Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-13 / 112. szám
IO ffUfö VILÁG Az opeles Tormásiék a Hungaroringen A szakmai tudás és a korrektség volt az alapja annak, hogy három éve az Opel cég a kecskeméti Tormásiékat; Attilát és Lászlót, pontosabban közös kft.-jüket márkakereskedői közé választotta. Azóta fölépült az új szalon és szerviz, az Opel igényei szerint, s a Jász utcai márkakereskedés és -szerviz beépült a német vállalat európai hálózatába. A Tormási Kft. egyike a legtöbb Opel gépkocsit eladó hazai társaságoknak.- Rövidesen kapható lesz az új Opel Omega - tájékoztat Tormási Attila ügyvezető igazgató. - Az Omega úgynevezett felső középosztálybeli autó, minden eddiginél nagyobb kényelemmel. Jóformán minden gombnyomásra működik benne: az ülések magasságát, a háttámla dőlésszögét, a visszapillantókat, az ablakokat, a napfénytetőt ilyen módon lehet mozgatni, beállítani a legkedvezőbb helyzetbe. Fantasztikusan klassz a műszerfal, a fűtő- és szellőztetőrendszer. A Se- dannak és a Karavánnak egyaránt hatalmas csomagtere van. Az Omega új ECOTEC motorja alacsony fordulatszámon is optimálisan elégeti az üzemanyagot, vagyis az energia nem vész kárba. Ezt a modem, négy- szelepes technika, a hengeren- kénti befecskendezés, a jobb keverékkeringtetést szolgáló új égéstér-alak és a változtatható Multi-Ram szívócső kombinálásával érték el a cég konstruktőrei. Az Omegához háromféle új ECOTEC motor rendelhető: egy négy- és két hathengeres. Az új Omega tervezői minden biztonsági óvintézkedést belevittek a konstrukcióba. Az oldalajtókban például kettős acélcső-megerősítés van... Az új Omegák árát május végén hozza nyilvánosságra az Opel, júniustól lehet őket megrendelni, a többi típus mellett.- A hét végén indul a Hungaroringen az Astra Kupa versenysorozata - említi meg Tormási úr. - Közismert, hogy negyven verseny Astrát gyártottak a szentgotthárdi üzemben. Egyébként a verseny Astra prototípusának tesztpilótája a fiam, ifjabb Attila volt. Szponzorok támogatásával mi is létrehoztuk az Opel Tormási Motorsport Egyesületet, s természetesen részt veszünk a kupában. Biztos vagyok benne, hogy az Opel márka, az Astra nem vall szégyent a versenypályán sem. A kft. az Opel autók értékesítése, garanciális szervizelése mellett már foglalkozik a kötelező időszakos műszaki vizsgáztatással is, a szolgáltatások közül nem hiányozhat a javítás sem. A családi vállalkozás másik kft.-je az Opel szalon mellett, Lada kocsikat értékesít, márka- kereskedőként és -szervizként. Itt szintén megkezdték a Ladák műszaki vizsgáztatását.- A HungaroLada gázos programba kezdett - hallom Varga Tibor ügyvezetőtől. - A második félévben kaphatók lesznek a márkareskedőknél, így nálunk is, a gázzal és benzinnel egyaránt működő Lada személyautók. Holland cég gyártmányait vették meg a programhoz, amelyeket Magyarországon szerelnek a kocsikba a gázüzemhez. Újdonság még, hogy a HungaroLada fokozatosan áttér az átrozsdáso- dás elleni hatéves garanciára. A behozott autókat pót üregvédelemmel és műanyag dobokkal itt látják majd el az országban. Azt hiszem, ezek az újdonságok tovább erősítik a márka népszerűségét a hazai piacon. A. T. S. Autó rádió-magnók akciós vására! Panasonic m BLAUPUNKT Űő PiOMEER' Roadstar Grundig HB Electronic Több ezer forinttal vásárolhat olcsóbban áruházunkban. Elektronikai Áruház Kecskemét, Nagykőrösi út 5. Telefon: 76/321-221 Fax: 76/325-382 (13483) Minden kategóriában nyerő • A Toyota egyre nagyobb típusválasztékkal rendelkezik. A Tromf Kft. azzal a céllal alakult meg 1993-ban, hogy létrehozza a Toyota kecskeméti márka- képviseletét. Vitos Zoltán ügyvezető a többi között elmondta, azért esett választásunk erre a típusra, mert gyártója a világ vezető autógyárai közé tartozik. Hátterük biztos garanciát jelentett ahhoz, hogy a Toyota Magyarországon is biztonságos jövőt tervezhessen. A Toyota különlegesen megbízható gépkocsijaival, a magyarországi piac japán típuskínálatában is a legelőkelőbb helyek megszerzésére törekszik. Küllemét, esztétikumát tekintve divatdiktátornak számít, stílusát az áramvonal, a gömbölyű formák és a célszerűség egyaránt jellemzik. A biztonság szempontjából ugyancsak a nemzetközi élvonalba tartozik: minden típusban megtalálható a biztonsági öv, az ajtók oldalmerevítése. A kényelemről a hagyományosan gazdag felszereltség gondoskodik, amelybe beletartozik a többi között az elektromos ablakemelő és a központi zár is.- A Tromf Kft. típusválasztékát úgy állítottuk össze, hogy megfeleljen a legkülönfélébb vevői igényeknek is. A jelenlegi legolcsóbb típusunk 1 millió 600 ezer forint, amely tükrözi a gazdag felszereltséget, a különleges megbízhatóságot és a legmodernebb technológiai megoldásokat. A legfelső kategóriákat képviseli a Carina E típus, amelyet Európában is gyártanak, és kifejezetten erre a piacra fejlesztették ki.- Nem feledkezhetünk meg a magyar piacon különlegesen sikeres kisteherautókról, amelyek a kis- és a közepes vállalkozások számára ideálisak elsősorban.- A vevők megnyeréséhez a nagy típusválasztékon túl nagyon fontos a megbízható szervizháttér biztosítása is. E jogos elvárásnak a Toyota igyekszik is megfelelni. A cég szervize Kecskeméten, a La- dánybenei út 1. szám alatt működik, s várja szolgáltatásaival az ügyfeleket.- A Toyota bemutatóterme a Batthyány u. 26. szám alatt várja az érdeklődőket. A közeljövő tervei között szerepel egy komplex kereskedés indítása is, ahol együtt valósul meg az új gépkocsik értékesítése, a szervizszolgáltatás és az alkatrészeladás. Ezen a leendő helyszínen már igazi Toyota-mi- nőséggel, barátságos és elegáns környezetben fogadhatjuk ügyfeleinket. A HUNGÁRIA CASCO a legnagyobb veszteségre szól. Határtalan biztosítás: külön díjtétel nélkül egész Európára érvényes. UJ CN 3 Biztosításunk: lopás-, tűz-, töréskár-, extratartozék-, ablaküvegtörés- és balesetbiztosítást tartalmaz. Hálózatunk az egész megyében várja partnereit. BIZTOS KÖTÉS. MCASCO ú- .... _ _______________________flüT^S VILÁG__________________________7 M árkakereskedők újautó-árai Árlistánkon a vámot, az áfát és az illetéket már tartalmazó vételárat tüntettük fel. Az értékek azonban csak irányárak. LADA 21043(1500, kombi) 535 000 21053(1500) 495 000 2107 (1500) 540 000 Szamara 1300 (3 ajt.) 595 000 Szamara 1500 (3 ajt.) 625 000 Szamara 1300 (5 ajt.) 660 000 Szamara 1500 (5 ajt.) 690 000 Niva 660 000 SKODA Favorit 135 LX 775 500 Favorit 135 GLX 840 500 Favorit Black tine 925 600 Forman 135 LX 874 000 Forman 135 GLX 947 500 Forman Black Line 995 000 Pickup 861 000 FIAT Cinquecento 749 900 Panda 4x4 Tracking 1.1 1 353 800 Uno 1.0 (3 ajt.) 889 200 Uno 1.0 (5 ajt.) 939 900 Uno 1.1 S (5 ajt.) 1 035 600 Uno 1 4 S (5 ajt.) 1 098 300 Uno 1.7 D (5 ajt.) 1 199 000 Tipo 1.4 (5 ajt.) 1 219 900 Tipo 1.6 SX (5 ajt.) 1 348 900 Tipo 1.7 DS 1 411 600 Tempra 1.4 1 352 600 VW GOLF CL Benzin Kat 1.4 1 302 000 CL New Orleans Kat 1.4 1 376 000 CL Benzin Kat 1.6 1 590 000 CL EUROPA Kat 1.6 1 764 000 CL Benzin Kat 18 1 924 000 CL Benzin Kat 1.8 (automata) 2 088 000 GL Benzin Kat 1.4 1 804 000 GL Benzin Kat 1.6 1 855 000 GL Benzin Kat 1 8 2 143 000 GL Benzin Kat 1.8 (aut.) 2 307 000 GL Syncro Kat 1.8 2 775 000 GTI Benzin Kat 2.0 2 698 000 GTI 16V Benzin Kat 2.0 3 006 000 VR6 Benzin Kat 2.8 3 735 000 MITSUBISHI Colt 1.3 EU 1 396 000 Colt 1 6 GLXi 1 723 000 Colt 1.8 GTi 2 691 000 Lancer 1.3 GLi 1 593 000 Lancer 1.6 GLXi 1 885 000 Lancer 1.8 GTi 2 774 000 Lancer 2.0 GLD 2 004 000 Lancer HB 1.6 GLXi 1 929 000 Lancer Kombi 1.6 GLi 1 756 000 Lancer HB 1.3 GLi 1 636 000 TOYOTA Corolla Sedan 14 XLi 1 610 000 Corolla Liftback 1.4 XU 1 720 000 Corolla HB 1 4 XLi 1 600 000 Corolla Kombi 1.4 XU 1 640 000 Carina E Sedan 1.6 XLi 2 040 000 Carina E Wagon 1.6i XLi 2 300 000 Carina E Sedan 2 0 XLD 2 000 000 OPEL Corsa Swing 1.2i (5 ajt.) 1 048 500 Corsa Swing 1.5 TD (3 ajt.) 1 305 600 Corsa GSi 1.6i (5 ajt.) 1 604 400 Astra GL 1.4i (5 ajt.) 1 210 300 Astra GL 1.6i (5 ajt.) 1 276 900 Astra GL 1.7 D (5 ajt.) 1 305 900 Astra GL 1.7 TD (5 ajt.) 1 600 600 Astra GL 1.4i (4 ajt.) 1 388 900 Astra GL 1.7 D (4 ajt.) 1 484 500 Astra GL Caravan 1 4i 1 320 500 Astra GL Caravan 1.7 TD 1 710 800 Astra GSI 2.0i 16V (4 ajt.) 2 929100 Vectra 1.6i (4 ajt.) 1 604 400 Vectra GL T.6i (4 ajt.) 1 694 000 Vectra GL 1.7 D (4 ajt.) 1 755100 Vectra GL 1.7 D (5 ajt.) 1 798 400 FORD Fiesta Alba 1.1 i (3 ajt.) 1 094 960 Fiesta Alba 1.1 i (5 ajt.) 1 127 414 Fiesta C 1.8 D (3 ajt.) 1 376 425 Fiesta CLX 1.8 D (5 ajt ) 1 462 835 Escort Alba 1.3i (5 ajt.) 1 384 488 Escort Alba 1 3i Kombi 1 496 964 Escort Alba Plusz 1 6i 1 666 812 16V Kombi 1 779 288 Escort CL1.4Í (4, 5 ajt ) 1 443 288 Escort CL 1 4i Kombi 1 555 596 Escort CL 1.8 D (4, 5 ajt.) 1 643 964 Mondeo CLX 1.6i (4 ajt.) 1 915 884 Mondeo CLX 1 .Bi (5 ajt.) 1 963 850 SUZUKI Swift 1.0 GP 845 000 Swift 1,0 GA 877 000 Swift 1.0 GL 940 000 Swift 1.3 GL 974 000 Swift 1.3 GL (metál) 992 000 Swift 1.3 GLX 1 998 000 Swift 1.3 GLX (metál) 1 016 000 Swift 1.3 GLX Sedan 1 192 000 Swift 1.3 GLX Sedan (m) 1 217 000 Swift 1 6 GLX Sedan 1 745 000 Maruti 800 DX 675 000 Vitara 1.6 JLX 2 198 000