Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-03 / 259. szám
16 Világtükör PETŐFI NÉPE Hazai tükör 1994. november 3., csütörtök Aki fegyvert fog, fegyver által... Életével fizetett balgaságáért és figyelmetlenségéért az az amerikai pap, aki fejbe lőtte magát, miközben azt magyarázta családjának, hogy mennyire biztonságosak manapság a lőfegyverek. Herbert Kershaw, az enfieldi Új Élet Keresztény Közösség templomának lelkésze a minap lőgyakorlaton vett részt, majd otthon azt akarta demonstrálni nejének és lányának, mennyire biztonságosak ma már a fegyverek. A bizonyítékul használt pisztoly azonban váratlanul elsült, és a golyó családja szeme láttára terítette le Kershawt. A szerencsétlen áldozat állítólag nem tudta, hogy a pisztoly, amelyet nemrég vásárolt, töltve van. Ami pedig a hozzáértését illeti: a lőgyakorlat vezetője szerint Kershaw szenvedélyes gyűjtő létére is legfeljebb annyit konyított a fegyverekhez, mint analfabéta a szentíráshoz... Lyukba szorult a duci szökevény Túlsúlyos hibának esett áldozatul kéttucatnyi, szökni kívánó fogoly egy brazíliai fogdában. A 36-os számú Sao Paulo-i körzeti rendőrség épületének 4-es zárkájában raboskodó letartóztatottak alaposan megtervezték a szökést, és eleinte úgy tűnt, a menekülés simán is fog menni. Az első tíz szökevénynek sikerült is gond nélkül kijutnia a kiszemelt csatomalejáraton. Ám a tizenegyedik rab, aki 100 kiLassan közeleg a disznóvágások ideje, amelynek sok helyütt - de még határainkon túl is - hagyományai vannak. Ám ezek a sorrentói malacok nem véletlen, hogy télen-nyáron jókat nevetve fetrengenek. Ugyanis közel a bölcs tenger, jó a levegő, és sokak csodálják, mi több lós testsúlyával a legtestesebb volt közülük, elakadt a lyukban. A duci rab - Carlos Henrique da Silva - olyan csúnyán beszorult a csatornába, hogy akárhogy erőlködött, nem tudott kimozdulni onnan. További tizenkét, menekülni vágyó rab eközben segítőkészen, ámde tehetetlenül bámulta a megszorult rabot. A rendőröknek is csak egyesült erővel sikerült visszahúzniuk a csatornából da Silvát. fotózzák őket. Vonzerejük pusztán abban van, hogy míg társaik muránói üvegből, ők speciális agyagszerű anyagból készülnek. Az alkotók fantáziája pedig, úgy tűnik, kifogyhatatlan, mondván, a malackodásnak sokféle póza lehet. (Kép és szöveg: Pulai Sára) Jó kedélyű sorrentói malacok Schwarzenegger Attila szerepében Minden esély adott arra. hogy a híres színészt, Arnold Schwarzeneggert rövidesen Attila hun fejedelem szerepében láthatja viszont a mozikedvelő közönség. Schwarzenegger jelenleg tanulmányozza John Mendoza és Robert Csetri forgató- könyvét, amely Attiláról szól. A színész - hírek szerint - már régtől fogva érdeklődik a hun fejedelem alakja iránt. A forgató- könyvről - a DPA szerint - egyelőre csak annyit tudni, hogy egyike a Hollywoodban ismert „legbrutálisab- baknak”, ugyanakkor azonban érzékelteti Attila és fiának „gyengéd” kapcsolatát is. Arról nem szól a jelentés, hogy Csaba királyfiról van-e szó a készülő filmben... Whiskysüvegek a kalapács alatt Graham Greene több mint nyolcvan miniatűr whiskysüvegét árverezik el még karácsony előtt Londonban. A Christie’s cég árverésén több ritkaság is kalapács alá kerül, s néhány üvegen Greene aláírása is látható. Az üvegek azért is különlegesek, mert Greene az általa írt „Havannai emberünk” című regény megfilmesített változatához a rendezőnek, Carol Reednek is kölcsönadta őket. Agyonmolesztált pornóarchívum Túlzott igénybevétel miatt lerobbant a delfti műszaki egyetem pomóarchí- vumának számítógépe. A festők ecsetjére kívánkozó holland város egyetemistái még 1992-ben vették a fejükbe, hogy egészen másfajta kívánkozásoknak is eleget tesznek. Hatalmas képi adatbankot létesítettek a pornográfia témakörében, és ezt rákötötték az Internet nemzetközi számítógépes hálózatra. Az érdeklődők saját computerükkel - beléphettek a rendszerbe, és kedvükre gyönyörködhettek a képernyőn megjelenített hölgyekben. Túl élénknek bizonyult a kereslet: főként amerikaiak és britek „molesztálták” a sajátságos delfti adatbankot, mígnem eljött az a pillanat, amikor a gép interaktív programvezérlése összeroppant a kapcsolatfelvételt egyszerre kezdeményezők nagy száma miatt. GARÁZST JÜUlgigsit BÉRELNÉNK Kecskemét, Hunyadivárosban,hosszabb távra. 76/486-140 (30993) legfrissebb hírek lapjában I Petőfi Népében! | Mindenkiért egy-egy gyertya égett • Az elmúlt napokban ismét benépesültek a temetők. Halottak napjára rendbe hozták a sírokat és mindenki virággal, gyertyával rótta le kegyeletét elhunyt hozzátartozóival szemben. Néhány szál virág és gyertya azok sírjaira is jutott, akikhez már nem jött, nem jöhetett senki. (Fotó: W. P.) Idősek napja Jakabszálláson' Sonic-vásár Kecskeméten Aki sokat markol, megzavarja a riasztó Jakabszálláson immár hagyomány, hogy őszelőn a községi polgármesteri hivatal a helyi szövetkezettel közösen megrendezi az idősek napját. Az idei találkozó november 5-én, szombaton 11 órakor lesz a művelődési házban. Szabó Mihály polgármester köszöntője után az óvodások és az iskolások adnak műsort, majd megvendégelik a több száz résztvevőt. Eltűnt pénzestől? Édesapja eltűnését jelentette be a halasi rendőrségen egy halasi állampolgár. I. A. Péter ötvenéves helyi lakost utoljára október 23-án látták az ÁMK-ban. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi pénzbeszedő a lengyelpiacon, ám 53 ezer forinttal nem számolt el. A rendőrség gyanítja, hogy valószínűleg ez az oka eltűnésének. Kecskeméti Lapok Igen nagy port kavart a hírős város magazinjának legutóbbi számában megjelent, A város urainak mindent szabad? című cikk, amelyben Goór Imre képviselő tett fel tizennégy kényes kérdést. Az ezzel kapcsolatos észrevételek a Kecskeméti Lapok legújabb számában olvashatóak. Miért olyan sok a magányos, elesett ember?, Mit mond városunk volgai varázslója?, Ha nem a boxertől, mitől „feküdt ki” a szomszéd?, Hogyan bukott le a lakásfeltörő, piás mostoha? - Többek között ezekre a kérdésekre is választ kap, aki fellapozza a Kecskeméti Lapok legújabb számát. A Sonic Market ma és holnap Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban, az Extra Comp szakvásár kiállítójaként mutatja be az érdeklődőknek háztartási és szórakoztató elektronikai cikkeinek legújabb választékát. A tekintélyes alapterületű standon megtalálható a Videoton termékcsalád teljes kínálata a BN V-n sikerrel szerepelt készülékekkel. Társaságukban láthatók a Sony, a JVC és más népszerű márkák képviselői. Újdonságként várja a vásárlókat a Bosch és a Petra háztartási gépek bemutatója. (x) Az ablakot betörve, a kiszerelt ventilátor helyén hatoltak be ismeretlen tettesek november elsejére virradóra a félegyházi Patyi Diszkontba. A betörők nyugodtan összeszedtek mintegy 100 ezer forint értékű ruhaneműt, lisztet, cukrot és egyéb élelmiszereket. A baj akkor kezdődött, amikor egyikük átment az áruház másik felébe, hogy néhány üveg sörrel egészítse ki a zsákmányt. Ezt a részt infrasugárral működő riasztó védte. Sajnos csak helyben riasztott, így a betörők zsákmányukkal kényelmesen elmenekültek. Járdajavítás Bácsszőlősön • Megérett a javításra a bácsszőlősi Kossuth utca feltöredezett járdája. A napokban húsz közmunkás nekilátott és mintegy húsz ház bejárata előtt lebetonozta a már járhatatlan részeket, hogy a járókelők ne botladozzanak. (Fotó: Király László) Máról I lOl n a P ra ♦ express* apróhirdetések • A Petőfi Népe terjesztésére keresek Vaskúton olyan, megbízható, korán kelő, pontos munkatársat, aki vállalja a lap eljuttatását az előfizetőkhöz. Jelentkezni levélben, személyesen Baja, Tél u. 17. Telefon de: 79/323-974, du: 79/321-373. * Nagy teljesftményű, Ricoh típusú fénymásoló gép sürgősen eladó 140.000 Ft áfával. Cerka üzlet, Kecskemét, Hornyik krt. 4. * 4-5 kW-os, használt aggregátort vennék. Telefon: 06-60/302-767 7 éves, kétütemű Wartburg eladó. Telefon: 76/488-798 Audi Coupé 2.2i 130 LE, 83-as évjáratú, kitűnő állapotban, sok extrával eladó. Telefon: 06- 60/368-651 Új kapagép, jóval a bolti ár alatt (58.000) 5,4 lóerős, fékes utánfutóval, kapával, boronával jótállással eladó. Telefon: 76/472-277 Autómosóba megbízható férfi alkalmazottat felveszünk. Érdeklődni: 76/483-331 Kecel, Folyó u. 6. sz. alatti ház eladó 300 n-öl telekkel. * 4 éves, 4 ütemű Trabant eladó. Géderlak, Kossuth u. 94. Telefon: 55 Kukorica nagyobb mennyiségben is eladó. 1300 Ft/q. Kecskemét, Akácfa u. 27. Telefon: 485-026 * Vágó- és vemhes birkák, vemhes tehén eladó. Kecskemét, Akácfa u. 28. 76/485-026 Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, fiatal férfi munkaerőt keresek újságkézbesítői feladat ellátására. Jelentkezni: Kecskemét, Batthyány u. 6. szám, péntek, szombat de. 10-12-ig, a megadott címen. * Még tovább tart a KABÁTVÁSÁR féláron: 12.000 Ft helyett 5.900 Ft. 7.600 Ft helyett 3.800 Ft az ÉVA-ÁDÁM DIVATHÁZBAN (Kecskemét, Bethlen krt. 12.). Ezenkívül több áruféleségből nagy árengedmény! FIRST 18 l-es 1000 W-os kombi grillezős, kvarclámpás MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK vására a kecskeméti Elektronikai Áruházban. Most 34.900 Ft helyett csak 20.999 Ft. Amíg a készlet tart. Kecskemét, Nagykőrösi u. 5. (a Centrum Áruház főbejáratával szemben) Telefon: 76/321-221, 325-382 Vasszekrényt vásárolnék. Telefon: 76/486-343 * LASKAGOMBA-TERMESZTŐK, FIGYELEM! Kitűnő minőségű átszövetett alapanyag folyamatosan kapható, illetve előjegyezhető. A termelt gombára visszavásárlást biztosítunk. Érdeklődni: 76/326-361, 18 óra után. Eladó VW Golf III. 1.9 TDI. 1994- es, sötétzöld, sok extrával. Ugyanitt eladó Ford Mondeo CLX Combi 1.8 TDI, 1994-es, ezüstmetál extrákkal. Telefon: 06-60/354-153 * Márványfeldolgozó műhely eladó. Kecskemét, Csáktornyái u. 9. * IFA L-60, 4 éves, h. platós, 2 év műszakival eladó. Telefon: 76/486-262, 14 órától. Napkelte: 6.30 Napnyugta: 16.24 Holdkelte: 6.12 Holdnyugta: 16.19 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 207 cm volt. A Tisza Szolnoknál 150 cm, Csongrádnál pedig 37 cm magas volt. Milyen idő lesz? Változóan felhős lesz az égbolt, de eső nem valószínű. Helyenként a köd napközben is megmarad. A légmozgás mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül alakul. Közlekedés Folytatódik a padkarendezés az 52-es főút 3. és 8. kilométere között, Kecskemét határában: sebességkorlátozásra és útszűkületre számítsanak. Útszélesítési munkálatok folynak az 5212-es úton, Kerekegyháza belterületén, ugyancsak sebességkorlátozás és útszűkület van érvényben. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti sajtóközpontjától kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen ötvenkilenc baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül öt volt halálos, huszonegy súlyos és harminchárom könnyű sérüléssel végződött. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tegnap reggelig a megye közútjain egy halálos és egy súlyos kimenetelű baleset történt. Traffipax Ma délelőtt Kiskunhalas területén, délután Hetényegyházán, Dávodon, Kecskeméten viszont egész nap számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Távirat A skót cég kereskedelmi ügynöke táviratot küld a vállalat igazgatójának:- „Hóviharban elakadtam. Stop. További utasítást kérek. Stop.” Postafordultával érkezik a válasz:- „Azonnal kezdje meg nyári szabadságát. Stop.” PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád u. 6. Tel./fax: 79/322-453; Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974 Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 77. Telefon és fax: 78/361-849 Kecel: Főtéri. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 437 Ft, negyedévre: 1254 Ft, fél évre: 2448 Ft, egy évre: 4776 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x