Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-03 / 285. szám

12. oldal Petőfi Népe 1994. december 3., szombat Színpompás virágparádé, fantasztikus kötészeti alkotások Advent időszakát éljük. Ko­szorú, gyertya, fény, csillogás - hiszen hamarosan itt a kará­csony. Ezt a hangulatot idézi a Kecelen tegnap megnyitott nemzetközi virágkiállítás és kö­tészeti verseny, ahol ott a mű­vészet, s mögötte a hihetetlen szorgalom. A virág olyan, mint a gyermek, sok törődést, gondo­zást igényel, amihez türelem is kell. S a türelem meghozza gyümölcsét. Ennek a kiállítás­nak ugyanis a legnagyobb ér­deme az, hogy a két nagyváros, Szeged és Budapest között Ke­cel állva tudott maradni, azaz minden esztendőben egyre ran­gosabb mezőnnyel és színvona­lon rendezi ezt a programot. Egyebek mellett e szavakkal köszöntötte dr. Balogh László, a megyei közgyűlés alelnöke a nyolcadik virágparádé résztve­vőit, vendégeit. Ugyancsak tegnap került sor az ünnepélyes díjkiosztásra. (A kiállítás és kötészeti verseny díjazottjait, a rendezvény tá­mogatóit a Kecel város és kör­nyéke hétfői összeállításban közöljük.) A virágparádéhoz több ki­sérő program tartozik, mint például B. Boros Ilona helyi iparművész alkotásaiból rende­zett bemutató, vadászati kiállí­tás, Mikulás-fogatozás, s ter­mészetesen virág- és ajándék­vásárlási lehetőség. Ma 8-tól 19-ig, vasárnap reggel 8-tól este 6 óráig várják az érdeklődőket az ÁMK-ban és a sportcsarnokban. 49 ifjú virágkötő mérte össze tudását. A sportcsarnokot összesen 26 virágkiállító öltöztette díszbe. FOTÓ: WALTER Péter. Sokféle vágott virágot hoztak el a kiállítók. A schwarzenbrucki vendégek is megcsodálták a keceli „Anyósülés” - őriáskak- vadásztársaság bemutatóját, a trófeákat, a kitömött állatokat. túszból. Bemutatkozik a Ford Leasing: úi lehe­tőség. hocrv Ön egyszerűen és könnyén eav Ford tulajdonosa legyen. Megbízható, egyszerű és kedvező. Ez a Ford új_ részletfizetési programja. Sőt, a Ford Leasing most valóban elér­hetővé teszi az igazi Ford minőséget. Ford modellek, decemberben még kedve­zőbb feltételekkel! A Ford Leasing születését és a Kará­csonyt egyedülállóan kedvező aján­lattal ünnepli a Ford: 1994. december 1. és 31. között különösen alacsony induló részleteket kínál. 10% induló részlet Ford Fiesta már 115.200 Ft-tól! Ford Escort már134.920 Ft-tól! Mindössze ennyi szükséges ahhoz, hogy Ön még ebben az évben egy Ford tulajdonosa legyen. Részletek minden hivatalos Ford márkakereskedőnél! Ford Leasing Az ajánlat csak december hónapra érvényes, minden Ford modellre, amíg a készlet tart. Az árat 72 HUF/DM deviza eladási ár alapján képeztük. A számla a gépkocsi átvételekor érvényes árfolyammal készül. Ford Leasing Karácsonyi meglepetések #• az On számára A Szabad Demokraták Szövetségének polgármesterjelöltje Kecskeméten: í l Kőtörö Miklós Egyéni önkormányzati képviselőjelöltjeink: Éáláftadf 1. vk., Petőfiváros: 2. vk ., Hetényegyháza: 3. vk., Máriaváros: Császár Cirill dr. Adorján Mihály dr. Gombás Tiborné 4. vk., Belváros: Bakonyi Levente 5. vk., Széchenyiváros: Szabó József .-0 9 e Éti át £ 6. vk., Széchenyiváros: 7. vk., Széchenyiváros: 8. vk., Méntelek: 9. vk., Bethlenváros: 10. vk., Vacsi köz: dr. Kiss Katalin Klinger Ádám ft át«* Falu György Ci Rényi Károly o Pál Attila r> í 11. vk., Hunyadiváros: 12. vk , Hunyadiváros: 13. vk., Műkertváros' 14. vk., Katonatelep. Ranga József Lengyel László Szabó István Szabó József 15. vk., Belváros Garaczi János m rí ÜL 16. vk., Rendőrfalu: 17. vk., Árpádváros: Varjú Zoltán Farkas Zoltán 7 áiÉ De^ 18. vk., Szeleifalu: Szalai László 19. vk., Kadafalva: Kovács Antal Egyszer már sikerült. Szavazzon jelöltjeinkre december 11 -én! (Fizetett választási hirdetés.) (34316)

Next

/
Thumbnails
Contents