Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-17 / 141. szám
1994. június 17., péntek Sport 15 1990. OLASZORSZÁG A labdarúgó vb-k története HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON Meccs a száműzött rögbisekkel • Az Exiles (Számüzöttek) rögbicsapata ellen játszik bajnokit a kecskeméti GAMF gárdája. Ötödször rendeztek a magyar válogatott nélkül világbajnokságot, de míg az előző négy alkalommal vagy nem neveztünk (1930, 1950), vagy az utolsó pillanatban buktunk csak el (1970, 1974), addig most közünk sem volt a továbbjutáshoz, a selejtezősorozat befejezése előtt jó idővel már eldőlt, hogy nem utazunk Itáliába. A Mon- dialénak kétségkívül három igazi hőse volt, egy csapat, egy csatár és egy kapus. Amikor a nyitó mérkőzésen Kamerun legyőzte Argentínát, még mindenki véletlent emlegetett. De a fekete-afrikai játékosok később is rendkívül eredményesen és - főleg - látványosan játszottak, s nagyon közel álltak ahhoz, hogy Angliát is legyőzve négy közé jussanak. A válogatott veterán csatára, Roger Milla pedig maga volt a csoda, a 38 éves „aggastyán” csereként beállva valósággal megbolondította a kapusokat, négy találatával a vb egyik legeredményesebb támadója lett. A kapus pedig, aki hőssé vált, az első mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Pum- pido helyére beugrott Goyco- chea volt. Az argentin cserekaMa este közép-európai idő szerint 9 órakor kezdődik el az Egyesült Államokban a labdarúgó-világbajnokság. A nagy érdeklődéssel várt esemény pontos menetrendjét most közöljük. Közép-európai idő szerint ebben a rendben következnek egymás után a világbajnokság mérkőzései: VI. 17. 21.00 óra Chicago C-csoport: Német- ország-Bolívia. VI. 18. 1.30 Dallas C: Spanyolország-Ko- reai Köztársaság. VI. 18. 17.30 Detroit A: Egyesült Államok- Svájc. VI. 18. 22.00 New York E: Olaszország-írország. VI. 19. 1.30 Los Angeles A: Ko- lumbia-Románia. VI. 19. 18.30 Orlando F: Belgium-Marokkó. VI. 19. 22.00 Washington E: Norvégia-Mexikó. VI. 20. 1.30 Los Angeles B: Kamerun- Svédország. VI. 20. 22.00 San Francisco B: Brazília-Oroszor- szág. VI. 21. 1.30 Washington F: Hollandia -Szaúd-Arábia. VI. 21. 18.30 Boston D: Argen- tina-Görögország. VI. 21. 22.00 Chicago C: Németor- szág-Spanyolország. VI. 22. 1.30 Dallas D: Nigéria-Bulgá- ria. VI. 22. 22.00 Detroit A: Románia-Svájc. VI. 23. 1.30 Los Angeles A: Egyesült Álla- mok-Kolumbia. VI. 23. 22.00 Amolyan levezető meccset játszott két megyebeli bajnokcsapat szerdán. Kiskőrösön az élvonalba jutott Stadler FC a főszponzor megyebajnok együttesét, az Akasztót fogadta. A kiskőrösieknél több fiatal is szóhoz jutott, míg a nagyok közül néhányan csak a nézőtérről Franciaországba utazott június 9-én a bajai jogászok kispályás futballcsapata. Cserjés Sándor bíró még 1991-ben töltött fél évet igazságügyi ösztöndíjjal - melyet a francia kormány biztosított számára - Frankhonban. Két hónapot a párizsi bíróképzőn, négyet pedig egy, a Genfi-tó partján fekvő kisváros bíróságán. Ott közösen sportoltak a jogászok, és részt vettek a csendőrség által szervezett kispályás labdarúgó-tornán. Innan tehát az ismeretség és a barátság. Idén már másodszor utazott ki Jusztícia gárdája - közben a csendőrök is jártak a Sugo- vica-parton -, Walter Ferenc pus a negyeddöntőben a jugo- szlávok, az elődöntőben pedig az olaszok ellen vívott tizenegyes párbaj hőse volt, csapata elsősorban neki köszönhette, hogy négy év után visszavágót adhatott az ugyancsak büntetőkkel a fináléba jutott NSZK- nak. Kétségtelen, a két kétszeres világbajnok összecsapásán az 1982-es és a 1986-os vb döntőjéről vesztesként távozó németek voltak az esélyesek, de ezt a csatát is tizenegyesek döntötték el. No nem úgy, mint az elődöntőkben, a hosszabbítás után, itt a mexikói Codesal az argentinoknak az első félidőben nem adott meg egy jogos büntetőt, a másodikban viszont a németeknek megadott egy ugyancsak jogosat, s ez el is döntötte a FIFA Világkupa sorsát. A döntő: NSZK-Argentina 1-0 (0-0). Gólszerző: Brehme (84., tizenegyes). A győztes csapat: Illgner- Berthold (Reuter), Augenthaler, Kohler, Brehme, Buchwald, Littbarski, Hässler, Völler, Matthaus, Klinsmann. A gólkirály: Schillaci (olasz, 6 gól). New York E: Olaszország- Norvégia. VI. 24. 1.30 Boston C: Koreai Köztársaság-Bolívia. VI. 24. 18.30 Orlando E: Me- xikó-írország. VI. 24. 22.00 San Francisco B: Brazflia-Ka- merun. VI. 25. 1.30 Detroit B: Svédország-Oroszország. VI. 25. 18.30 New York F: Szaúd-Arábia-Marokkó. VI. 25. 18.30 Orlando F: Belgium- Hollandia. VI. 25. 22.00 Boston D: Argentina-Nigéria. VI. 26. 18.30 Chicago D: Bulgária-Gö- rögország. VI. 26. 22.00 Los Angeles A: Egyesült Államok-1' Románia. VI. 26. 22.00 San Francisco A: Svájc-Kolumbia. VI. 27. 22.00 Chicago C: Bolí- via-Spanyolország. VI. 27. 22.00 Dallas C: Németország- Koreai Köztársaság. VI. 28. 18.30 New York E: írország- Norvégia. VI. 28. 18.30 Washington E: Olaszország-Me- xikó. VI. 28. 22.00 San Francisco B: Oroszország-Kame- run. VI. 28. 22.00 Detroit B: Brazília-Svédország. VI. 29. 18.30 Orlando F: MarokkóHollandia. VI. 29. 18.30 Washington F: BelgiumSzaúd-Arábia. VII. 1. 1.30 Boston D: Görögország-Nigéria. VII. 1. 1.30 Dallas D: Argen- tina-Bulgária. szurkolták végig a meccset. Az idény vége ellenére is néhány szép akciót tapsolhatott meg az ezernyi drukker. A kiegyenlített játék végén 2-1-es kiskőrösi győzelem született. A találkozó után senki sem volt elkeseredve, hiszen ez a győzelem „családon” belül maradt. belgyógyász orvossal erősítve a kapus poszton. Tóth Gyula, az eddigi hálóőr ugyanis megsérült. A mezőnyjátékosok névsora: Kovács Tamás, Katona János, Galgóczy Zoltán, Bozár Sándor, Némethi Zsolt, Gyetvai Attila, Tandari István, Cserjés Sándor. A 12 benevezett csapatot két hatos csoportra osztották, majd az azonos helyen végzők játszották a helyosztókat. Miután a Jusztícia első lett csoportjában, az első helyért léphetett pályára. A döntőben 2-1-es győzelmet arattak, így megnyerték a tornát és a díszes serleget. Legközelebb októberben találkoznak a francia csendőrökkel, mégpedig Baján. PÉNTEK LABDARÚGÁS A megyei serdülő bajnokság döntője: Kiskőrös, városi stadion. 9 órakor: Kalocsa-Ke- rekegyháza, 10.30-kor János- halma-KTE. 16 órakor a 3. helyért, 17.30-kor pedig az első helyért játszanak a csapatok. SZOMBAT LABDARÚGÁS Osztályozó mérkőzések az NB I-be jutásért: Sopron-Hat- van, 17 órakor. Siófok-Zalae- gerszeg, 19 órakor. Az osztályozókon a nemzetközi kupaszabályok érvényesek. A visszavágókat egy hét múlva játsszák. Megyei III. osztály, Déli csoport: Felsőszentiván-Borota, 17 órakor. Északi csoport: Fülöpszállás-Kecskeméti Honvéd, Vállalkozók-Apostag, Tass-Szalkszentmárton, Duna- vecse-Kunadacs, Ágasegyházi Kolonker-Kaskantyú, Balló- szög-Kunszentmiklós II., 17 órakor. Pest megyei I. osztályú bajnokság: Nagykáta-Nagykőrös, 17 órakor. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Hemád-Jánoshalma, 15 órakor. Szentes-Lajosmizse, 16 órakor. NB II -es férfimérkőzések: Rácalmás-Dutép Delfin SC, Tisza Volán-Keceli VSE, 16 óraVancsik Nándor, a Kalocsai SE 21 éves tájékozódási futója a múlt hét végén megrendezett éjszakai országos bajnokságon rendkívül erős mezőnyben - az előkelő 5. helyen végzett.- Mikor kezdte a tájfutást, és milyen sikereket ért el eddig?-Keceli vagyok és a kiskőrösi Petőfi Gimnáziumba járkor. Tiszakécskei VSE-Alap, 18 órakor. Megyei férfibajnokság: Mistrál SK-Kalocsa, 9.30-kor. Dutép Delfin II.-Gara, 11 órakor. Kiskunhalas-Kiskunfél- egyháza, 18 órakor. RÖGBI NB I-es mérkőzés: Exiles- GAMF, Budapest, 17 órakor. Az előző fordulóban durvaságokkal tarkított mérkőzésen nyert a kecskeméti csapat 16- 10-re a székesfehérvári FÁSÉ ellen, s ezzel megerősítette a harmadik helyét. Az idény utolsó mérkőzését a Magyarországon dolgozó külföldiekből verbuválódott csapat, az Exiles (Számüzöttek) ellen játsszák. Remélhetőleg ezen a találkozón is sikerül győzni, hiszen az előző összecsapást Kecskeméten a hazaik meggyőző fölénynyel (34-7) nyerték. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB III. Alföld csoport: Kecskeméti SC-Kecskeméti TE, Kalocsa-Makó, Mezőko- vácsháza-Kiskunfélegyházi TK, 17 órakor. Megyei I. osztályú bajnokság: Lajosmizse-Jánoshalma, jv: Tóth, Bajai Tsz SK- Bácsalmás, jv: Kondász, Hajós- Kunszentmiklós, jv: Kara, Solt- Kerekegyháza, jv: Prikidáno- vics, Nemesnádudvar-Kiskun- halas, jv: Kecskés, Helvéciatam, ahol Rideg László tanár úr révén ismerkedtem meg a tájfutással, majd 1988 elején igazoltam a Kalocsai SE-be, két év múlva megszereztem az ifjúsági aranyjelvényes minősítést, majd 1993-ban a felnőtt I. osztályt.- Ismerve a tájfutás rendkívül szigorú minősítési rendszerét, nem kis teljesítmény! Fájsz, jv: Gyovai, Izsák-Solt- vadkert, jv: Horváth, Mélykút- Akasztó, jv: Berger, 17 órakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Csengőd-Nyárlőrinc, Csólyospálos-Dunaegyháza, H. Radnóti SE-Kunszállás, Kiskunfélegyházi Honvéd- Tabdi, Soltszentimre-Ladány- bene, Orgovány-Lakitelek, He- tényegyháza-GAMF, Tiszaal- pár-Harta, 17 órakor. Déli csoport: Kisszállás-Tompa, Dusnok-Kunbaja, Bácsbor- sód-Kiskunmajsa, Gara-Sze- remle, Sükösd-Vaskút, Bátya- Kecel, Császártöltés-Katymár, 17 órakor. Megyei III. osztály, Déli csoport: Hercegszántó-Old Boys, Érsekcsanád-Madaras, Nagybaracska-Tataháza, Bát- monostor-Csátalja, Rém-Bács- bokod, Csikéria-Bácsborsodi Medosz, 17 órakor. Északi csoport: Harta Il.-Izsák II., 17 órakor. -ji .«oo# '9iii KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Szarvasi Szirén SE-Soltvad- kerti TE, Szeghalom-Delfin KC, 11 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Soltvadkerti TE Poli Farbe-Bé- késcsabai Mirelit, Soltvadkert, sportcsarnok, 11 órakor. Megyei férfibajnokság: Hercegszántó-Kunszentmiklós, Kiskunmajsa II.-Dávod, 10 órakor. Bácsalmás-Tiszakécske II., 11 órakor.- Valóban keményen meg kellett küzdeni érte, hiszen sportágunkban nem egyszer, hanem hatszor kell teljesíteni a minősítési szintet.-Úgy hallottam, egy ideje nem tréningezhet.-Tavaly ősszel kezdődött a dolog, eleinte kisebb, majd nagyobb fájdalmat éreztem a térdemben, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Az idén márciusban, a sportalkalmassági vizsgálaton egy gyulladást fedeztek fel, aminek a pontos okát az orvosok nem ismerik. Különféle gyógyszer- és injekciós kezelésekkel próbálkoztak. Edzeni nem tudok, az orvosok eltiltottak a rendszeres futástól!- Ezek szerint minden edzés nélkül lett ötödik az országos bajnokságon?- Igen, bár ez akkor érthető igazán, ha ismeri az ember az éjszakai versenyzést, hiszen ez egy külön világ, még a gyakorlott tájfutók számára is. Itt nem a futás dominál, hanem a tájékozódási képesség. Az ember keveset lát, még akkor is, ha jó fejlámpája van, ami egyébként elengedhetetlen.- A KSE történetének legjobb felnőtt bajnoki eredményét érte el. Hogyan tovább?- Az orvosok kezében van a sorsom, kezelésekre járok, nem akarok belenyugodni, hogy abba kell hagynom a verseny- szerű sportot! Tóth Tamás Bajnoki érmek Megtartotta a bajnoki év utolsó „foglalkozását” a Kiskunhalasi NKSE női kézilabdacsapata, amelyen értékelték a játékosok teljesítményét. Ezután dr. Kiss István, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökhelyettese adta át az aranyérmeket az NB I/B Keleti csoportjában első helyen végzett együttes játékosainak. Páratlan ajánlat A török Galatasaray labdarúgócsapata szemet vetett az osztrák bajnok, a Casino Salzburg horvát vezetőedzőjére, Otto Bariéra és kapusára, Otto Konradra. Baric nemet mondott, Konrad viszont könnyen lehet, hogy Isztambulba távozik. Ha a Galatasaray valóban tízmillió dollárt fizet, akkor egy percig sem gondolkodom tovább, megyek. Egy ilyen ajánlat páratlan az osztrák foci történetében - nyilatkozta Konrad. Meggondolta Sydney tovább keresi a kétezredik évi nyári olimpia szervezőbizottságának ügyvezető igazgatóját, mivel a jelölt a kinevezés előtti utolsó pijlanatban meggondolta magát. Öt hónapon belül ez már a második alkalom, hogy a kiszemelt személy nemet mond a felkérésre, így kilenc hónappal a Monte- Ccarló-i döntés után az ausztrálok tovább keresgélik az olimpiai előkészületek egyik kulcs- fontosságú vezetőjét. A rá váró feladatok elvégzését ideiglenesen a szervezőbizottság elnöke vállalta magára, s hamarosan új pályázatot írnak ki. Feljutott a csapat A magyar női atlétaválogatott a Ljubljanában megrendezett Európa Kupa II. osztály versenyén a második helyen végzett, s ezzel feljutott az EK I. csoportjába. Ä csapat tagja volt Medovárszki Éva (KSC), aki a hármasugrásban szerzett pontjaival járult hozzá a sikerhez. Kitüntetettek Chicagóban megkezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 49. kongresz- szusa, ahol tizenegyen kapták meg a FIFA Arany Érdemrendjét. A jutalmazottak között volt az ötvenes évek magyar Aranycsapatának kiválósága, Puskás Ferenc is. Játékostársa, Hidegkúti Nándor egyéni Fair Play- díjat kapott. Fáradt németek Kemény edzéseken vesznek részt a vb-nyitómérkőzést játszó német labdarúgók. Az egyik ilyen után Berti Vogts szövetségi kapitány felajánlotta idősebb játékosainak: Aki fáradt, üljön fel a golfütőket szállító kocsira, azzal térjen vissza a szállóba. Jobb lett volna, ha egy különbuszt ajánl, mester - mondta Andreas Brehme. - Egy golfkocsira nem nagyon fémé fel ennyi törődött öregember. Később cáfolta Megsértődtek a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának vezetői. Az ázsiai ország tv forgatócsoportja ugyanis a vb-csoportellenfél spanyolok edzésén készített interjúkat. Az ibériai szövetségi kapitány, Javier Clemente állítólag 5-0-ás spanyol győzelmet tippelt. Fogalmam sincs, honnan vették ezt a fals előrejelzést - cáfolta később a „tippet” Clemente. Persze, ha belegondolok, ötgólos sikerrel elégedett lennék. Több változat Bora Milutinovics ugyancsak kísérletező kedvű szövetségi kapitány. Az amerikai labdarúgó válogatott mestere a legutóbbi tizennyolc előkészületi összecsapáson tizennyolc féle összeállításban küldte gyepre válogatottját. Úgy tűnik, a kapitány még mindig nem találta meg az idális csapatot. MA INDUL ÚTJÁRA A LABDA Német-bolíviai focirajt Jobb volt a körösi Stadler FOCI A CSENDŐRÖKKEL Kupagyőztes bajai jogászok Sérülten is a legjobb tájfutók közt • Vancsik Nándor a jó eredményért járó különdíjjal.