Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-03 / 285. szám

1994. december 3., szombat Sport 13. oldal TEREMBEN FOLYTATJÁK Pakson a Stadler FC A legjobb vidéki teniszező Az NB I-es lalxiarúgóliga kép­viselői megegyeztek Leskó Lá­szlóval, a paksi Popeye Bt. ve­zetőjével az 1994-es téli terem­labdarúgó-bajnokság megren­dezéséről. A liga 1,6 millió fo­rintot (100-100 ezer forint jut a részt vevő csapatoknak) kapott a rendezőtől, aki ezen felül állja a csapatok utaztatási, szállás- költségeit, fizeti a terembérle­teket, és a játékvezetői honorá­riumot is állja. A legfontosabb szempont a labdarúgást kedvelők kiszolgá­lása, az őszi idény „folytatása” teremben. Hatvanhat mérkő­zésre kerül sor a bajnokság so­rán, tizenegy helyszínen. Tíz szerződtetett játékosnak (akik az őszi idényben pályára lép­tek) feltétlenül meg kell jelen­niük a mérkőzéseken. Ezt egy megállapodás rögzíti. A játéko­sokat serkentheti a 850 ezer fo­rintos összdíjazás. A győztes csapat 350 ezer forinttal gazda­godik. Új játékszabályokat is alkalmaznak, a mérkőzéseken pedig NB I-es bírók működnek közre. A Diadora Nemzeti Sport Kupa teremlabdarúgó-bajnok­ság négy helyszínen december 3-án kezdődik. A Magyar Ku­pában kitűnően helytállt, s a legjobb nyolc közé jutott Stadler FC csapata a paksi BIZT(onságos)ATOM csoport­ba került az Újpesttel, a Fe­rencvárossal és a Pécsi MSC- vel együtt. Az akasztóiak szombaton 17 órakor az ÚTÉ gárdájával, a december 7-i já­téknapon 18 órakor a Péccsel, míg december 10-én, 18 órakor az FTC-vel mérkőznek. A középdöntőket Békéscsa­bán, Zalaegerszegen, Szolno­kon és Székesfehérvárott ren­dezik. A selejtezőcsoportokból a csapatok magukkal viszik az eredményeiket a középdöntő csoportküzdelmeibe. A döntő tervezett játéknapja december 19., hétfő, amikor Székesfehér­várott küzdenek a csapatok a végső győzelemért. Új helyen a testépítők A hercegszántói fiatalok a lab­darúgáson és a kézilabdán kívül a testépítést is kedvelik. Tíz év­vel ezelőtt saját otthonában alakított ki edzőtermet Krizsán Márton. Kollégáival, barátaival az évek során készítették el azokat a szereket, amelyekkel a gyakorlatokat végzik. Öt évvel ezelőtt a művelődési ház adott helyet a klubnak, egy szűk öl­tözőben dolgoztak. Miután egyre többen érdeklődtek a sport iránt - jelenleg 16 rend­szeres testépítő dolgozik - az intézmény átadta számukra a pinceklubot. Ennek alapterülete mintegy négyszerese az előző­nek. A napokban lemeszelték a sportolók a helyiségek falát. A következő hetekben pedig saját költségükre újabb testépítő sze­reket vásároltak. A fiatalok mindent megtesznek saját egészségük és testük jobb és szebb megőrzése érdekében. A klub vezetői továbbra is várják a község erősödni vágyó fiatal­jait. Tölgyesi Gábor Jól kezdtek a sakkozók Csütörtökön Moszkvában re­kordrészvétel mellett megkez­dődött a sakkolimpia. A férfi­aknál 124, a nőknél pedig 80 csapat rajtolt. (Mindkét nem versenyébe a házigazda oro­szok két együttest neveztek.) A magyar férficsapatot harmadik helyen emelték ki, s először Marokkó ellen ültek asztalhoz Polgár Judit, Alexandr Cser­nyin, Almási Zoltán, Lékó Pé­ter összeállításban. Az első he­lyen kiemelt, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó ösz- szetételű női együttes Francia- országgal kezdett. Kitűnően mutatkoztak be a magyar ver­senyzők. A férfiválogatott 4— 0-ra, a női 3-0-ra győzött. t Bíptoma...? __J éktevéL K arácsonyi ajándék: 10% kedvezmény! Kezdje tanulmányait a SZÁMALK OBS-nél! Ha Ön érettségizett és új szak­ismereteket szeretne elsajátí­tani, válassza a Számaik Open Business School távtanulásos felső- és középfokú szaktanfo­lyamait! Hallgatóink a sikeres záróvizs­gák után amerikai és magyar szakképesítéseket kapnak. A távoktatásos képzés előnyei:- a tananyagot otthon sajátíthat­ja el,- az ismeretanyag rögtön hasz­nosítható,- a kurzusok bármikor elkezdhe­tek,- időt és pénzt takarít meg. Új képzés indítását tervezzük, számítógépes felhasználói is­meretek címmel. Kérjük jelezze ezirányú érdeklődését! Felsőfokú szaktanfolyamok: (4 szemeszter)- üzleti vezetés- marketing- vendéglátó-ipari vezetés. Középfokú szaktanfolyamok: (6-8 hónap)- biztonságiőr- képzés- titkárnőképzés- idegenforgalmi asszisztens- vállalkozásvezetés- rendvédelmi ismeretek. Részletfizetési lehetőség! Ajánlatunk december 24-ig érvényes! Számaik Open Business School 1115 Budapest, Etele út 68. Hirdetési kód: BKM 448 Tel.: 203-0294, 203-0304/4100 (33432) Bardóczky Kornél edzőjével, Újhidy Zoltánnal. Decemberben rendezik meg Floridában a nem hivatalos, korosztályos tenisz-világbaj­nokságot, amelyen pályára lép Bardóczky Kornél, a KTC 16 éves versenyzője is. A tehetsé­ges kecskeméti teniszezővel az utazás előtt beszéltem.- Milyen elképzelésekkel vágtál az idei évnek?- Az első osztályú szint el­érése volt a célom, ami a felnőtt magyar ranglistán az első 30 közé kerülést jelenti. Ezt már júliusra sikerült teljesítenem. Számításaim szerint jelenleg a 14-18. hely körül állok.- Hány versenyen vettél részt és milyen eredménnyel?- A lehetőségekhez képest igyekeztem a legfontosabb tor­nákon elindulni. Itthon, a kor­osztályomban egyéniben min­den versenyt megnyertem. Az ITF (18 év alatti) világranglista pontszerző viadalok közül a Kis-Antillákon, majd Agárdon egyéniben első lettem. A felnőtt magyar bajnokságon a legjobb 8 közé jutásért Noszály Sándor­tól kaptam ki. Legutóbb Pécsett vettem rész egy első osztályú versenyen, ahol úgy győztem, hogy a felnőtt magyar ranglista első 15 helyezettje közül hár­mat megvertem. Úgy hallottam, hogy a szövetség elnökségi ülé­sén nekem ítéltek a legjobb vi­déki teniszezőnek járó díjat.-Ki segíti a felkészülése­det?- Egyéni edzőm, Újhidy Zol­tán. Tíz esztendővel ezelőtt nála kezdtem el teniszezni. Rö­vid megszakítást követően másfél éve ismét együtt dolgo­zunk. Kecskeméten állandó edzőpartnerem van, közben minden héten feljárok a váloga­tott keretedzéseire.- Hogyan tudod a sportot és a tanulást egyeztetni?-A Németh László Gimná­ziumban, ahol magántanuló va­gyok, minden segítséget meg­kapok. Emellett az angolt is ta­nulom, hiszen ez a tenisz hiva­talos nyelve.-Milyen típusú versenyző vagy?- Szerencsés, mert a verse­nyeken mindig sikerül a leg­többet kihozni magamból. Az edzőm szerint támadójátékban erős vagyok, de az első szervá­ban és kondícióban még fejlőd­nöm kell.- Egy teniszezőt mindig ar­ról ítélnek meg, hogy hanya­tlik a ranglistán. Jövőre mivel lennél elégedett?- Minél több nemzetközi tornán szeretnék indulni, az ITF-ranglistán az első száz közé kerülni, mert akkor már nem kellene a főtáblára kerülé­sért játszanom. Mindez nehéz lesz, mert a korosztályomban erős a nemzetközi mezőny.- A felnőtt versenyzők kö­zül kinek a játéka tetszik?- Boris Beckeré! Főleg a fo­nákja, meg az, ahogy játék közben minden külső körül­ményt kizárva képes összpon­tosítani. Sz. E. Eltiltás már az A-próba után A jövőben már a pozitív A- próba eredménye elég az eltil­táshoz - határozott a Nemzet­közi Amatőr Atlétikai Szövet­ség (IAAF) Tanácsa. A 23 tagú tanács egyhangú szavazással hozta meg ezt a döntését.- Ezzel a határozattal az egész doppingellenőrzési eljá­rást szeretnénk lerövidíteni, s elejét venni a két próba közötti pletykálkodásnak, híresztelé­seknek - indokolta a döntést Arne Ljungqvist, az IAAF doppingbizottságának elnöke. Ljungqvist hozzátette, 15 év alatt mindössze egyetlen esetre emlékszik, amikor a B -próba eredménye nem egyezett meg az A-vizsgálatéval. Korábban a nemzeti szövet­ségeknek 21 napjuk maradt az A-próba eredményének ismere­tében arra, hogy kérjék az „el­lenpróbát”. Az új módszer ér­telmében 28 napon belül kell kérni a B-próba elvégzését, majd a vizsgálatot végző labo­ratórium három héten belül közli az eredményt.- Az atléták joga semmit sem csorbul - nyilatkozta Ljungqvist, aki az IAAF-bcn a doppingellenes harc egyik úttö­rőjének számít. - Továbbra is fellebbezhetnek, illetve kérhet­nek meghallgatást azért, hogy tisztázzák magukat dopping­vétségük kapcsán. OLVASÓNK VÉLEMÉNYE A SPORTRÓL Kiemelten kezelni a minőséget Nemrégen felötlött bennem edzőkollégám, a bajai Gyúró László mondása: Amennyiben a sport támogatása az elkövet­kezendő időkben olyan lesz, mint volt négy éven keresztül, akkor a barcelonai olimpia volt az utolsó, ahol eredményesen szerepeltek a magyar verseny­zők. Kecskeméten javasolják egy önálló sportbizottság létrehoza­talát. Támogatom, de ha nem ruházzák fel teljesen önálló döntési jogkörrel, akkor csak pluszköltség a bizottság mű­ködtetése. Lűdbőrös leszek, amikor egyesek a tömegsport mellett teszik le a voksot. A tö­meg akkor sportol, ha kedve tartja, saját zsebből. A tömeg­sport a mostani helyzetben csak a pénzt nyeli el. Én a minőségi sport mellett állok. Szerintem mire egy nemzetközi szintű ver­senyző kinevelődik, addig ha­talmas tömeget kell megmoz­gatni. Egy ilyen sportoló a fia­talság példaképe lehet. Osztom azt a véleményt is, hogy a nem­zetközi szintre került versenyző támogatását kiemelten kezelje a város, alapítványra célzottan a sportolót támogató pénzzel, amit nyomon lehet követni! Jelen helyzetben s ahogy ala­kul a sport, egyre kevéssé válik reklámhordozóvá. A szponzor az eredményességet támogatja, őt nem érdekli a tömegjelleg. Kecskemét jelenlegi anyagi helyzetében, ha szétaprózódik az a kevés pénz, akkor a minő­ségi sport megszűnik, pedig a város arculatának igencsak meghatározója volt. Horváth László kecskeméti dzsúdóedző Vaskúti teremtorna Szombaton reggel 8 órától te- remlabdarűgó-tomát rendeznek a vaskűti sportcsarnokban. Öt együttes lép pályára: a megyei I. osztályú Nemesnádudvar és Bajaszentistván gárdája, vala­mint a megyei II. osztályú Vas­kút, Dusnok és Hercegszántó. Lovex-kupa Csanádon Szombaton gyermek csel­gáncsversenyt rendez Érsek- csanádon a Honvéd Bajai Sportegylet. A Lovex-kupáért kiírt viadalon 6 egyesület spor­tolói lépnek tatamira a helyi művelődési házban. A verseny 11 órakor kezdődik. Új kaput kaptak Nincs már vita a vízilabdaka­pukon a kecskeméti fedett uszodában, miután a margitszi­geti uszoda vezetése egy pár vízilabdakaput ajándékozott a Villanó Fókák kecskeméti klubja részére. A kis felújítást az Aluszöv végezte, így az utolsó bajnoki mérkőzéseken már ez a nemzetközi szintű pá­lyatartozék lesz a vizen. Nyertek a bajaiak NB I. B-csoport női kosár­labda-mérkőzésen, a főváros­ban a Bajai TK Elma együttese szoros mérkőzésen 55-54-re verte a TFSE gárdáját. A baja­iak legtöbb pontját az idegenlé­giós Chiribokova (41) dobta. / Évzáró dzsúdóverseny A hét végén zárul az idei ma­gyar ifjúsági cselgáncsbajnok­ság. Az utolsó viadalt Budapes­ten rendezik. A bajai egyesüle­tek fiatal versenyzői eséllyel pályáznak a dobogós helyekre. A Honvéd Bajai SE hat judo­kával képviselteti magát, és természetesen ott lesznek az eddig kiváló eredményekkel büszkélkedő Bajai Judo Club versenyzői is. Foci Félegyházán Tóth Kálmán Kupa felnőtt te­remlabdarúgó-tornára kerül sor vasárnap 8 órakor Kiskunfél­egyházán a Kossuth L. Szak­munkásképző sportcsarnoká­ban. A tornán a KTK, a K. Honvéd, a K. Vasutas, a Kun­szállás és a félegyházi kispá­lyás válogatott indul. Első teremkupa A kunszentmiklósi városi sportcsarnok az Első Kun­szentmiklósi Kupa teremlabda­rúgó-tornáját rendezi november 21. óta. 16 csapat két csoport­ban, hétfői és pénteki napokon, körmérkőzés formájában vesz részt a tornán. A döntőre de­cember 30-án kerül sor. Bojkottra szólítanak A Német Úszó Szövetség (DSV) vezetői arra szólították fel más országok társszövetsé­geit, hogy a már ismert kínai doppingvétségek miatt ne ve­gyenek részt az 1995 januárjá­ban, Pekingbe szervezett Vi­lág Kupa-rendezvényen. Ralf Beckmann, a DSV menedzsere azt mondta, Németország semmiképpen sem képviselteti magát a VK-n. KüNTEX Kft. Az autókarbantartó A kedvező árú, erős, strapabíró TATA 2.0 D értékesítése mellett a KUNTEX Kft. sokéves tapasztalattal vállalja különféle gépkocsitípusok javítását, karosszéria felújítását, ZT műszaki vizsgáztatását. Ikarus, IFA W50, IFA F60, UAZ, Robur, stb. KUNTEX Kft. Kiskunfélegyháza, Hl. 173. Az E-75-ös Kecskemét felőli bejáratánál. Tel.: (76) 463-344, 361 -036, Fax: (76) 361-982 D f , _ _ ., . ' ' i \ r Bírja a gyűrődést.

Next

/
Thumbnails
Contents