Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-11 / 161. szám

2 PETŐFI NÉPE 1994. július 11., hétfő MIBE KERÜL AZ ARATÁS? Kevesebb búza terem a vártnál Népesedési világnap 2070-re megháromszorozó­dik az emberiség lélekszáma, hiszen nyolcvan év múlva 16 milliárdan élnek majd a Földön - mondta a riói környezetvé­delmi világkonferenciához kap­csolódó sajtóértekezletén Jac­ques Cousteau, korunk leghíre­sebb természetkutatója. Annak a véleményének adott hangot, hogy „ha elszalasztjuk az al­kalmat és nem hozunk draszti­kus intézkedéseket, félő, hogy nem tudunk majd létfeltételeket biztosítani a világ népességé­nek, sőt az is megeshet, hogy az emberek úgy fognak élni, mint a patkányok”. Ez a drámai nyilatkozat is jól érzékelteti azt az egész embe­riséget érintő problémát, amelynek lehetséges megoldása ugyan az év minden napján komoly feladatot ad a világ tu­dósainak, de július 11-én kivált a figyelem középpontjába állítja a túlnépesedés veszélyét, lévén e nap a népesedési világnap. A népesedési világnap meg­tartását az ENSZ kezdemé­nyezte, hogy felhívja a figyel­met a problémára. Valamit ten­ni kell, kérdés csak az, mit? Kézenfekvő megoldásnak lát­szik a születésszabályozás, s több országban próbálkoznak is vele. A Vatikán ugyanakkor élesen bírálja a születésszabá­lyozást. A kérdéssel a következő hó­napokban az egész világ szakér­tői foglalkoznak majd, hiszen szeptember elején Kairóban rendezik meg az ENSZ népese­dési konferenciáját. Ismét Orbán a Fidesz elnöke A Fidesz kongresszusa szombaton ismét Orbán Viktort választotta a párt elnökének. A 412 küldött közül 354-en vettek részt a szavazásban, s közülük 250-en Orbán Viktorra szavaz­tak. A másik elnökjelölt, Wachsler Tamás 92 szavazatot kapott. Torgyán Józsefet újraválasztották A Független Kisgazdapárt Országos Nagyválasztmánya és Országos Nagygyűlése óriási többséggel - mindössze három ellenszavazattal - a párt elnö­kének ismét Torgyán Józsefet választotta meg. Az elnök ígére­tet tett arra, hogy a Kisgazda- párt négy év múlva felváltja a parlamentben a „kommunistá­kat”. Balatoni nyár Július második hetétől indul az igazi balatoni nyár. Leg­alábbis Kovács Miklós, a déli part legnagyobb utazási irodá­jának, a Siótoumak az igazga­tója ezt várja, ugyanis eddig nem egészen a számítások sze­rint alakult a vendégforgalom. Az igazgató elmondta: a május nagyon kedvezően indult, a jú­nius viszont aggodalmak köze­pette telt el, mivel a tavalyi mélyponthoz képest is jóval ke­vesebb vendég volt a szállodák­ban és a kempingekben. Jelen­leg a szálláshelyek mintegy 40 százalékát veszik igénybe a vendégek, az előzetes szobafog­lalások szerint azonban a kö­vetkező hetekben ennél lénye­gesen nagyobb lesz a forgalom. Ismeretlen áldozat Ismeretlen személyazonos­ságé férfiholttestet találtak jú­lius 8-án Gyöngyös határában. A rendőrség szerint a 166 cen­timéter magas, középkorú, iz­mos, mokány testalkatú férfi brutális bűncselekmény áldo­zata lett. Az elkövető kiléte ed­dig ismeretlen. (Folytatás az 1. oldalról) Konkrét szerződéskötésekről nem tud a minisztérium; mint mondják, a bérvágásokat eseti megállapodások alapján végzik. Az elmúlt hetekben hírek röppentek föl arról, hogy súlyos tárolási problémákkal kell szá­molni. Nos, ez a félelem alapta­lan: az országos tárolókapacitás 10-12 millió tonna, ami bősé­gesen elegendő a várható 6-7 millió tonna kalászos gabona elhelyezésére. Az viszont valós gond, hogy a magántermelők Markó Béla, az RMDSZ el­nöke vasárnap úgy határozta meg a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség stratégiavál­tásának alapvető elemét, hogy a politikai képviselők munkája mellett az eddiginél nagyobb mértékben kell építeni a civil társadalom szolidaritására, an­nak különböző formáira, bele­értve a polgári engedetlenséget is. Tőkés László tiszteletbeli el­nök viszont ugyanerről a kér­désről szólva az úgynevezett Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés politikai mozgalom elnöke úgy vélekedik, hogy még a szlovák-magyar alap- szerződés aláírása előtt kellene megoldani a szlovákiai magyar kisebbség problémáit. Még az aláírás előtt szükség lenne a kisebbség részproblémáinak megoldására, s aztán ezt kel­alig-alig rendelkeznek tároló­térrel. A bértárolást pedig meg­nehezíti az a körülmény, hogy nincs lehetőség a különböző minőségű, sokszor gyomos téte­lek elkülönített tárolására. A bérraktározás egyébként nem olcsó mulatság: a be- és kitáro­lás tarifája mázsánként 10-10 forint, a tárolási díj hetenként és mázsánként 2 forint, a tisztítá­sért pedig - ugyancsak mázsán­ként - 20 forintot kell fizetniük a gazdáknak. Nyitott kérdés, hogyan taka­„kézfogási politika” félrevezető jellegét hangsúlyozta és bírálta annak résztvevőit, hirdetőit, te­kintettel arra, hogy értékelése szerint ezzel figyelmen kívül hagyják a romániai magyarság ellen párhuzamosan folytatott tényleges politikát. Az RMDSZ két vezető poli­tikusa az érdekképviselet leg­főbb döntéshozó szervének, a Szövetségi Képviselők Taná­csának (SZKT) ülésén mondott beszédet. lene összefoglalni az alapszer­ződésben - mondta Duray, a CTK cseh hírügynökségnek szombaton. így reagált Kovács László magyar külügyminisz­ter-jelölt állásfoglalására, mi­szerint az alapszerződés megkö­tése két problémakörnek, a ha­tárok és a kisebbségek ügyének kielégítő megoldásától függ. rítják be tábláikról a termést a magángazdálkodók, akik nin­csenek fölszerelve gépekkel. A szövetkezetek többségének minden erejét leköti a saját aratnivalója - kétséges tehát, hogy idejében ki tudják-e segí­teni a kistermelőket. Arra sin­csenek még megbízható számí­tások, hogy mennyibe kerül majd a gazdáknak egy-egy hek­tár kalászos betakarítása. Is­merve az alkatrészek, a gázolaj árát, csak az biztos, hogy nem lesz olcsó aratás az idei. Kínai-román tárgyalások Négynapos hivatalos látoga­tásra szombaton Romániába ér­kezett Li Peng kínai kormányfő, aki Ion Iliescu román elnök és Nicolae Vacaroiu miniszterel­nök meghívásának tesz eleget. Látogatásának első két napját a kínai miniszterelnök a román tengerparton tölti, s programjá­nak érdemi része csak ma kez­dődik. A kínai vendéget fogadja Iliescu elnök, megbeszéléseket folytat román kollégájával, ta­lálkozik a parlament két házá­nak elnökeivel, és más politiku­sokkal is. A kínai kormányfő és román vendéglátói barátsági és e- gyüttműködési szerződést, be­ruházásvédelmi és más gazda­sági egyezményeket, tanügyi és akadémiai együttműködési megállapodásokat írnak alá. A román államfő szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján kér­désre válaszolva elmondta: a megbeszéléseken nem esik szó emberi jogi kérdésekről. Gazdasági felsőoktatás FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY NAPPALI ESTI LEVELEZŐ tagozat tagozat tagozat Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem no­­JPTE Közgazdaságtudományi Kar JATE Állam- és Jogtudományi Kar 106 _ “ közgazdász szak 105­­Kl.TE Bölcsészettudományi Kar közgazdászképzés 110­­Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar 109­103 Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok kereskedelmi 104­100+ vendéglátó és szálloda 107­100 külgazdasági 106­100 Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Főiskola kereskedelmi 106 105 105 vendéglátó és szálloda 110 107 107 idegenforgalmi és szálloda 111 111 III szakoktató­­80 Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági 109 100­nemzetközi kommunikáció angol-francia 114­­angol-német 116­­angol-olasz 114­­angol-orosz 110­­angol-spanyol 112­­francia-német 111­­francia-olasz 114­­francia-orosz 110­­francia-spanyol 116­­német-orosz 118­­német-spanyol 116­­orosz-olasz 110­­orosz-spanyol 120­­Pénzügyi és Számviteli Főiskola Budapest 113 113 11.3 Salgótarján 102+­102 Zalaegerszeg 102+­102 Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara gazdálkodás 95+­­Széchenyi István Főiskola üzemgazdász 100­­Körösi Csorna Sándor Főiskola pénzügyi szak 101­95+ MŰSZAKI MENEDZSER SZAKOK Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara 90+­­Veszprémi Egyetem 110­­Gépipari és Automatizálási Műszaki főiskola 90­­Könnyűipari Műszaki Főiskola 90­­Kandó Kálmán Műszaki Főiskola 100­­Széchenyi István Főiskola 100­­Ybl Miklós Műszaki Főiskola Budapest 110­­Debrecen 106­­+ pótátjelentkezés meghirdetése várható RMDSZ: a civilek szolidaritása Duray az alapszerződésről EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Oroszország többé semmit sem kér Nem alakulhat ki stabilitás a világgazdaságban addig, amíg Oroszországot nem kezelik egyenjogú résztvevőként a külgazdasági kapcsolatokban - jelentette ki vasárnap Borisz Jelcin orosz elnök Nápolyban, az Interfax különtudósítójá- nak adott nyilatkozatában. Jelcin, aki többek közt Clintonal is tárgyalt Nápolyban, hangsúlyozta, hogy a kérelmezősze­repnek vége, Oroszország többé semmit nem kér. Ugyanak­kor ragaszkodik hozzá, hogy a vezető nagyhatalmak, első­sorban az Egyesült Államok küzdje le a hidegháború korsza­kából származó gyanakvás maradványait, s nyújtson egyenlő feltételeket a kereskedelemben és a világpiacra jutás terén Oroszország számára is. Gyanús körülmények közt halt meg Szombaton a Gáza-övezetben őrizetbe vettek három pa­lesztin rendőrt. A hírt az AFP közlése szerint Freih Abu Meddein, a palesztin önkormányzat igazságügy-minisztere jelentette be Gázában. Az ügy előzménye, hogy június 26-án palesztin rendőrök indoklás nélkül letartóztatták a 28 eszten­dős palesztin Farid Hachem Djarbut, aki az elmúlt szerdán a börtönben meghalt. Palesztin körökből származó értesülések szerint a fiatalembert azzal gyanúsították, hogy kollaborált Izraellel, Csütörtökön hozzátartozóit arról értesítették, hogy a fogságban szívroham következtében életét vesztette. A fia­tal férfi apja viszont azt közölte, hogy fia testén „borzalmas sérüléseket” látott. Az ügyben Arafat vizsgálatot kér. Szélsőségesek merénylete Egyiptomban Négy fegyveres, valószínűleg muzulmán szélsőségesek szombat éjszaka agyonlőttek egy rendőrtisztet Dél-Egyip- tomban. A rendőrség vasárnapi közlése szerint a támadók au­tomata fegyverből nyitottak tüzet Antar Abu al-Ila őrnagyra, annak háza közelében, Manfalút tartományban. Biztonsági források szerint a merénylet hátterében az egyiptomi iszlám szélsőségesek állnak-jelentette a Reuter. Támadás a bosnyák kormányerők ellen A Szarajevó közelében lévő Ozren-hegy térségében az elmúlt 24 órában heves tüzérségi és gyalogási támadásról számolt be vasárnap az ENSZ-békefenntartók szóvivője a bosnyák fővárosban. Eric Chaperon szerint a frontvonal mentén 667 becsapódást észleltek. Vasárnap hajnalban a boszniai szerb erők és Fikret Abdic szakadár muzulmán ve­zető fegyveresei egyidejű támadást indítottak a bihaci beéke­lődésben a muszlim többségű bosnyák kormánycsapatok el­len - jelentette az AFP a zágrábi francia ENSZ-békefenntar­tók szóvivőjére hivatkozva. Döntenek az utódlás kérdésében Phenjanban vasárnap megkezdődött a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának rendkívüli ülése. Tanácskoznak a Legfelsőbb Népi Gyűlés képviselői is. A tanácskozás részt­vevői döntenek a pénteken elhunyt Kim ír Szén utódlásáról, egyúttal kollektíván leróják kegyeletüket emléke előtt. Az utódlási döntést hírügynökségek hétfőre, mára várják. JAMIIMT-CSOIINA «ELED 2IEQELWEHKIE GUEINSTATTEN Jamina cserépvasár július 31-éig! Ft/db Ft/m2 Holland alapcserépre 2,5 Ft/db engedmény: Csabai cserép, régi áron: natúr: 38,13 571,88 mázas: 39,38 590,63 natúr: 40,63 609,45 mázas: 41,88 628,20 A Jamina cserepeket 8 raklaptól - 2.240 db - ingyen házhoz szállítjuk. Csornai hódfarkú piros cserép, régi áron: 35,50 Ft/db. A csornai cserepet 10 raklaptól - 6.000 db - ingyen házhoz szállítjuk. A fenti árak áfát tartalmaznak! Kapható továbbá E jelű vasbeton gerenda 10% árenged­ménynyel, fuvarozással is. Megrendelést telefonon is felveszünk! Mennyiséget ingyen számítunk! A termékek az alábbi, Jamina mintaboltokban megrendel­hetők: Komplett GMK Baja, Kinizsi P. u. 3/A Tel.: 79/321-617 Fax: 79/321-207; Tégla-Cserép Iroda Kalocsa, Bátyai u. 5. (Rubin-faház) Tel.: 78/361-044 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17 óráig; ebédszünet: fél kettőtől fél háromig. 09575)

Next

/
Thumbnails
Contents