Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-11 / 161. szám

9-13. oldal Keceliek nyerték a kaszásversenyt • Összesen huszonhat csapat vett részt a hét végén a keceli aratóversenyen. Bíróság előtt Berlusconi öccse Bíróság elé kerül Paolo Berlusconi, az olasz minisz­terelnök, Silvio Berlusconi öccse a legnagyobb olasz pénzintézet, a Lombardi­ai Takarékpénztár (Caripio) korrupciós botránya miatt in­duló perben. Italo Ghitti olasz vizsgálóbíró szombaton szü­letett döntése értelmében ok­tóber 21-én indul az olasz ke­nőpénzbotrány második, leg­nagyobb szabású pere, mely­ben 20 személyt vádolnak az­zal, hogy összesen 14 milli­árd líra megvesztegetési pénzt adtak és kaptak. Égett aj uhhodály Tegnap, késő délután Kis­kunfélegyháza közelében egy Alpári úthoz közeli tanya juhhodálya kapott lángra. A villámcsapás következtében kigyulladt ötvenméteres ól te­tőszerkezetének negyed része égett le. A kiskunfélegyházi tűzoltók rövid idő alatt meg­fékezték a tüzet. A gazda kára kétszázezer forint. Kerékpárost gázolt egy személyautó Vasárnap, öt óra után né­hány perccel a jakabszállási Erdei csárda közelében, a soltvadkerti úton egy sze­mélygépkocsi elütött egy ke­rékpárjával közlekedő, hat­van év körüli férfit. A rendőr­ség riasztására kiérkező men­tők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Az ügyet vizsgálják. Kútba fulladt Vasárnap délután a Kis­csengőd 42. számú tanya kút- jában holtan találták Léderer Józsefet. A hatvanhárom éves férfi eddig tisztázatlan kö­rülmények között fulladt kútba. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. Fél év az űrben Szombaton délután a ka­zahsztáni Arkalik várostól 112 kilométerre északra sze­rencsésen földet ért a Szojuz TM-18-as űrhajó, fedélzetén Viktor Afanaszjev parancs­nokkal és Jurij Uszacsev fe­délzeti mérnökkel. Az űrha­jósok jól érzik magukat. Afa­naszjev és Uszacsev a Mir űrállomáson pontosan fél é- vet töltött el. A 182 nap alatt geofizikai, asztrofizikai, bio­technológiai és orvosi kutatá­sokat és kísérleteket végez­tek. Vitorlások a megemlékezésen Rendkívüli, az egész vilá­gon egyedülálló látványosság kezdődött vasárnap az észak­franciaországi Rouenban: a normandiai partraszállás 50. évfordulója alkalmából 34 hatalmas vitorlás gyűlt össze a Szajna-parti város kikötőjé­ben, hogy egy hét alatt látoga­tók milliói csodálhassák meg a múlt óriásait. Politikai kiadatás Ukrajna kiadta Grúziának a Loti Kobaliját, a Zviad Gamszahurdia, néhai, hatal­mától megfosztott grúz elnök nevével fémjelzett fegyveres ellenállás katonai parancs­nokát, akit szombat este szál­lítottak Grúziába. Az utolsó csata Az észak-jemeni kormány­csapatok felszámolták a déli szakadár erők utolsó ellenállási gócát, Al-Gaidah városában és repülőterén. A bázis 1500 kilo­méterre keletre fekszik Ádentől, az ománi határ közelében. A dé­liek több Boeing és Antonov tí­pusú repülőgépet hátrahagyva elmenekültek. Szanaában az észak-jemeni vezetés arra ké­szül, hogy a déliek veresége nyomán nemzeti egységkor­mányt alakítson. Megkezdődött a búza betaka­rítása, s az ország különböző ré­szeiből érkező hírek szerint a nagy nyári menetelés sokféle nehéz próbatételt tartogat a gazdáknak és a gazdaságoknak. - A június óta tartó kánikula je­lentős mértékben rontotta a vár­ható terméseredményeket - mondja Földi Péter, a földmű­velésügyi tárca főosztályveze­tője. Már most látszik, hogy a korábbi optimista előrejelzések nemigen teljesülnek. A búza­termés egészében alig fogja meghaladni a 4 millió tonnát. Az országos helyzetkép más vonatkozásokban sem ad okot túlzott derűlátásra. Összesen mintegy 8 500-9 000 kombájn Sokáig bizonytalan volt, hogy a Kecskeméten szeptem­ber 1-jén hadrendbe álló hu­szonnyolc darab MiG-29-es vadászrepülőgépekbe be lehet-e építeni az idegen-barát felis­merő rendszert. Az amerikai IFF-program beépítése esetén ugyanis az Oroszországban gyártott 29-es vadászokra meg­Vasámap 15 óra után néhány perccel egy autóbusz-baleset­hez riasztották a tűzoltókat és a rendőröket. Jakabszállástól öt kilométerre egy Fülöpjakab irá­nyába tartó busz borult fel. A család tulajdonában lévő jár­A hazafelé tartó török ven­dégmunkások nagy száma miatt Nagylaknál 9 óra, Gyulánál 4 óra a várakozási idő. Ártándnál 5 órát, Tompánál, Hercegszántó­nál és Tiszaszigetnél 2-2 órát kellett várakozni az országot el­Szomjazik a Nagyalföld Ha továbbra is folytatódik az eddigi csapadékszegény, szá­raz, meleg időjárás, akkor az Alföld középső és délkeleti ré­szén súlyos aszály is bekövet­kezhet. Az Alföldön már akkor is közepes aszályra kell számí­tani, ha a továbbiakban átlagos lesz az időjárás - állapítható meg az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság előrejelzéséből. fogható munkára, így az arató­gépekre „fejenként” 260-270 hektár betakarítandó terület jut. Ha ezt teljesítik, a gabona kö­rülbelül egy hónapon belül a magtárakban lesz. Nagy kérdés azonban - fűzi hozzá az agrár­tárca szakembere -, hogy győ- zik-e ezt az iramot a kombáj­nok. A géppark 80 százaléka ugyanis elhasználódott, öt évnél idősebb, s műszaki állapotuk igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. A megyékben egyébként van lehetőség bér- kombájnmunka igénybe véte­lére; igaz, meglehetősen változó - hektáronként 3 500-10 000 forint között mozgó - árakon. (Folytatás a 2. oldalon) szűnik a gyártól garancia. Leg­alábbis, így volt ez sokáig. A legújabb fejlemény, hogy a ga­ranciális időn belül mégis lehet esély a program beépítésére, így a magyar légvédelem felismer­heti saját gépeit. A magyar és az orosz fél közötti egyeztetés si­kerén múlik, hogy ez megvaló- sul-e. Részletek a 3. oldalon. műben nyolc személy tartózko­dott, de szerencsére sérülés nem történt. Tegnap délután esett az eső, s az útviszonyoknak nem megfelelő sebesség okozhatta a kanyarból való kicsúszást és az árokba borulást. hagyóknak. A teherforgalom számára a kilépésnél Rédicsnél 1 óra, Nagylaknál 10 óra, Gyulánál 14 óra, Biharkeresztesnél és Zá­honynál 4-4 óra a várakozási idő. A belépő kamionoknak Rédics­nél kell 1 órát várakozniuk. Az idei országos rendezvé­nyen először fogadtak csapato­kat a határon túlról. Hat fő Né­metországból, Kecel thüringiai testvérvárosából, ugyancsak egy-egy csapat a Vajdaságból és Szlovéniából érkezett. Vala­mennyien vendégként, verse­nyen kívül mutatták be tudomá­A keresztény élet magyaror­szági megújítása volt a fő célja az Esztergom-budapesti Főegy­házmegye szombaton Eszter­gomban befejeződött egyhetes zsinatának. Az eszmecsere mér­földkőnek számít mind a főegy­házmegye, mind az egész ma­gyarországi római katolikus egyház életében. Ilyen rangos eseményre ugyanis ezt megelő­zően több mint fél évszázada, azaz 1941-ben került sor ha­zánkban. A mostani esztergomi Víz nélkül a kánikulában A Szentkirály környéki ifjú­sági lakótelepen egy hete nem folyik a lakások csapjaiból víz. Egy 90 méter mély kút fölé állí­tott hidroglóbusz biztosítaná a vízellátást, ha a kúthoz tartozó szivattyú működne. Mi tudnak tenni az illetékesek, ki tud segí­teni a víz nélkül maradt csalá­dokon? Erről olvashatnak a 3. oldalon megjelent írásunkban. Meghalt a koreai vezér Meghalt Kim ír Szén é- szak-koreai elnök, a világ leg­hosszabb ideig hatalmon lévő sztálinista vezetője. A phenjani rádió szombaton közölte a hírt: 82 éves politikus szívrohamot kapott és pénteken hajnalban meghalt. Kim ír Szén, a pénteken elhunyt észak-koreai vezető be­balzsamozott holttestét légmen­tesen lezárt üvegkoporsóban he­lyezik végső nyugalomra egy, a Mao Ce-tung kínai vezető nyug­helyéhez hasonló mauzóleum­ban. Még februárban 300 000 dollár értékű márványt importál­tak Észak-Koreába, hogy Mao Ce-tung mauzóleumának mintá­jára végső nyughelyét építsenek a „Nagy Vezér” számára. nyukat. Összesen 26 csapat produkcióját minősítette - nem­csak a gyorsaságot, hanem több minőségi szempontot is figye­lembe véve - a zsűri. A feszti­vál zárásaként, a tegnapi ered­ményhirdetésen adták át a nyer­teseknek a díjakat. Immár har­madszor lett első, a hazai színek szinódus lebonyolítását II. Já­nos Pál pápa is sürgette, 1991- ben hazánkban tett látogatása­kor. Annak összehívását a kö­vetkező évben, 1992-ben hir­dette meg Paskai László bíbo­ros, esztergomi érsek, s az 1993-ra tervezett ideje a ma­gyarországi egyházmegyék ha­tárainak akkori módosítása mi­att tolódott el mostanra. A zsi­nat csaknem 200 résztvevőjé­nek 40 százaléka egyházmegyei pap, 20 százaléka szerzetes, il­Lapunk napok óta közli a fel­sőfokú intézmények felvételi bizottságainak döntéseit. Azaz azt, hogy mennyivel is lehet be­jutni egy-egy diplomát adó is­kolába. A második oldalon a gazdasági felsőoktatás külön­képviseletében a keceli Rózsa­bokor aratóbrigád, minden tagja egy-egy Videoton televíziót ka­pott. Második helyen az imre- hegyi Vastaps, harmadik helyen pedig a Csorvási Gazdák csa­pata végzett. A fesztiválról bő­vebben szerdai számunkban ol­vashatnak. letve szerzetesnő volt, a többiek pedig világi hívők. Az előké­születek során csaknem 20 ezer, s főként a hitélettel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó íveket osztottak ki a papság és a hívők között. A szinódus résztvevői zárt tanácskozásukon foglalkoz­tak - többek között - az evange- lizációval, az egyházmegyei szervezettel, a papi élettel, a ke­resztény családdal, az ifjúság­gal, a szociális tevékenységgel és a szektákkal. böző tagozatain meghúzott ponthatárokat közöljük egy kü­lön táblázatban. A legnépsze­rűbb intézmények közé tartoz­nak a közgazdaság-tudományi egyetemek, ahol 106 pontnál ál­lapították meg a bejutási szintet. Négy között a bolgárok is 9 Az olaszok és a brazilok után tegnap este a bolgárok is a leg­jobb négy közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-1-re nyertek a világbajnoki címet védő németek ellen. A vi­lágbajnokság negyedik résztvevője a román-svéd találkozón dőlt el, ezt a mérkőzést azonban lapzárta után játszották. Egész oldalas vb-összeállításunkat lapunk 10. oldalán találhat­ják olvasóink. KEVESEBB A BÚZA A VÁRTNÁL Mibe kerül az aratás? Idegen-barát azonosító a MiG-29-esekben? Befejeződött az esztergomi zsinat Buszbaleset ijedelemmel # A baleset során szerencsére nem történt sérülés. Várakozó sorok a határon Magasra emelték a mércét

Next

/
Thumbnails
Contents