Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-03 / 259. szám
1994. november 3., csütörtök PETŐFI NÉPE 15 NAPI PÉNZÜGYEK Kárpótlási jegy 165 százalékon Százhatvanöt százalékos árfolyamon számítja be a kárpótlási jegyeket részvényei jegyzésekor az Inland Rt. A kárpótlási jegyeket készpénzért megvásárolják, így a befektetők a részvényvásárlásra fordított összeget levonhatják adóalapjukból, annak 30 százalékáig. Az alapító szerint elképzelhető, hogy az rt. - amely a kárpótlási jegyeken állami vagyont kíván megszerezni - már az 1995-ös év után fizet osztalékot - mondta el Rozgonyi György, az rt.-t alapító Pro-lnvest Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. A részvények október 31. és november 25. közölt jegyezhetők a Pro-lnvest irodájában, az IC(P), a Lombard, a Vektor, a Pannon, a Cashline, az Alexander és a Cenzor brókereknél, takarékszövetkezeteknél és más helyeken. A cég minimum 10 millió, maximum 1 milliárd forintos alaptőkével alakul. Az alapító az egy éve létrejött Pro-lnvest Kft. szavazatelsőbbségi részvényeivel többséggel rendelkezik az rt.-ben, a felügyelő bizottságban azonban helyet kap a részvényekből legtöbbet jegyző magánszemély is. A részvények tőzsdei bevezetését 1997-re tervezik. A kárpótlási jegyet készpénzért 165 százalékos árfolyamon veszik meg, ha a befektető ezért a pénzért 1650 forintos áron megvásárolja az Inland Rt. 500 forint névértékű részvényét. Mivel a kárpótlási jegyek tőzsdei árfolyama az év végén is várhatóan jelentősen a névérték alatt marad, a cégnek jelentős árfolyamveszteséget kell majd elszámolnia. Ez nem jelenti azt, hogy ne maradjon elméleti esély az első évben ennek kigazdálkodásához, sőt akár az osztalékfizetésre is. Hogy erre mód lesz-e, attól függ, miként gazdálkodik az rt. kárpótlási- jegy-vagyonával. Az alapító elsősorban nyomott áron privatizált, problémákkal küszködő élelmiszer-ipari, kereskedelmi, illetve feldolgozócégek megvásárlására számít, amelyeket E-hitel vagy külső tőke bevonásával kívánnak feljavítani. Az Axon Rt. a kötvénypiacon Százmillió forint értékben bocsát ki nyilvánosan kötvényeket a szolnoki Axon Vagyonkezelő, Organizációs és Befektetési Rt. A másfél éves futamidő végén évi 32 százalék fix kamatot fizető papírok a tízezer forintos névértéken jegyezhetők. A november 2. és 11. között lezajló kötvénykibocsátásra a papírok forgalmazásával megbízott Takarék Bróker 100 millió forint értékben jegyzési garanciát vállalt. Az akció során százmillió forint értékben túljegyzést is elfogadnak. Ha a jegyzések értéke november 11. előtt eléri a 200 millió forintot, az igénylést lezárják. A papírok a Takarékbank hálózatában, az Inter-Európa Bank kijelölt fiókjaiban, illetve a nagyvázsonyi, a polgári, a szigetvári és a szőregi takarékszövetkezeteknél jegyezhetők. Az Axon Rt. 800- 1000 kis- és középvállalkozóval áll üzleti kapcsolatban. Ezek a cégek - melyeknek többsége az Alföldön működik — 2-4 éves futamidővel gépeket lízingelnek az Axon Rt.-tői. A most jegyezhető kötvényekre a cég csaknem félmilliárd forint értékű fedezetet ajánl fel, gépeket és berendezések, illetve az ezekből származó díjbevétel formájában. Tavaly az Axon 47 millió forintos nyereséget ért el, és a tervek szerint ezt a szintet idén is elérik. MRK MENNYIT ÉR a FnDTWTO 4 * X» jc%i Jl Av JL • $ AZ MNB VALUTA ÁRFOLYAM AI (Érv.: 1994. november 2-án) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 172,74 174,48 176,22 ausztrál dollár 78,24 79,04 79,84 belga és lux. frank (100) 343,92 347,38 350,84 dán korona 18,08 18,26 18,40 finn márka 22,99 23,22 23,45 francia frank 20,65 20,86 21,07 görög drachma (100) 45,89 46,35 46,81 holland forint 63,12 63,75 64,38 ír font 170,87 172,60 174,33 japán yen (100) 109,54 110,64 111,74 kanadai dollár 77,87 78,66 79,45 kuvaiti dinár 355,57 359,19 362,81 német márka 70,75 71,46 72,17 norvég korona 16,21 16,37 16,53 olasz líra (1000) 68,87 69,57 70,27 osztrák schilling (100) 10,05 ' 10,15 10,25 portugál escudo (100) 69,05 69,75 70,45 spanyol peseta (100) 84,80 85,76 86,62 svájci frank 84,94 85,79 86,64 svéd korona 14,74 14,89 15,04 USA-dollár 105,6! 106,68 107,75 ECU (Közös Piac) 134,69 136,05 137,41------P I SI — Parti ^ receptcserebere A fndégl0 DUCI DÖNCt Palócleves mai ajánlata Ami megfűszerezi életünket! Hozzávalók (10 személyre): 1 kilogramm birkahús, fél kilogramm zöldbab, fél kilogramm burgonya, tejföl, kapor, babérlevél, kömény. Elkészítjük a pörköltalapot, majd ha már félig megfőtt a hús, belerakjuk a babot és a burgonyát. A felsorolt fűszerekkel ízesítjük, tejfölös habarással sűrítjük, csipetkével tálaljuk. K Várjuk olvasóink válasz-receptjeit. A játék fődíja: 100 ezer forint! A borítékra írják rá: PN-PARTI. V AZ ÖNKORMÁNYZATOK OKTATÁSI BIZOTTSÁGAI TÁRSULJANAK Több pénzt kapnak a kistelepülések iskolái Hosszú évekig készült, számtalan fórumon vitatták, mire végre az év első hónapjaiban rákerült a parlament pecsétje az oktatási törvény szövegére. A kormányváltás után azonban erőteljesen jelentkeztek azok a szakmai csoportok, amelyek a közoktatás reformját és az ahhoz kapcsolódó strukturális változásokat bizonyos módosításokkal tudják csak elképzelni. Végül is merre tart az oktatásügy? - kérdeztük dr. Báthory Zoltánt, a minisztérium közoktatási helyettes államtitkárát.- Elképzelésünk szerint a jövő iskolájában a nemzeti alaptanterv szabná meg a tananyagot és a gyerekektől elvárható tudásszintet. A közoktatás három szintű lenne: hatosztályos az alsó, négyosztályos az alsóközép. két-három osztályos a felső-középszintű képzés. A tizedik végén, 16 éves korban, az általános tankötelezettség befejezésekor tenné le minden tanuló az úgynevezett alapműveltségi vizsgát, ami egy kisebb érettséginek felelne meg. Az erre épülő felső-középiskola adná az egyetemi felvételit is pótoló érettségi vizsgát, illetve a szakközépiskolákban a szakmai alapképzettséget.- Az egyházi és az alapítványi iskolák nem fogják önállóságuk csorbításának tekinteni a követelmények egységesítését?- Már tárgyaltunk ezekről a kérdésekről és úgy tűnik, nem ellenzik a közös műveltségi vizsga bevezetését. Belátták, hogy alapkövetelményekről van csak szó, többet adni a tanulóknak természetesen szabad.- Ha nem sikerül sürgősen változtatni az iskolák jelenlegi támogatásának normatíváin, könnyen megeshet, hogy a második félévre néhány iskola csődbe jut. Mit ígér a jövő évi költségvetés?- Az iskolák valóban súlyos anyagi helyzetben vannak, különösen azok, amelyekben az átlagosnál költségesebb a tanítás. Gondolok elsősorban a szakmai és a kistelepüléseken működő iskolákra. Jövőre bizonyos átcsoportosítással szeretnénk javítani a helyzetükön. Csaknem ezer kistelepülés óvodája, iskolája tartozik ebbe a körbe. Szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatok oktatási bizottságai társuljanak, ez mindenütt jobb helyzetet teremtene, hiszen több pénzből jobb működési feltételeket lehet elérni. A költségvetési tervezetben már az emelt összegű normatív támogatás szerepel, a pénz pedig az önkormányzatokon keresztül jut majd el az iskolákhoz. • A kígyóspusztai gyerekek csak azt tudják, tanulni kell és jól, de hogy van-e pénz rá ...? (Fotó: PN-archív) Puhuló program Furcsa folyamatnak vagyunk tanúi. Az új kormány a súlyos gazdasági egyensúlyhiány láttán számos népszerűtlen, ám már a középtávú gazdasági fejlődéshez is nélkülözhetetlen, fogyasztást megszorító intézkedést helyezett kilátásba. Az árszínvonal emelésére, a felhasználás csökkentésére számos intézkedést végre is hajtott. Bevallom, imponált nekem ez a halasztást nem tűrő eltökéltség, amellyel az ön- kormányzati választások küszöbén meghirdették ezeket az intézkedéseket. Az volt a benyomásom, hogy az új kormány az ország szénájának rendbetételét előbbre helyezi a koalíciós pártok választási szereplésénél. Azután következett a nyugdíjak visszamenőleges emelése - engedett a kormány. Hamarosan arról értesültünk, hogy az energia- és energiahordozó-árak emelését előbb rövidebb, azután hosz- szabb időre elhalasztották. Mindez felvet néhány kérdést. Mindjárt elsőként: talán hibás diagnózis alapján készültek a kemény és kellemetlen intézkedésekre? Attól félek, nem erről van szó. A helyzet valóban indokolná a korlátozásokat. Ebből adódik a második kérdés: eszerint mégiscsak alárendelik a gazdaság érdekeit az önkormányzati választások sikerének? Úgy tűnik, mintha a nagyobbik kormánypárt hozzáértő és kormányzati felelősséget viselő politikusai nem tudnák parlamenti és parlamenten kívüli bázisukat meggyőzni a helyzet komolyságáról. S ha ez a feltevés igaz, akkor megint ott vagyunk, ahol a part, azaz a párt szakad! Mindössze annyi történt, hogy a fizetőképes keresletünket korlátozó intézkedések egy részét elhalasztották. Lehet, hogy nem tetszik a diagnózis, de tüdőgyulladást nem lehet aszpirinnel gyógyítani. Bácskai Tamás Az INLAND Rt. részvényei az alábbi jegyzési helyeken jegyezhetők: Lombard Értékpapír Rt. 6000 Kecskemét, Szövetség Tér 1. Rőnasági Takarékszövetkezet 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 1. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 6. 62oo Kiskőrös, Kossuth Lajos u. 2. 6237 Kecel, Szabadság Tér 3. Cenzor Bróker Kft 65oo Baja, Jelki Tér 3. Az év efektetése Magas hozam. Adókedvezmény!