Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-06 / 80. szám

10 1994. április 6., szerda OLVASÓSZOLGÁLAT Gratuláció Szíves elnézését kérjük mindazoknak, akik levélben vagy telefonon érdeklődtek: a szombatra tervezett új nyere­ményjátékunk miért nem jelent meg. Ennek technikai okai vol­tak. Szombaton, 9-én találják meg a lapban az első kitöltendő szelvényt, mellyel kezdetét ve­szi a hat héten át tartó nyere­ménypályázat. Kiskunhalasról gratuláció ér­kezett. Olvasónk a non-stop üz­letben hajnali fél 4-kor meglátta az aznapi Petőfi Népét, s gyor­san meg is vásárolta. Köszönjük az elismerést, ettől reggeli lap újságunk. A kecskeméti Epreskert ut­cából panaszos levelet kapott az olvasószolgálat. Előfizetőnk márciusban hiányosan kapta meg az újságot, négy szám nem érkezett meg. A kézbesítővel nem tudott beszélni, mert olyan korán jár, ezért kénytelen volt levelet írni. A panaszt kivizsgáltuk, az ügynökség nevében is megérté­sét kérjük. A körzetben kézbesí­tőcsere történt, ezért fordulha­tott elő a pontatlanság. Az ügy­nökségvezető személyesen fog­ja önt felkeresni. Kérjük, ha­sonló esetben - bár bízunk benne, hogy nem fordul elő - szíveskedjék jelezni. Szabadszállási előfizetőnk­nek köszönjük az április 30-ára szóló meghívást. Olvasószolgá­latunk részt vesz a falunap ren­dezvényein. Nyugdíjas előfizetőnk - így írta alá a nevét - örömmel újsá­golta el: szomszédját rászoktatta a Petőfi Népére. Napokon át, mi­után ő már elolvasta az újságot, bedobta a szomszédasszony le­vélszekrényébe. Amikor egy al­kalommal valami miatt elmaradt a lapátadás, a szomszédasszony átkocogott megkérdezni, hol le­het előfizetni a lapra, mert hiány­zik neki. Köszönjük a beszámolót! Tiszteletpéldányos akciónktól hasonló eredményt várunk, de tapasztalatból tudjuk, hogy régi előfizetőink is szerveztek már új előfizetőket az újságnak. Örömmel várjuk javaslatai­kat, észrevételeiket, kérdéseiket a jól ismert telefonszámon: 76/481-391, levélben vagy személyesen is érdeklődhetnek olvasószolgálatunknál a Kecs­kemét, Szabadság tér 1/A szám alatt. Veszélyesek, piszkosak a játszóterek Sok kecskeméti kisgyerme­kes család nevében szeretnék segítséget kérni lapjukon ke­resztül. Ugyanis a széchenyivá- rosi játszóterek állapota egysze­rűen siralmas. Nagy probléma már az elhelyezésük is. Hogy lehetett játszóteret építeni olyan forgalmas helyekre, mint az Akadémia körút, Irinyi utca, a Március 15. és az Irinyi utca ke­reszteződése, a Nyíri utca stb? Ezek mindegyike csupán né­hány négyzetméterre van az au- tóutaktól. Ha egy szülő két-há- rom gyerekkel megy a játszó­térre, nem tudja rajta tartani a szemét mindegyik gyereken és néhány másodperc alatt baj tör­ténhet. Nagyon sok anyuka jár a sokat vitatott sorsú Lánchíd ut­cai játszótérre, ami az iskola sportpályája mellett van. Hoz­zánk is ez van legközelebb, ott van a nagy domb, melyet na­gyon szeretnek a gyerekek és az autóút is 50-100 méterre van tőle. Viszont nagy gond, hogy a kutyatulajdonosok is kedvelik ezt a játszóteret. Sajnos, gyak­ran több kutya van a homoko­zóban és környékén. Oda is piszkítanak, a gyerekek bele­lépnek. de más szempontból is egészségtelen. Homokot több mint egy éve nem hoztak a ho­mokozóba, a gyerekek már csak a földet kapirgálják a homokozó alján. Nem tudjuk, kinek az öt­lete volt a 3 méter magas má­szóka létesítése. A játszóteret zömmel egy-négy éves gyere­kek használják. Mászni ők is szeretnének, de az ilyen magas mászóka nagyon veszélyes. A hinták fele siralmas állapotban van, le vannak szakadva. Egyér­telmű a szándékos rongálás, mivel a vasrészeket elhajlítot­ták, a láncokat összecsomózták. Valamikor csúszda is volt itt, a gyerekek nagy örömére, de már legalább egy éve eltört, tönkre­ment. Egyébként az egész Széche- nyiváros elkeserítően szemetes. Tapasztalatom szerint nem egyértelműen a lakók és a járó­kelők ennek az okozói: nap mint nap látom a kukások mun­káját és felháborít trehány mun­kavégzésük. Amint elhaladnak egy-egy ház kukái mellett, hömpölyög utánuk a szemét, melyet szétszórnak. Viszi a szél a hulladékot, melyek a házak, homokozók, bokrok tövében gyűlnek össze. Probléma az is, hogy a Szé- chenyiváros egyetlen utcájában sincs szemétgyűjtő. A játszóte­reken is nagy szükség lenne ilyenekre. Időnként a gyerekek is szívesen segítenének össze­szedni a szemetet, ha lenne hová elhelyezni. Szeretnénk, ha tiszta homokot hoznának a ho­mokozókba, ha lennének hulla­dékgyűjtők, s néhány játékkal bővítenék a játszótereket, s egy-két padot is elhelyeznének, persze olyanokat, melyeket mem lehet elmozdítani. Mindenkinek érdeke, hogy környezetünk szép, tiszta, gon­dozott legyen. Biztosan akad­nának olyan szülők, akik szíve­sen segítenének a játszóterek gondozásában, karbantartásá­ban. De ez anyagi és egyéb se­gítség nélkül nem megy. Végül kérjük a kukásokat, nagyobb odafigyeléssel és lelkiismerettel végezzék munkájukat. Ny.-né T. M. Kecskemét, Lóverseny u. 9. VIII/24. Szeleifalui szemétdomb Evek óta szívesen olvasom a Petőfi Népe Tisztelt Szerkesz­tőség rovatát. Most én is írok ide néhány sort. Szeleifaluban a Kiskőrösi úton lakom csalá­dommal egy új épületben. A környéken régi és új épületek vannak, szépek és rendezettek, ám valami nagyon elcsúfít­ja környezetünket. Házunkkal szemben, a túloldalon hatalmas szemétdomb látható, ami sem az egészségügyi szempontokat figyelembe véve, sem pedig esztétikailag nem megenged­hető. Szeretném, ha ez a levél olyan ember kezébe kerülne, aki az ügyben tehetne valamit. Kenderákné, Kecskemét, Alsószéktó 212/B (Amit mi tehetünk, megtesz- szük: felhívjuk az önkormányzat illetékeseinek figyelmét a szelei­falui szemétdombra. A szerk.) Köszönjük Nagyon kérem Önöket, hogy legyenek szívesek helyet adni néhány soros írásomnak. Tisztelt Elnök Úr! A mai napig nem tudom fe­ledni, hogy gondolni tetszett a nyugdíjasokra. Nagy öröm volt ez mindnyájunknak három- négy év után. Az ajándékokat nagyon szépen köszönöm min­den nyugdíjas nevében Kis György elnök úrnak. Nagy tisz­telettel: Hajdú Ferencné, Jánoshalma, Áchim A. út 52. (Hajdúné asszony rövid leve­lét szívesen közöljük annak el­lenére, hogy nem derül ki sorai­ból, minek az elnöke Kis György úr. Reméljük, olvassa majd e sorokat az elnök úr és magára ismer. Kívánunk neki is, meg Hajdúnénak is jó egész­séget. A szerk.) A felelősségbiztosításról Véleményemet szeretném elmondani a gépjárművek mű­szaki vizsgája és a kötelező fe­lelősségbiztosítás együttes al­kalmazásáról. Ugyanis Trabant személygépkocsinkat felkészí­tettem az említett vizsgára. Ezt megelőzően érdeklődtem az eh­hez kapcsolódó különböző fi­zetnivalók iránt. Kötelező a fe­lelősségbiztosítás befizetéséről a kötvény, csekk vagy az igazo­lólap csatolása az okmányok­hoz. Nekem nincs és nem is lesz ilyen okmányom, mert a kicsi összegű - 10 615 forint - nyugdíjból erre nem futja. Ezzel kapcsolatban annak idején írtam a Hungária Bizto­sító Rt. vezérigazgatójának. El­lenvéleményem volt és elmond­tam, hogy nekem, nekünk miért nélkülözhetetlen a Trabant gép­kocsi, hogy mi nem luxusként használjuk. Kormányrendeletre és az Állami Biztosításfelügye­let díjszabására hivatkozott... Nem értek egyet azzal, hogy a gépjárművek kötelező vizs­gáztatása függvénye a kötelező felelősségbiztosítás igazolásá­nak. A gépjármű műszaki álla­pota legyen a fő szempont a vizsgáztatásnál. Legyen önkén­tes vállalással meghatározott összegű a gépjármű-biztosítás. Tisztelettel: Kátainé Tormási Judit, Kecskemét, Pákozdi csata u. 20. II. 21. Tavaszi napsütésben • Papp Zoltán felvétele Baján készült. Nem keli a közös költség Február elején már írtam Önöknek, Tele van a hócipőm címmel, lakásunk beázásáról és a kábeltévé működésképte­lenségéről, amire a lakásszö­vetkezet (Széchenyivárosi La­kásfenntartó Szövetkezet. A szerk.) azt válaszolta, hogy nem közlünk tényeket. Már 1993 szeptemberében bejelentettem a kábeltévé meghibásodását. A szerelők megállapították, a hiba nem az én lakásomban van, így tömb­vizsgálatra lenne szükség, amit a lakásszövetkezetnek kell(ene) megrendelni. Ott egyhetes ide-oda küldözgetés után kijelentettem, nem va­gyok hajlandó közös költséget fizetni, amíg a hibaelhárítást meg nem rendelik. Később újra a lakásszövet­kezethez fordultam a szagel­szívó meghibásodása, majd la­kásunk beázása miatt. Bár a tetőfedők kétszer is a tetőn jár­tak, azóta is ázunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy feleségem hosszabb ideje be­tegállományban van, így a las­san teljes hosszában beázó mennyezet alatt cserélgetni tudja a vödröket, tepsiket, amikor esik az eső. Mostaná­ban már naponta telefonálunk, s általában mindig másik sze­méllyel beszélünk, aki éppen nem tudja, mit intézett a kol­léganője, vagy arra hivatkozik, hogy sajnos, a kolléganő, aki megrendeltei?) a munkát, sza­badságon van. Kérdezem, miért fizetjük a közös költséget és a sok al­kalmazottat a lakásszövetke­zetben, ha eszük ágában sincs a lakók panaszaival foglal­kozni, s egymás munkájáról sincs tudomásuk? Vajon ki fogja a bútorokban, szőnyeg- padlóban keletkező kárunkat megfizetni, ha éppen akkor zuhog az eső, amikor nem va­gyunk otthon. A lakásszövetkezet tényleg nem bánja, hogy november óta nem fizetek közös költséget? Tudom, hogy okos megoldás az, hogy majd megemelik ezt a költséget, s a többi lakóra terhe­lik azt az összeget^ amit valaki más nem fizet be. Én eddig be­csületesen fizettem, de most úgy érzem, nincs miért. Talán még ezek sem elég tények? Pap Sándor, Kecskemét, Lánchíd u. 8. IV/13. Lássák be tévedésüket Lapjukban több alkalommal olvastam olyan leveleket, me­lyeket a jogaiban megsértett ol­vasók tollából közöltek. Ez adta az ösztönzést számomra, hogy az én egykori munkahelyi veze­tőim jogsértő eljárását nyilvá­nosan kifogásoljam. Személye­sen ugyanis hiába kísérleteztem méltányos megoldást nyerni. Erre való tekintettel kérem Önöket, közöljék alábbi sorai­mat. 1966-tól 1992 augusztu­sáig erőgépvezetőként és sző­lőmunkásként dolgoztam a Já­noshalmi Téeszközi Vállalatnál. 1992. augusztus 13-ai hatállyal rokkantsági nyugdíjba kerül­tem. Amikor megjelent és ha­tályba lépett a XXV. törvény 1991-ben, még aktív dolgozója voltam a vállalatnak. Ennek el­lenére a gazdaság vezetői mel­lőztek azok köréből, akik a jel­zett törvény (17. szakasz 1. bek.) rendelkezései szerint elkü­lönítendő földalapjából a gaz­daság 20 aranykorona értékű termőföldben köteles volt ré­szesíteni. Megkíséreltem törvényadta jogaimnak utólag érvényt sze­rezni. Egykori vezetőim azon­ban nem látták be tévedésüket, különféle munkaszervezeti in­tézkedésekre hivatkozva elhatá­rolták magukat szóbeli kérésem teljesítésétől. Pedig az eltelt 26 év alatt én végig a téeszközi vál­lalat dolgozója voltam. Kemény munkákat végeztem, mégpedig maradéktalanul. Fegyelmi eljá­rásra soha nem került sor velem szemben. Az elvégzett munká­mért csakis elismerésben része­sültem. Épp ezért elképzelni sem tu­dom, mivel érdemeltem ki azt, hogy egykori munkahelyemen a jogszabályi előírásnak ellent­mondóan bánjanak velem. Ez­úton is kérem az illetékeseket, lássák be tévedésüket, s egykori dolgozójuknak utólag adják meg azt, amit annak idején - szándékosságból vagy gondat­lanságból - nem adtak meg számomra. Hajlandóságukat utólag is örömmel fogadom. Olvasói üd­vözlettel: Vén Ferenc, Kéleshalom, IV. körzet 89. Válasz Felsőszentivánra Legyen szabad hozzászólni egy, a március 16-ai lapszám­ban megjelent, kissé sértett hangnemű válaszlevélre. Persze csak akkor, ha a szerkesztőség ismeri már az európai értelem­ben vett sajtótisztesség fogal­mát, amelyet a magyar sajtó még nem igazán mondhat a magáénak. A jegyző úr megpróbál úgy tenni, mintha az ügy csak most keletkezett volna. (Bedzsula Péter felsöszentiváni jegyző le­veléről van szó, melyben azt indokolja, hogy miért nem ad­ták meg a gépkocsivásárlási támogatást egy mozgáskorláto­zottnak. A szerk.) Pedig a saját leveléből is kitűnik a szemé­lyes felelőssége is az ügyben. A szerkesztőség tagjai is bi­zonyára emlékeznek még a te­levízió Ablak című műsorának néhány év előtti adására, a- melyben a mozgássérültek ál­tal elkövetett „csalásokról” tá­jékoztatták a közvéleményt. Nos, a műsor és az azt követő közéleti némaság megmutatta, hogy a magyar sajtó miféle európai értékeket vall magáé­nak. Gömöri Ferenc, Kecskemét, Talfái köz 48. ® TOYOTA ® TROMF Kft. Kecskemét, Batthyány u. 26. T./F: 76/326-089 .ejjebb mentünk az árral, hogy Ön még jobban járjon! Tehergépkocsik Személygépkocsik Hiace Glass Van Hiace Panel Van Hiace Panel 4x4 Hilux 4x2 Hilux 4x4 Dyna100 Dyna150 1.480.000 Ft + áfa 1.420.000 Ft + áfa 1.660.000 Ft + áfa 1.024.000 Ft + áfa 1.540.000 Ft + áfa 1.320.000 Ft + áfa 1.368.000 Ft + áfa Corolla Sedan 1.4 XLi Corolla Liftback 1.4 XLi Carina E Sedan 1.6 XLi Carina E Liftback 1.6 XLi Camry Sedan 2,2 GL Celica GTI 1.8 Celica GTI 2.0 1.610.000 Ft 1.720.000 Ft 2.040.000 Ft 2.040.000 Ft 3.450.000 Ft 2.800.000 Ft 3.344.000 Ft TOYOTA - megbízhatóság NAPJAINK HUMORÁBÓL # Köszönöm, köszönöm...Maradok a vodkánál. Idesapám in­tett mindig: Lacika, ne keverd sose, mert a fejedbe száll! Figyelem! Felhívjuk olvasóink figyel­mét a szerkesztőségünkben tar­tott fogadóórákra. Az eddigi gyakorlat szerint továbbra is naponta 10-től 12 óráig állunk mindenki rendel­kezésére, aki személyesen vagy telefonon kívánja közölni nyil­vánosságra szánt mondanivaló­ját. Vidékről érkezett olvasóinkat természetesen délután is fogad­juk, hiszen nem kívánhatjuk, hogy esetleg kétszer utazzon Kecskemétre. Akik hosszabban kívánják közölni mondandóju­kat, kérjük, levélben írják meg. Fogadószobánk tehát minden munkanapon nyitva áll olvasó­ink előtt. Jöjjenek, várjuk Önö­ket! (A szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents