Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-25 / 173. szám
4 Kultúra-művelődés 1994. július 25., hétfő Naptár Július 25., hétfő. Névnap: Kristóf, Jakab. Névnapozóknak Kristóf: a görög Krisztophorosz rövi- Gj|0 düléséből, jelentése: C7D Krisztust hordozó. Jakab: ószövetségi név; eredete, jelentése bizonytalan. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Dalibor, Jákob, Jakobina, Ja- kus, Talabor, Timur, Tömör nevű olvasóinkat is! Évforduló 85 éve született, 1969-ben hunyt el Berkes Kálmán kla- rinétmüvész, zenetanár. A budapesti tudományegyetemen doktorált, majd a Zeneakadémián szerzett újabb diplomát. Tanított a fővárosban, 1947-től Kecskeméten, később Cegléden, Székesfehérváron, majd újból Budapesten. Évtizedeken át a Berkes-kamaraegyüttes vezetője volt. Ökumenikus naptár A katolikusok id. Szent Jakab apostolra emlékeznek ma. Jakab azon kiváltságos apostolok egyike, aki mindig Jézus mellett található Péter és János társaságában. A jeruzsálemi ősegyházban jelentős szerepet játszott, ezért Heródes Agrippa király 42-ben kivégeztette. Mí, hol, mikor? • Negyvenkilenc évvel ezelőtt, augusztus 6-án dobta le az amerikai légierő Hirosimára az első atombombát, azt követően, augusztus 9-én pedig Nagasa- kira mért atomcsapást. A Békevilágtanács az atomtámadás napját a Nukleáris Fegyverek Betiltásáért Folyó Harc Világnapjává nyilvánította. A Magyar Békeszövetség és a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma a szervezők a nemzetközi békemegmozdulásokhoz csatlakozva a 12-14 éves gyerekek békeóhaját, életigenlését kifejező programokkal várják a fiatalokat. Az ország különböző pontjairól Budapestre érkező csoportok a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban találkoznak 5-én, pénteken. A háromnapos program vasárnap, a csillebérci táborban zárul. Meghosszabbítják a fotográfiai kiállítást • A születésének centenáriumára hazájában végre elismerést és megbecsülést kapott André Kertész kiállítása a Magyar Fptográfíai Múzeumban, Kecskeméten, már eddig is számos hazai és külföldi látogatót vonzott. Éppen a nagy érdeklődésre való tekintettel döntött úgy a múzeum vezetése, hogy a tárlat nyitvatartási idejét november 13-áig meghosszabbítják. Az itt közölt fotó André Kertész alkotása. Címe: Az intelligencia. Bátorkeszin készült, 1916. szeptember 29-én. Meg nem jelent írások: kötet az életműhöz Tíz éve, hogy eltávozott az élők sorából Zám Tibor. Az évfordulóra jelentette meg az Antológia Kiadó - Agócs Sándor, Kenyár Éva és dr. Szekér Endre válogatásában és szerkesztésében - Zám Tibor eddig meg nein jelent írásaiból a Kaparó Antal lázadása című kötetet. A kiadás a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, az Antológia Nyomda és Kecskemét város közgyűlésének anyagi támogatásával készült. Aki szerette Zám Tibor írásait, bizonyára érdeklődéssel veszi kezébe a posztumusz kötetet, amelyben az ötvenes évek derekától 1960-ig keletkezett írások találhatók többségben. Nem annak okán, hogy erről a korszakról bővítse ismereteit, hisz az utóbbi években számtalan lehetőség állt rendelkezésére a korszak megismerésére annak, aki nem zsigereiben hordozza mindmáig azoknak az időknek az emlékét. Ebből a szempontból tényleg semmi újZÁM TIBOR KAPARÓ ANTAL LÁZADÁSA donság nincs ezekben az elbeszélésékben, legfeljebb egy-egy új „fénykép” kerül a „rettegés albumába”, Zám Tibor által. Ami igazán lényeges: az író későbbi habitusának, az igazság szenvedélyes keresésének gyökereihez juthatunk a könyv elolvasásával. És élvezhetjük azt a választékos stílust, amellyel azoknak az infemális időknek a krónikáit képes volt az irodalom szintjére emelni. A címadó elbeszélés, Kaparó Antal lázadása a békekölcsön- jegyzés „rituáléjának” története, természetesen azzal a befejezéssel, hogy a lázadó mégiscsak fölírja a nevét a listára. Igaz, hogy bánatában leissza, sőt szemét embernek mondja magát. Reggel azonban újra munkába megy. És „megfogadta szentül: nem gondolkodik többé a világ folyásán.” A Kísértetjárás Öködön ku- láktörténetféle. Meg még annyi minden más. Ahhoz, hogy a rettegés miként képes a mindenféle kísérteteket a földre képzelni, Zám Tibor krónikási erényei kellettek. A Kaparó Antal nem tisztelgő, hanem Zám Tibor munkásságát kiegészítő kötet. Milyen kár, hogy a sors olyan kegyetlen-korán elszólította körünkből. Lett volna, s lenne még mit írnia! De már tíz éve halott... Nagy Mária Szőnyi István centenáriumi kiállítás Szentendrén Szőnyi István születésének 100. évfordulója alkalmából nagyszabású centenáriumi emlékkiállítás nyílt tegnap a Szentendrei Képtárban. A XX. század egyik legjelentősebb hazai festőművészének most 50 táblaképével ismerkedhetnek meg a látogatók. Olyan alkotások is szerepelnek a tárlaton, amelyeket magángyűjteményekben őriznek, s ritkán láthatóak. A kiállítás szeptember 4-éig tekinthető meg Szentendrén, a Fő tér 2. szám alatt. KRIMISOROZAT Arat az angol palotabanda 1. Betörök a királyi nász kastélyában Eddig minden alkalommal olyan nyomtalanul tűntek el, hogy még fantomkép sem készülhetett róluk. Csupán fantázianevük ismert: a palotabanda. Egy hónap alatt négy műemlék kastélyt fosztottak ki, csaknem azonos körülmények között. A váratlan és kéretlen látogatók a hajnali órákban érkeztek, rendkívül alapos helyismerettel rendelkeztek, nem okozott számukra nehézséget a riasztóberendezések kikapcsolása. Az sem zavarta őket, hogy a palotákban laktak; igaz, mindegyikben múzeumi szárny is volt. Dolguk végeztével, stílusosan szólva: angolosan távoztak... Feltehetően ugyanazok követték el a rablásokat, erre utal az is, hogy általában hasonló jellegű zsákmányra igyekeztek szert tenni. Első állomásuk a Londontól 40 kilométerre északra elhelyezkedő Luton Hoo volt, amelyet 1768-ban a kor neves mestere, Robert Adams épített. A palota egyik nevezetessége, hogy 1947-ben falai között töltötte nászéjszakáját a későbbi II. Erzsébet és Fü- löp herceg. Az épület ma egy másik „uralkodóé”, Julius Wenheré, a német származású brit gyémántkirályé, akinek - éppen II. Erzsébet után - a legnagyobb magán-ékszergyűjteménye van a szigetországban. A betörést csak órákkal később fedezték fel; a riasztó nem működött, az elrabolt ékszerek értékét - a rendőri szakértők szerint - felbecsülni sem lehet. Nem több, mint huszonnégy óra múlva a fürge palotabanda 650 kilométerrel arrébb tette már bűnös dolgát, az Edinburgh szomszédságában levő Tar- zan-kastélyban. Az 1721-ben épült nemes vonalú palota hivatalosan ugyan a Floors Castle nevet mondhatja magáénak, de amióta a „Greystoke - Tarzan- nak, a majmok királyának legendája” c. film kulisszájaként szolgált, a népnyelv csak a mozihőssel kapcsolatosan említi. A királyi házasságok - úgy tűnik - a kastélyok körül köttetnek, mert e falak között jegyezte el 1986-ban András herceg, a királynő másodszülött fia a vörös hajú Sarah Fergusont. Akárcsak a London melletti palotából, innen is egyedi műkincseket, Fa- berge-tojásokat, különleges ékszereket vittek magukkal, beleértve azt az egyedülálló tubá- kosszelence-gyűjteményt, amelynek 18, ékkövekkel díszített darabja a 17-18. századból származott. Később megállapították, hogy a banda egyik tagja a múzeum ajándékboltjának ablakán át hatolt be, kikapcsolta a riasztórendszert, s kinyitotta társainak a főkaput. A rendőrség igen gyorsan a helyszínre érkezett, mert központjukban feltűnt az, hogy a riasztást éppen hajnali három órakor kikapcsolták. Ám csak annyival jutottak előbbre, hogy a közeli Perth városban megtalálták a rablók által elhagyott, természetesen lopott, kék Ford kocsit. Ezek után az Ivanhoe-kúriá- nak nevezett épület következett, ahol a híres regény szerzője, Sir Walter Scott élt. A tolvajok az ottani múzeumból többek között Stuart Mária és Napóleon személyes használati tárgyait vitték magukkal. A tayfieldi Scone palotából viszont a nevezetes Vemis Martin porcelángyűjteményt tulajdonították el. Egyedül itt voltak képesek a hitelesnek tűnő értékbecslésre: magyar pénzben kifejezve legalább 90 millió forinttal károsították meg a 18. századi épület tulajdonosát, Mansfield grófját. A rendőrség azt gyanítja, hogy a rablók valószínűleg szorgalmas múzeumlátogatóként derítették fel a terepet, mielőtt lecsaptak volna. Megpróbáltak elindulni azon a szálon is, hogy kihez vagy kikhez kerülhettek a rablott javak, hiszen legálisan lehetetlen értékesíteni a közismert kincseket. Válasz egyelőre: a furfangos palotabanda mindmáig orránál fogva vezeti a Scotland Yardot. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra Európai tévéfilmsorozat 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Képújság 14.58: Műsorismertetés 15.03: Helló, világ! (ism.) 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Híradó. Időjárás 16.12: Péter mester bábjátéka Komolyzenei film 16.42: Hullámvarázs Vízisport magazin 17.15: Külügyi ügyek Holland-kanadai filmsorozat 17.45: Kalendárium 18.25: Jelképtár Az arc (ism.) 18.30: Múlt-kor Történelmi film 18.46: Zenelánc 19.05: Szerencsekerék 19.37: Mesék a felkelő nap országából Szlovák rajzfilmsorozat 19.47: „Engedjétek hozzám!” 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Családi kör Krémeszabáló 21.42: Létkérdések 22.27: Unokáink is látni fogják... 23.07: Robben Ford & the Blue Line a Pori Jazz, 1993 fesztiválon 23.41: BBC-híradó 0.01: Képújság TV II. MŰSOR 16.00: Képújság 16.05: A Hét (ism.) 17.00: Műsorajánlat 17.03: Időjárás 17.05: Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Maci Laci Amerikai rajzfilmsoroza 17.30: A múlt tanúi 17.45: Tükör 17.56: Csellengők Eltűnt gyerekek nyomában 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma Kupecek 18.35: Tudomány alapfokon A Snowdon-hegységtől az óceánig 19.05: Az utolsó mohikán... 20.10: Összefoglaló az ifjúsági és junior triatlon EB-ről 20.50: Zenés vándorlás Óperenciábán 21.30: Híradó 22.00: Kapcsolatok A bosnyák ferencesek magyar földön 22.35: A dicsőség szárnyai Amerikai film 96’ 0.10: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: A selyemút Keresztül a Taklamakán sivatagon (ism.) 15.00: Gazdakör (ism.) 16.00: Hírmondó 16.25: Mofli (ism.) 16.50: Cimbora-Tallózó (ism.) 17.40: Vigyázat, fiúk! Építkezés! Decimal, a bálna és a pingvinfiókák Sivatagi szemorvos 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: A boldog család 19.00: Magyarok Amerikában 19.45: Régiók 20.20: Ritmus’94 21.00: Híradó 21.20: Gerolsteini kaland Magyar film 22.55: Vers KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 11.05: Szonda (ism.) 11.35: A fellázadt pofozógép Tomcsa Sándor karcolatai 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.50: A hét költője Csokonai Vitéz Mihály 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő - a vakációról 15.45: Járdányi Pál: Székely rapszódia 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Találkozás a stúdióban 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Mezey Katalin 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: A Rádiószínház bemutatója - A vendégszerep 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Versenyfutás az atombombáért 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorajánlat 8.10: A 60-as évek slágerei 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely... 11.15: Mosolygó Magyarország 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.08: Müsorajánlat 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Hírek 17.03: Délutáni csúcs 17.30: Tour de Hongrie 18.00: Gördeszka 18.30: Kapaszkodó 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Minden hangra emlékezem 21.00: Hírpercek 21.10: Közkívánatra 22.00: 60 percben 60 év SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT A mozik műsora. Városi: 5, 7 és 9 órakor: LÁNGOLÓ JÉG. Színes, amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: VIPERA. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: A BÁRÁNYOK HALLGATNAK. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. Otthon: 8 órakor: MY GIRL. Színes, feliratos, amerikai film. Csalánosi autósmozi: 1/2 10 órakor: A SZOMSZÉD NŐJE MINDIG ZÖLDEBB. Színes, feliratos, amerikai filmvígjáték. KTV: 17.30: Képújság. 19.00: Torpedó gyerekeknek. 19.15: Hírős hírek. 19.30: HTV (I) sorozat: Brémai muzsikusok. 20.00: Napjaink - közéleti szolgáltató műsor. 20.50: Torpedó felnőtteknek. 21.10: Hírős hírek (ism.). 21.20: HTV (I) film: Postakocsi (francia-olasz történelmi film). Telemozi Kft.: 18.30: Képújság, reklám. 19.00: Szív TV (I). 23.00: Képújság, reklám. Kiskun TV: 5.00: Képújság. 20.00: Helyi híradó. 20.20: TV 4 műsora.