Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-30 / 203. szám
8 Pénz, vállalkozás, piac 1994. augusztus 30., kedd Kinek rossz és kinek kedvez a forint-leértékelés? Kis- és középvállalkozásokat támogat a regionális társaság Sokan - még a szakértők is - megbotránkoznak azon, hogy 8 százalékos leértékelésre került sor. Ez most azért ilyen sok, mert hónapokkal korábban nem került már sor a megfelelő mértékű leértékelésre. Sokan amiatt aggódnak, hogy a leértékelés növelni fogja az inflációt. Pedig a helyzet éppen fordított: az infláció tette szükségessé a leértékelést! Minden deviza fel van értékelve, ha a külkereskedelmi mérleg hiánya nagy. Márpedig nálunk nagy és még ez a leértékelés sem fogja kellőképpen csökkenteni. Nem azért emelkednek az árak, mert leértékelünk, hanem azért, mert a kormányzat kénytelen a pénzügyi hiányokat - többek között a külkereskedelmi mérlegét is - fedezni. Az áremelkedés mértéke szempontjából a hiány nagysága a döntő, nem pedig az, hogy miből fedezik. Az adóemelés, a fedezet nélküli pénznyomás, az állam eladósodása és a leértékelés egyformán áremelő hatást vált ki. Ezek között még a legjobb a nemzeti valuta olyan mértékű leértékelése, amely az exportot ösztönzi, az importot fékezi. A leértékelés a lakosságot - mint fogyasztókat - annak arányában érinti, amennyire importigényes a fogyasztása. Vagyis a szegényeket kevésbé, a gazdagokat jobban. A szegények ugyanis a jövedelmük nagy hányadát élelmiszerre és hazai szolgáltatásokra fordítják. Akik maguknak, illetve szerény mértékű eladásra termelnek a kertben, tartanak állatot az udvarban, azok számára viszonylag előnyös a leértékelés. Márpedig ezek a milliók sokkal jobban rászorulnak a támogatásra, mint azok, akik nyugati autón járnak, nyugati luxuscikkeket vásárolnak. A leértékelés elsősorban a vállalkozásoknak kedvező. Az exportálóknak azért, mert 8 százalékkal drágábban adhatnak el külföldön. A többinek pedig azért, mert a hazai piacon az importtal szemben 8 százalékkal javult a helyzetük. Egészében a jelenlegi leértékeléssel tehát egyetértek, ám ennek legalább a felét hónapokkal korábban kellett volna megtenni. Gondot inkább a kormány gazdaságpolitikai csomagjának egészében látok. Ebben csak egyik elem a leértékelés. A kormány meghirdetett intézkedései egyrészt termelésellenesek, másrészt antiszociálisak. Terme- lésellenes ma a nyugdíjemelés halogatása. Ez - szerintem - súlyos politikai hiba. Egyrészt azért, mert a nyugdíjemelés döntően a belső termeléssel, mindenekelőtt az élelmiszerágazattal szemben támasztott volna keresletet, ahol a válság oka a belföldi vásárlóerő hiánya. Másrészt azért, mert a kormány akkor már tudta a további drasztikus áremelő intézkedéseit, mégis úgy tett, mintha ilyenek nem lennének várhatóak. Harmadsorban azért, mert a nyugdíjemeléssel lehet a legkisebb összeggel a legtöbb szegényen segíteni. A világkiállítás leállítása is gazdaságfékező hatású. Itt a nagyobb baj nem is a leállítás ténye, hanem a teljesen szakszerűtlen indoklása. A számadatok, amelyek az érvelést alátámasztják, olyan kalkulációs módszerre vallanak, amiért én a technikumban is buktatnék. Nálunk régi tradíció, hogy csak az előnyöket soroljuk fel a közvélemény előtt, ha mellette döntöttek, és csak a hátrányokat akkor, ha elutasítani akarják. Egy társadalom elé feladatokat is kell állítani, nemcsak arra ösztönözni, hogy mit ne csináljon, mert erőtlen. Ezt a sportedzők tudják, csak a politikusok nem? Márpedig egy társadalom gazdasági teljesítménye sokkal inkább függ attól, hogy az emberek mennyire bízhatnak a jövőben, mint attól, mennyire fogadják meg a pénzügyi bürokrácia pesszimizmust szuggeráló tanácsait. Kopátsy Sándor Békéscsabai központtal működik a Dél-Alföldi Regionális Társaság, melynek megyénkben Kecskeméten és Kiskőrösön van képviselete. Egy ideje azonban Baján is ügyfélfogadást tart az utóbbi képviselet vezetője, Kor- nócziné Borosznói Judit, akitől megtudtuk, hogy az alapítók azzal a céllal hozták létre a társaságot, hogy a külföldi tőkével kevéssé ellátott területeken tevékenykedő kis- és középvállalkozásokat fejlessze. A vállalkozások megsegítéséhez kockázati tőkebefektető tevékenysége kapcsán betársulnak a vállalkozásokba, éspedig gazdasági, pénzügyi tanácsadást folytatnak. A tőkebefektető tevékenységük során betársulnak meglevő vagy induló társas, iletve magánvállalkozásokba. Ezt szektor- és versenysemlegesen végzik, azaz bármely vállalkozás pályázhat erre. A sajátos módból adódóan azonban amikor a tőkét kihelyezik, akkortól kezdve csak a társas vállalkozási forma jöhet szóba. Az erre jelentkezőnek egy befektetési ajánlatot kell benyújtania, ami teljes pénzügyi-gaz- dasági-üzleti tervet tartalmaz a neglevő helyzetről, illetve a társulás utániról. Ez alapján a társaság leméri a kockázatot, és a megtérülés valószínűségét. A pályázatokat 30-60 napon belül bírálják el. Csak 50 százalék arányban szállnak be a vállalkozásokba, és legfeljebb 3-5 évre, amíg az üzlet beindul, utána saját útjára engedik a vállalkozást. A részre elővásárlási joga van a többi tagnak, melynek módját az előzetes tervben fel kell tüntetni. A társaság két ágon érdekelt, egyrészt az osztaléknál, másrészt pedig az üzletrész értéknövekedésénél. Céljuk, hogy olyan regionális beruházásokban vegyenek részt a tőketársulással, amelyek átlag feletti hozadékot ígérnek, és ugyanakkor egybeesnek az adott térség fejlesztési elképzeléseivel. Zalavári László Mérlegen külkereskedelmünk első féléves teljesítménye A behozatal folyó áron huszonnégy százalékkal, a kivitel huszonhét százalékkal emelkedett az első félévben. így az import értéke 650 milliárd forintot ért el, míg az export 474 milliárd forintot tett ki. Az áruforgalom egyenlegében 176 milliárd forintos - közel 1,7 milliárd dollárt kitevő - hiány keletkezett, huszonhárommilliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta a napokban a sajtót. Az import értéke az első negyedév végéig hónapról hónapra emelkedett, majd áprilisban, májusban és júliusban a márciusi csúcshoz képest némi csökkenés alakult ki. A behozatal forintban mért átlagos árszintje az első félévben 11 százalékkal növekedett. így figyelembe véve a 24 százalékos folyóáras bővülést, a volumennövekmény 12 százalékra tehető ebben az időszakban. Az export sem alakult egyenletesen, márciusig folyamatosan nőtt a kivitel, áprilisban kismértékben visszaesett, majd júniusban már meghaladta a februármárciusi szintet. Az export volumenének emelkedése csaknem tizenhárom százalékos volt, mivel a kiviteli árszint ugyancsak tizenhárom százalékkal növekedett. Az első félévben a hagyományos ügylettípusok mellett megélénkült a javítások és a bérmunka forgalma. Az aktív bérmunka értéke az előző esztendőhöz képest 39 százalékkal emelkedett. Javítás alatt elsősorban az ukrán repülőgépek visszaszállítása értendő. cégbírósági hírek A Bács-Kiskun Megyei Cégbíróságon bejegyzett betéti társaságok: Antunitcs és Társa Faipari és Ker.-i Baja, Diczenty és Társa Kis- és Nagyker Baja, Szeku- licz és Társa Kér. és Szóig. Baja, FLASH Szóig, és Kér. Kecskemét, Siera Kér. Kecskemét, EFFORT Vagyonvédelmi Kér. és Szóig. Baja, PACE Fuvarozó-Szállítmányozó Szóig, és Kér. Baja, NI- RONA Kér. Kecskemét, Kulcsár Kér. és Szóig. Jakabszállás, Molinári Kér. és Szóig. Kecskemét, Bagosi-Szalai Márka Sport és Italáru Kér. Kkfháza, BL ’80. Sütipari Term. Kér. és Szóig. Kkfháza, Sikk Kér. és Szóig. Gara, KOCCINT Kér. és Szóig. Tiszakécske, COLOR ’93. Kér. és Szóig. Baja, Babai Kér. és Szóig. Baja, RELLA Kér. Kalocsa, FIST Kér. és Szóig. Kecskemét, DE- CIMA-CO ’93. Kér. és Szóig. Kkhalas, MERKAZIT Ipari Kér. és Szóig. Lajosmizse, CAR-GLASS Kér. és Szóig. Kecskemét, LAPUTYI Kér. Kkfháza, NOREN Szóig. Baja, Óceán Kér. és Utaztatási Kalocsa, ZAM Kér. Bátmonostor, ELESPE Kér. Nagybaracska, H-MEZEI Kér. Nagybaracska, Víz-Gép-Terv Vízgazd. Gépészeti Tervezői Kér. és Szóig. Kiskőrös, QUALITEAM ’93. Ip. Kér. és Szóig. Kkfháza, PANTERA-MVF Feldolg.- Ep.ip. és Kér. Kkhalas.-BOT — AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. augusztus 29-én) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 166,39 167,89 169,39 ausztrál dollár 80,66 81,33 82,00 belga és lux. frank (100) 335,00 337,75 340,50 dán korona 17,44 17,59 17,74 finn márka 21,23 21,40 21,57 francia frank 20,16 20,33 20,50 görög drachma (100) 45,49 45,89 46,29 holland forint 61,48 62,00 62,52 ír font 164,51 165,91 167,31 japán yen (100) 108,35 109,28 110,21 kanadai dollár 79,15 79,91 80,67 kuvaiti dinár 363,92 367,25 370,58 német márka 69,01 69,61 70,21 norvég korona 15,73 15,87 16,01 olasz líra (1000) 67,88 68,49 69,10 osztrák schilling (100) 980,76 989,11 997,46 portugál escudo (100) 67,88 68,45 69,02 spanyol peseta (100) 83,00 83,73 84,46 svájci frank 81,67 82,33 82,99 svéd korona 14,04 14,16 14,28 USA-dollár 108,55 109,55 110,55 ECU (Közös Piac) 131,27 132,39 133,51 MENNYIT A FORINT? fß' $ Minimumon a Maxon. Augusztus 29-től szeptember 10-ig a Maxon CarryPhone típusú rádiótelefon, a Westel Rádiótelefon Kft. legolcsóbb készüléke 95.960 Ft + ÁFA helyett csak 69.960 Ft + ÁFA. A Maxon CarryPhone megbízható és univerzális: utcán, lakásban, irodában és autóba szerelve egyaránt használható. Magyarország teljes területén működik. ((«)))))) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. Mozgásban az üzlet IFesfeí /ff*z/íífe." • Balatonvildgos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (88) 380-644 Rádiótelefon: (0660)327100 • Békéscsaba: 5600 Gyónt G.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon (0660) 384000 • Budapest 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 265-8023 Rádiótelefon: (06 60)327088 • Debrecen: 4026Kálvin tér 2/A. Tel: (52) 318-038 Rádiótelefon: (0660)327800 - Győr 9022PálJJy Dénes u. 1. Tel.: (96) 318896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 • Miskolc 3530 Széchenyi u. 70. Tel: (46) 411-550 Rádiótelefon: (0660) 351000 •Nagykanizsa.: 8800Deák tér 12. Tel: (93) 310-460 Rádiótelefon: (0660)327408 • Pécs: 7621Rákóczi utca 19. Tel: (72)445-111 Rádiótelefon: (0660)327900 • Szeged: 6720 Tisza Lajos krt.2-4.Tel: (62) 421-575 Rádiótelefon: (0660)327600 • Székesfehérvár 8000 Prohászka út 17. Tel : (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 • Szolnok; 5000Baross u. 1. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 • Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel: (94)324420 Rádiótelefon: (06 60)377000 WFfs/t'/ /V> et/en«zrí.- Kecskemét RATIO BT 6000 Széchenyi tér 14. Tel (76) 482446 Rádiótelefon: 06 60389-153 - Kiskunhalas: RIPORTERFOTO GMK. 6400 Bokányi Dezső u.3/a. Rádiótelefon: 06 60325-425. 06 60380898 <