Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-18 / 15. szám
4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. január 18., szerda Naptár Január 18., szerda. Névnap: Piroska. Névnapozóknak Piroska: latin eredetű név, jelentése régi, egykori, tiszteletre méltó. Özséb: Görögből latinosított férfinév, jelentése istenfélő, jámbor. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Beatrix nevű olvasóinkat is! Évforduló 150 éve született Kecskeméten Mihályi Imre (Vaesar) ferences rendi szerzetes, tanár. Tanulmányait szülővárosában kezdte, Pesten fejezte be. Gyöngyösön, Szolnokon, Kecskeméten a katolikus gimnáziumban tanított, majd a mátraverebélyi szentkút lelkésze volt. Versei és prózai írásai vidéki lapokban jelentek meg. Ökumenikus naptár A magyarországi katolikusok ma az 1220-ban elhunyt Árpádházi Szent Margitra, IV. Béla király lányára emlékeznek. Margit hároméves korától a domonkosrendi nővérek között élt, először Veszprémben, majd apja lánya részére építette a Nyulak szigetén (ma Margitsziget) azt a kolostort, melyben Mar- gitot 1254-ben apácává szentelték, majd 1943-ban szentté avatták. 9 A magyar kultúra napja alkalmából Ki Mit Tud? vetélkedőt rendeznek január 21-én fél kettőkor Kunpeszéren, a művelődési házban. A versenyre az általános iskolások versmondással, illetve mesejáték-előadással nevezhetnek két korcsoportban. • Ma 18 órakor a kalocsai Viski Károly Múzeumban Iván László tart előadást. 9 Január 23-án 18 órakor a félegyházi Kiskun Múzeumban a honismereti klub rendezvényére: történeti előadásra várják az érdeklődőket. Énekes misére készülnek Zenei tanfolyamot tartanak rendszeresen Kunbaján, a Kossuth utcai általános iskolában. Felvételünk azon a legutóbbi, január 13-ai összpróbán készült, amelyen az iskola mind a kilencvenkét növendéke és az egész tantestület együtt énekelt, zenélt. Az egyházi jellegű tanoda ugyanis énekes misére készül, amelyre február 5-én kerül majd sor a kunbajai katolikus templomban. fotó: király László Kell a segítség a felújításhoz A templom helyreállítása a jánoshalmiakra vár. Jánoshalma legszebb műemlékére - a katolikus templomra - joggal büszkék a helyiek. Őseik olyan maradandót alkottak, melyhez hasonló nagyságú és szépségű nincs a környéken. Az is igaz, hogy a jánoshalmi templom az egyházmegye talán legrosszabb állapotban levő temploma. 1992-ben vették észre a veszélyt, melyet a huszártorony okozott. A gerendái elkorhadtak, és a szúk is komoly károkat okoztak bennük. Statikai szakértők dokumentumokkal is igazolták, hogy a helyzet élet- veszélyessé vált. A huszártorony megdőlt és gerendáival ránehezedett a templom kupolájára és azt beszakadással fenyegette. Mindemelett sok helyütt vakolatlehullások és beázások láthatók a templom épületén. Szükségessé és halaszthatatlanná vált a huszártorony és vele együtt a tetőszerkezet felújítása. A rendbehozatal költségvetése 16 millió forint. Ehhez eddig a helyi önkormányzat egymillió forinttal járult hozzá. Külföldi segély- szervezetektől, Münchenből és Bécsből 3 millió forintot kapott az egyházközség. Pályázaton 300 ezer forintot sikerült nyerni. A Műemlékvédelem ígért még hasonló összeget. A jánoshalmi hívek az elmúlt két év során 1,8 millió forint adománnyal járultak a felújításhoz. A munkálatok jelenlegi állása szerint a lebontott huszártorony helyén, a fóliák alatt már felkerült az új gerendázat. Az új torony, melyet egyszer már felállítottak a plébánia udvarán, most szétszedve várja az eredeti helyére kerülését. Az idő fordulása után folytatódnak a munkálatok. Az egyházközség anyag- és munkadíjként eddig 8,6 millió forintot fizetett ki. A munkálatok folytatása érdekében az egyházközség képviselő-testülete a közelmúltban levélben fordult a hívekhez, hogy a környék településeihez hasonlóan a templom helyreállítása a jánoshalmiakra vár. Más bevételre ugyanis nem számíthatnak már. (Blázsik) 31 ON NÁNDOR: Zongora 49E» a fehér kastélyból * 15.- Teát és málnaszörpöt adnak nekünk, és Elvira minden este gyönyörűen zongorázik - mondtam.- Én bejártam hajókkal az egész világot - mondta a Tengerész. - Megismertem a rosszfajta nőket, és erről a három bolond tanárnőről is megtudtam sok mindent. Zongoráztak ezek a német tiszteknek, az orosz tiszteknek, még a partizán tiszteknek is. Zongoráztak meg énekeltek nekik is éjszakákon át, és igen gyakran összebújtak velük. Fiatalkorúak megrontására is hajlamosak.- Szerencsétlen életük volt eddig - mondtam. - Szép nagy kastélyban laktak, de mindenféle jövevények meggyalázták a kastélyt, széthasogatták a bútorokat, összetörték a kínai porcelánjaikat, őket meg kizavarták az országúira. Itt végre most nyugton vannak, és mi azt akarjuk, hogy boldogok legyenek.- Ne menjetek többet abba a bűnös házba - mondta komoran és fenyegetően a Tengerész. Burai ekkor felállt a pádról, és még mindig kivörösödve kijelentette:- A körtefákat nem adjuk vissza. Elültettük őket, és most kezdtek rügyezni. Szép kertet fogunk ott csinálni, és nem ajánlom magának, hogy akár csak a közelébe is jöjjön. Kimentünk a templomból, és a templom előtt dühösen azt mondtam:- Igaza van Bállá Istvánnak. A Tengerész mindig nagyon buta ember lehetett.- Azt állítja, hogy behajózta az egész világot - mondta Szível Sanyi. - Lehet, hogy tényleg sok rosszféle nővel találkozott.- Szerintem még a rosszféle nők sem álltak vele szóba - mondta Burai J. -, azt sem hiszem, hogy behajózta az egész világot. Bizonyára valami vacak kis gőzösön hajózgatott a part mentén, vagy esetleg egyik szigetről a másikra.- Lehet, hogy Bállá István szigete mellett is elhajózgatott néha - mondta Szível Sanyi.- Lehet - mondta Burai J. - Még azon a koszos gőzhajón is jobb élete volt, mint Bállá Istvánnak, de aztán mégis elvesztette a fél karját, és azóta talán még butább, mint régen volt. Nem ajánlom neki, hogy a To- rontál nővérek kertjébe jöjjön, a körtefákat úgysem adjuk neki vissza. A Tengerész nem jött el a Torontál nővérek kertjébe, a körtefák szépen megeredtek, fehér virágok is megjelentek az ágaikon, a veteményeskert is zöldülni kezdett, és mi még mindig örültünk a tavasznak, továbbra is szerelmesek voltunk a Torontál nővérekbe, mert tudtuk róluk, hogy egyáltalán nem rosszfajta nők, mindig nagyon kedvesen mosolyogtak ránk, amikor esténként búcsúzáskor arcon csókoltuk őket. A Tengerész csúnya és megrovó beszéde után már nem kellett volna rendszeresen templomba járnunk, de azért magam sem tudom miért, továbbra is meggyóntunk és megáldoztunk minden héten, és én szombatonként újból és újból bevallottam vágyaimat Be- recz plébánosnak. Mielőtt azonban a bűnös vágyak veszélyesen felerősödtek volna bennünk, egy este ránk rontottak a bőrkabátosok. Ők nem kopogtak, nagy gar- ral kinyitották az ajtót, bejöttek, hárman voltak, de mindjárt tele lett velük a szép tiszta szoba, mi elképedve néztük őket, és a sárkányos csészéket szorongattuk, ők meg levették sapkájukat és vigyorogtak, az egyiknek kopaszra volt borotválva a feje, ő vigyorgott legszélesebben. A bolond Elvira mozdult meg elsőnek közülünk, tudta, hogy mit kell csinálnia. Felugrott a székéről, a zongorához rohant, és gyorsan játszani kezdett. De most nem úgy játszott, mint máskor, nem hunyta le füstös szemeit, ujjait sem finoman és lassan járatta a billentyűkön, nagyokat csapkodott a zongorára, és nekünk ez a zene egyáltalán nem tetszett, mert nem nekünk szólt külön-külön, ezekből a hangokból nem lettek szép képek, semmilyen képek sem lettek. A bőrkabátosok viszont elégedettek voltak. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV 1. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Falutévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: KEK 9.35: Játék 9.45: Amiről a holtak beszélnek Angol dokumentumfilm 11.20: Játék 11.30: Határváros Francia-kanadai filmsorozat 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet dél időben 12.20: Képújság 15.00: Műsorismertetés 15.05: Mit ér az ember, ha vidéki...?! 15.20: Repeta - Történelem 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Grüß dich! 16.25: A kisasszony Brazil tévéfilmsorozat 17.00: Mozivarázs 17.15: Cimbora 17.45: Emlékezz... 18.15: Üzlet 18.30: Zsákbamacska 19.00: Madárparádé Szlovák rajzfilmsorozat 19.10: Múzsa 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.08: Teiesport 20.20: Feltámadás Makucs- kán - Tévéfilm 70’ 21.35: A bekerítéstől a kitörésig I. 22.05: Ostromnapok 22.15: Péntek Francia tévéfilm 103’ 24.00: BBC-híradó 0.20: Képújság TV II. MŰSOR 14.55: Képújság 15.00: Músorajanlat 15.05: Vendégvárók A felkészülés I. 15.35: Az én dzsungelkönyvem 15.55: Kalandozások kora Fiatal svájci művészek Budapesten 16.30: Fotex Veszprém SE- Teka Santander - Férfi kézilabda BEK-mérkőzés 17.50: Stan és Pan Amerikai rajzfilmsorozat 17.55: Műsorajánlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Szerelem és cselszövés Kanadai tévéfilmsorozat 19.40: Zene, zene, zene 20.25: Médiamix 20.55: Tranzit 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: Kék percek 22.45: A bekerítéstől a kitörésig II. 23.40: Eurowoodstock ’94 TV 3. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.20: Sport 19.30: Szippancsok Belga rajzfilmsorozat 20.00: Lady és az útonálló Angol film 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Boldog szüllnapot, török! - Francia film (ism.) 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: National Geographic Az istenek mestermúve 18.30: A biztonsági őr Amerikai bűnügyi film 93’ 20.10: A diadalív árnyékában Amerikai film 91’ 21.50: Mad Max Amerikai akciófilm 89' 23.20: Az ellenség földjén Amerikai film 111’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Szippancsok 14.40: Don Quijote 15.10: Madártávlatból Madrid 15.35: Sivatagban, őserdőben (ism.) 17.05: A telhetetlen nyúl 17.15: Muzzy in Gondoland 17.20: This is the Way 17.40: Futrinka utca 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Fábri Zoltán-életmű- sorozata - Magyarok 20.00: Régiók Tudósítok stúdiója 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Modi Olasz játékfilm 97’ 22.55: A jövő öröksége (ism.) 23.50: Ady Endre: Elbocsáto, szép üzenet KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.10: Műsorszemle 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Civilpercek 8.40: Paragrafus 8.50: Ajánlott levél 9.05: Napközben 11.05: Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 11.35: Kiszáradt az én örömöm zöld fája 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég - a háznál 13.20: Gyülekezeti énekek tára 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Közel s távol 15.55: Forró drót 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Hegyi Béla összeállítása 20.05: Győré Zoltán népzenei feldolgozásaiból 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Azok a rádiós évek PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: §portreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Rivaldafényben 8.45: Apró-cseprő - gyerekekről 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó... 10.00: Zene-szó Vass István Zoltánnal 11.00: Hírek 11.50: (jiordiusz plusz 11.55: Állomáskereső 12.00: Nóták 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Zenés képeslap 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Pihenőidő Zenés délután 15.00: Hírek. Időjárás 16.35: Korhatár nélkül Tanácsok, ötletek nyugdíjasoknak 16.45: Szfinx 17.00: Hírpercek 17.10: Mágnes 18.00: Kölyökrádió 18.30: Sportközvetítés 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Állomáskereső 19.05: Heavy metal-híradó 19.30: Poptár 20.00: Társalgó 21.00: Hírpercek 21.15: Mezőségi dalok és táncok 21.45: Jazzmelódiák 22.15: Sok hű-hó... 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Záróra SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: este 7 órakor: KAKUK MARCI. Kiss Mányi-bérlet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: VESZÉLYES VIZEKEN. Színes amerikai akciófilm. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: PHILADELPHIA: KÍSÉRLET FOLYTATÓDIK. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: A CÉG. Színes amerikai film.