Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-29 / 151. szám

A búcsú pillanatai nyolc év után Soha rosszabb tanévzárót! • A képen az egyesített ifjúsági és felnőtt énekkar tagjai láthatók. Szánkon harmincnyolc nyol­cadikos diák ballagására felejt­hetetlen ünnepséget rendezett a pedagógusok harmincfős testü­leté, a most már véglegesen megválasztott Csontos Erzsébet igazgatónő irányításával. A ballagó diákok hozzátarto­zói teljesen megtöltötték az is­kola nagy tornatermét, de a szü­lőkön kívül ott voltak a nagy­szülők, a kereszt- és bérmaszü- lők, a jó szomszédok és még a jó barátok is. Délután 5 órakor már az osztályokat látogatták meg a búcsúzó diákok, ének­szóval elköszönve az iskolatár­saktól és a sok gondot és örömet adó iskola falaitól és a padoktól. A búcsúzó diákok, nyakukban a vándortáskákkal, ölükben a rengeteg virággal, maradandó emléket hagytak a jelenlevők szívében, hiszen szülőknek, gyerekeknek nem volt könnyű a 8 év. Az udvaron keresztül az aggódó szülők sorfala között, mindnyájan bevonultak az ün­nepség színhelyére, a tornate­rembe, amire legszívesebben emlékeznek a búcsúzó diákok, de a számítógépek csodálatos világa is felejthetetlen a szá­mukra. A Himnusz hangjai után színvonalas programmal kö­szöntek el az életbe kilépő öregdiákok. Az iskola nevében az igazgatónő köszöntötte a bal- lagókat, megadva nekik az utolsó intelmeket, a becsületes élet továbbviteléhez. Majd a kü­lönböző tanulmányi versenye­ken szereplőket külön is megju­talmazta. Kérte a növendékeket, ne felejtsék el iskolájukat, ahová mindig szívesen vissza­várják őket. Bálint István • Összetart a Deák család, így könnyebbek a hétköznapok. Szerények a hétköznapok Fülöpjakabtól néhány km-re egy kis tanyában él Deák Mi­hály családjával. Felesége Czakó Irén 28 éves, öt gyerme­kük édesanyja. Mihály 10, Nor­bert 9, Csaba 6, Albert 3 éves, János, a legkisebb 14 hónapos. A család pénztárcája igen szűkre szabott, hisz 40 ezer fo­rintból kell kijönniük egy hó­napban, s 2 ezer az OTP-részlet. A családfő 3 szakmával január óta munkanélküli. Előzőleg az Alkotmány tsz-nél volt alkal­mazásban. S hogyan élnek? Egyik napról a másikra. Szeré­nyek a hétköznapok és szerény a karácsony is. Ezen a télen disznót sem tudtak vágni. Pedig reggelire 2 liter kakaó meg se kottyan. Nemrégiben egy vihar áramszünetet okozott, s csak 2 nappal később állították helyre a hibát. A 400 literes hűtőláda ekkorra kiolvadt és minden tönkrement benne. S mivel a villanymotor sem működött, kézzel kellett a vizet húzni. A két nagyobb fiú büszke arra, hogy már iskolába jár. Norbi tavaly kitűnő volt. Ki tudja, csil­logó szemük milyen jövő felé néz. Kovács Márta Kedves Olvasók! Köszönjük a leveleket és fényképeket, melyek közül né­hányat a következő összeállítá­sunkban jelentetünk meg. Időn­ként olyan fényképeket is ka­punk, melyek, bár nagyon ked­vesek a képen szereplők vagy a hozzátartozók számára, de ho­mályosak, vagy a rajtuk lévő emberek kicsik, az újságban ki­nyomtatva tehát alig felismerhe­tők. Éppen ezért időnként ezek­nek a képeknek a megjelenteté­séről le kell mondanunk, bár­mennyire sajnáljuk. Megértésü­ket kérjük, s továbbra is várjuk a beszámolókat. Benke Márta, szerkesztő Negyven év Bugacon Herbályékat mindenki ismeri Bugacon, tevékeny, mindig újat, jobbat akaró pedagógusok. Nem túlzás, hogy a község ap- raját-nagyját tanították, hiszen 40 évet dolgoztak itt a kis ko­nok nebulófejek megmunkálá­sán. Sok kitűnő pedagógus el­vándorolt innen az évek folya­mán, ők kitartottak. Felnevelték és szárnyra bocsátották két gye­reküket, házat építettek. Április óta nyugdíjasok. Herbály János magától érte­tődő természetességgel emlék­szik a kezdeti nehézségekre: 1955 novemberében került Bu­gáéra Szentkirályról, amikor bi­zony még a faluban nem volt járda, jócskán meg kellett ta­posni az utcán a sarat. Neveze­tes nap volt 1956. augusztus 20-a, akkor gyulladt ki a villany Bugacon. Herbályné' Török Jo­lika is segít felidézni a falusi is­kola kezdeti állapotát, amikor még nem volt villany, s csak szeneskályhával fűtöttek Há­rom nagy tanterem mellett a fo­lyosóvégben 2 szükségtanter­met alakítottak ki, így működött 8 osztály szűkösen. 1958-ban bővítettek 2 tanteremmel, 1982-ben 4 teremmel lett tága­sabb a bugaci iskola. Jolánka, ének-zene szakos lévén, az iskolai énekkart szer­vezte, és tanította a gyerekeket az éneklés, a népdal szeretetére. Ez alatt a férj, aki technika-ké- mia-fizika szakos, kemény harccal érte el, hogy a gyere­kek egyre jobb körülmények között ügyeskedhettek techni­kaórán. A fiúk lakatosmunkát, a lányok szabás-varrást tanultak (ma is van 6 varrógépük), ezek­hez pedig az anyag beszerzése pénz szűkében mindig körül­ményes volt. Herbály János otthonában is gazdagon felszeielt műhelyeket hozott létre, ahol szabad perceit tölti. Mindig a „tanulj, hogy ta níthass” elve vezérelt bennün­ket, mondja Herbály János, örökké képeztük magunkat, hogy minél többet adhassunk át a gyerekeknek. Vörös Júlia • A csoport tagjai az egyik hegyi túrán, I8U8 méter magason. Egyhetes, június elejei auszt­riai nyelvgyakorlaton vett részt iskolánk 14 tanulója. Tóth Márta tanárnő vezetésével út­nak indultunk Hochkarba, a magas hegyek közti síparadi­csomba, nyelvtanulás és az Ausztriával való megismerke­dés céljából. Magyarországról érkezett más diákcsoportokkal együtt délelőttönként helybeli nyelvtanár tartott nekünk órá­kat, melyeken aktuális témákkal és szituációs gyakorlatok kere­tében fejlesztettük nyelvtudá­sunkat. A délutánokat a kör­nyék felfedezésével töltöttük (hegyi gyalogtúra és libegőzés, barlangtúra, csónakázás); es­ténként pedig sportolhattunk és szórakozhattunk szálláshelye­inken. Az élményekben gazdag egy hét alatt eljutottunk: Schönbrunnba, Mariazellbe, Melkbe, Admontba, (Janisba, az Erlauf- és a Lunzseehez. Ezeken a szép helyeken régi könyvtárat, múzeumokat, ko­lostorokat látogattunk meg. Az élményekben gazdag egy hét alatt kellemes időben és remek hangulatban, ilyen rendhagyó módon zártuk az idei tanévet Soha rosszabbat! Köszönet mindezért szüléinknek, tanára­inknak és iskolánknak! Bombay Annamária I/A oszt. tanuló Megsárgult kép a régi iskoláról • Igen légen készült ez a fénykép, de talán sokan magukra ismernek. Minden évben egyszer átné­zegetem a családi fényképeket, 'lobbek között nagyon emléke­zetes ez a kép, amely 1948 ban készült a szarkási iskolában akkori neve Muraközi kastély volt, mivel a rendes iskolát le­bombázták. Azt hiszem, hogy még sokan élünk az osztályból, gondolom, magukra ismernek De különösen nagyon sok szeretettel gondolunk az akkori Kovács Málta tanító nénire, az asszony nevét sajnos elfelejtet tern, aki egyedül 45 gyereket megtanított írni, olvasni és em­berségre nevelt. Valamennyi­ünk nevében kívánok a kedves tanító néninek nagyon sok jó egészséget és boldog nyugdí jasnapokat Nagyon sok szere tettel és tisztelettel: Szalui Mihály né (Keketyei Julianna) Húsz öreg • A fehér asztalnál, a jó bor mellett megoldódtak a nyelvek. Ha valaki ezen az idei szép tavaszi délutánon bekukkantott volna a kecskeméti ősi reformá­tus ókollégium egyik osztály- termébe, kedves megemléke­zésnek lehetett volna szenna núja. Őszülő-gyét ülő hajú „ve­terán diákok” gyülekeztek és emlékeztek egykori osztályter­mükben az elmúlt ötven évről és az ezt megelőző négy eszten­dős kerista korszakukról. Több okból is rendhagyó volt a mi évfolyamunk emlé­kezik Bus István. - Mi voltunk az utolsó kecskeméti keristák, akik még a Horthy-rendszerben érettségiztünk. A másik törté­nelmi jellegzetesség, hogy töb­ben majdnem tögton az érett ségi után a kerista diáksapkát nem egészen önkéntesen - a ka­tonasapkával cserélték fel. így lett hősi halottunk Fodor István évfolyamtársunk is Á ballagáskot azt mondtuk, hogy az iskola kapuján át most kilépünk az életbe emlékezett Font Ferenc. - Én, sajnos, a há­borúba „csöppentem bele” és kishíján 4 évig voltam fogság­ban a Kaukázusban, Grózníj- ban, Csecsenföldön. Bárdóczky Simon „stábjá­val”, Pulai Imrével, Kalmár Lászlóval és Verbőczi István­nal immár 50 (!) éve irányította, szervezte az ötévenkénti érett­ségi találkozókat. Most. az 50 éves találko­zónk idejére a 76, ezerkilenc- száznegyveruiégyben érettségi­zett közül 30-an haltak meg - adja tudtul a beszámolójában. - Az átélt világégés után még csoda, hogy ennyien is életben vagyunk. Igaz, hogy néhányan egészségi állapotuk miatt ki­mentették magukat, de azért most lélekben velünk együtt ünnepelnek... A fehér asztalnál az ízletes vacsora, a jó bor, a hangulatos zene és mindenekelőtt a meghitt diákköri társaság kisimította az arcokon az 50 esztendő szán­totta barázdákat! A „visszafiata­lodott” 20 kerista - többen az életpárjukkal - a késő esti órá­kig vidáman énekelt, többek között a híres kerista indulót, és ropta a táncot... Patik István

Next

/
Thumbnails
Contents