól a fáma. fotó: Reuters Pekingi utcai áros dinoszaurusztojást kínál eladásra. Legalább is azt állítja a megkövesedett valamiről, hogy az dinótjás. A vita kihalásuk okairól folytatódik. fotó: Reuters Egy kínai-német tudóscsoport olyan leletekre bukkant Kína Kuangtung tartományában, amelyek új fényt vethetnek a dinoszauruszok kihalásának körülményeire - jelentette az Új Kína hírügynökség. A szóban forgó kutatók legalábbis új elméletet kovácsoltak felfedezésükből: lényege, hogy a táplálékban felszaporodott nyomelemek váltak a sárkánygyíkok fajának végzetévé, mert megbontották szaporodásának szerves rendjét. A csoport egyik tagja, Csao Ce-kuj, a Kínai Tudományos Akadémia őslénytani kutatóintézetének munkatársa ekképp számolt be a kínai hírügynökségnek a teória kialakulásáról: a délkelet-kínai tartomány Nanhsziung-medencéjében 30 dinoszaurusztojást leltek a krétakor végéről és a harmadkor elejéről, abból az időből, amikor ezek az őshüllők kipusztultak. Kémiai vizsgálatuk kimutatta, hogy ezekben a tojásokban sokkal nagyobb a kobalt, a mangán, a nikkel, a cink és más nyomelemek mennyisége, mint a régebbi korokból származó leletekben. A tudósok kézenfekvőnek tartották, hogy a tojás vegyi összetételének változását a táplálék feldúsult nyomelemtartalmával magyarázzák. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a vegyi összetétel változása és a vele összefüggő héjvastagodás előbb nehezen ki- költhetővé, majd fokozatosan kikölthe te tienné tette a tojásokat, így nem maradt esély a faj fennmaradására. A kínai tudós elismerte, hogy ez az elmélet még alaposabb bizonyításra szorul. Választ kell adni például arra a kérdésre, miért vált dúsabbá nyomelemekben a sárkánygyíkok tápláléka. Feltevése mindenesetre erről is van a kínainémet tudóscsoportnak: a szerint nagy erejű vulkánkitörések lehetnek a jelenség mögött. Fullánkosok emberközelben Nemcsak hemyóinvázió volt a múlt nyáron, a darazsak is túlzottan elszaporodtak. Ráadásul az idei enyhe tél kedvezett az áttelelő példányoknak, úgyhogy számítani lehet arra, hogy az invázió idén is folytatódik. Az életmódjukat kell megismernünk ahhoz, hogy védekezni tudjunk ellenük. A darazsak nem „gyűjtögetnek”, tárolnak élelmet, mint a méhek: egyik napról a másikra élnek! így azután a dolgozó munkás darazsak nem vészelik át a telet, elpusztulnak. Csak a fiatal anyák maradnak meg. Ezek azután tavasszal az utódok számára sejteket építenek, fás, rágcsált anyagokból a nyálukkal hozzák létre a hártyavékony falú sejteket, amiből a többsoros fészek épül. Többnyire a háztetők belső falán, de földben, résekben, odúkban, faanyagok között találhatók ezek a „bölcsők”. A kikelő darazsak 300-500 méteres körzetben mozognak. Védekeznünk kell ezek ellen a hasmenést és egyéb betegségeket terjesztő darazsak ellen! Elsősorban a fészkeiket kell felkutatni, megkeresni a ház körül, a tető alatt és ahol csak fellelhető. Hűvösebb reggeli órákban és esős időben a sejtjükön ülnek a munkás darazsak. Ilyenkor kevésbé mozgékonyak, dermedtek. Tisztes távolból léccel nyomjuk szét a fészket. Ritkíthatjuk csalis üvegekkel is a ház körül ezeket a nemszeretem rovarokat. Könnyű, citromos, vagy más flakonba töltsünk pár ujjnyi sört, vagy ecetes vizet, egy-két édes szőlőszemet is elnyomhatunk benne, hogy az illata még jobban csábítsa oda őket. Beleszáll, teleszívja magát, azután az üveg falán már nem tud kimászni, a szárnya is ragacsos lesz, s a sorsa megpecsételődik. Mit hoz nekünk a Disznó éve? Éva nénit, a lajosmizsei igazmondó asszonyt arról faggattuk: mit hoz vajon a Disznó éve az országnak és népének?- Március 21-étől számítható a Disznó éve, mely a Mars csillag és a Fa esztendeje is. A kínaiak szerint - akiket én nagyon tisztelek - korábban köszöntött be a Disznó éve, de mi európai emberek vagyunk. Ebben az évben csak a Majom jegyű embereknek kell vigyázni és a Tigriseknek, hogy ne betegedjenek meg.- Ez nagyon biztatónak tűnik. Az ország jelenlegi hangulata azonban elég borongás. A más jegyben születetteket semmi baj nem fenyegeti?- Az országnak most nagyon kell a békesség. Nem szabad elveszteni a fejünket és nem szabad engedni a provoká- lásnak, bármelyik oldalról jöjjön is.- A harcias Mars csillag sok rosszat hoz majd?- A vaddisznó vakmerősége veszélyt jelent. Nagyon kell ezt az évet simogatni, cirógatni, hogy ne vaduljon meg senki és ne a vaddisznó éve legyen. Sokszor kell majd fékezni a Mars hatása miatti durvaságot. A veszélyek júniusban, júliusban, de elsősorban októberben jelentkeznek. De véleményem szerint a szerencsés Disznó és a Fa éve nem engedi a Mars csillag rosszindulatú kibontakozását. A Mars ereje most még gyönge, októberre erősödik meg. Akkor kell nagyon vigyázni. Egy könyvemben azt írtam, hogy a szenvtelen Lót meg kell hogy fékezze a Vénusz jósága. Ez akkor egy október eleji, Kecske jegyű ember volt: Palotás János. A Ló a taxisblokádkor szót fogadott a Kecskének, amikor hajszálon múlott a baj. A disznó csak akkor jelent veszélyt, ha ingerük. Az október az a hónap, ami ingerelni tudja. Ekkor kell nagyon kedvesnek lenni a disznóhoz, hogy ne vaduljon meg. Csalni, hazudni kell neki. Az életben is úgy van az, hogy csalogatják, simogatják a disznót még akkor is, amikor a böllér már várja a késsel... M. Gy. Éva néni szerint békesség kell az országnak. Éva néni vasárnap 18 órától Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központ magányosok klubjában vendégeskedik. Aki szeretne vele találkozni, azt szívesen vendégül látják. Nőt papnak? Sohase! „Hogy egy hölgy álljon az oltár elé? Olyan lenne ez, mintha Coca-Colával mondanák a misét, bor helyett.” Giacomo Biffi, bolognai bíboros szavait idézi a La Re- pubblica azzal kapcsolatban, hogy a pápa határozottan elutasította a nők pappá szentelését. A feministák morgoló- dására válaszolva fejtette ki a véleményét Biffi kardinális, akit az olasz lap „Isten sajtóügynöke” címmel tüntetett ki. A pápa megnyilatkozásának semmi köze a nők érvényesülése és méltóságuk kiteljesedésének akadályozásához - mondotta a bíboros. Azt is hozzátette, hogy a nőket csak azért nem lehet pappá szentelni, mert maga Jézus nem akarta ezt. „Történelmileg tarthatatlan és Isten fiához méltatlan az a feltételezés, hogy Jézus azért hívott férfiakat az apostolok közé, mert férfipárti volt. Krisztus nem volt nőgyűlölő, hiszen a feltámadásának első tanúit is asszonyok közül választotta.” Azt például lehetne mondani, hogy a vízkereszt ünnepe „jelenleg” január 6., és a szabályozása .jelenleg” függ a pápától. A nők pappá szentelése azonban nem. Sohasem. Ez alapvető jelentőségű dogmatikai kérdés, hangsúlyozta a bolognai bíboros. Újra hódít a nőiesség A meteorológiai tavasz kezdetével lassan egyre több téli holmi kerül a szekrények mélyére. Már törhetjük is a fejünket azon, hogy mit vegyünk fel, ha igazán beköszönt a jó idő. A női divatban valamennyi öltözködési stílus legfőbb jellemzője a nőiesség. Érdekes színfoltja lesz a tavasznak, sőt a nyáriak is a lépcsőzetes rétege- zettség: tunikát, mellényt, nadrágot vagy szoknyát egymásra ölthetünk, természetesen az anyagok és a színek harmóniájára ügyelve. A textíliák között újdonságok az áttetsző anyagok és az ezüstösen csillogó, bőrhatású, elasztikus kelmék. A tavasz és a nyár divatszínei a halvány pasztellek, a rózsaszín, a fehér, a világoszöld és a halványsárga árnyalatok. De mindezek mellett - különösen a fiatalabbak körében - hódítanak majd az élén- kebb színek is. A ruhák sziluettje is érdekes, hiszen a szabásvonal a mell alatt húzódik, felette testhez simuló a forma, alul pedig légiesen bővülő. A szoknyák hossza a legminibbtől, a térdközelin át a bokáig húzódhat. A nadrágok pedig vagy végig nagyon bő fazonúak, kényelmesek, vagy szűk, cigaretta formá- júak. A ruhákon fontos szerepet kapnak a rátett zsebek, a steppe- lések, a fémgombok és csatok. A kényelmes tornacipő és a bakancs még mindig sláger, de megjelennek a vékony, pántos saruk. A női cipők többnyire bokáig zárt formát alkotnak, a sarkak közepesen vékonyak. Még a nyári szandáloknál is divatos a bokáig felpántozott fazon. Minden valamirevaló divatház bemutatta már a tavaszi-nyári kollekcióját. Március 12-én Londonban Lisa B topmodell az ír divattervező, Paul Costelloe alkotásában. Bár az angol divat kevésbé irányadó a nők öltöztetésében, a francia és olasz divatházak az elegancia mérvadói, a képen látható selyemegyüttest sokan elfogadnánk. fotó: Reuters Új elmélet a dinók vesztéről