Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-02 / 128. szám
Kecel és környéke Arany okleveles ifjú képzőművész A zánkai Gyermekalkotások Galériája erre a tanévre is meghirdette a nemzetközi képzőművészeti pályázatot, amelyet a közelmúltban értékeltek. A keceli tanulók közül arany oklevelet kapott Zágony Gergő, korosztálydíjat Kecskés László másodikos diák, bronz oklevelet pedig Stenczel Emőke, aki most végez az ötödikben. Szakkörvezetőjük Thámm Lászlóné volt. Az elismert gyerekek meghívást kaptak a nyári képzőművészeti alkao- tótáborba. Ünnepnapok az iskolában Az Arany János ÁMK-ban majd ezer gyerek várja a vakációt. A tanévzáró ünnepség - s egyúttal a bizonyítványosztás is - június 17-én, pénteken 18 órakor lesz, a nyolcadikosok ballagása pedig előtte egy héttel, azaz 10-én, pénteken délután öt órakor. Ügyfélfogadás a rendőrőrsön Június 2-ától, azaz mától a keceli rendőrőrsön minden héten kihelyezett ügyfélfogadás lesz. ahol a személyi igazolványokkal (például csere, érvényesítés, elvesztés bejelentése, ideiglenes kérése), illetve a közlekedésigazgatási ügyekkel kapcsolatosan kereshetik fel az őrsöt az érdeklődő lakosok. Természetesen fogadják az imrehegyi és császártöltési ügyfeleket is. Földárverések pótlólagosan Kecelen a májusi földárveréseket is nagy érdeklődés kisérte, főleg a szőlők és az erdők találtak gazdára. Ám az nem kis felháborodást keltett, amikor a 12— 13-ára kiírt program a földhivatal túlterheltségére való hivatkozással elmaradt. Ehelyett a pótlólagos árverés június 13-14-én lesz. Erre azok készüljenek, akik szőlőterületeket akarnak szerezni. A Kiskőrösi Állami Gazdaság szántóira, illetve szőlőire június 15-én lehet licitálni. Programdú^ hetek a Csendes Őszben E hét elején a keceli óvodások egy csoportja műsorral kedveskedett a helyi Csendes Ősz Öregek Napközi Otthonában lévő lakóknak. Most pedig azon drukkolnak, hogy az önkormányzat szolgáltatóudvara mielőbb befejezze az épület felújítását, s akkor bográcsos találkozót rendeznek. hiszen Ritter János vállalkozó már felajánlotta a pörköltnek valót. E juniális után pedig Bács-Kiskun megyei kirándulásra indulnak. Táborozások Hagyomány, hogy a keceli önkormányzat támogatja a hátrányos helyzetű, jól tanuló diákok táboroztatását. Ez az idén is így lesz. Huszonnégyen készülnek Balatonmári- ára. Nem marad el a schwar- zenbrucki csereüdülés sem. RICSAJOS GLADIÁTORI ERŐPRÓBÁK Vasárnap KERGE-juniális Az idén 260 esztendeje annak, hogy Kecelt újratelepítették. Az évfordulóhoz méltó áprilisi programsorozatról már beszámoltunk. Mint emlékezetes, ekkor avatták fel a rendőrőrsöt, a központi téren az Istenek kútját, volt borverseny és sorolhatnánk. Június 5-én, vasárnap ugyancsak a fenti évforduló jegyében rendezett vidám szórakozásra, azaz KERGE- (Keceli Emberek Ricsajos Gladiátori Erőpróbája) juniálisra várják az érdeklődőket. A helyszín a volt Vörös zászló major parkja, ahol lehet drukkolni, melyik kerékpáros gyerek fut be elsőként, hiszen a start 8 órakor az ÁMK elöl indul. Az ügyességi váltóverseny fél tízkor kezdődik. Ezen harmincfős csapatok vehetnek részt, azaz tíz nő, ugyanennyi férfi és 14 éven aluli gyerek. A megmérettetés feladatai között lesz szekrényugrás, golyóhalászat, karikadobás, egyensúlyozás, pántlikafelkötés. Időközben az alkalmi szakácsok már főzik a halászlét és a pörköltet, hiszen e versenyfeladat zsűrizése, azaz a bajnoki cím átadása délidőben lesz. Ebéd után pedig a majorettcsoport bemutatót tart. Délután a gyengébb nem a Kecel legerősebb asszonya címért küzdhet. Próbatételük során nőies kiállásról is lehet tanúskodni, hiszen lesz például sodrófakitartás. A Fiat Fiorinó- nak ezúttal nem a gázpedálját kell nyomni, hanem magát a gépjárművet húzni, a söröshordót pedig gurítani. A legerősebb férfi cím elnyeréséért is meg kell dolgozni. Az győz, aki a jelzett ideig ki tudja majd tartani a két tízliteres, természetesen vízzel teli vödröt, a petren- cerudat, de lehet pontokat szerezni a rönklökéssel, az Opel Rekord-húzással és söröshor- dó-cipeléssel. A mezei futóversenyben általános iskolások állnak rajthoz, a kötélhúzásra majd a helyszínen lehet jelentkezni 5-5 fős csapatokkal. Persze nem maradnak el a versenyek díjazásai sem. A sört szeretőknek is jó nap ígérkezik, hiszen hitelesíthetik önmagukat, mert a tét, ki tud többet inni. E sokszínű program után bizonyára minden résztvevőnek jólesik leülni a tábortűz mellé, ahol a szalonnasütés mellett ezúttal a zene is különleges lesz, hiszen a keceli borivók együttes szabadtéri nosztalgiakoncertet ad. A juniálison egész nap lehet fogatozni, a bátrabban sétarepülésre mehetnek, de minden bizonnyal többeket csábít majd a hízottsertés-sütés. A négylábú egészben kerül a nyársra, sőt, schwarzenbrucki módra. Ha július, aratófesztivál A Bács megyei, a keceli ön- kormányzat, a Szőlőfürt Szövetkezet, a Falutévé és a Magyar Mezőgazdaság Kft. július 9-10-én aratófesztivált rendez. A harmadik országos versenyre hatfős brigádok - két-két kaszás és marokszedő, valamint egy- egy teregető és kötöző - jelentkezhetnek e hónap 30-áig a 78/321-211-es telefonon a keceli önkormányzatnál. ÉVTIZEDEKIG A KATEDRÁN, S MOST AZ IGAZGATÓI SZÉKBEN Gázprogramról a Dégáz A fenti cím a kccclicknek csak azért új, mert sikerült az illetékesektől valamilyen információt szerezni a város gázberuházásával kapcsolatosan. U- gyanis ez ideig Schindler János polgármester szóban és - május 25-én kelt levelét a vezérigazgatónak címezve - írásban mindhiába érdeklődött a beruházás elkezdésére vonatkozóan, érdembeni választ nem kapott. Tegnap telefonon feltett kérdésünkre Farkas Zoltán szolgáltatási főosztályvezető arról tájékoztatott, kél héten belül a kivitelező felvonul, a munkák megkezdődnek, illetve a vállalt határidőre, július 31-érc befejeződnek. Új utcák Imrehegyen Az imrehegyiek minden bizonnyal .szeretik lakóhelyüket, mert látszik ez a köztereken, az utcákon. Az önkormányzat i- gyekszik munkahelyet is teremteni, mint például legutóbb több nőnek lett lehetősége a varrodában elhelyezkedni. Ám amíg dolgoznak, a gyerekek felügyelete is megoldott, az óvoda korszerűen felszerelt, amit nemrégiben újítottak fel. A községet a faluban nevelkedett fiatalok is szűkebb hazájuknak, tekintik, az önálló családi életüket ott rendezik be. Az utóbbi években különösen sok szép házat építettek. Az új utcák egyike a Széchenyi. Imrehegyen a bevándorlóknak is helyet adnak. Garas An- talék például három gyerekkel Kiskunhalasról telepedtek le, Kristóf Zoltánék Mélykútról érkeztek. Ok és még néhányan az újólag kialakított Virág utcában építkeznek. A telkeket az önkormányzat közművesítetten adja el, a négyzetméterenkénti ár is kedvező. Hamarosan elkezdődik a gázprogram. A korszerű fűtőanyag bevezetésére teljes az igény, a lakossági hozzájárulás 8 500 forint. • Felvételünk a Széchenyi utcáról készült. MUSKÁTLIDUGVÁNYOZÁSTÓL A PRIVATIZÁCIÓS ISMERETEKIG Zánkán is terjeszkedik a Virágdekor • A muskátlit nem csak a könyvekből, az ablakokból ismerik a gyerekek. A T. G. Kertészeti Kutatókat, Oktatókat, Gyakorlati Szakembereket Támogató Országos Alapítvány keceli Virágdekor iskolájának többéves fennállása óta a közelmúltban először volt helyben a végzős hal igátok ballagása. Ez ideig a kecskeméti kertészeti főiskolán búcsúztak a diákok, akik ugyanott tettek záróvizsgát. Június 27-én pedig ez utóbbi megmérettetés szintén a fiatal városban lesz. A fenti eredmények pedig mintha diktálnák a jövő évi terveket. Mint Udvarhelyi Istvánná igazgatóhelyettes elmondta, az idén ősszel kihelyezett iskolát nyitnak Zánkán. Áz e hét elején történt beszélgetésünkkor egyébként éppen e Veszprém megyei gyermeküdülő-centrumban ötven diák mutatkozott be egyfajta ki mit tuddal. ami ugyanakkor kötészetből osztályvizsga volt. Az ottani intézményt a megyei önkormányzat is támogatja. Nyolcvan hallgatót vesznek majd fel, valamint virág- és vegyesboltot nyitnak, de lesz tankonyha és nagybani zöldség-gyümölcs piac. Ám addig e dunántúli településen háromezer cserép növényt ültetnek el a keceli gyerekek, akik tíz-tíz fős csoportokban kéthetenként váltják egymást. Az igazgatóhelyettes beszámolt arról is, hogy az új tanévben két első osztályt indítanak, s mert igény van rá, foglalkoznak érettségizettek képzésével. Ez utóbbi csak kétesztendős - természetesen díjmentes - elfoglaltságot jelent, miközben a virágtermesztéstől kezdve a privatizációs ismeretekig minden olyan tudnivalót elsajátíthatnak a jelentkezők, amit a jövő az integrált képzéstől elvár. Az egy héten át tartó elméleti, s háromheti gyakorlati oktatáshoz a szakembergárda a- dott, de éppen a megnövekedett feladatok miatt már teljes embert kívánnak az igazgatóhelyettesi teendők, amit beszélgetőpartnerem félállásban lát el, s kénytelen otthagyni az intézményt. Búcsúzóul kifejezte reményét, hogy a Zánkán bemutatkozott gyerekek minden bizonnyal már balatoni hajókiránduláson vannak, ami egyet jelent azzal, hogy sikerült a gyakorlati vizsgájuk. Tegnap lapzártakor felhívtuk Téglás András igazgatót, az alapítvány elnökét, aki a csoport sikeres szerepléséről, illetve hazaérkezéséről számolt be. P. S. A város önkormányzata tanév közben kénytelen volt az ÁMK igazgatói állására pályázatot kiírni. Ennek oka, hogy a korábbi vezető felmentését kérte.- A testület felhívására öt pályázat érkezett, ebből egyet az ülés előtt visszavontak, s a titkos szavazással önre került a választás. Röviden bemutatkozna?- Édesapám vasutas volt, s 1950-ben ide szólította a szolgálat. Abban az esztendőben kerültem először, mint kiselsős iskolapadba. Itt, Kecelen végeztem. Érettségit Kalocsán szereztem, majd Szegeden, a tanárképző főiskolán matematika, kémia, műszaki ismeretek és gyakorlatok szakon tanultam tovább. Mint pedagógus 1966-ban jöttem vissza ebbe a városba. Azóta is itt vagyok, folyamatosan tanítok - mosolyodik el Kovács Gábomé Virághálmi Gyöngyvér, majd így folytatja: - Közel negyedszázadon át osztályfőnökösköd- tem, de az utóbbi négy évben úgy gondoltam, próbálkozzanak a fiatalok. Hosszú ideig munkaközösség-vezető is voltam, matematika, kémia és fizika szakvonalon.- Ennyi idő alatt bizonyára sok sikerélményben volt része.- Szaktanári pályám valóban eredményesnek mondható, hiszen sok-sok tanítványomra lehetek büszke. Persze, ez nemcsak rajtam múlott. Akármilyen verseny volt, megyei vagy országos, sokszor ott voltunk, és sikeresen tértünk vissza. Még a Hevesi György kémiai megmérettetésről is, pedig az rangos verseny. Szerencsére elmondhatom, a szülőkkel és a kollégákkal is jó a kapcsolatom. Én mindig csak pedagógus akartam • Kovács Gáborné már az igazgatói posztot tölti be, de azért év végéig hü marad tanítványaihoz. lenni. A két gyerekünk közül Gyöngyvér is tanító lett, itt van az alsósokkal.- Most, azaz június 1-jétől váltott. Milyen meggondolásból pályázott, s mik a tervei?- Én már a tanításban újat adni nem tudok. Bele is lehet fáradni. Gondoltam, az utolsó időszakomban megmérem magam, vezetőként is kipróbálnám. Jólesett, hogy a tantestülettől 75 százalék szavazatot kaptam, s az utánam következő 40 alatt. Ez erőt ad, hiszen ilyen arányban támogatnak a kollégák. Igaz. az időpont kissé rosz- szul jött ki. Tudom, a költségvetésünk a szűkösnél is szűkösebb, pedig jó néhány szakfelszerelés cserére szorul. Azután itt a létszám. A majd ezer gyerekhez 60-70 nevelő. Elődöm elkövette azt a hibát, hogy a gyesen lévő pedagósuk helyére felvetteket állandósította. így hát hozni kell nem éppen népszerű döntéseket is. A programtervezetem kissé hosszúra sikerült. De fontosnak tartom a tanulók esélyegyenlőségének biztosítását, az iskola feléljen meg a pedagógusok, a közvélemény, a szülők, a város által támasztott követelményeknek. Vissza kell szerezni a tudás tekintélyét, a pedagógusok tiszteletét. Jó lenne újraéleszteni a fúvószenekart, a zenei oktatás terén is haladni éppúgy, mint a nyelvtanulásban, és sorolhatnám. Az biztos, az új vezetésnek aligha lesz vakációja - mondottá az ÁMK új igazgatója, Kovács Gáborné. Kép és szöveg: Pulai Sára Az oldalt szerkeszti: Pulai Sára Erőt ad, hogy támogatnak a kollégák