Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-03 / 181. szám
2 PETŐFI NÉPE 1994. augusztus 3., szerda Vasrudakkal támadtak a fővárosi gorillák KÉRDŐJELEK Van-e védelem? A lassan gördülő gépkocsiból hirtelen lövések dördültek el: a belfasti utcán sétáló két protestáns lelkész holtan rogyott össze. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az IRA hétfőn bejelentett öt pokolgépes merényletterve vaklármának bizonyult. Iránban azonban tűzharcban tudták csak elfogni azt, akit a Meshed város szentélyében júniusban végrehajtott, 26 áldozatot követelő robbantással gyanúsítanak. A Buenos Aires-i terrormerénylet ügyében pedig még mindig tart a vád- és cáfolatsorozat. Egyetlen nap hordaléka? Valóban megdöbbentő, hogy csupán a hétkezdet jelentései közt tallózva hány, a nemzetközi terrorizmussal összefüggő hírrel kell találkozni. Meglehet persze, mostanában azért vagyunk érzékenyebbek mi, magyarok is az erőszak, az értelmetlen pusztítás ilyen és hasonló ügyeire, mert a közelmúlt emlékezetes esetei, a szegedi, a parlamenti és a Mátyás-templomi detonációk miatt magunknak is szembesülnünk kellett a terror hazai megjelenésével. Lehet-e e- gyáltalán tenni valamit? Elvégre (Interpol ide, titkos- szolgálati együttműködés oda) pusztán rendőri módszerekkel sem a vallási, sem a politikai fanatikusok kezét nem lehet lefogni, szélsőségesek, az erőszak taktikáját választók mindig voltak, s lesznek is. A terror okait, mozgatórugóit kell hát felszámolni - hangzik a jószándékú javaslat, ám a realitások azt mutatják: az esetek nagy részében ez sem könnyebb feladat. Mindez persze aligha ad felmentést a biztonságért felelős szakértőknek, politikusoknak. Az esélyek, lehetőségek nem ígérnek túl sokat. Belenyugodni a támadásokba? Megkísérelni együttélni a politikai terrorral? Nyilvánvalóan ez lenne a legveszélyesebb és a legdrágább a világ számára. Számunkra is. Fővárosi verőemberek - zsargonszóval élve: gorillák - támadtak rá augusztus elsején, hétfőn este Jászfényszarun Horváth Lászlóra és családtagjaira. Az esetről a jászberényi rendőrkapitányság lakossági bejelentés útján értesült. Lengyel György a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke kedden az MTI munkatársának elmondta: a rendőrök azonnal nagy erőkReggel megkezdték Kolozsvár Fő terén a régészeti próbaásatást. Az RMDSZ helyi szervezete, az egyházak képviselőinek, valamint az Erdélyi Nemzeti Múzeum igazgatójának jelenlétében elindított munkálatok rendben zajlanak le - közölték az MTI bukaresti irodájával helyi RMDSZ-vezetők. Kolozsvárott nyugalom van, a magyar szervezet nem tervez semmilyen tiltakozó megmozdulást, hiszen Grigore Zanc megyei prefektus és a múzeum igazgatója biztosította a kolozsAz utóbbi napokban tízezrek keresték fel a Budapest környéki szabad vizeket és a Dunát, s vigyázatlanság következményeként négyen is vízbe fúltak. Az elmúlt hét végén a Duna váci szakaszán a Gombkötő-szigetnél M. Balázs 15 éves iskolás tilos helyen fürdött, elmerült a vízben és megfulladt. Ugyancsak Vácnál egy 55 éves lengyel állampolgár lelte halálát fürdőzés közben, ez idáig holttestét sem találták meg. Hétfőn este Dunabogdánynál a szabadstrandon két román állampolgárságú testvér, a 24 éves kel a helyszínre vonultak, de a támadók addigra már továbbáll- tak. Az orrcsonttörést szenvedett Horváth László kikérdezésekor azt állította, hogy az ismert gorillákat testvére, Horváth Tibor küldte rá a közös vállalkozásaikkal kapcsolatos anyagi nézeteltérésük miatt. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint öt tagbaszakadt, pisztolyokkal és vascsövekkel felfegyverkezett férfi rohant a családra. Az váriakat: a munkálatok nem tesznek kárt a tér arculatában, nem érintik a Mátyás-szoborcsoportot, vagy a Szent Mihály- templomot. A próbaásatás egy kisméretű munkagödör, ha találnak tudományos szempontból értékelhető leleteket, akkor a gödröt betonlappal és földdel fedik le további intézkedésig, ha nem bukkannak semmire sem, akkor a gödröt visszatemetik - közölték a munkálatokról az MTI bukaresti irodájával a kolozsvári RMDSZ-vezetők. Domokos József és a 17 éves Zoltán vesztek oda. A szomorú esetekkel kapcsolatban elmondták, hogy nemcsak a Duna veszélyes, hanem a 74 bányató is, a legtöbb helyen a meder hirtelen mélyül, és a víz hőmérséklete is rétegenként változik. A folyóvizekben a sodrás és az örvény teszi próbára még a jól úszókat is. Ezért a rendőrség kéri a lakosságot, hogy tiltott helyeken semmiképpen ne fü- rödjenek, a kijelölt részeken pedig az úszás előtt mártózzanak meg, ne felhevült testtel vessék magukat a vízbe. ütlegekből kijutott a vállalkozó fiának is, akinek eltörték az arccsontját. A rendőrség az ügyben felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének, valamint más bűncselekmények a- lapos gyanúja miatt indított nyomozást. A megnevezett fel- bújtót és a támadókat próbálták felkutatni, egyelőre azonban eredménytelenül, mert a gyanúsítottak lakásaikról ismeretlen helyre távoztak. Egyeztetés az önkormányzati törvénycsomagról Az önkormányzati törvény- csomag módosítására készült szakértői anyag számos eleméről, például a polgármesterek és a jegyzők viszonyáról, a népszavazásokról, és a zárt testületi ülésekről is hasonló a pártok véleménye - állapította meg Kuncze Gábor belügyminiszter kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az újságírókat a hatpártira tervezett, de a Független Kisgazdapárt távolmaradása miatt végül is csak ötpárti találkozó eredményeinek ismertetésére hívták össze. A miniszter hozzátette: a nagyfokú egyetértés remélhetőleg elkerülhetővé teszi, hogy jelentős módosító javaslat kerüljön a parlament elé. Hangsúlyozta, hogy az érdekképviseleti szervezetek és a pártok módosító javaslatai iránt egyaránt nyitottak. Deutsch Tamás a Fidesz képviseletében kitért arra, hogy a törvénycsomag egyik legvitatottabb részének a köztársasági megbízotti hivatal új szerepkörét tartják. Eszerint ugyanis a BM szervezeti egységeként létrejövő közigazgatási hivatalok felfüggeszthetnék az önkormányzatok jogsértőnek vélt testületi döntéseit, amelyre eddig még a most megszűnő államtitkároknak sem volt joguk. Megkezdődtek az ásatások a kolozsvári főtéren Veszélyes strandolóhelyek Szemétlerakó lesz Sydney világhíres kikötője? • Sydney kikötőjénél az operaház is elkápráztatja az érkezőt. Sydney kikötője a világ egyik leggyönyörűbb vízi útvonala, de amióta az első fehér telepesek 1788-ban először végighajóztak rajta, azóta egyfolytában szennyezik is ezt a fenséges víztömeget. Az ausztrálok igen büszkék természeti szépségeikre és a csillogó képeslapok nem mutatják, de Sydney három és fél millió lakosa emésztőnek és szemétlerakónak használja kikötőjét. A kikötői idegenvezetők minden nap büszkén vezetik körbe a fákkal övezett festői öblökben a turistákat, a yachtok lágyan ringatóznak a hullámokon. Közelebbről megvizsgálva azonban a kék mélység undorító mocskot rejt magában: műanyag flakonokat, állati tetemeket, piszkos pelenkákat, kábító- szeres fecskendőket és sörösdobozokat. A felszín alatt lopott vagy biztosítási csalás miatt elhagyott autók, bútorok, elsüllyedt hajók, sőt még sírkövek is találhatók. A helyzet talán annak az ausztrál fdmhősnek felelne meg, akit a legtöbb európai is ismer: Crocodil Dundee-nak. Ő aztán tudná, hogy miként verheti át az egzotikus ausztrál tájjal az odalátogatókat. Egy-két eldobott kólásdoboz a kristály- tiszta, ember nem látta vízben, nem megoldhatatlan dilemma, talán isteni beavatkozásnak magyarázná. Azért Crocodil Dundee-nál hatékonyabb eszközöket is bevetnek az ausztrálok presztízsük megőrzése végett. Minden nap szemeteshajókból álló kisebb flotta száll vízre, hogy hálátlan kötelességének eleget téve, megtisztítsa a víz felszínét Sydney „egyszer használatos társadalmának” napi 8-10 tonnányi szemetétől. De vannak, akik elszántan szeretnék megmenteni a kikötőt, amelynek 250 kilométer hosszú partvonalát 107 kis öböl tarkítja. Az 53 éves lan Kiernant világ körüli hajóútja során elborzasztotta az óceánok szennyezettsége, ezért elhatározta, legalább saját környezetét, a sydneyi kikötőt kitakarítja. 1989-ben kampányt szervezett „Tisztítsd meg Ausztráliát” címmel. Az egynapos önkéntes takarításon 5 000 tonna szemetet távolítottak el a kikötőből. Miután kampánya 1993-ban világméretűvé szélesedett, Kiernant idén az év ausztráljának választották. Hivatalos jelentések szerint a kikötő biológiai szennyezésének 40-70 százaléka tisztítatlan szennyvízből származik. Több ezer esőcsatorna végződik a tengervízben. A város csatornahálózata elöregedett, több helyen szivárog, nagyobb eső esetén pedig a tisztítórendszerek egyszerűen túlcsordulnak és kezelés nélkül a kikötő vizébe eresztik a szennyvizet, az amúgy is rengeteg szemetet magával sodró esővízzel együtt. Noha az illetékesek különböző eszközökkel igyekeznek enyhíteni a szeny- nyezést, a környezetvédők szerint ez nem megoldás. Kieman a kormányt vádolja, amiért az nem hajlandó komolyan foglalkozni a kikötőszennyezés kérdésével. Ám ahogy a víz szintje változik az árapály során, úgy itt is lassan megváltozik a helyzet. Az évenkénti takarítási kampányoknak köszönhetően a halak, pelikánok és pingvinek egyre nagyobb számban térnek vissza a kikötőbe. - Egész életemben nem volt még ilyen tiszta - mondta mosolyogva Kieman, miközben már 2000-re, a sydneyi olimpiára gondol. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Vonatfékezésből erdőtűz Leégett mintegy 40 hektárnyi erdő vasárnap Berlin mellett, Brandenburg tartományban. A rendőrség hétfői közlése szerint a tüzet egy vonat fékezésekor keletkezett szikra okozta, lángra lobbantva a lombozatot - jelentette az AFP hírügynökség. A lángok martalékává vált sok száz fenyő és különböző fajtájú fa. A kár értéke becslések szerint körülbelül 800 ezer német márka. A tüzet kétszázötven tűzoltónak vasárnap estére sikerült megfékeznie, többek között három repülőgép és egy helikopter segítségével. Elvis lányát vette el Michael Jackson? Mégiscsak igaznak bizonyultak azok a híresztelések, hogy a világhírű popsztár, Michael Jackson titokban megnősült: neje ugyanis hétfőn Los Angelesben sajtónyilatkozatban közölte, hogy 11 hete feleségül ment Jacksonhoz. Az ifjú feleség Elvis Presley 26 esztendős lánya, Lisa Marie. Áz elmúlt hetekben röppent fel a hír, hogy a 35 éves Jackson május végén a Dominikai Köztársaságban elvette a Presley lányt, de az érintettek mostanáig cáfolták ezt. Lisa Marie Presley-Jackson azzal indokolta a titkolódzást, hogy nem akartak nagy felhajtást csapni, és különösen a tömegtájékoztatást kívánták távol tartani a meghitt ceremóniától. A bagdadi rezsimet figyelmeztették Nem titkoltan a bagdadi rezsim figyelmeztetéséül szolgált az a demonstratív bombázási gyakorlat, amelyet az amerikai légierő két B-52-es hadászati bombázója hajtott végre kedden egy kuvaiti lőtéren, az iraki határ közelében. Az óriásgépek egyenesen amerikai támaszpontjukról repültek a sivatagi gyakorlótér fölé, ahol kis magasságból 54 bombát dobtak le, összesen csaknem 13 tonnányi robbanóanyaggal. Az amerikaiak többsége elégedetlen Folytatódik Clinton elnök népszerűségének csökkenése az amerikaiak körében. A vasárnap este Washingtonban közreadott legújabb közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnőtt lakosság 40 százaléka elégedett az elnök tevékenységével, míg 59 százalékuk csupán tűrhetőnek vagy rossznak minősíti azt. A Harris közvélemény-kutató csoport által kiadott jelentés rámutat arra: történik ez annak ellenére, hogy az amerikai gazdaság javulást mutat. A múltban a gazdaság állapota volt a legfontosabb tényező, amely előrelendítette vagy lehúzta az elnök népszerűségi mutatóját. Megsértik az ENSZ-határozatot A boszniai szerbek szemrebbenés nélkül rendszeresen megsértik az ENSZ által kijelölt fegyvertilalmi övezeteket - állapítja meg szarajevói tudósításában a Reuter az ENSZ szóvivőinek keddi tájékoztatója alapján. Harckocsijaikat, nehézfegyvereiket ki-be járatják az övezetek határain, hogy ezzel megnehezítsék a NATO légierejének célra repülését, és felvegyék a harcot a muzulmán erőkkel. Az ENSZ BT határozata értelmében a NATO-nak elvileg légitámadásokkal kellene büntetnie azt a cselekményt, ha a szerbek nehézfegyvereiket beviszik az általuk szorongatott Szarajevó és Go- razde körül vont körbe. Úgy tetszik azonban, hogy a ENSZ békefenntartói mindaddig elnézik a határozat megsértését, amíg a szerbek nem lőnek polgári személyekre. Husszein népszavazást tervez Husszein jordániai király népszavazást tervez, mielőtt békeszerződést kötne Izraellel. Jichak Rabin izraeli miniszter- elnökkel való washingtoni találkozójáról hazatérőben az uralkodó a hét végére megpihent Nagy-Britanniában, és az ascoti királyi lóversenypálya közelében lévő nyaralójában nyilatkozott újságíróknak. Elmondta: bizonyos benne, hogy a jordániai lakosság túlnyomó többsége támogatja a békét, de tudja, hogy van a békekötésnek ellenzéke is, és tudni akarja, mekkora az ellenkezés.