Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-14 / 242. szám
1994. október 14., péntek Megyei körkép 3 Házhoz jön az olaj Péntektől, rendelésre, házhoz szállítják a háztartási tüzelőolajat Bácsalmás térségében. Egy magánvállalkozó ugyanis, a lakosság ellátási gondjanak enyhítése érdekében, felvállalta a hto kiszállítását. Szolgáltatásaiért egy forintot kér el literenként. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a töltőállomásokon nem kell sorban állni kannákkal, hordókkal, a 31 forintos hto-ért. Részletek a lapunkban pénteken és szombaton megjelenő hirdetésben. Börtönörök tapasztalatcseréje Az aichachi (Németország) női börtön vezetője és néhány munkatársa tapasztalatcsere céljából felkereste a kalocsai és a szegedi büntetés-végrehajtási intézetet. A vendégek megismerkedtek Kalocsa nevezetességeivel is, felkeresték az érseki kastélyt, annak híres könyvtárát, s nagy tetszéssel fogadták a főszékesegyházban Leányfalusi Vilmos orgonahangversenyét. Fogadta őket Török Gusztáv polgármester is. Aichach és Kalocsa női büntetés-végrehajtási szakemberei között a kapcsolat folyamatosnak ígérkezik. Lebuktak az orvhorgászok A bajai közlekedési rendőrök sem gondolták, hogy rabsicokat fogtak, amikor megállítottak egy, a Nagy-Pandúr-szigetről Szeremle felé tartó autót. A csomagtartóból azonban előkerült 43 kiló kárász és két és fél kiló ponty. H. Attila és M. Zoltán szeremlei lakosok azt vallották, hogy kézzel fogták a halat, mivel a tiltott szerszámok nem kerültek elő. Az viszont már kézzel foghatóvá vált számukra a szabálysértési hatóság ügyintézése nyomán, hogy 10—10 ezer forinttal gazdagítják az államháztartást. A tettesek közül M. Zoltán már korábban is lebukott egyszer. Kivitelezők harcolnak a területért Kecelen, de a gázvezeték építése nem halad! Kecelen a gázberuházás ünnepnapját talán sokan elfelejtették, hiszen ez év januárjában volt a lánggyújtás. Am ez még nem azonos azzal, hogy a városban befejeződött volna a nagy munka. A kisteleki Gázépszerker Kft. október 31-éré vállalta a kivitelezést. Ám több szakember már e határidő megjelölésekor kétségbe vonta a teljesítést. A hónap elején pedig már egyértelművé vált, hogy ez az aggodalom jogos volt. Ezt támasztotta alá a múlt héten a Dégáz Rt. szegedi központja által kezdeményezett kecskeméti értekezleten a műszaki igazgató. A tanácskozáson ott voltak a Bács megyei kistérségi gázprogramban érdekelt települések polgármesterei is, akik közül Schindler János igencsak aggodalommal térhetett haza. Ugyanis szakember szájából hallhatta azt, amit már laikusként látott. Kecelen vannak városrészek, ahol a készültség nem éri el a kívánt szintet. A helyzet jobbítására - mintegy erősítésként - a Dégáz felkért egy nemesnádudvari vállalkozót. Ettől kezdve tovább bonyolódott az ügy. Az új kivitelező - munkaterületéül - az úgynevezett Szilos városrészt kapta. Ezt hallván a kisteleki csapat, a korábban feltúrt helyeken, otthagyott csapot-papot, s elvonult Szilosba. (Egyébként e külterületi részen a kivitelezési munka könnyebb.) A „bomba” akkor robbant, amikor a nádudvariak megjelentek. Vita vitát követett, majd jött az egyezség. A kistelekiek visszavonultak a megkezdett munkához. Hogy az új vállalkozó valóban tud-e dolgozni a kijelölt városrészen, az ma kiderül. Mindenesetre a lakosság érdeke azt kívánja, hogy ha már van kivitelezői harc, az legalább vigye előbbre és ne hátráltassa a gázprogram megvalósulását. Pulai Sára # A városnak ezen a területén végzett munka során még nem dúlt a harc a kivitelező cégek között. (Fotó: P. S.) Hétfő a határidő Hétfőn 16 óráig lehet kezdeményezni helyi kisebbségi ön- kormányzat választását a településeken. Az erre vonatkozó nyomtatványok a polgármesteri hivatalokban szerezhetők be, és oda is kell benyújtani kitöltés után. Mint ismert: helyi kisebbségi önkormányzati választás kezdeményezéséhez legalább öt személy javaslatára van szükség. (Ä részletes szabályokról hétfői számunkban írtunk.) A nemzetiségek élnek a jogukkal Baján a nemzetiségi kisebbségben élő lakosok közül a legnagyobb lélekszámú csoportok, a horvátok és németek élni kívánnak alkotmányos jogaikkal. Bejelentették, hogy kezdeményezik a kisebbségi önkormányzat létrehozását a városban. Egy-egy kisebbségi .ön- kormányzat létrejöttét öt állampolgárnak kell írásban kezdeményeznie. A németek már négyen aláírtak, s a horvátok is tel-, jesítik a feltételeket. Három háznál is felcsaptak Tompán a lángok AZ APÁRÓL ÍTÉLTÉK MEG A FIÁT Jakabszálláson a Kabala? (Folytatás az 1. oldalról) H. Tóth István, a Kiskunfélegyházi Fémipari Szövetkezet végelszámolója és a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet felszámolója a nyáron került kapcsolatba a Kabala Bt. ügyvezetőjével. Rácz György vevőként jelentkezett előbb a fémiparinál, majd a másik cégnél.- Egy ebédlőt és a hozzá tartozó 1047 négyzetméteres telket akarta megvenni. Megkötöttük a szerződést 3 millió egyszázezer forintról. Leszámláztuk, és ezen fizetési határidőt jelöltünk meg. Ám egy fillért nem fizetett, viszont beköltözött. Mi befizettük a számla szerinti áfát az államnak, ő pedig valószínűleg visszaigényelte azt. Kétszázhetvenötezer forintot. Talán az APEH-nek érdemes lenne megnézni: felvette-e? A fémipari szövetkezet végül kirakta a Kabala Bt.-t az ebédlőből, ám közben egy másik ingatlanhoz is hozzájutott Rácz György. Amiben a jelek szerint még mindig bent lakik. A Ja- kabszállás II. kerület 152. szám alatti tanyáról van szó, aminek értékét mintegy 3 millióra becsülik szakemberek. Ide július 28-án látogatott ki Rácz úr. Vele tartott egy bírósági végrehajtó, egy jogász és az építőipari szövetkezet felszámolója.- Ón akkor még nem tudta, hogy az ebédlőért sem fizetett a Kabala?-Nem, hiszen a fizetési határidő nem telt le.- Korábban ismerte Rácz Györgyöt?-Csak az édesapját. Én 23 évig voltam a szövetkezet főkönyvelője, és ott dolgozott raktárvezetőként. Abszolút megbízható, becsületes, nagyon jó szándékú ember volt - sajnos már meghalt. És én az apáról ítéltem meg a fiát. Szóval, kimentünk a jakabszállási tanyára, ami négy szép új épületből áll, amit négy-öt éve mi építettünk. Több ezer négyzetméternyi terület tartozik hozzá. A végrehajtótól akkoriban kaptuk vissza az ingatlant, mert nem fizetett az építtető. Négy évig pereskedtünk érte, amíg végre a nevünkre írták. A felszámolás miatt viszont azonnal el kellett adjuk, Árverésre meghirdettük háromszor, de senki nem jelentkezett. Ekkor egyeztünk meg Rácz úrral, hogy átveszi a kikiáltási áron, azaz 820 ezer forintért. Úgy gondoltuk, hihetünk neki: fizet.- Ez jó bolt volt...- Ha csak a cserepet leszedem az épületekről, abból a dupláját kiárulom. A jogász megírta a szerződést: aláíráskor fizet (talán a felét, már nem emlékszem), a többit év végén. Addig jutottunk, hogy ezt a szerződést megírtuk. Akkor Rácz György eltűnt, azóta nincs sehol. Illetve van: hallottam, hogy odaköltözött, szétfúrta a zárakat és megkezdte az átalakítást. Megtettem a rendőrségi feljelentést és birtokvédelmet kérünk a jakabszállási polgár- mesteri hivataltól. A jakabszállási polgármestert telefonon kérdeztük meg: lak- nak-e a tanyában. Információi szerint igen. Kutyák is őrzik a hatalmas területet. Megdöbbentő az is, hogy két napja jelentkezett egy férfi telefonon szerkesztőségünkben. Azt állította, hogy ő Rácz György fia, ifjabb Rácz György. Elhatárolta magát az apja ügyeitől, és ennek közlését kérte a Petőfi Népe hasábjain is. Noszlopy Rejtélyes körülmények között keletkeztek tüzek október 10-én este 6 és 8 óra között Tompa külterületén. Először a Vörösmarty utcában lakó Grósz Istvánéknál égett a takarmány és a szalma. Utána az ide közel fekvő Felsősáskala- poson, Gilicze Imrééknél lángolt a fészer, mellett a széna és a szalma. Közben a tőlük távolabb Drámai pénzhiány Tegnapi számunkban Drámai pénzhiány a megyei kórházban címmel arról írtunk, hogy az intézmény milyen nehéz gazdasági gondokkal küszködik. Nem kizárt, hogy olyan feladatokat lesznek kénytelenek elhagyni, amelyek a betegeket közvetlenül érintik. Az idén kétmilliárd forint kellene tevékenységükhöz, melyből - a tudósítással ellentétben - 61 százalék a bérköltség, 11-11 százalék a gyógyszer és a gyógyító eszközök, 7 százalék az energia, s 3,4 százaléka az élelmezési költség, stb. Évente 100-200 millió forintot kellene kigazdálkodniuk, ami nehezen megy, mivel tartalékaikat jórészt felélték. lévő szomszéd tanyán, Bednárik Péternél is kigyulladt a szalmakazal. A tűzesetekhez kivonultak a halasi, a bajai, a szegedi és a kiskőrösi tűzoltók is. így, együttes erővel is csak éjfélre tudták elfojtani a lángokat, amelyek jelentős anyagi károkat okoztak. Szándékos gyújtogatás gyanújával indult meg az ügyben a nyomozás. Cáfol a kécskei rendőrparancsnok Futótűzként terjedt el a hír Tiszakécskén, hogy Varga Istvánt, a helyi rendőrőrs vezetőjét felfüggesztették állásából. Ennek ellenére irodájában, munka közben találtuk. Megkérdeztük tőle, hogy mi igaz a szóbeszédből.- Nem tudom, ki és miért terjeszt ilyen híreket - mondja -, de már többen megkérdezték tőlem az utcán is, hogy így van-e. Megmondom őszintén, megdöbbentett a kérdés. Lehet, hogy engem még nem értesítettek, de nem tudok róla, hogy fel lennék függesztve. Nagy Irén Továbbra is zárt ajtók Félegyházán • A helyiséget lepecsételték, de úgy tűnik, hogy nem a jog szerinti tulajdonosok. KOMOR FELHŐK A RENDŐRSÉG FELETT Mit hoz majd a pénzszűke? Csapatzászló a tűzoltóknak Ma érkezik Kalocsára a 15 tagú német tűzoltóküldöttség. Kirchheim önkéntes tűzoltói ünnepségen vesznek részt. A városi sportcsarnokban 17 órakor kezdődő rendezvényen az önkormányzat nevében Török Gusztáv Andor adja át a csapat- zászlót a kalocsai tűzoltóknak. A közönséget a központi tűzoltózenekar szórakoztatja, majd tűzoltóbál kezdődik. KÖZÉLETI HlREK • Dr. Brúszel László ország- gyűlési képviselő pénteken, 16-18 óra között fogadóórát tart Kecskeméten, a Deák tér 5. alatt, a 611-es szobában. ELDORÁDÓ DISCO AKCIÓ! Október 14-étől minden pénteken szenzációs árakkal várjuk kedves vendégeinket a lajosmizsei Eldorado Discóbanl Árainkból 30-50% árengedményt adunk, csak péntekenként! Néhány ízelítő akciós árainkból: szénsavas üdítők (2 dl): 20 Ft boros kóla (2 dl): 30 Ft sörök (0,5 1): 80 Ft whisky kólával (Jim Beam): 95 Ft-tól égetett szeszek (vodka, konyak stb., 0,5 dl) 30 Ft-tól Péntekenként a belépőjegy is csak 100 Ft, és minden tizedik vendégünk belépője ingyenes! MindenkiI sok szeretettel várunk. Dj.: Cseh Zoli & Kállai Zoli Birtokvédelmet kapott, de továbbra sem tudja használni tantermeit a Kiskun autósiskola félegyházi képviselete. Maros- vásárhely utcai, bérelt helyiségeikből szeptember 24-én zárta ki őket az egykori MHSZ városi utódszervezete. Az intézkedés ellen kérelemmel fordultak az önkormányzathoz, s az első fokon eljáró hatóság az iskolának és az épület tulajdonosának, az MTTSZ megyei szövetségének adott igazat. De mint arról már beszámoltunk, az MTTSZ városi szervezete éppen az épület tulajdonjogának megállapításáért áll perben saját megyei szervezetével, s az elmúlt héten kedden tartott meghallgatást követően képviselőjük bejelentette: nem hajtják végre az első fokú határozatot. Szavukat tartották. Nyolc nap múlva, szerdán, még mindig lepecsételt ajtók fogadták a leendő autóvezetőket. Erre Lemer Mihály, a megyei szövetség ügyvezető elnöke hívta fel figyelmünket. A történtek kapcsán dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző asszonytól azt kérdeztük, miként fognak érvényt szerezni a hatósági határozatnak.-Az, hogy a Technikai Tömeg- és Szabadidősport Szervezetek városi szövetsége fellebbezni akar, a végrehajtásra nézve nem halasztó hatályú. Viszont hivatalos értesítést a határozat végre nem hajtásáról egyelőre nem kaptunk. Ugyanis ha valaki birtokvédelmet kapott és azt tapasztalja, hogy ez nem valósul meg, annak ezt be kell jelentenie. Csak ezt követően lehet elrendelni a kényszerintézkedés alkalmazását. - g A rendelkezésre álló összeghez kell szabni a feladatokat, és nem a megoldandó feladatokhoz rendelik hozzá a szükséges forrásokat 1995-ben - hangzott el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon tegnap megtartott tanácskozáson, a- melyre a térség országgyűlési képviselőit, és a rendőrkapitányságok, -őrsök székhelyének polgármestereit hívták meg a rendőrség vezetői, hogy tájékoztatást adjanak számukra a közrend, a közbiztonság állapotáról, valamint a gazdálkodás jelenlegi és a jövő évre prognosztizálható helyzetéről. Míg az előbbiekről viszonylag kedvező képet tudott fölvázolni dr. Kocsis Attila megyei rendőrfőkapitány, addig azonban sem a jelenlegi, sem a 1995-ös várható gazdálkodás nem ad okot optimizmusra. Hiszen, amint Kreidli Árpád gazdasági igazgató kifejtette: mind a pótköltségvetés nyomán bekövetkezett elvonások, pénzbefagyasztások, mind a jövő évi várható, ismert előirányzatok a rendőri feladatok végrehajtását veszélyeztetik. És az intézkedések a tárgyi, technikai feltételek mellett már a személyi állományt is közvetlenül érintik, fölgyorsíthatják a máris megindult elvándorlást. S fejlesztésre a központi költségvetésből nem lesz mód. Hiszen a megye rendőrségének idén 15 millió forint a hiánya, döntően az áremelkedésekből, a pénzügyi fedezet nélkül előírt új feladatokból, az elavult eszközök cseréjéből, vagy a jugoszláv határ miatti külön tennivalókból következően. A pótköltségvetés irányszámainak megismerése után úgy döntöttek, hogy idén túlmunkát saját béralapjuk terhére nem fizetnek, a községi KMB-sek nem vehetik igénybe az automata távhívást, a havonta megtartott lőgyakor- latokat felfüggesztik, a benzinfelhasználást korlátozzák. Jövőre várhatóan, az ez évi lehetőségeket is figyelembe véve, több területen visszalépésre kerülhet sor, esetleg az idén még finanszírozott feladatokból sem mindre jut pénz. Ugyanakkor a helyzet romlása sem engedhető meg, baleset, bűncselekmény helyszínelésére mindig lesz gépkocsi, de elképzelhető, hogy az URH-s járőr gyalog közlekedik majd. A felszólaló polgármesterek kifejtették: lehetőségeik szerint támogatják a helyi rendőri szerveket. Míg a képviselők közül Komáromi István kijelentette: hajlandó lobbyzni is a kedvezőbb megoldás érdekében.