Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-17 / 141. szám
16 Világtükör Amerikai tudósok egy csoportja azt állítja, hogy „lefülelték” a legharapósabb kutyák tulajdonságait. Egyes szakértők azonban úgy vélik, hogy az ebkutatók rossz felé tapogatóznak, mivel a harapás legfőbb oka az emberi nemtörődömség. A Betegségmegelőző és Kezelő Központ munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a németjuhász és a csau csau a legharapósabb fajta. Veszélyesek a hím-, a hereieden - sőt kisebb mértékben - a gyermekek közelében, illetve láncon tartott kutyák is. Háromszáz fontos igazi aranyszív A szó szoros értelmében arany szíve van egy 61 éves brit férfinek, miután Newportban szerdán e nemesfémből készült ritmusz- szabályozót (pacemakert) ültettek a mellkasába. A dolog érdekessége azonban, hogy Graham Rhodes esetében nem egy milliomos szeszélyéről van szó, hanem az tette szükségessé az arany ritmusszabályozó beültetését, mert a férfi szervezete már hat ízben kivetette magából a titánból készült szerkezetet. Ez késztette orvosait arra, hogy Hollandiában külön Rhodes számára készített „aranyszívet” rendeljenek 300 font sterlingért. Nem halt ki a Röviddel egy bank kirablása után szabad akaratából visszatért a tett helyszínére és bevárta az érkező rendőröket egy bankrabló. Az eset Alzenauban (Aschaf- fenburg körzet) történt, ahol a 25 éves rabló egy bankfiókból 10 ezer márkát vitt el, miután fegyverrel megfeÖröklődhet-e A legújabb génkutatások szerint a szénanáthát és az allergikus eredetű asztmát az anya átörökítheti gyermekére. Egy brit-japán kutatócsoport az ezért felelős gént all. kromoszómán találta meg. A New Scientist híre szerint tokiói és oxfordi kutatók az allergikus asztma esetében hatvan családból tízben ki tudták mubetyárbecsület nyegetett egy banktisztviselőt és egy ügyfelet. A bankos nem hitt a szemének, amikor röviddel azután a rabló visszatért, átadta neki fegyverét és az elrabolt pénzt is. Sőt, a rendőröket is megvárta, hogy megadhassa magát. Stukkeréről kiderült, hogy játékpisztoly volt... a szénanátha? tatni a gén bizonyos mutációját. A családtörténetek az anyától való öröklődést támasztották alá. Az azonban, hogy a megfigyelés alapján génsebészeti eljárással küszöböljék ki ezeket a betegségeket, valószínűleg még éveket vesz igénybe - jelentették ki a kutatók, akiket a DPA hírügynökség idézett. Illemhely - folyóvízöblítéssel Megőrzik az utókornak a kétszáz évvel ezelőtt Northumberland angliai grófságban egy sziklaszirt peremén „beépített folyóvízöblítéssel” létesített illemhelyet. A „történelmi latrina" iránti nagy érdeklődés ugyanis arra késztette a helybéli Nemzeti Park igazgatóságát, hogy a beomlástól fenyegetett építményt helyreállíttassa. Az illemhelyet annak idején úgy építették, hogy az arra járók 15 méterrel az alanti folyó vízárama fölött könnyeb- bedhettek meg. Mint közölték, a helyreállítási költségekre kétezer font sterlinget irányoztak elő. Már a kínaiak is jobban élvezik A kínaiak egyre nagyobb örömüket lelik a szexben - ez derül ki egy országos közvélemény-kutatásból, amelyben a megkérdezettek 77 százaléka úgy vélte: „a szexualitás segíti őket érzelmeik kimutatásában és testi vágyaik kielégítésében.” A felmérésben résztvevők csupán egy százaléka gondolta úgy, hogy a testi szerelem kizárólagos célja a gyermeknemzés. A vizsgálatot egy sanghaji kutatóintézet végezte, amely 18 tartományban, városban és autonóm területen 23 ezer kínait kérdezett meg. Kiderült, hogy ma már a kínai lányok, asszonyok jóval kezdeményezőbbek, mint korábban: a megkérdezett férjek 70 százalékát feleségük már „meg- kömyékezte”. Ezek az adatok azt mutatják, hogy megváltoztak a kínaiak szexről alkotott nézetei. Végkiárusítás! A vesszőből és gyékényből készült termékek (fali- és állópolcok, egy- és kétszemélyes ágy, kosarak, virágtartók) 1994. június 17-étől nagy kedvezménnyel kaphatók az ADU Üzletházban. Kecskemét, Róbert Károly körút 3. 07477) Az 1994. július 1-jén Kecskemét, Izsáki út 2. sz. alatt nyíló, 5.000 m2-es bevásárlóközpont emeleti részén eladó vagy kiadó 1 db 130 m2 2 db 30m2 2 db 22 m2 üzlet Érdeklődni: Szílvási és Társa Bt Kecskemét, Izsáki út 3. Tel.: 76/481-707nas92) PETŐFI NÉPE Hazai tükör Vihar pusztított a Hittanyán • Széltől kidöntött fa dőlt a tavaly felújított bugaci Hittanya egyik épületére. A kár első ránézésre is jelentősnek tűnik, ráadásul a kijavításával is igyekezni kell, mert mint Retkes Illéstől megtudtuk, augusztusban ismét tábort szerveznek a Hittanyán. Ittasan, jogosítvány nélkül Forgalmi rend változás Baján Ma délelőtt 10 órakor ünnepélyes körülmények között átadják az 55-ös számú főút új nyomvonalát. Az átadást követően, körülbelül 11 órától érvénybe lép az új forgalmi rend. Figyeljék a jelzőtáblákat! Ne vezessenek rutinból!. Szerepjáték-klub Szombaton szerepjáték-kedvelők találkozója lesz Kecskeméten az Ifjúsági Otthonban. A viszonylag újkeletű játékrendszer a fantasy, és science-fiction rajongók táborában népszerű igazán, egyre nagyobb rajongó- tábort magának vallva Magyar- országon is. A már régóta működő kecskeméti klub most remélhetően számos új taggal bővül. A találkozó délelőtt 10 órakor kezdődik. Kifosztott félegyházi lakások A nyitva hagyott ajtó hozhatta kísértésbe azokat az ismeretlen tetteseket, akik június 10-én kifosztották a kiskunfélegyházi Petőfi utca egyik lakását. A vizsgálatok alapján any- nyi máris megállapítható, hogy idejük nyilván bőven lehetett, ugyanis mindent tüzetesen átkutattak, csak így találhatták meg azt az egyik heverőben elrejtett fémből készült pénzeskazettát, amelynek százezer forintos tartalmát végül is magukkal vitték. Ugyancsak június 10-én, a félegyházi Czuczor utca egyik lakástulajdonosa hiába kereste 269 ezer forint értékű aranyékszereit, azok ugyanis rejtélyes módon eltűntek. Mivel magyarázatát ő sem tudja adni ékszerei eltűnésének, ügye továbbra is rejtély marad. A hétvégén Kiskunhalas külterületén Kecel felől autózott K. István. Ittassága miatt letért a jobboldali útpadkára, ekkor megijedt és a kormányt balra kapta. Ám a vizes úttesten a jármű megcsúszott és a balolÖsszetört játékautomata Alighanem öngólt rúgott az a környéken lakó roma férfi, aki június 13-án - valamin feldühödve - összetörte a a kiskunfélegyházi Liget utcai Gól büfé játékautomatáját. A büfé kedvenc helye a környéken lakóknak, akik valamilyen módon szinte hetente hallatnak magukról. dali árokba borult. A baleset során K. István súlyos sérüléseket szenvedett. Vezetői engedélyét az intézkedő rendőrök azonnal bevonták volna, ha lett volna. Engedély nélküli és ittas vezetésért vonják majd felelősségre. Kenyeret loptak A napokban egyik este az alsóvárosból a belvárosba gyalogolt Kiskunhalason K. Balázs, K. László és K. István. A Tó utcai sütödénél haladt a trió, amikor ínycsiklandó, friss kenyér illata csapta meg az orrukat. Az ablak szemrevételezésekor észrevették, hogy a szúnyoghálón rés van. Ezen keresztül benyúltak, és egy-egy friss kenyérrel folytatták útjukat. Vesztükre elsőként a rendőrjárőr kívánt jóétvágyat a három cimborának. Alföldi Lapok Ha ide adod a pénzed, amíg a bátyáim nem érnek ide, élve maradsz, futni engedlek. Ők ugyanis most szabadulnak a börtönből, gyilkosságért ültek...- íme a nyájas fölszólítás, amely az Alföldi Lapok friss számának egyik történetében hangzik el. A rászorulókon ebéd nem segít - nyilatkozza a keceli nyugdíjasok egyesületének vezetője. Játékauto- mata-tolvajok, Csaknem egy millió lehet a bírság, Maratoni önkormányzati ülés Dunave- csén, Új bűnügyi osztályvezető Kunszentmiklóson - további címek a Kiskunság hetilapjából. A Stadler FC sikeréről, az NB I-be jutásról egész oldalon számol be a lap. Láttunk, Amerika!- ez a címe annak a riportnak, amelyben egy izsáki házaspár meséli el, miként nem sikerült nekik hazát cserélni. Amikor a lóerők találkoznak • Technikai okok miatt kellett megszakítania útját ennek a csacsifogatnak. A csökönyös igavonók stílusosan egy Mercedest és egy Peugeotot választottak parkolótársul. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen nagyságú lóerőt képvisel egy jármű a mai világban. (Kép és szöveg: Papp Zoltán) Marót h öli na P ra • expressz apróhirdetések ♦ 500 db, telepített kaszálóról betakarított, körbálás fűszéna eladó. Érd.: Szakmár 44-es telefonon. 7,5 éves Barkas vegyes használatú, friss műszakival, 2 éves motorral eladó. Érd.: Gulyás József, Ti- szakécske, Herman Ottó u. 7. * BMW 324 TDI, 88-as, ezüstmetál, sok extrával eladó. Ár: 840 ezer Ft. Nissan Sunny 2.0 DLX, 10 hónapos, piros, 9 ezer km-rel, sok extrával eladó. Ár: 1 millió 280 ezer Ft. Tel.: 78/362-343 * Belvárosi divatáruüzletbe fiatal, érettségizett, eladói gyakorlattal rendelkező munkatársat felveszünk. Idegen nyelv ismerete előny. Tel.: 10-18 h-ig 76/322-147 * Büfékocsi eladó. Érd.: 78/321-505 Olyan személyt keresek, aki kölcsön tudna adni 150.000 Ft-ot 40% kamatra, 6 hónap időtartamra. Nagyon kérem, aki tud, segítsen! Kecskemét, Szimferopol tér 4. II/7. Eladók kitojt tojótyúkok. Érd.: pénteken 16 h-tól, Kmét, Bíbor u. 33. Tel.: 493-682 * Elveszett 15-én, 4,5 éves, fekete törpe tacskó szuka. Kérjük a megtalálót a 76/327-825-ös telefonon értesítsen! * Ford Transit 2,5 D körablakos, friss műszakival eladó. Soltvadkert, Ifjúság u. 64. Tel.: 78/381-907 * GOLF MADISON T. D. 3,5 éves eladó. Érd.: 79/324-227-es telefonon. * Hűtőkocsi kiadó házi lakodalomra. T.: 76/482-604 * IFA L 60-as hosszú platós, pótos, ponyvás szerelvény és üzemanyag- töltő konténerkút eladó. T.: 78/311705 és 78/312-615 * Kaukázusi juhász kiskutya eladó. Érd.: Bocsa, Tanács 26., Fodor Tamás. T.: 78/353-010 * Szobafestőt felveszek. Tel.: 76/374-527, 19 óra után. * Trabant 8 éves eladó. Tel.: 79/351- 542 MŰTRÁGYA-AKCIÓ! 34% ammó- nium-nitrát I. o. 50 kg-os műa. zsák: 1350 Ft/q + 10% áfa. 10 q feletti vásárlás esetén 1300 Ft/q + 10% áfa. Komplex, N-P-K 15-15- 15% 50 kg-os műa. zsák: 1710 Ft/q + 10% áfa. Megvásárolható telepeinken: AGROKER Kft. Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/482-682; AGROKER Kft. raktára Kiskőrös, Izsáki út Tel.: 78/311-152; Baja- Mátéházapuszta Tel.: 79/321-805, 79/321-057; Szentesi kirendeltség Tel.: 63/312-801, valamint Kalocsa KAGE Agrokémiai telep Tel.: 78/361-211; Jáno halma HALMA- KER Bt. Agrokémiai telep Tel.: 77/321-540; Abony Agrokémiai telep Tel.: 06-60/386-342 * Opel Kadett Kombi 1,6 dízel 1988- as évj. kitűnő állapotban, friss műszaki vizsgával, valamint Audi 80-as 1,6 benzines, 1986 évj. friss műszaki vizsgával eladó. Tel.: 76/361-106 * Renault 19. Chamade TD 1991-es, fehér, dízel eladó. Kalocsa, Pataji u. 10/A Tel.: 78/361-342 * Vidéki munkát is vállaló kőműveseket és segédmunkásokat veszünk fel. Jelentkezni: Tiszakécske, ÉP- KER Kft. központi irodájában. 1994. június 17., péntek Napkelte: 4.46 Napnyugta: 20.44 Holdkelte: 13.37 Holdnyugta: - Tegnap a Duna vízállása Bajánál 465 cm volt. A Tisza Szolnoknál 89 cm, Csongrádnál pedig 111 cm magas volt. Milyen idő lesz? Inkább csak keleten délkeleten valószínű szórványos eső, zápor. Az élénk északi, északnyugati szél időnként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok körül alakul. Közlekedés Elkészült az 53-as főút kiskőrösi áthaladó szakasza, ezzel megszűnt a forgalomkorlátozás. Az útszéli füvet kaszálják az 51-es út 171-172, illetve az 55-ös út 69-97 kilométere között. Figyelmesen közlekedjenek! Az útburkolat javítását végzik az 53-as út 75-80 km-szelvé- nyében. Forgalomkorlátozásra számítsanak! Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen ötvenhárom baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül két eset végződött halálos szerencsétlenséggel, tizenhét helyszínről súlyos és harmincnégyről könnyű sérülteket szállítottak a mentők kórházba. A megye közútjain tegnapig egy súlyos közúti baleset történt. Traffipax Ma délelőtt az E75-ös számú főút kecskeméti városi szakaszán, délután pedig Baja lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Egyébként Kecskemét különböző pontjain egész nap működik radarellenőrzés. Segítség — Képzeld, mit hallottam! Micikének gyereke lesz. — Ugyan, én már azt is tudom, hogy kitől. — Hát akkor sürgősen mondd meg neki! Segíthetnél rajta. PETŐFI NEPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: ,76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x