Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-10 / 135. szám
4 Kul túra-mű vei ödés 1994. június 10., péntek Naptár Június 10., péntek. Névnap: Margit, Gréta. Névnapozóknak Margit: A marga- p, réta régebben meg- QÉO magyarosodon alak- CXJ jából alakult keresztnév, a virágnév görög eredetű, gyöngyöt jelent. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Bás, Bardó, Diána, Gréta, Gyöngyi nevű olvasóinkat is! Évforduló 80 éve halt meg Cl Lechner Ödön épí- 'w tész, a szecesszió jeles képviselője. Sajátos magyar nemzeti stílus megteremtésén fáradozott, népi elemekkel gazdagította építészetünket. A magyar mellett a keleti, főleg indiai népművészeti elemeket alkalmazott. Az Iparművészeti Múzeum, a szegedi városháza, a kőbányai plébániatemplom, a Földtani Intézet épülete mellett Kecskeméten is dolgozott, Pártos Gyulával közös munkája a városháza. Ökumenikus naptár A katolikusok ma tartják Jézus Szent Szívének ünnepét. Az ünnepet, Jézus testi szíve, mint isten-emberi szeretetének székhelye és forrása. XIM. Kelemen pápa 1765-ös határozata alapján tartják, 1856-tól, IX. Pius terjesztette ki az egész egyházra. Mi, hol, mikor? • A kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskolában kiállítják műveiket a Váradi Kata tanárnő által vezetett kerámia-, és a dr. Szombathy Zoltánná irányításával dolgozó tűzzománcszakkörben alkotó diákok. A népi iparművészeti tárgyakat, amelyeket a hagyományőrző szakkör kisdiákjai Nademleinskiné Toók Lilla vezetésével gyűjtötték, szintén láthatók atárlaton. • A kecskeméti Zrínyi-iskola nyolcadikos tanulói ma délután öt órakor ballagnak. Bácskai hagyományőrzők számvetése A Bácskai Hagyományőrző Egyesület vezetősége a napokban Hercegszántón tartotta a második negyedévi ülését. A vezetőség elismerősen nyilatkozott a március 15-én Nagyba- racskán immár hetedik alkalommal megrendezett gyermek néptánctalálkozó szervezettségéről és az ott fellépő csoportok színvonalas műsoráról. Ragadics Zoltán népművelő elmondta, bár az idén valamivel kevesebb fellépő együttes mutatta be programját, jövőre ismét megrendezik a találkozót. Tervezik azt is, hogy a műsor után táncházat szerveznek a gyermekek részére. A találkozó lebonyolítói köszönetüket fejezték ki az egyesület anyagi támogatásáért. A testület foglalkozott az ellenőrző bizottság vizsgálati jelentésével. A gazdasági és az ügyviteli munkát egyaránt a legnagyobb rendben találták. Az idei közgyűlést szeptember 16-án Csátalján tartják meg. Miután a tisztségviselők mandátuma lejárt, felkérték a már megválasztott jelölőbizottságot az előkészítő munkára. Addig is a nyári programokat kell lebonyolítani. Ezek egyike az augusztus elején érkező stuttgarti együttes fellépéseinek megszervezése a térség minden községében. Szent Istvánkor, augusztus 20-án Nagybaracskán ismét megrendezik a híres Sobri Kupa halfőzőversenyt. Elképzelhető, hogy júliusban egy pénzdíjas kispályás labdarúgókupát is létrehoznak, lebonyolítanak a szervezők az egyesülethez tartozó nyolc község amatőr labdarúgói részére. A néhai lelkész újjáéledt ösztöndíja • Újra a reformátusok oktatási központja lett Nagykőrös. A Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskolán minden évben ösztöndíjat adnak a jeles eredményt elért diákoknak. Ebben a tanintézetben rangja van Filó Lajosról elnevezett ösztöndíjnak. Az alapítványtevő 1861-1905 között a nagykőrösi gyülekezet lelkésze volt, s már abban az időben is híres Tanítóképző kimagasló teljesítményt nyújtó diákjai nyerhették el a díjat. Az 1990-es évek elején a gyülekezet felelevenítette a régi hagyományt. Fodor Ferenc, a nagykőrösi gyülekezet lelkésze szerint az alapítvány létrehozása merész ötlet volt, hiszen igazi társadalmi bázisa akkor még nem volt az egyháznak a városban.- Mi éppen a szemlélet ellenében kívántuk megalapozni az iskolák támogatását. Ekkor még, más iskola nem lévén, a Tanítóképző megsegítését tekintettük feladatunknak. Azóta egy általános iskola és a gimnázium is a református egyház tulajdonába került. így az alapítvány pénzei több helyen tudnak segíteni. Például a gimnázium szertárainak eszközöket vásároltunk, osztálytermeket rendeztünk be. A diákok körében azonban leginkább az ösztöndíj ismert - mondja a lelkész úr. A díjak odaítéléséről kuratórium dönt. A részletekről dr. Fruttus István Leventét, a főiskola tanszékvezetőjét, a kuratórium tagját kérdeztük.- A ösztöndíjakat félévente adományozzuk, minden évfolyam egy-egy hallgatójának. Rendszerint több diák közül kell kiválasztani a legjobbat. E nehéz döntésben csak az segít, hogy lehetőleg olyan diákot választunk, aki addig még nem részesült ebben a jutalomban.- Milyen összegű a díj?- Négy hónapon keresztül havi ezer forintot tudunk adni. Maga az átadás ünnepélyes körülmények között történik. Más, kiváló teljesítményt nyújtó hallgatók pedig ugyanekkor könyvjutalomban részesülnek.- Kik az idei díjazottak?- A negyedik évfolyamon Karsai Mariann, a harmadikosok közül Andó János. Rajtuk kívül, most először, az alapítvány támogat egy tanárjelöltet. O világi intézményben tanul. A megkötött szerződés szerint vállalta, hogy a diploma megszerzése után a református gyakorló iskolában fog tanítani. Védfv Boglárka B. HENRY: A számla ^s %- Hé, öreg haver! - Az atlétatermetű férfi megveregette Tom King vállát. - Régen láttalak, de szinte semmit sem változtál.-Nem vagyok Tom King. Összetéveszt valakivel.-Ugyan, Tom, ne hülyéskedj, Henry vagyok, a texasi műegyetemről. Henry Edwards.- Sajnálom - szólt dühösen King és gyorsan leállított egy taxit. Hogy a fenébe ismerte meg ez a pasas? És egyáltalán ki ez? Nem emlékszik semmiféle Edwardsra, bár az igaz, hogy járt a műegyetemre. Tom King ugyanis halott. Felrobbant vele a hajója és a megszenese- dett holttestből még a személy- azonosságát sem tudták megállapítani, ezt csak a bal csuklóján viselt, a nevére gravírozott Ro- lex karóra tette lehetővé. Persze, azt senkisem tudta, hogy a robbanás napján felfogadott egy hajóinast, s az olyan mafla volt, hogy elhitte, azért kell felvennie a gazda ruháját, még a karóráját is, hogy kulturáltan fogadja a vendégeket. De ekkor már működött a pokolgép, melyet úgy állított be, hogy a robbanásig a partra úszhasson. Ezzel ő végleg eltűnt a maffia elől, amely a leszámolásra készült, amiért lelépett a kliensektől behajtott pénzzel. Tom King tehát nincs, s ezt még egy temetői sírkereszt is tanúsítja Floridában. S ennek már két éve. Felingerelte a váratlan találkozás. Úgy döntött, hogy mielőtt a szobájába megy, felhajt egy whiskyt. A bárpultnál tűnődve, valaki a vállára tette a kezét.- A sors úgy akarja, hogy találkozzunk, King, öreg haver - mosolygott az atlétatermetű. - Igyunk valamit a viszontlátás örömére.- Kopjon le! - vetette oda King. - Mondtam, hogy nem ismerem magát.- Rendben van. Ha nem emlékszel az egyetemi évekre, Stettett talán nem felejtetted el. Stetter. Hát persze, hogy emlékszik rá. Lehet elfelejteni egy maffiafőnököt, aki ráadásul az ellene folyó hajszát is irányítja?!- Fogalmam sincs, mit akar maga.- Nézd Tom, évekig dolgoztál a cégnek. Mennyivel léptél le?- Mondtam, hogy nem vagyok Tom, és nem léptem le semmivel.- Oké, öreg. Az lehet, hogy a határrendőrség itt, Franciaországban elhitte, ami az útleveledben van. Én azonban ismerlek téged. És Stetter is nekem hisz. King felhajtotta a poharát és gondolkozott.-Mit vár tőlem? - kérdezte alig hallhatóan.- Én semmit. De Stetternek pénz kell. És tudnod kell, a bérgyilkosai nincsenek messze tőled. Mennyivel léptél le? Négy- millióval?iStetter csak a negyedét kéri és futni hagy. Vagy itt, Nizzában is lesz egy sírod.- Mi a garancia, hogy nem vágtok át?- Stetter maga. Hívd fel. A szobájában végiggondolta a történteket. Tehát tudják, hogy él, a közelében vannak. Nincs mese, fizetnie kell. Vagy így, vagy úgy. Feltárcsázta a jól ismert számot, melyet évek óta nem hívott.- Stetter? - Úgy érezte, hogy alig tud beszélni. - Itt Tom King beszél. Holnap átadom a pénzt a nizzai emberének. Megkapja az egymillió dollárt. Remélem, állja a szavát és békében hagy... Választ sem várva, letette a telefont. A bank türelmet kért, de másnapra ígérte a milliót. Késő délután át is vette, és amikor fáradtan a szobájába ért, már várták. Mi több, jól ismerte a férfit, aki felemelt pisztollyal fogadta.-Mire való ez? Nyugodtan leteheted a kezed. Meg fogod kapni a pénzt. ,- Miféle pénzt, Tom? És Stetter is ezt kérdezte. Nekem annyit üzent, hogy nézzelek meg, mert valami pénzről fecsegtél a telefonba.- Arról az összegről van szó, amiről Henryvel megállapodtam.- Ki az a Henry? Ne játszd az eszed! Stetter évek óta halottnak tart és te meg egyszer- csak felhívod és valami aprópénzt kínálsz neki. Elfelejtetted a játékszabályt, King... - És befejezésül meghúzta a hangtompítós fegyver ravaszát, majd nyugodtan távozott. King erőlködve vonszolta magát a telefonhoz, hogy segítséget kérjen, amikor kinyílott az ajtó.-Hello, King, öreg haver! Az alétatermetű fickó állt mellette.- Henry...- Tom, te nem ismersz engem. Sohasem jártam a műegyetemre.-Akkor miért?...- Hogy miért adtam be neked a Stetter-sztorit? Csak azért, hogy felhívd és ő tegyen el láb alól. Hogy miért? Mert volt egy öcsém, aki egyszer- csak eltűnt. Aztán megtaláltak egy ruhacsomót, a tenger a partra sodorta. Az öcsémé volt. Aki elszegődött hozzád hajósinasnak, mert így akart pénzt szerezni az egyetemhez. Egy évig tartott, amíg kibogoztam az összefüggéseket, és akkor kezdtelek keresni téged. Most már érted, hogy miért? Tom King azonban már nem értett semmit. Az Astra alapján DHM Kék Madár Fesztivál Kalocsán „A kalocsai városi kórház gyermekosztálya egy régi, romos, omladozó, rosszul felszerelt épület...” - írta tavaly Lakatos György fagottművész. Azóta azonban létrehozta a Kék Madár Alapítványt, amely műsorokat szervez és pénzt gyűjt a gyermekek gyógyítása érdekében. Bár a kórház említett osztálya azóta még nem költözött jól felszereli új épületbe, a Kék Madár Fesztivál már Bács-Kis- kun legrangosabb kulturális eseményei közé tartozik. Az idén másodszorra megrendezendő háromnapos fesztivál ma délelőtt 11 órakor kezdődik Kalocsán a Pandora Galéria művészeinek tárlatmegnyitójával. Délután a városi sportcsarnokban a Magyar Állami Operaház balettegyüttesét láthatják a kalocsaiak, este pedig Vukán György és a Creative Jazz Ensemble ad koncertet a művelődési központ udvarán. Szombaton az egész Szent István király út a kézműves mestereké, a főszékesegyházban a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad esti hangversenyt, késő este pedig Eszenyi Enikő előadóestjét élvezhetik az érdeldődők a művelődési házban. A vasárnap délelőttöt a Beta Hotel udvarán a Regős-Qartett jazz koncertje teszi színessé. Este fél kilenckor a kalocsai főszékesegyház olyan hangverseny színhelye lesz, amelyre korábbi történetében még aligha volt példa: Verdi Requiemje hangzik fel olyan előadók közreműködésével mint Anna Val- detarra, Anna Schiatti, Kelen Péter és Kováts Kolos, valamint az Állami Kórus. A Magyar Állami Operaház zenekarát Stefano Pellegrino vezényli. Hangversennyel köszöntik az évfordulót A kecskeméti Tánczos Péter Citera- és Népdalkor fennállásának 20-dik évfordulóját ünnepli. Szombaton 16 órától ünnepi hangversenyt tartanak „otthonukban”, a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban. A hangverseny fővédnöke Zwack Péter, országgyűlési képviselő, védnöke pedig Merász József, Kecskemét polgármestere. Vendég lesz az apátfalvi pávakor és citerazenekar, a szentkirályi népdalkor, a szabadkai Népkör Művelődési Egyesület citeraze- nekara és népdalkórusa. SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT Katona József Színház. Baja, Művelődési Központ: este 8 órakor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Jávor Pál-bérlet. A mozik műsora Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: TOMBSTONE. Színes, amerikai film. 10 órakor: ÁRRAL SZEMBEN. Színes, amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: SZELLEM A GÉPBEN. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: HAIR. Színes, amerikai film. Csalánosi autósmozi: 1/2 10 órakor: A KÉT LOTT1. Színes, feliratos, német film. KTV: 16.30: Deutsche Welle. 17.30: Képújság. 18.30: HTV (III) mese. 19.15: Hírős hírek. 19.30: Kulturális magazin. 20.20: Hírős hírek (ismétlés). 20.30: TV 4 (III) műsora. Telemozi Kft.: 10.00-11.00: Képújság, reklám. 18.30: Képújság, reklám. 19.00: Kulisszák mögött (magazinműsor). 20.00: ATV víkend fiataloknak. 24.00- 0.30: Képújság, reklám. Kiskun TV: 5.00-20.00: Képújság. 20.00-20.20: Helyi híradó. 20.20-0.20: TV 4 műsora. • Teljesíthető-e a kárpótlás? • Új képviselők: milyen múlttal? • Nyer-e a foci az idei VB-n? • Mi lesz a forinttal? ...egyszerűen minden