Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-13 / 112. szám

6 flUTäS VILÁG NÉPSZERŰ A TARTÓS BÉRLET Dafke Kft: bővülő kínálat Közel két esztendeje alakult meg Tiszakécskén a Dafke Kft., amely személy- és haszonjármű- vek kereskedésével foglalkozik. Azóta a cég nagy népszerűségre tett szert, nevét a megyehatáron túl is ismerik. Telephelyük van Tamásiban és Szentesen, tervez­nek egyet Kecskemétre is. A sa­ját maguk által Németországból behozott és forgalmazott autó­kért garanciát vállalnak, a minő­séget tartják szem előtt. Újabban a személygépjármű­vek mellett kamionok és tartály- kocsik szerepelnek a Dafke kíná­latában. A közel két hektárnyi, csodálatos környezetben lévő te­lepen általában húsz szállító- jármű vár vevőre, de kívánság szerint két héten belül bármilyen korú és minőségű kamiont leszál­lítanak a megrendelőnek. A legnépszerűbbek azok a 8 tonna alatti kamionok, ame­lyekre nem kell külföldi szállí­táskor útvonalengedély. A Dafkéban ezekből is széles a kínálat. Segítség a vevőknek, hogy tartós bérletre is elvihetik a nagy értékű kamionokat, így kevesebb pénz is elegendő a vállalkozóknak ahhoz, hogy korszerű jármüvei kezdhessék meg a vállalkozásukat. Ráadá­sul a tartós bérlet költségként le­írható az adóból, s értéktől füg­gően 24-36 hónapos a bérleti határidő. A tartálykocsik is mind többet szerepelnek a megrendelők kí­vánságlistáján, természetesen a Mercedes a legnépszerűbb márka, de a Volvók és a Mannok is könnyen elkelnek. A személygépkocsit vásárlók azért szeretik a Dafkét, mert a kécskeiek a régi autót beszá­mítják az új vételárába. Köny- nyen fölmérik a műszaki álla­potát, mivel a kereskedéshez jól felszerelt szerviz is tartozik. Kereskedés, szerviz és hitel ügyintézés egyhelyen. A Dafke ezt ajánlja a vevőinek! Ezért az­tán ritka esemény az, amikor a te­lepen lévő 100 (!) autó között a venni szándékozó érdeklődő nem talál magának megfelelőt. Aki mégis így járna, az bátran ké­resse Szabó Tamás ügyvezetőt, aki minden bizonnyal talál meg­oldást. A Dafke Kft. kereskedése Ti­szakécskén, a Dózsa-telep 71. alatt található. Telefonon a 76-341-579-es számon érhető el. A Dafke nyitva tartása is a ve­vők igényeihez igazodik. Hét­köznap 8-tól 18 óráig, szomba­ton és vasárnap 8-tól 13 óráig várják a vevőket. LANCER HATCHBACK Sikeres befektetés - biztos, akára gyémánt. A Lancer Hatchbacknél a biztonság sorozatgyártásban készül. Már csupán 1.485 ezer forinttól kapható: 1. oldalirányú ütközésvédelem, 2. elsőkerék-meghajtás, 3. Szervokormány, 4. központi zár, 5. színezett ablaküvegek és 6. kívánságra ABS-szel vagy automata sebességváltóval is . nagyvonalú belső tér, gazdaságos motor 68 (dízel) LE-től 113 LE-ig. A Lancer Hatchback 1.485 ezer forinttól kapható. 3 év általános és 8 év korrózióvédelmi garancia. Rendkívüli árengedmény: május 31-éig, 150.000-250.000 Ft-os kedvezmény a Hatchback 5 ajtós típusokra. Lízing- és hitellehetőség; 13,9%-os kamattal! A Mitsubishi jelentése: 3 gyémánt. Király Autószerviz 6400 Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/423-215, 322-115 Fax: 423-215 A MITSUBISHI MOTORS CARS OF 3 DIAMONDS (13322) r SZERETNE MONDEÓVAL JÁRNI? Ha szerencséje van, megteheti! Amennyiben május hónapban bármilyen személygépkocsit vásárol a SZALAY AUTÓHÁZBAN! + Plusz!: minden gépkocsihoz magnós rádiót adunk ajándékba! Bővebb információ: Ford Szalay Autóház, Nagykőrös, Ceglédi u. Kecskemét, Horváth D. u. 8. Tel.: 53/350-437 és 76/483-099 (13498) _______ A utózni Colonia módra. Biztonságban. COLONW BIZTOSÍTÓ to JIOLONIA Casco és kötelező gépjármű-felelősség biztosítások kötésével állunk a Tisztelt Ügyfelek rendelkezésére. Területi igazgatóság: 6000 Kecskemét, Hornyik J. krt. 4. T.: 76/483-654 Fax: 76/322-478 Helyi képviseletek: 6500 Baja Eötvös u. 6. T./F.: 79/326-958 2700 Cegléd, Páva u. 8. T./F.: 53/315-782 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló L. u. 16. T./F.: 76/361-397 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 11. T.: 77/423-575 <133701 Jó úton a magyar Suzuki Eredményes évet zárhatott a mindössze kétesztendős, a gépko­csik gyártásával 1992-ben indult Magyar Suzuki Rt. Tavalyi, mintegy 15 ezer darabos összeladásával 22 százalékos hazai piaci részesedést szerzett, ezzel az autóforgalmazók széles mezőnyében az igen előkelő harmadik heíyen áll. Sövényházi Mártát, a Magyar Suzuki Rt. igazga­tóhelyettesét a gyártás és az értékesí­tés sikeres stratégiáiról kérdeztük. - Az 1991 áprilisától vegyes vállalati formában, meghatározó részben ja­pán, magyar tulajdonosok irányítá­sával működő gyárat 35000 négy­zetméteres területen, húszmilliárd jenes (mintegy kétszázmillió dollár­nak megfelelő) beruházásként létesí­tették. A tavalyi tőkeemelést köve­tően a japán tulajdonrész 58 száza­lékosra, a magyar pedig 40-ről 26 százalékosra módosult. Tavaly 13500 gépkocsit gyártottunk, az idén ennek több, mint a dupláját sze­retnénk elérni. A tervezett 300 autó­ból 18000 darabot értékesítünk a ha­zai piacon. A továbbiakat a közös piaci országokba, kisebb részben pedig Kínába exportáljuk. A legelső, 200 darabos szállítmány kínai vég­céllal már el is hagyta a gyár terüle­tét. - A gyár legfontosabb részlegeit: a présüzemet, a hegesztőt, a festő­üzemet és a szereidét szinte teljes felszerelésükkel Japánból szállítot­ták. Teljesítményük - három mű­szakot alapul véve - összesen évi 70 ezer gépkocsi lehetne, ám ez a kapa­citás még jó ideig nem lesz kihasz­nálva. A jelenlegi napi termelés 80 darab gépkocsi, ezt a mennyiséget egyelőre egy műszakban állítjuk elő. Az eddig gyártott típusaink az ötaj­tós Swift és a négyajtós Sedan.- Milyen újdonságokra számít­hatnak a Suzuki iránt érdeklődők?- Még áprilisban két új színnel - a világos árnyalatú metálkékkel és metálzölddel - bővítettük az eddigi­eket. További változás, hogy május­tól a kocsikat légkondicionálóval felszerelt változatban is forgalomba hozzuk. Októbertől egy olyan új Se- dan-típus gyártását is megkezdjük, amely eddig kizárólag japán import­ból volt csak beszerezhető.- Hogyan alakul a Magyar Suzuki üzletpolitikája?- Az idei év legnagyobb eredmé­kötöttünk együttműködési megál­lapodást.- Hogyan jellemezné a belföldi értékesítést?- A Magyarországon gyártott gépkocsik „terítésére”, márkakeres­kedőkhöz való eljuttatására egy al­vállalkozóval kötöttünk megállapo­dást. Naponta érkeznek trélerei a gyárba, amelyekkel eljuttatják a sza­lagról frissen legördült kocsikat a száztizenegy márkakereskedőhöz. Számuk az induláshoz képest több, mint tízszeresére emelkedett, ami mára azt is jelenti, hogy az ország­ban minden húsz-huszonöt km-es körzetben található egy Suzuki-ke- reskedés, illetve -szerviz.- Hány dolgozót foglalkoztat je­lenleg a gyár, és milyen szervezeti felépítésben?- Az áprilisi közgyűlés eredmé­nyeként japán vezérigazgató irá­nyítja a céget, amely főosztályokra tagolódik, „szendvics”-szerkezetű vezetéssel. A japán igazgató helyettese ma­gyar - és fordítva. A legfontosabb kérdésben az 56 tagú igazgatótanács hozza meg a döntést. A gyár jelenleg ötszáz főt foglalkoztat, közülük 60 munkatárs japán. Cégünk egyik ja­pán jelmondata: „Közös célért, egy csapatban, ami az együttműködés minden területén érvényesül.”-Jó autó a Suzuki?- A legjobb autó a saját kategóriá­jában. Vonzereje a minőség, a ver­senyképes ár és a márkaszerviz-há­lózat. nyei közé tartozik az export beindu­lása, amely egy, a berendezések technológiai szintjét, munkatársaink felkészültségét, hozzáállását is fel­mérő, igen kemény „vizsga” ered­ménye is. A Magyar Suzuki Rt. gyártmányainak meg kellett felel­niük a nemzetközi minőség szabvá­nyainak. Üzletpolitikánk másik fon­tos eleme: szeretnénk még több ma­gyar beszállítót bevonni a tevékeny­ségünkbe. A közelmúltban har­mincöt magyarországi beszállítóval • A gyár japán és magyar dolgozói az összeszere­lés minden szakaszá­ban más-más stílusban de összehan­goltan dol­goznak. A napi nyolc­van gépko­csi össze- szere lése igen ko­moly tem­pót diktál. Pihenésre csak a rö­vid szüne­tekben nyí­lik lehető­ség. fechnoker Kereskedelmi Kft. IFA - BARKAS - MTZ gyári alkatrészek kis- és nagykereskedelme Megkezdtük aFORMA-1 versenyeken is használt MOBIL olajok árusítását! Akciós áron kínálunk:- IFA W 50 vezetőfülke- IFA W 50 komplett motor- IFA W 50 hüvely-dugó garnitúra- IFA W 50 vízhűtő -IFA W 50 főtengely A BOSCH termékek hivatalos márkaképviselete: 6230 Soltvadkert, Kossuth u. 97 Tel.: 78/381-800 6442 Tompa, Dózsa Gy. u. 39. Tel.: 60/381-465

Next

/
Thumbnails
Contents