Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-15 / 191. szám

4 Kul túra-művelő dés 1994. augusztus 15., hétfő Naptár Augusztus 15., hétfő. Névnap: Mária. Névnapozóknak Mária, Marina: Bibliai név, jelentése vitatott, a legvaló­színűbb értelmezés: Istent szerető. Az ünnepeltek virága a rózsa. Köszöntjük a név­napjukat ma tartó Ali, Asz- szunta, Masa, Napóleon, Tarzicia, Tarziciusz és Vla­dimír nevű olvasóinkat is. Évforduló 225 éve Korzikán Gt született, 1821-ben y/ Szent Ilona szigetén hunyt el Bonaparte Napóleon hadvezér, állam­férfi. Tüzérhadnagyként a nagy francia forradalom alatt Toulon ostrománál tűnt ki. Tábornok lett, majd 1795-ben ő verte le a mo- narchisták felkelését. Sike­res olasz és egyiptomi had­járata után államcsínnyel döntötte meg a Direktórium hatalmát. Első konzul, 1804-től császár volt. Oroszországi hadjárata hadseregének pusztulását, majd a lipcsei „népek csa­tája” sorsdöntő vereségét, a Waterlooi csatavesztés poli­tikai karrierjének végét je­lentette. Ökumenikus naptár A katolikus és gö- | rög katolikus naptár­ban ma Nagyboldog­asszony ünnepe van, Mária mennybevitelére, az ortodoxok Mária elhuny­tára emlékeznek. Mi, hol, mikor? O A kecskeméti planetári­umban augusztus 16-án este 8-kor Csillagok, csillagképek címmel rendeznek előadást és távcsöves bemutatót. Augusztus 17-én pedig, szintén este 8-tól a kettős csillagokról tartanak elő­adást. • A kecskeméti Magyar Népi Iparművészeti Múzeum­ban augusztus 18-án délután fél háromtól nemezelésre várják a gyerekeket. • A kecskeméti Szórakaténuszban augusztus 21-ig látható a legokiállítás. Nemzetközi origamitalálkozó • Vincente Palacios mester, a spanyol origamiszövetség elnöke magyarázza a papírhajtogatást. A Magyar Origami Kör im­már ötödik nemzetközi origami- találkozóját tartotta a hétvégén Kecskeméten. A kétnapos ren­dezvényre szombatig kétszázan érkeztek az ország minden ré­széből és külföldről. Az origami, azaz a papírhaj­togatás művészete több száz évvel ezelőtt Japánból indult, később világszerte tömegeket hódított meg. A legkülönbö­zőbb felfogásokban fejlesztik tovább. Angliában például logi­kai gyakorlatnak tekintik és építgetik filozófiáját, Hollandi­ában a kreativitást fejlesztő gyakorlatként az oktatás ré­szévé vált. Magyarországon is diadalmas utat járt be, hazánk­ban is oktatják. Kecskeméten a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely karolta fel, itt alakult meg a Magyar Origami Kör. Az idei összejövetel díszvendége Senor Vicente Palacios, a spa­nyol origamiszövetség elnöke, az európai papírhajtogatás ere­detének kutatója. A holland vendégek - tudva, hogy a Ma­gyar Origami Kör a világtalan gyerekek origamioktatását is cé­lul tűzte - a papírhajtogatással megismertető, tapintható köny­vet hoztak ajándékba. A kecs­keméti találkozón két napon ke­resztül külön-külön szekciók­ban folytak a szakmai foglalko­zások. Tárlat Kalocsán- A rendezvény rendkívüli sikere a legszebb reményekre jogosít fel, hogy az immár má­sodik alkalommal megrendezett kalocsai képzőművésztábomak folytatása következik a jövő esztendőben - mondta dr. Szíj Rezső, a magyar művészettör­ténet nagy öregje és kimagasló személyisége, amikor értékelte a Bolyki Lajos visegrádi festő­művész vezette alkotótábor te­vékenységét. Ismert és jónevű művészek mellett - mint pél­dául Kiss István kalocsai tanár, a tábor életrehívója, vagy Ku­Ma egyhetes tánctábor kez­dődik Hercegszántón a művelő­dési házban. Ezen a két helyi is­kola tanulói mellett baranyai ál­talános iskolások is részt vesz­kovics Rózsa bajai művész - számos fiatal tehetség mutatko­zott be. Érdemes volt vasárnap dél­előtt 11 órára ellátogatni a kalo­csai városi kiállítóterembe, ele­get téve a művelődési központ és az ifjúsági ház meghívásá­nak, hogy dr. Szíj Rezső meg-1 nyitójának meghallgatása után megtekintsük a felnőtt és a diák alkotók színvonalas munkáit. A kiállítást - mely szeptember 14-éig tekinthető meg - képár­verés követte. Gyuricza Zsolt nek, akik a hétközi diákotthon­ban lesznek elhelyezve. A tábor szakmai irányítója Szávai Jó­zsef, a pécsi Tanac együttes ve­zetője. Állatkerti útmutató Természetről, állatokról, ál­latkertekről, az állat és az ember kapcsolatáról kíván többek kö­zött beszámolni a Süni és Ter­mészet című magazin. A Süni és a Természet című lap egyesü­lésével született természettu­dományos-ismeretterjesztő „ikermagazint” a Fővárosi Ál­lat- és Növénykertben mutatták be. A lapban elsősorban hazai szakemberek cikkeit, tudomá­nyos műhelyek publikációit közük a legjobb magyarországi természetfotósok színes és fe­kete-fehér felvételei mellett. A havilapot általános és középis­kolai diákoknak, egyetemisták­nak, amatőr természetvizsgá­lóknak, hobbiállat- és növény­tartóknak, valamint mindazok­nak ajánlják, akik szeretik és védik a természetet, az élővilá­got. Tánctábor Hercegszántón BERTHA BULCSÚ: Pisztácia- Tessék leülni, nagy- . ságos asszony - mondta az öreg félkönyékre tá­maszkodva. - Nem gyújtom meg a szivart, mert büdös, és köhögök tőle. Eszter kihúzott az asztal mel­lől egy széket, és leült.- Muszáj volt kiküldeni?- Muszáj, nagyságos asz- szony. Halkan beszélek, mert hallgatózik az ajtó mögött. Margit nem tudja, hogy én ki vagyok. Azt hiszi, hogy én házmester vagyok. De én soha nem voltam házmester, csak azzá tett a sors. Én az ellenál­lásban dolgoztam, s 43-ban épí­tettek be a katonai elhárításba. Én tiszt vagyok. A kiugrás nap­ján helyeztek ide, és már biztos, hogy itt fogok megdögleni. Ré­szint az volt a feladatom, hogy a csúcsminiszter urat figyeljem, másrészt ügyeljek a ház és az ő biztonságára. Sajnos, Elsie, a pilisi kislány, akit szerettem, és magammal hoztam ide, ráment erre a megbízásra. Elsie nem tudta, hogy én ki vagyok, és sajnos előfordult, hogy a méltó- ságos miniszter úr egész éjszaka bent tartotta a villában. A meg­szállás és a nyilas puccs után is, amikor a ház tele volt SS-kato- nákkal. Ezt soha nem bocsátot­tam meg a miniszter úrnak! Eszter megköszörülte a torkát és megszólalt.- Vendégeim vannak, Buj­dosó úr. Örülnék, ha rövidre fogná.- Miért pont önöket érde­kelné az én életem? De hallom ezt a sok kopogást, dörömbö- lést, s arra gondoltam, szólok, hogy ne fárasszák magukat.- Kicsit átrendezzük a la­kást, mert előfordulhat, hogy a barátnőm átmenetileg ideköltö­zik hozzánk.- Tudom - mondta a kialudt szivart rágcsáló öregember. - Negyvenhatban elfoglalhattam volna az egész villát, ahogy más házmesterek is tették, de én ak­kor azt az utasítást kaptam az elvtársaktól, hogy tovább fi­gyeljek. Hazajött Benedetti pro­fesszor. Hetenként kellett jelen­tenem róla, pedig a szombati vacsorákon nagyon rangos elv­társak is részt vettek.- Na de hát Bujdosó úr, mi közöm nekem ehhez? - kér­dezte Eszter.- Én csak közölni akartam a nagyságos asszonnyal, hogy tiszt vagyok, nem pedig ház­mester.- Margitnak elmondta már, hogy maga tiszt?- Margit semmit sem tud, 1946-ban vettem magamhoz, aztán ahogy lenni szokott, ren­dezni kellett a viszonyunkat. De nem magamtól! Utasítottak. Rendnek kellett lenni. Én hosz- szú ideig azt hittem, hogy egy napon majd... De az én elvtár­saim engem itt felejtettek a házmesterlakásban. Pedig tiszt vagyok. Hogyan mondjam meg ezt Margitnak? Nyugodt, rendes nő. Csak megzavarná, Elsie persze hozzá képest egy her­cegnő volt. De ráment a történe­lemre.- Nagyon érdekes, amit el­mondott, Bujdosó úr, de nem ér­tem, hogy nekem mi közöm eh­hez az egészhez? - mondta Esz­ter.- Semmi... Csak megsajnál­tam. Törik magukat odafent, de feleslegesen. A falakban nincs semmi. Amikor Benedetti pro­fesszor úr visszajött Ameriká­ból, kirakatta az összes bútort az udvarra, és átvizsgálta a házat. Azt az üreget, ahová a zsákokat és a kazettákat befalazták, négy­tagú bizottság előtt bontották ki. Itt volt a rendőrség, a katonai politikai osztály, a kerületi és az országos elvtárs is. Ott álltam mellettük, én voltam az egyik tanú. A jegyzőkönyvön az alá­írásom is szerepel. Főleg irato­kat falaztak be, arany és pénz csak négy-öt kilogrammnyi volt a zsákokban. Benedetti profesz- szor úr a visszafalazás után ciá- noztatta a házat, aztán tataroz­tak, ájhelyeztek néhány falat.- Értem - mondta Észter -, de miért van a háznak olyan híre most is, mintha itt...?- Elsie miatt. Kint van Ame­rikában, s ha magyarral találko­zik, mesélget a régi szép idők­ről. Nem mer hazajönni, mert tudja, hogy akkor megölöm.- Na, de Bujdosó úr...- Két hete sem voltunk itt... Akkor persze nagyon gyorsan telt az idő, s az emberek is hirte­len átváltoztak... Benéztem egy üvegajtón, s látom ám, hogy a csúcsminiszter úr fenékkel az íróasztalának támaszkodik, a gatyája lent van, s az én kedves Elsiem előtte térdel. Ha nem vagyok tiszt, és nincsenek meg­bízásaim két oldalról is, akkor ott, mind a kettőt agyonlövöm.- Volt fegyvere?- Nagyságos asszonyom, egy tisztnek mindig van fegy­vere.- Hát igen, akkoriban, a há­ború alatt...- Nagyságos asszony, egy tiszt sok mindent elvisel, de a fegyverét soha nem adja ki a kezéből. Én aludni sem tudnék, ha a pisztoly nem lenne a ván­kosom alatt - mondta Bujdosó, és egy kicsit megemelte a párná­ját, hogy a marokfegyver látha­tóvá váljon. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.57: Műsorismertetés 6.00: Falutévé 6.20: Határtól határig 6.30: Napkelte 7.00: Hírösszefoglaló 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Welcome to Hungary 13.02: Képújság 14.05: Műsorismertetés 14.10: Falutévé (ism.) 14.30: Férfi kosárlabda-világ­bajnokság 16.00: Híradó. Időjárás 16.13: Debussy-és Ravel-művek - Angol film 16.42: Majorság a révnél Szántódpuszta 16.52: Stan és Pan Amerikai rajzfilmsorozat 17.05: Külügyi ügyek Holland-kanadai filmsorozat 17.35: Nagyboldogasszony 17.45: Dimenzió 18.25: Jelképtár A liliom (ism.) 18.30: A Cimbora szemle díj­nyertes filmje 18.55: Martin György gyűjté­séből - Madocsa 19.05: Szerencsekerék 19.37: Mesék a felkelő nap országából Szlovák rajzfilmsorozat 19.47: „Engedjétek hozzám!” 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Columbo Amerikai bűnügyi filmsorozat Embert barátjáról 22.25: Unokáink is látni fog­ják... - A modern Párizs 23.05: Táncterápia 23.53: BBC-híradó 0.13: Képújság TV II. MŰSOR 16.00: Képújság 16.05: Műsorajánlat 16.08: Időjárás 16.10: A Hét (ism.) 17.05: Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Maci Laci Amerikai rajzfilmsoroza Szabad vadászat 17.25: Civil kurázsi 17.50: Csízió 17.56: Csellengők 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.35: Tudomány alapfokon Open University 19.00: Sportműsor 20.55: Mesél a Filmhíradó 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 22.00: Kapcsolatok Tiszavirág 22.30: Filmklub Bunuel-sorozat Egy szobalány naplója Francia film 94’ 0.05: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: A selyemút Vasúton a Tiensan-hegy- ségen át (ism.) 15.00: Gazdakör (ism.) 16.00: Hírmondó 16.25: Mofli (ism.) 16.50: Cimbora-Tallózó (ism.) 17.40: Vigyázat, fiúk! Sétahajó Decimal, a bálna és a pingvinfiókák Újra otthon 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: A boldog család Német tévéfilmsorozat 19.05: Magyarok Amerikában Dokumentumfilm-sorozat 19.35: Régiók 20.10: Terrorizmus 21.00: Híradó 21.20: Vadon Magyar film 126’ (ism.) 23.30: Urr Ida: Utak KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 11.05: Szonda (ism.) 11.35: Sinka István: Fekete bojtár vallomásai 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: A görög katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.50: A hét költője Arany János 15.05: A Nyitnikék kívánság- műsora 15.35: Üzenő - a vakációról 15.45: Beszélni nehéz! 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: A jó zene ügyvédje 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Sarusi Mihály 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Ikarosz P. Horváth László hangjátéka 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Viszlát, Huszadik! 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorajánlat 8.10: Slágerkoktél 8.50: Apró-cseprő- gyerekekről 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely... 11,15: Egészségére! 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.08: Műsorajánlat 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Hírek 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Gördeszka 18.30: Látatlanul 19.05: Gordiusz plusz 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 22.00: Zenészportré 23.00: Hírek MOZIK, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT A mozik műsora. Városi: 5, 7 és 8 órakor: BEVERLY HILLS-I ZSARU III. Színes, magyarul beszélő , amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 órakor: BEE­THOVEN 2. Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. 8 órakor: Bemutató előtt: FÉK­TELENÜL. Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm. Stúdió: 7 órakor: JÓNÁS, AKI A CETHAL GYOMRÁ­BAN ÉLT. Színes, magyarul beszélő olasz-francia-magyar film. Csalánosi Autósmozi: 9 óra­kor: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT. Színes, feliratos angol klasszi­kus film. Otthon: 8 órakor: SZÁR­NYAS FEJVADÁSZ. Rendezői változat. Színes, feliratos ameri­kai film. KTV: 18.00: Képújság. 19.00: Torpedó gyerekeknek. 19.15: Hírős Hírek. 19.30: HTV I. sorozat. 20.00: Új mezőgaz­dasági magazin. 20.50: Torpedó felnőtteknek. 21.10: Hírős Hírek (ism.). 21.20: HTV I. film. Kb. 22.50: Műsorzárás. Kiskun TV: 5.00-19.30: Ké­pújság. 19.30-20.00: Helyi Hír­adó. 20.00-24.00: TV 4 műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents