Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-30 / 203. szám
p Kalauz kezdőknek és profiknak A PN-KALAUZ VENDÉGE (MAJDNEM) MINDEN TITKOS Nyíltabb kártyák A KISOSZ új Vendéglősként ismerik országszerte a soltvadkerti Szakái Lászlót. Pedig a Szakái és Fiai Kft. tevékenységében a kereskedelem van túlsúlyban. Bó- csán diszkont nagykereskedelmi áruházát. Baján élelmiszer ABC-t, Kecskeméten a Vacsi közben szintén ABC-t üzemeltetnek, a vadkerti vendéglő mellett. így aztán végül is Szakái László által mindkét szakma képviseltetve van egy személyben a kereskedők és vendéglátók szövetségének (KISOSZ) megyei elnöki tisztségében. A legutóbbi küldött- gyűlésen választották meg.- A KISOSZ-nak nem kisebb bravúrra van szüksége, mint hogy újjászülessen, ha élni akar majd a kamara mellett. Sikerülni fog ez?- Igen. Ugyanis a kamara nem lát majd el érdekképviseletet, amit egyelőre sok kollégánk még nem tud. Az érdekeinket a KISOSZ védi a jövőben is. Ha újjászületnie nem is kell a szövetségnek, mindenesetre alkalmazkodnia kell az új helyzethez.- A Kereskedelmi és Iparkamara megyei előkészítő bizottságában a KISOSZ is ott van. Halad a munka?- Sajnos nem elég jól. Októberre meg kellene alakulnia a kamarának, de úgy tűnik, ebből semmi sem lesz. A bizottság nem tudja regisztrálni a vállalkozókat, akiknek majd kötelezően be kell lépniük a kamarába. Csak az segítene, ha az adóhivatal kiadná a listára vételhez szükséges adatokat, csakhogy ezzel sértené az adótitkot. Véleményünk szerint a kormánynak kell ehhez lépnie, mert csakis az adóhivatal segíthet, csakis ő tudja, ki foglalkozik kereskedéssel, illetve vendéglátással. • Szakái László- Nem tolakszanak az érintettek a kamarába?- Nem, valószínűleg a tagdíj miatt. Pedig hát a kamarai tagság elkerülhetetlen. A KI- SOSZ-ba nem kötelező belépni. Sajnos nálunk sem tülekednek a felvételüket kérők. Épp ezért most tagtoborzásba fogtunk. Felkeressük a kollégákat személyesen vagy levélben. Elmondjuk nekik, mit nyújt számukra a KISOSZ. Reméljük, egyre többen belátják: csakis ránk számíthatnak érdekeik megvédésében.- Mekkora tagsága van a megyei szövetségnek?- Körülbelül nyolcezer kereskedő és vendéglátó lehet Bács-Kiskunban. Csak tíz százalékuk tagja a KISOSZ-nak.-Talán jobban kellene dolgozni a szövetségnek.- Ez bizonyos. De ehhez szükség lenne a sokat emlegetett érdekvédelmi törvényre. Egyébként az sem kevés, amit eddig tettünk. Döngetjük a kapukat a KÖJÁL-jogszabályok élethez igazítása és az egységes alkalmazás érdekében. Az Az MNB kamatpolitikája A Magyar Nemzeti Bank az év első nyolc hónapjában jelentősen növelte kamatait. Múlt év december vége óta hat alkalommal emelte a repokamato- kat, s egyszer, június 15-én a jegybanki alapkamat számottevő emelésére is sor került. Múlt év december végén még a repokamatok, vagyis a visszavásárlási kötelezettséggel kötött értékpapír-adásvételi megállapodásoknál alkalmazott kamatok - az aktív oldalon - csupán 23 százalék körül alakultak. Az első jelentősebb kamatemelésre március végén került sor, amikor az aktív repokamatok 24 százalékra, majd május közepén 24,5 százalékra növekedtek. A kamatemelkedés júliusban gyorsult, akkor a repoka- mat-színvonal 26,5 százalékot ért már el, egy hónappal később pedig újabb 2 százalékkal növekedett, 28,5 százalékra. A jelenlegi 31 százalékos kamat- színvonal július végén alakult ki, augusztus elején már csak minimális változtatásra került sor. Az MNB csak egy alkalommal emelte az alapkamatot, akkor azonban jelentős mértékben, 22 százalékról 25 százalékra. Ez pedig azt eredményezte, hogy számos kedvezményes hitel kamatozása is drágult, amelyek szorosan kötődnek a jegybanki alapkamathoz. Mint ismeretes, az MNB a növekvő egyensúlytalanság láttán szánta el magát még az év elején radikális kamatintézkedésekre. Az alapvető megoldást a jegybanknál a költségvetési hiány csökkentésében látták, mivel azonban erre a választások előtt a korábbi kormány nem tett kísérletet, így a jegybanknál elkerülhetetlennek vélték a kamatemelést. A vagyonadó ösztönözné a feketegazdaságot A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a magyar adórendszerben nem növelni, hanem mérsékelni kellene a vagyoni típusú adók szerepét. A VOSZ gazdaságilag nem indokolható lépésnek tartaná a vagyon, vagy a vagyonnövekmény adóztatásának bevezetését. A vagyoni típusú adónemek - ilyen például a gépjárműadó is - korlátozza a magyar magánszektor sok évtizedes elmaradásban lévő tőkefelhalmozását. A mai gazdasági viszonyok közt mindemellett a vagyon gyakran nem termel jövedelmet, az adót viszont jellegéből következően készpénzben kell fizetni. A vagyonadó bevezetése így arra kényszeríthetne vállalkozókat, hogy az adófizetés miatt értékesítsék vagyonukat. A gazdaságból kivont vagyon munkahelyek elvesztését eredményezné, ösztönözné a feketegazdaságot és a működőtőke kivonását az országból - állapítja meg a VOSZ közleménye. a gazdasági életben? elnöke 1952-es keltezésű szabály lehetővé teszi, hogy ahány ellenőr, annyiképpen alkalmazza. Követeljük, hogy egyértelmű határozatban taglalják az okokat, ha valakit megbüntetnek. Új üzletet is más megkötésekkel lehet nyitni, mondjuk Baján és más követelményeknek kell megfelelni Kerekegyházán.-A legfőbb gond az önök szakmájában is a tőkehiány lehet.- Különösen a kezdőknek lenne nagy szükségük elfogadható hitelre. Uzsorakamatra kapnak, ha kapnak. A fedezetnek 150-200 százalékosnak kell lennie. A KISOSZ-nak az a javaslata: kérjék ki véleményét a tagjairól, jó kezekbe kerül-e a hitel, számíthat-e a bank a visz- szafizetésre. És ezzel együtt elégedjenek meg reális fedezettel. Talán az új kormány nem csak szavakban lesz vállalkozásbarát.- Van ennek valami jele?- Az átalányadó bevezetésének ígérete ilyesmi. De ezt még az Országgyűlésnek meg kell szavazni. Ez nagy dolog lenne. Egyébként a KISOSZ országos vezetősége átadta szövetségünk javaslatait az adótörvények módosítására az új kormánynak. Ha növekednek az adóterhek, átáramlik a tőke a feketegazdaságba. Nem lesz több az állam adóbevétele. Mi javasoltuk a minimáladó eltörlését. Kértük az adminisztrációs kötelezettség csökkentését.- Miféle adózást látna megfelelőnek a KISOSZ?-A vállalkozó a nyereséges termelésben legyen érdekelt, ne pedig a jövedelem eltitkolásában. Erre kellene serkenteni az adótörvényeknek - vélekedik Szakái László, a KISOSZ megyei szövetségének új elnöke.- a. tóth Több gazdálkodó Július végén az országban 94 ezer 745 jogi személyiségű, 111 ezer 316 jogi személyiség nélküli gazdasági szervezet és 754 ezer 681 egyéni vállalkozó működött. Ebben a hónapban a jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma 1 százalékkal, a jogi személyiség nélkülieké 2 százalékkal növekedett. Mintegy 3 ezerrel több egyéni vállalkozás jött létre. Minderről a KSH tájékoztatta a sajtót. Remek védekezés manapság az üzleti érdekekre hivatkozva egy cégnél szinte minden adatot titkosítani. Gyakran a telefonszámokon kívül már szinte valamennyi információ bizalmasnak tekintendő a gazdasági élet egyre „véresebb” színpadán. Pedig a hazai társaságoknak a jövőben várhatóan jóval nagyobb nyilvánossággal kell számolniuk. Ha ugyanis az Európai Unió által elfogadott szabályokkal szinkronban módosítják a társasági törvény ide vonatkozó passzusát, akkor például a társaságok alapító okiratát teljes terjedelmében publikálni kell. Jelenleg ez a kötelezettség csupán néhány adat közzétételét írja elő. Az Igazságügyi Minisztériumban összeállított jogharmonizációs tervekből kiderül, hogy például a társaságba bevitt apA kormány célja továbbra is a kárpótlási törvények minél gyorsabb végrehajtása - jelentette ki Lakos László földművelésügyi miniszter hétfőn az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalban (OKKH) rendezett értekezleten, amelyen részt vettek a megyei hivatalok vezetői is. A találkozó a kölcsönös tájékozódást szolgálta. A miniszter a jelenlévők előtt megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy az eddig fel nem használt kárpótlási jegyek ellenértékeként megfelelőn álAz ENSZ iparfejlesztési szervezetének (Unido) koordinálásával, a holland kormány finanszírozásával iparfejlesztési koncepció készül Szabolcs- Szatmár-Bereg és Csongrád megyére vonatkozóan - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Gulácsi Gábor, az IKM helyettes államtitkára. A projekt kidolgozására létrehozott munkacsoport hétfőn ülést tartott, ahol kijelölték a fő irányvonaA Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöksége úgy véli, hogy az üzemanyagok árának növekedése sérti a fuvarozó vállalkozások érdekeit és hatása a nemzetgazdaság egészére is porttal kapcsolatosan két alapvető változás várható. Részvénytársaságoknál az alapszabályban fel kell tüntetni az apport ellenében kibocsátott részvények névértékét és számát, valamint nem lehet eltitkolni a cégnél alkalmazott, illetve beszerzett tárgyi eszközök eredetét sem. Egy másik várható módosítás azt a célt szolgálja, hogy nem pénzbeli betét csak olyan vagyontárgy lehessen, amelynek értéke pontosan megállapítható. Az értékelést független szakértők végeznék, akiknek jelentését szintén nyilvánosságra kell majd hozni. A gazdasági társaságokról szóló törvény átfogó módosításáig persze akár két év is eltelhet, de kiigazítása elkerülhetetlen feladat, amelyre időben fel kell készülniük a vállalkozóknak is. FEB lami vagyont kínál fel az állam. Marczelly Gusztáv, az OKKH elnökhelyettese és a megyei hivatalok vezetői beszámoltak a miniszternek a kárpótlási folyamat jelenlegi helyzetéről. Értékelésük szerint a kormányprogramban megjelölt végrehajtási határidőket tartani lehet. Elismerték ugyanakkor, hogy az első kárpótlási árveréseken felhasznált jegyek még nem jutottak el a földalapokat képező szövetkezetekhez, így ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. lakat, a legfontosabb feladatokat. A holland kormány a terv finanszírozására 380 ezer dollárt folyósít. A tájékoztatón elmondták: mind Csongrád, mind Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsődleges cél a vállalkozói környezet optimális kialakítása. Mindkét megyében elsősorban az élelmiszer-ipari feldolgozó ágazatot, illetve a mezőgazdasági gépgyártást szeretnék fejleszteni. káros. Az elnökség szerint a forint többszöri leértékelése és a fogyasztói adó tervezett emelése nagymértékben emeli az üzemanyagok árát. Emiatt várható a fuvardíjak emelkedése is. Mi lesz a kárpótlással? Fejlesztés Szabolcsban és Csongrádban Káros az üzemanyagár-emelés Csőd- és felszámolási eljárások Vállalkozói napok Szaktanácsadás kis- és középvállalkozók részére - ez a kecskeméti vállalkozói napok mai és holnapi programja a Tudomány és Technika Házában. A kétnapos konferenciának Göncz Árpád köztársasági elnök táviratban kívánt sikeres munkát. A legdrágább repülőtér A japán trónörökös pár jelenlétében hétfőn hivatalosan is átadták a forgalomnak a világ legdrágábban felépített nemzetközi repülőterét, az oszakai Kanszait. A mesterséges szigetre telepített légikikötő beruházási költsége 50 százalékkal haladta meg a tervekben szereplő összeget, s elérte a 15 milliárd dollárt. Románok makói szezonmunkán Makó vasútállomásáról a magyar rendőrök teherautón visszaviszik a román határhoz az illegális román vendégmunkásokat, de a románok az első lehető alkalommal visszaszivárognak. Hagymát, zöldpaprikát, fokhagymát szednek: olyan szezonmunkát keresnek, amilyet a helyi lakosság visszautasít, olyan bérért, amilyet a ma gyarok nem fogadnak el írta a The Guardian című brit lap hétfői számában. Japán deficit Kínával szemben Gyors ütemben nő Japán Kínával szemben fennálló kereskedelmi mérleghiánya, ami azt tükrözi, hogy egyre több japán cég telepíti át termelőkapacitásait Kínába, kihasználva az ottani alacsonyabb munkabérekből fakadó előnyöket. A Nihon Keidzai Simbun hétfői jelentése szerint az idei év első felében a tavalyi azonos időszakhoz képest 2,6-szeresére. 2.51 milliárd dollárra emelkedett a japán kereskedelmi deficit. Orosz-szerb együttműködés Kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást írt alá a napokban Nikola Sainovic jugoszláv külgazdasági miniszter orosz kollégájával, Oleg Davidovval. Moszkva, amely a Szerbia elleni szankciók feloldásának egyik fő szószólója, Oleg Davidov szavai szerint ezzel jogilag megalapozta a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztését, mindenekelőtt a gépgyártás, a petrolkémia, illetve építőipar területén. Új ukrán repülőjárat A múlt hét közepétől az ukrán nemzeti légitársaság, az Avialinyii Ukraini is közlekedtet repülőjáratot Kijev és Budapest között. Eddig csak a Malév szállított utasokat ezen az útvonalon. Amerikai befektetés Kétmilliárd márkás költséggel mikroprocesszor-gyárat tervez építtetni Németország keleti felén az amerikai Advanced Micro Devices cég - jelentette az AP. A tervet Günter Rexrodt német gazdasági miniszter jelentette be. hozzátéve, hogy az AMD szeptember közepén dönt majd az ügyben. Kubai nyitás? Kuba éhezik a külföldi tőkére - mondta Roberto Roba- ina kubai külügyminiszter. A tőkeberuházásra mindenkinek lehetőséget biztosítanak, még az Egyesült Államokban és Európában letelepedett kubai emigránsoknak is. Szerkeszti: A. Tóth Sándor