Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-10 / 135. szám

1994. június 10., péntek Megyei korkép 3 AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: TORMÁSI KFT. 6000 KECSKEMÉT Jász u. 24. Tel.: 76/482-208 Fax: 76/482-201 Számítógépet kap a tompái fogászat Tompa képviselő-testülete a legutóbbi ülésén elfogadta a Népjóléti Minisztérium és az Országos Egészségügyi Pénztár közös ajánlatát. Ennek alapján a községi önkormányzat vásárol azokból a fogászati ellátás nyil­vántartását megkönnyítő számí­tógépekből, amelyek árának hatvan százalékát a két intéz­mény fedezi, ezen felül az adat­gyűjtéshez ingyenes programot is biztosít. A képviselők által kiválasztott számítógép ára 130 ezer forint. Pályázni lehet a Bács-Mineralra Az Állami Vagyonügynök­ség jóváhagyta, hogy nyílt, egy­fordulós pályázaton hirdetik meg a Bács-Mineral Kft. állami tulajdonban lévő üzletrészét. Az üzletrész névértéke 5 millió fo­rint, mely a törzstőke 42 száza­léka. A vásárlásnál a vételár 30 százalékát kárpótlási jegyben kell fizetni és igénybe vehető E-Hitel is. Elfogyott a Pick Lezárult a Pick Szeged Rt. 387 millió forint értékű törzs- részvényeinek jegyzése. Az e- lőzetes adatok szerint a befek­tetők néhány ezer forinttal túl­jegyezték a részvénypakettet. A jegyzési időszak június 6-án in­dult és a kibocsátási tájékoztató szerint 10-ig tarthatott volna, de túljegyzés esetén ennél előbb is lezárható volt. Az 1000 forintos névértékű részvényeket 6200 forintos árfolyamon lehetett je­gyezni. Veszélyes a Duna A Dunakanyarban és Buda­pestnél ezrek fürödnek a folyó­ban. Pedig az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat mérései szerint sehol sem ajánlatos megmártózni a víz­ben, annak minősége miatt. KAMATMENTES HITEL AZ OPEL TORMÁSINÁL! Autót ma már számtalan helyen lehet venni, de nálunk kamatmentes kölcsönt is kaphat. Márkakereskedésünk (a vásárolt típustól függően) akár 700.000 Ft kamatmentes hitelt biztosít Önnek.* •Ajánlatunk az Opel teljes típusválasztékára érvényes! OPEL-©­Konzervexport Nagykőrösről A szamóca és a málna feldol­gozásával megkezdődött az idei csúcsszezon a nagykőrösi kon­zervgyárban, ám e gyümöl­csökből kevés érkezett az üzembe, mert az elmúlt évek kedvezőtlen értékesítési tapasz­talatai miatt a termelők egy ré­sze átállt más növényekre. Ugyancsak kevés az idén az eg­res, ebből a gyümölcsből 80 tonnát vehetett csak át a gyár. Egyéb terményekből — a ked­vező időjárásnak köszönhetően -jó termés ígérkezik, így a gyár a tavalyinál 30 százalékkal több alapanyagot - összesen 50 ezer tonnát - kíván feldolgozni. A. konzervek, befőttek, lekvárok 50 százalékát exportra szánja, elsősorban a nyugat-európai or­szágokba, de szállítanak Dél- Afrikába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba, s jelentős igény mutatkozik a magyar konzervek iránt a FÁK országa­iban is. Az utóbbi piacon a Nagykő­rösi Konzervgyár Rt., rugalma­san alkalmazkodva a lehetősé­gekhez, bartelüzletek kötéséről is tárgyal - a többi között fa, szén, kőolaj és különböző gé; pék jöhetnek számításba csere­áruként. A főszezon megindulásával a létszámot is növeli a konzerv­üzem, az 1200 állandó munkás mellé különböző hirdetmé­nyekben 400 alkalmi munkást toboroz, a borsó, paradicsom és uborka feldolgozására. Három község fogfájósain segít a kiskunmajsai kft. Tabdiban a legutóbbi képvi­selő-testületi ülésen Szedlák Lipót polgármester már valame­lyest jobb hírrel szolgálhatott fogorvosügyben, amely egy ideje már fejfájást okozott. Ugyanis három településnek - Kaskantyú, Páhi és Tabdi - már hosszú ideje nem volt fogor­vosa. Az ellátási körzetben négyezer ember él, akiken fog­fájás esetén legközelebb csak a kiskőrösi, amúgy is zsúfolt szakrendelőben tudt'ak segíteni. Elképzelhető, milyen kellemet­lenségekkel járt a doktorhiány. Átmeneti megoldásként e hónap elejétől a kiskunmajsai Hudo- dent Kft. vállalta, hogy egy-egy településen heti 4-5 órában ellátják a betegeket. Igaz, ez hosszú távon a költsé­gek miatt nem megoldás. Az érintett önkormányzatoknak a- ligha marad más lehetőségük, minthogy valamilyen módon - akár szolgálati, akár bérlakás biztosításával - vonzóvá tenni e kisközségek egészségügyi ellá­tásában való részvételt. • Ötvenegy italt neveztek be a versenyre. A híres pincefaluban érlelődnek a nedűk. A pincefalujáról híres Ne­mesnádudvaron az újbor ünne­péhez kapcsolódóan, öt éve rendszeresen megrendezik a he­lyi borosgazdák termelői bor­versenyét. A múlt hét végén megtartott idei mustrára 51 bormintát küldtek be (33 fehér és 18 vörös), melyet két zsűri is minősített. A termelőkből ösz- szeállt bíráló bizottság Halmos László Muscat ottonel fehérbo­rát és Endler Simon Caber- net-jét minősítette a legjobbnak. A hivatásos bírálók arany­éremmel jutalmazták Simon János, Mihó Zoltán, Endler Si­mon, Melcher Mátyás, Helyes András, Szinay Győző borait. Ezüstérmet kapott Balogh Mi­hály, Péter József, Helyes And­rás, Bakonyi József, Bischof Sebestyén, Balogh Sándor, Halmos László. Bronzérmet pedig Melcher Mátyás, Melcher János, Metzinger Antal, Klemm Mátyás, Schindler Ferenc, Héhn Erzsébet, Péter József, Endler Simon. Fogl Ferenc, Lógó Já­nos és Sipos János. Természete­sen volt olyan gazda, aki több kategóriában is díjat szerzett. Tizenkilenc borminta viszont nem kapott helyezést. Az okle­veleket az újbor ünnepén adják át a pincefaluban. Érdektelenség a fórumon Tegnap délelőtt 9 órától dél­után egyig részletekbe menően megismerkedhettek volna a kecskemétiek városuk fejleszté­sének koncepciójával. Csak megismerkedhettek volna, mert bizony a városháza dísztermé­ben igencsak foghíjasak marad­tak a padok. Bognár István a mérnöki iroda képviseletében felhívta a figyelmet arra, hogy most még figyelembe lehetne venni a polgárok véleményét, módosítási javaslatait, de ké­sőbb, a képviselő-testület dön­tését követően erre már nem lesz mód. Ilyen érdektelenség mellett persze tartani lehet attól, hogy megint utólag reklamálnak majd sokan, elfogadhatatlannak tartva a koncepció egyes részle­teit. A négyórás előadás-sorozat egyébként témákra bontva mu­tatta be a városfejlesztési kon­cepció részleteit: a zöldfelületi ellátás, fejlesztés, környezetvé­delem, egyéni és tömegközle­kedés, műszaki infrastruktúra jövőjéről. MINDIG TALÁLNAK HISZÉKENYEKET Újabb piramisbotrány (Folytatás az 1. oldalról) Néhány hónap elteltével csökkent a bizalom, különösen, hogy a beígért jövedelem szinte teljes egészében elmaradt. (Állí­tólag néhányan ugyan kaptak háromezer forintot! de sokak szerint ez is csak a propaganda része volt.) Ekkor már - a ko­rábban Kecskeméten is dolgozó - dr. Nagyot lehetetlen volt te­lefonon elérni. Az irodájában letagadták, viszont munkatársai újabb játékot kínáltak, mintegy kárpótlásként. A NETS Autó 5000-et, illetve a Westel telefon nevűt, ahol természetesen autót, vagy telefont kaptak (volna) néhány ezer forint és némi türe­lem árán. A türelmi idő az új já­tékszabályok szerint 20 hét. Addig pedig csak kitalál valami újabb piramist az ötletes buda­pesti káefté... A felháborodott károsultak megfogalmazták a feljelentést, amit a jövő hét elején juttatnak el a budapesti rendőröknek. Ám még ha meg is találják egyszer dr. Nagy Imrét, a pénzüktől alighanem örökre búcsút vehet­tek a hiszékenyek. Stricik a hűvösön Újabb két strici került előze­tes letartóztatásba a kecskeméti „pillangóháborúban.” Cz. Mik­lóst és P. Ferencet azzal gyanú­sítják a rendőrök, hogy fiatal­korú lányokat futtattak, és a til­tott kéjelgéssel szerzett pénzből éltek. A két férfit hétfőn vették őrizetbe, majd szerdán bíróság döntött a letartóztatásukról. Amennyiben beigazolódik a bűncselekmény, úgy kerítés és kitartottság miatt kell felelniük a kecskeméti „uraknak”. Kettő­jüket megelőzte - mint már megírtuk - az ózdi O. Attila be­gyűjtése, aki nagyban űzte az ipart lányaival. Egyébként a rendőrség mostani akciói után már-már teljesen elhagyták a hí­rős várost az ősi mesterség szorgalmas művelői. Kiskun­félegyháza után - sokan remélik így Kecskeméten - itt sem csá­bítják ezután „komplett szexre” az útszéli lánykák a turistákat. Önerős útépítés Jánoshalmán • Befejezéséhez közeledik Jánoshalmán a kövesútak építése. A felvételen a Mátyás király utca kocsiútjának aszfaltozása lát­ható, amelyet lakossági önerőből végeznek el. A szilárd burko­latok elkészítése várhatóan június végén befejeződik, ezt követi majd mind all érintett utcában a tereprendezés. FÉLEGYHÁZI KÉPVISELŐK ÖTLETE Fizessenek a társközségek is Kiskunfélegyházán az egész­ségügyi bizottság döntő lépésre szánta el magát az egészségügyi finanszírozási gondjainak eny­hítése érdekében. Amióta a normatív központi támogatások nem fedezik a működési költsé­geket, a rendelkezésre álló for­rások és az egészségügy igényei között óriási szakadék tátong, állapította meg dr. Garai István, az egészségügyi bizottság el­nöke. Mindenképpen megoldást kell találni, s ebben segíthetnek a Félegyháza vonzáskörzetébe tartozó önkormányzatok is. A város ugyanis a környező köz­ségek lakói számára is biztosít nem egy gyógyászati szolgálta­tást. Nagyon jó volna megnyeri ezeket a településeket, hogy já­ruljanak hozzá a szolgáltatások költségeihez. Dr. Tóth Sándor, a kórház igazgató főorvosa há­rom lehetőséget is felvázolt, s ezek közül egy önkormányzati társulás létrehozása látszik a leginkább kivitelezhetőnek. A polgármesterek június 22-én ta­lálkoznak Kiskunfélegyházán, ahol már ezt az ötletet is meg lehetne vitatni. A kérdéssel kapcsolatban nem volt teljes az egyetértés a bizottságon belül. Dr. Szabó Endre képviselő kifejtette: egy város attól város, hogy működ­tet bizonyos intézményeket, amiket kisebb települések nem tudnak. Szerinte állami szinten szükséges rendezni, hogy a községek hozzáférhessenek e- zekhez a szolgáltatásokhoz. Tehát bármilyen lépés megté­tele előtt meg kellene várni az új kormány egészségpolitikájá­nak alakulását. További kemény vita várható az ügyben, Szécsényi Istvánná, az Egyesített Szociális Intéz­mény igazgatónője például el­mondta: az otthonban egy férő­hely költségeiből átlag kilenc­venezer forint nincs finanszí­rozva. Ezt a félegyházi önkor­mányzat fizeti a társközségek rászorultjaiért is. Dr. Sebestény Péter az orvosi ügyeletre terhelt frekvenciahasználati díjat emlí­tette olyan költségként, amelyet feltétlenül meg kellene osztani. További konkrét számokat nem szívesen említettek, ne­hogy a tárgyalások előtt elriasz- szák a meggyőzni kívánt ön- kormányzatokat, polgármeste­reket. G. O. IZSÁKI KEZDEMÉNYEZÉS A meggyilkolt fiatalasszony szüleinek felhívása Nemrégiben szomorú szen­záció miatt került Izsák az újsá­gok címlapjára. Április 10-én este brutális kegyetlenséggel meggyilkolták lakásán Juhász Zoltán izsáki vállalkozó 26 éves feleségét, aki két kisgyermeké­vel tartózkodott otthon. A nagy erőkkel folyó nyo­mozás eddig még nem hozott érdemi eredményt. Izsák köz­véleménye változatlan döbbe­nettel és értetlenséggel áll az esemény előtt, hiszen Juhászné Beák Évát mindenki becsülte, szerette a községben. Szülei, akiknek gyermekük elvesztése feletti fájdalmát talán semmi sem enyhítheti, kéréssel for­dulnak minden jóérzésű em­berhez: támogassák kezdemé­nyezésüket, csatlakozzanak felhívásukhoz a halálbüntetés visszaállítására Magyarorszá­gon. Százezer aláírást kell ösz- szegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel. Gyűjtőíveket az izsáki művelődési ház címén kérhetnek azok, akik a fiatalon meggyilkolt Juhászné szüleivel egyetértenek a halálbüntetés visszaállításának szükségessé­gében. Vagyis ajdk úgy gon­dolják, hogy a törvény elret­tentő szigorával megelőzhetők az izsákihoz hasonló tragédiák. Tetézi Lajos // // / KITŰNŐ ÉVJÁRATÚ BOROK / Érmes gazdák Nádudvaron

Next

/
Thumbnails
Contents