Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-03 / 181. szám

1994. augusztus 3., szerda Megyei korkép 3 Paprika ólom nélkül 9 így ellenőrizhetjük házilag az őrölt paprikát. A paprikát fehér papírlapra szórjuk, majd az uj­júnkat végighúzzuk rajta. Lefújjuk a port, s ha az ujjunk nyomán grafitcsíkszerü nyom marad, ólommal szennyezett a paprika. Büntetőfeljelentések környezetszennyezésért Jó hírrel szolgálhatunk me­gyénk polgárainak: Bács-Kis- kunban minden eddig bevizs­gált paprika ólommentes volt, illetve az ólomtartalom jóval az egészségre ártalmas érték alatt volt. A helyettes megyei tiszti főorvos, dr. Tempfli Agnes kér­désünkre elmondta: július 4-én érkezett meg az országos szol­gálat vezetőjének levele, a- melyben felhívta a figyelmet az ólommérgezésekre, s arra kérte őket, hogy vizsgálják meg a megyében forgalmazott pap­rikaőrleményeket. A megyei szolgálat városonként 10-10 paprikamintát kért, elsősorban a kistermelőktől, és a piacokon, közétkeztető helyeken, magán­boltokban használt paprikából. A vizsgálat során a múlt hétig bezárólag 19 megyebéli város­ban és településen vettek min­tákat, s valamennyi negatívnak, tehát egészségre ártalmatlannak bizonyult. Jó hír az is, hogy a megye egyetlen háziorvosa, egyetlen kórháza sem jelentett a területé­ről megbetegedést, vagyis úgy tűnik, az ólommérgezés a mai napig elkerülte Bács-Kiskunt. Aggodalomra azonban mégis van ok, budapesti piacokon fel­tűntek olyan paprikaőrlemé­nyek, amelyeknek csomagolá­sán kalocsai és Kalocsa kör­A privatizációt gyorsítani kell, mivel ez a társadalmi és gazdaságpolitikai célok megva­lósításának egyik legfőbb esz­köze. Ebben egyetértés volt a privatizációs tanácsadó testület ülésén. Bartha Ferenc privatizá­ciós kormánybiztos újságírók­nyéki kereskedő nevét, címét tüntették fel. A Budapestről ka­pott mintákban az ólomérték 2300 milligramm volt kilo­grammonként, míg az egész­ségre ártalmatlan maximális mennyiség 5 milligramm! Nagy erőkkel látott tehát a „nyomozáshoz” a kalocsai tisz­tiorvosi szolgálat, ám ellenőrzé­sük során csak fantomterme­lőkkel, s nem létező kereske­dőkkel találkoztak. Egy esetben találtak olyan termelőre, aki el­ismerte, hogy kereskedőnek adott el paprikát, több mint fél évvel ezelőtt, ám annak további sorsáról semmit sem tudott. A bevizsgált kalocsai és környék­beli paprikák egyébként jónak, fogyaszthatónak bizonyultak, a budapestiek gyanúja tehát: mi­szerint Bács megye lehetett az egyik valószínűsíthető szállító - nem igazolódott be. Az igazsághoz azonban hoz­zátartozik, hogy az országos sajtóban és a lapunkban is meg­jelent felhívások, cikkek után a piacokról szinte teljesen eltűnt a paprika, a tisztiorvosi szolgálat tehát nehéz helyzetben van. En­nek ellenére folyamatosan el­lenőrzik a boltokat, piacokat, közétkeztető helyeket és a kis­termelőket is. Sőt, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal hétfőn megkapott rendelkezése szerint nak elmondta: a meghívott szakértők ismertették elképze­léseiket arról, hogy a következő időszakban milyen hangsúlyo­kat kapjon a privatizáció. Ez to­vábbi 1500-1600 milliárd fo­rintnyi vagyon magánkézbe adását jelenti. naprakész információval kell ellátniuk a budapesti ORFK-t. Az ólom egyébként rendkí­vül veszélyes, mert az idegeket, az idegrendszert és a vesét is károsítja, valamint a májat, mert leköti a máj szervezetet méregtelenítő kapacitását. A gyomorba jutott ólomvegyület lassan, csak részlegesen szívó­dik fel. Gyermekekre sokkal veszélyesebb, mint a a felnőt­tekre. A mérgezés tünetei: bél­görcs, bélcsavarodás, érzékcsa­lódások. hányás, hányinger, izomgyengeség a végtagokban. Heveny ólommérgezés esetén a tünetek 2-3 nap múlva mutat­koznak, enyhébb mérgezés ese­tén - s sajnos ez a gyakoribb - a lappangási idő hónapokig tarthat. A megyei tisztiorvosi szolgá­lat mind Kecskeméten, mind a megye városaiban működő szolgálatoknál ingyen bevizs­gálja a bevitt paprikaőrleményt, sőt mérgezés gyanúja esetén ingyenes vérvizsgálattal is meggyőződnek a gyanú alapos­ságáról. (Az ólommérgezés ugyanis a vérből is megállapít­ható.) Részletes információk a megyei és városi szolgálatoktól kérhetők, a paprikavizsgálat to­vábbi eredményeiről olvasóin­kat folyamatosan tájékoztat­juk. Ábrahám Eszter A jánoshalmi Szent Anna ka­tolikus templom védőszentjének névnapját követően a múlt hét végén tartották a hagyományo­san kétnapos búcsút Jánoshal­mán. Ez alkalomra hazalátogat­nak a más vidékre elszármazott Minden idők legnagyobb szabású Sobri Kupa halfőző versenyére készülnek Nagyba- racskán a szervezők. A már ha­todik alkalommal, hagyomá­nyosan augusztus 20-hoz kö­tődő, egész napos rendezvény­nek csak egy része lesz a szaká­csok versengése, ugyanis dél­után kis- és nagypályás labda­rúgó-mérkőzések zajlanak, majd este nemzetközi néptánc­találkozóval és utcabállal ked­veskednek a vendégeknek. (Folytatás az l. oldalról) Befejeződött a Jakabszállási Ipari Termelő és Szolgáltató Mezőgazdasági Szövetkezet te­lephelyén keletkezett kár fel­számolása is. Itt egy bérbe adott, savas olajhulladékot tar­talmazó, 60 köbméteres tartály lyukadt ki, elszennyezve ezzel 578 köbméter talajt. Ennek ki­termelése és ártalmatlanítása mellett azonban 88 köbméter talajvizet is ki kellett szivaty- tyúzni és meg kellett tisztítani. Ez a kárelhárítás a kecelinél jóval több pénzbe kerül, a teljes költség 4 millió forint körül lesz. A harmadik eset Soldvadker- ten, a Büdöstó dűlőnél történt, ahol körülbelül 150 négyzetmé­Kiskunfélegyházán koordi­nációs csoport alakult az aller­giát okozó gyomnövények visz- szaszorításával foglalkozó szer­vezetek munkájának összefogá­sára, hatékonyabbá tételére. A csoport vezetője Báthori István, az önkormányzat gazdasági osz­tályának dolgozója lett, aki köz­vetlen kapcsolatban áll a felderí­tést végző közterület-felügye­lőkkel is, és a munka gyakorlati részét végző Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szer­vezettel. akik munkanélkülieket is foglalkoztatnak e célra az úgy­nevezett közhasznú munkavég­zés keretében. Tagja lett Csenki József falugazdász, aki a külterü­letek feltérképezésében, s a gaz­dák felvilágosításában vállalhat szerepet. Másik tagja a csoport­nak a United Way Alapítvány képviselője, mert eddig is az ala­pítvány tette a legtöbbet a lakos­ság figyelmének felkeltése érde­kében. A legsikeresebb iskolai akció is a United Way támogatá­sával zajlott a városban. Dr. Bar- tos Zsuzsanna, az Egészséges Városok Szervezetének koordi­nátora kérdésünkre elmondta, rokonok, barátok, ismerősök. A szentmise után a vásártéren kira­kodóvásár volt, a gyerekek és a fiatalok nagy örömére. Délután, a kézilabda-mérkőzés után a lab­darúgó-szurkolók is hódolhattak drukkolási szenvedélyüknek. A község életében jelentős­nek számító esemény megnyitá­sára, a korábbi évekhez hason­lóan, a termálfürdő és a Fe­renc-csatorna melletti területen kerül sor, délelőtt 10 órakor. A zsűri feje természetesen a névadó, Farkas József (Sobri), Magyarország örökös halfőző bajnoka lesz. Az előzetes hírek szerint külföldi versenyzők is je­lezték részvételi szándékukat, így a megmérettetés még érdeke­sebbnek ígérkezik. A külön erre tér területen öntöttek ki olajsa- vazási maradékot, mintegy 5-10 vastagságban. Az elmúlt héten 120 köbméter talajt kellett ki­termeltetni és ártalmatlanítani. A költségek elérik a 800 ezer forintot. A negyedik kárelhárí­tás Baján, a MÓL Rt. szegedi úti töltőállomásánál folyik, a munkákat a MÓL Rt. végzi. Eddig 250 köbméter szennye­zett talajt szállítottak el. Az Alsó-Duna-völgyi Környezet­védelmi Felügyelőség az első három esetben büntetőfeljelen­tést fog tenni, így az elkövetők - ha megkerülnek és bűnössé­gük bebizonyosodik - akár há­rom évig terjedő börtönbünte­téssel is felelhetnek tettükért. Derekas László feltétlenül szükséges volt az egymástól függetlenül végzett tevékenységek összehangolása, s ehhez a felelőst is meg kellett ta­lálni. A team feladata a folyama­tos ellenőrzés, valamint a véde­kezés irányítása. Időszerűvé vált a környék pollentérképének az elkészítése, ehhez is össze kell gyűjteni az információkat. Fi­csór József polgármester hangot adott azoknak a véleményeknek is, amelyek szerint túl sok szó esett már a parlagfűről, de a sza­vakat kevés tett követte. Az összehangolt irányítás hi­ányzott. Ez most megoldódott. Szükséges azonban, hogy a több­ször átdolgozott köztisztasági rendelet megfelelően szabá­lyozza ezt a kérdést is, amire szintén megtörténtek az előké­születek. A látszólagos összhang ellenére nem áldozatmentes a küzdelem Félegyházán. A Uni­ted Way képviselője azzal az in­doklással utasította el a megszó­lalás lehetőségét, hogy már eddig is rengeteg rúgást kapott a par­lagfű miatt, többet nem kér. Ki gondolta volna, hogy a szapora gyom nem csak allergiát okoz? Este pedig a Honvéd Kaszinó termei teltek meg zsúfolásig az Anna-bálra érkezett vendégek­kel. Hétfőn, a hagyományhoz hí­ven, a jánoshalmiak útra keltek a közeli Kunfehértóra. Sokan sza­badságot vettek ki erre a napra. az alkalomra nyomtatott oklevé­len kívül, minden versenyző ajándékot kap, az értékes fő- és különdíjak pedig igazán csábító­nak tűnnek. Az ingyenes fürdési lehetőség és a nevezési díjban benne lévő 3 kilogramm ponty - mely a főzés után elkészítőjét il­leti -, feltételez egy kellemes szombati elfoglaltságot. A ver­seny iránt kedvet érzők a 79/361-012-es telefonon érdek­lődhetnek a részletekről, naponta este tíz óráig. Vesztegetési kísérlet a határon A tompái határátkelőnél hét­főn hajnalban C. B. jugoszláv ál­lampolgár úgy döntött, hogy a tekintélyes hosszúságú kocsi­sort megelőzve megpróbál az élre kerülni. Az alkalmi futamot azonban egy szolgálatot teljesítő rendőr leintette. A jugoszláv férfi a hatósági felszólításra egy ötvenmárkás „melléklettel” nyújtotta át az útlevelét. A rend őrének ellenben nem lehetett olyan sietős a dolog, mert vesz­tegetési kísérlet miatt feljelen­tést tett a „bélelt” útlevél tulaj­donosa ellen. A negyedik temetés Kedden a hajdúdorogi teme­tőben katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a múlt hétfői várpalotai akna­vető-robbanás negyedik áldoza­tát, a főtörzsőrmesterré előlépte­tett Papp László honvédet. A gö­rög katolikus egyházi temetési szertartást Szabicskó János lel­kész vezette. A végső búcsúzta­tón a Honvédelmi Minisztériu­mot Szegedi Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancs­nokságát Keczer Imre vezérőr­nagy képviselte. Papp László honvéd főtörzsőrmestert a dísz- sortűz után helyezték örök nyugalomra a hajdúdorogi teme­tőben. Jeges zivatar a Mecsekben Jégeső zúdult a Mecsekre kedden, a kora délutáni órákban. Az ország legdélebbi fekvésű hegységében a nyári kánikula idején gyakran előforduló, úgy­nevezett hőzivatarok egyike okozta a jeges záport, mely sze­rencsére nemcsak szilárd, ha­nem folyékony halmazállapotú csapadékot is hozott. így a déli lankákra telepített szőlő- és gyümölcsültetvényekben csak helyenként keletkezett ki- sebb-nagyobb kár, a jég itt-ott leverte a gyümölcsöt. A tik­kasztó meleg levegő feláramlása nyomán kialakult hőzivatar fel­hői olyannyira helyi keletkezé- sűek voltak, hogy amíg Pécs belvárosának egyik-másik utcá­jában tengelyig jártak az autók a hegyről lezúduló vízben, addig a város fölötti Árpádtetőn csak néhány csepp eső esett. Kifosztott autó Július 31-én kora délután egy kecskeméti polgár a Rávágy té­ren parkoló cabriot típusú autó­jában hagyta mintegy kétszáz­ezer forint értékben aranyat és kozmetikai cikkeket tartalmazó táskáját. Nem hagyta az alkal­mat kihasználatlanul R. Tamás, aki arra járva kiemelte a táskát a nyitott autóból. Ám nem örülhe­tett sokáig szerzeményének, mi­vel tettének elkövetése után fél órával már a rendőrök vendég­szeretetét élvezte. Elfogott betörő A rendőrség őrizetbe vette a kecskeméti N. Józsefet, aki ala­posan gyanúsítható a kecskeméti Művész utcai betöréssel. Arany­tárgyakat vitt el mintegy negy­venhétezer forint értékben. Áz ügyet még vizsgálják. KÖZÉLETI HtREK A Független Kisgazda- és Polgári Párt Kecskeméti Városi Szervezete értesíti tagságát,, hogy augusztus 5-én, pénteken 17 órától küldöttválasztó tag­gyűlést tart Kecskeméten, a Bánk bán u. 9. szám alatt. M |mj \GYJ ÍRÓI tszí GON ELÖSi [ŐR Notebook 100 000 F 1 al< □ tt □ Intel 386 SL, 25 Mz □ 2 MB RAM (8 MB-ig bővíthető) 64 KB Cache 184 MB merevlemez 3 3,5", 1,44 MB floppy (kivehető) MFDU opcionális 7J Backlit, VGA passzív mátrix LCD: fekete-fehér 64 szürke árnyalattal 7) 82/83 gombos billentyűzet □ Soros, RS-232-c kompatibilis O Párhuzamos ÉPP, Centronics kompatibilis 7) külső VGA video Cl MS-DOS, Windows 3.1, Lotus Organizer előreinstallálva 71 Súlya mindössze 2,1 kg PHILOS 11 A fenti kép nem a meghirdetett gépet ábrázolja. ESCOM Budapest, 1039 Visi I. u. 6. Tel.:210-1145 Fax:113-1045 ESCOM Budapest, ESCOM Veszprém, 1011 Batthyány tér 2. Budapest út 6. Tel/Fax: 201-8219 Tel/Fax: (88) 402-071 ESCOM Debrecen, ESCOM Győr, Kálvin téri üzletház II. em. Aradi Vétanúk útja 8. Tel/Fax: (52) 416-506 Tel/Fax: (96) 313-404 ESCOM Budapest, ESCOM Szeged, ESCOM Miskolc, 1081 Rákóczi út 67. Bolyai J. u. 4. Dózsa Gy. u. 23. Tel/Fax: 133-6199 Tel/Fax: (62) 318-985 Tel/Fax: (46) 355-217 ESCOM Kecskemét, ESCOM Székesfehérvár, ESCOM Pécs, Jókai u. 9. Korona u. 2. Távirda u. 26. Tel/Fax: (72) 322-744 Tel/Fax: (76) 329-803 Tel/Fax: (22) 319-337 Telefon: (72) 333-037 Fenti áraink az áfát nem tartalmazzák. Ameddig a készlet tart. Forintleértékelés estén az árváltoztatás jogát fenntartjuk. A privatizáció gyorsításáról Hét végi búcsú Jánoshalmán > Egyensúlykeresők a vidámpark nagy guruló hordójában. (Fotó: Blázsik Sándor) Sobri Kupa halfőző verseny Nagybaracskán A PARLAGFŰRŐL KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Sok a szó, kevés a tett A

Next

/
Thumbnails
Contents