Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-25 / 96. szám
4 Kultúra-művelődés 1994. április 25., hétfő Naptár Április 25., hétfő. Névnap: Márk Névnapozóknak Márkus és a névrövidüléséből született Márk: jelentése kettős, jelent Mars hadistenhez tartozót, neki szenteltet: ill. a határerdőnek, határvidéknek védőjét is. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ajnácska, Ányos, Ervina, Ivó és Izmáéi nevű olvasóinkat is! Évforduló 250 éve halt meg Uppsalában Anders Celsius, svéd Fizikus, ÍÉÍ csillagász. 1737-ben tervezte a máig is általánosan használt (100 fokos beosztású) hőmérsékletskáláját, mely világhívüvé tette nevét. Sokat fáradozott a Gergely-naptár bevezetése érdekében is. Ökumenikus naptár A katolikusok, az ortodoxok és a görög katolikusok ma Szent Márk apostolra, evangélistára emlékeznek. A hagyomány szerint ő alapította Alexandria egyházát, ott is szenvedett vértanúságot. Ereklyéit a 9. században Velencébe szállították és a róla elnevezett dómban helyezték el. Az ortodoxoknál ma van nagyhétfő. Mi, holf mikor? • A helyőrség kecskeméti klubjában ma 16 órától nyugdíjasklub. • A középiskolások rock and roll bulija április 28-ám 19 órakor kezdődik a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. • Áni Máni mesemusical kedden 10 és 14 órakor a kecskeméti EFMK-ban. • Ma 10 és 14 órakor Kiskunmajsán, a művelődési házban fellép a 100 Folk Celsius. • Kalmámé Ho- róczy Margit tárlata nyílik csütörtökön Kecskeméten, a GAMF kiállítótermében. Hangverseny a Szent István-templomban • Tegnap délután a Szent István-templomban tartották hagyományos tavaszi hangversenyüket a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói. A valódi zenei csemegének számító hangversenyben közreműködött dr. Vasady Balogh Lajos, érdemes művész, valamint H. Tóth Tibor, Fazekas Zoltán és Győri Péter. A műsort összeállította és vezényelt: Kapus Béla karnagy. Galambos Sándor felvétele a próbán készült. Alapítvány a kocséri tanulókért A tehetséges, de anyagilag rászoruló diákok megsegítésére alapítványt hoztak létre Kocsé- ron. A kulturális bizottság vezetője, Utassy Miklós elmondta, hogy az önkormányzat tavaly 50 ezer forinttal indította el az alapítványt, ami néhány hónap alatt 167 ezer forintra emelkedett. Ebből az összegből szepSzabadkán, a Lifka moziban április 26-án kezdetét veszi a Pa- licsi Nemzetközi Filmfesztivál előzetese - egy tucatnyi alkotást bemutató art-kino. A filmművészet centenáriumának jegyében zajló, elsősorban közönségto- borzónak szánt válogatás film- történeti remekművekből áll majd. A nyári fesztivál kezdeA megyeszékhely főterén, a Pusztatourist előtt szerdán 14-től 18 óráig programokat, tembertől három tanulót kívánnak 10 hónapon keresztül havi 1000 forinttal támogatni. E nemes cél külföldön is együttér- kezőkre talált, mert Németországból és Svédországból is érkezett pénz az alapítvány számlájára. A megyei önkormányzat 30 ezer forinttal járult a fiatalok továbbtanulásához. téig (július 22.) minden kedden vitafórummal egybekötött vetítés lesz a Lifka moziban. Ez az az épület, amelyben a szabadkai Lifka Sándor 1902-ben megnyitotta a város első mozitermét. A Lifkára várva című rendezvénysorozat első filmjeként Fellini Amarcord című alkotását mutatják be. nyaralási lehetőségeket kínálnak az érdeklődőknek; várják a gyermekeket és felnőtteket. Dicséretesen szerepelt A Diákújságírók Országos Egyesülete által meghirdetett az 1994. év diákújságírója című pályázat kiemelt dicsérete mellé Major Dorottya, a kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskola Il/a oszt. tanulója a Város- és Faluvédők Szövetsége környezetvédelmi pályázatán „Temetői és útmenti keresztek védelme” című dolgozatával dicsérő emléklapot érdemelt ki. Gratulálunk. Az Artisjus-díj nyertese Lakatos György, kalocsai születésű fagottművész, több nemzetközi és hazai fagottverseny első helyzettje nemrégiben újabb díjat nyert. Az Artisjus gálakoncertjén egy mai magyar szerző, Csemiczky művét játszotta, amelyért a legjobbnak járó elismerésben részesült. Lifkára várva Szabadkán Neckermann-karaván Kecskeméten KRÚDY GYULA: MAGYAR ARCKÉPEK Az utolsó táblabíró Az én gyerekkoromban még éltek és mozogtak azok az emberek, akik a régi, negyvenes években Magyarországot látták, és mozgalmaiban részt vettek. Legalább három-négy alak merül föl az emlékezetemben, akik mind erre a névre hallgattak: „az utolsó táblabíró”. Egy darabig az öreg Kállay János volt vidékünkön a legutolsó táblabíró. Amikor az öregúr lehunyta szemét, mintha a földből támadt volna egy másik legutolsó táblabíró. Ez a bizonyos Zathu- reczky Mihály volt. Addig is ott élt, ott járt közöttünk Zathu- reczky, de csak Kállay János halála után kezdtük őt táblabírónak nevezni, mert olyan világot éltünk, hogy fél lábbal még a múltban voltunk: a régi Magyarországban. Annak kedves, jellegzetes alakjai még frissen éltek az emberek emlékezetében, és jelenleg sem akartak tőlük végképpen elbúcsúzni. Egyszer Zathureczky Mihályt is kikísértük a dobi kriptába. Öreg legény volt már őke- gyelme, megérett a halál kaszájára. Az aranyszájú megyei főnótárius áhítatosan emlegette a nyitott sírnál, hogy a vén Mihály úrral a régi Magyarország száll sírba: meghalt az utolsó táblabíró. Dehogyis halt meg! Vagy két esztendő múlva, amikor hazakerültem, a téli délután unalma elvitt a megyei közgyűlésre. Éppen arra toppantam be a nagy félhomályos terembe, hogy a hosszú, zöld asztal végén valaki ugyancsak dobálózik a deák közmondásokkal. A régen nem hallott citátumok egyszerre az öreg Kállay Jánost juttatták eszembe. De fölmerült a képzeletemben ugyanakkor Zathureczky Mihály is. Nini, hisz’ azok az öregurak valamikor ugyanígy replikáztak a zöld asztalnál, sőt ugyanazokat az ódon, dohos szagú anekdotákat mondták el ők is, amelyek itt évek múlva újra fölhangzanak. Mintha Kállay Jánost hallanám:-Tudják is manapság, hogy mi az alkotmány! Verbőczyt senki sem ismeri, de Primóczy Sámuel se jut már eszünkbe... Hopp! Primóczy Sámuel! Ugyanezt a nevet hallottam már valamikor. Talán éppen a Kállay János házánál vagy a Zathureczky Mihályénál. Talán meg sem halt még az öreg Zathureczky: csak bolondos képzelődés volt az egész temetés; az aranyszájú főjegyző gyászbeszédét csak álmodtam...? A szomszédomban ült Tahi Pál, a deres hajú, mérges kis tabi birtokos, nagy áhítattal, szinte lelkesedéssel hallgatta a szónokot. Gyöngéden oldalba taszítottam.- Bátyám, ki legyen az a szónok ott a félhomályban? Tahi Pál mérgesen összehúzta szürke, vöröses szemét.-Látszik öcsém, hogy ritka vendég vagy idehaza! Még Komoróczyt sem ismered, az utolsó táblabírót! Pedig a fiatalságnak ösmemi kellene alkotmányunk régi védelmezőit.- Hát azt nem tudná megmondani, bátyám, hogy ki volt az a Primóczy Sámuel, akit a szónok emleget? Tahi haragosan fordított hátat.- Ne háborgass, öcsém, jobban teszed te is, ha odafigyelsz az utolsó táblabíróra. Nem mindennap hallani az öregurat. Sokáig ültem elgondolkozva a helyemen. Különösen az a Primóczy nem hagyott békét. Vajon ki lehet ez az ember, akinek nevét annyiszor hallottam az alkotmánnyal összefüggésben? Szinte szégyenlettem önmagam előtt, hogy mily kevéssé ismerem hazánk kiváló férfiak. Teringettét! Nem lehetett utolsó ember, ha folyton rá hivatkoznak! Az utolsó táblabíró befejezte szónoklatát, Tahi Pál néhányszor éljent kiáltott, és a tanácskozás elindult útjára, a szokott egyformasággal. A szürke csöndet, amely a teremre ereszkedett, csak néha zavarta meg egy-egy rosszul elfojtott ásítás. Fölkeltem helyemről, és megkerestem Komoróczy uramat. Ismertem még akkor, amikor fekete haja volt, és az Arany Ökörben virtuskodott a megyei fiatalsággal. Ki hitte volna akkor, hogy ő lesz az utolsó táblabíró? Haja megfehéredett, orcája ráncos lett. Bajuszát éppen úgy viselte, mint a Deák Ferenc képein látható. Meggömyedt háttal ült a hosszú asztal végén, mint aki nem bírja a súlyos hivatalt, amely vállára nehezedett.- Gratulálok, bátyám - kezdtem. - Igen bölcsen beszéltél. Arra kérlek, mondanád meg nekem, hogy ki is volt voltaképpen az a Primóczy János?- Sámuel - igazított helyre az öreg. Aztán elgondolkozva függesztette rám a szemét, és zavartan dörmögte:- De hát minek akarod te azt tudni? Ilyen ez a mai fiatalság. Nem tud sepimit hazája történetéből. Menj, többet hittem felőled! így szólt az utolsó táblabíró, és fél karjára támasztotta gondterhes fejét. Még nagyon sokszor szerettem volna megtudni, hogy ki is volt az a Primóczy? De hát senki sem tudta megmondani. Később Komoróczy urambátyámat is kikísértük a temetőbe, és nemrégiben a hosszú, zöld asztal mellett üldögélve, ismét hallottam a Primóczy Sámuel nevét. Fölkaptam a fejem. Tahi Pál áll a hosszú asztal végén, és ropogtatja a latin közmondásokat: most éppen ő az utolsó táblabíró. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.00: Műsorismertetés 6.03: Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Welcome to Hungary 13.02: Képújság 13.10: Menedzsment A szervezés eszközei 13.25: Diana és Sarah, a windsori hercegnők Angol dokumentumfilm 14.15: Vivát, Benyovszky! Tévéfilmsorozat XIII/4. Az örökség 15.12: Glória az ősi ház körül Angol tévéfilmsorozat Hamisítatlan angol szellem 15.35: Műsorismertetés 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Híradó. Időjárás 16.12: Európai üzleti asszisztens 16.45: Külügyi ügyek 17.15: Dimenzió 17.55: Cimbora - A paródia 18.25: Szerencsekerék 18.57: A mi erdőnk Szlovák rajzfilmsorozat 19.07: „Engedjétek hozzám!” 19.14: Választási műsor 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.15: Fűszer és csemege Tévéjáték 69’ 21.25: Választási vitaműsor 22.30: Coogan trükkje Amerikai film 90’ 24.00: Finnország-Cseh- ország Jégkorong-világbajnokság 1.10: BBC-híradó 1.30: Képújság TV II. MŰSOR 15.55: Képújság 16.03: Időjárás 16.05: A Hét (ism.) 17.00: Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Makacs csuklás Mesetár Holland rajzfilmsorozat Móka manó 17.20: Civil kurázsi 17.45: Ön is lehet tulajdonos 17.56: Csellengők 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.35: Tudomány alapfokon 19.00: Telesport Elektromos-Fotex-USE Férfi bajnoki kézilabdamérkőzés 21.00: Híradó 21.30: A Holló-színház bemutatja: Látogatják-e az emberek a Béka és Barack Vendéglőt vagy elkerülik? 22.15: Farkas Ferenc-Márai Sándor: Egy úr Velencéből 23.20: XX. századi portrék - Otto Dix - A festő a világ szeme Angol ismeretterjesztő film 0.20: Üzlet DUNA TV 16.00: Hírmondó 16.25: Olwen keresése Angol animációs film (ism.) 16.45: Kapcsok 17.40: Musti 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Cartouche Francia kalandfilm 110’ (ism.) 20.05: Rendszerváltók Tölgyessy Péter 21.00: Híradó 21.20: Láthatatlan falak Német film 103’ 23.00: Költők társaságában Gáspár Imola Szőcs Kálmán: Istenem, telefonálj! KOSSUTH 4.30-8.10: Reggeli Krónika Benne: Óránként hírek 8.10: Törvénykönyv 8.40-10.59: Napközben 11.00: Hírek 11.05: Szonda (ism.) 11.35: Urak, úrfiak 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.00: Hírek 13.05: Vallási híradó 13.30: Evangélikus egyház félórája 14.00: Hírek 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.00: Hírek 15.05: A nyitnikék postája 15.35: Üzenő 16.00: Délutáni Krónika 16.20: Próbaszünet 17.00: Hírek 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.00: Hírek 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Szalay Károly 20.00: Hírek 20.05: A népzene hagyományőrzői 20.30: Határok nélkül 21.00: Hírek 21.05: Jósika Miklós: A nagyváradi diák 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Magyar áruk URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti magazinok 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30-21.05: Nemzetiségi műsorok 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30: Hírek 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek 8.10: Szenes Iván dalaiból 8.50: Apró-cseprő gyerekekről 9.00: Hírek 9.10: Zene-szó 11.00: Hírek 11.05: Családi persely 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Hírek 17.05: Ziccer 18.00: Gördeszka 18.30: Látatlanul 19.00: Hírek 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 21.30: Miről írt az újság 1861-ben? 22.00: Zenészportré SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK Kecskemét. Katona József Színház. Előzetes 1994. április 25-május 1-jéig. 25., hétfő: nincs előadás. 26., kedd, délután 5 óra: A NAGYMAMA. Petőfi Sán- dor-bérlet. 27., szerda, délután 5 óra: A NAGYMAMA. Kabos Gyula-bérlet. 28., csütörtök, délután fél 3 óra: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. 28., csütörtök, este 7 óra: A NAGYMAMA. Apáczai Csere János-bérlet. 29.. péntek, este 7 óra: A NAGYMAMA, ódry Árpád-bérlet. 30., szombat, este 7 óra: A NAGYMAMA. Berky Lili-bérlet. Május 1., vasárnap, délután 3 óra: A NAGYMAMA. Gombaszögi Ella-bérlet. Kelemen László Stúdió Színház. 28., csütör- lök. este 7 óra: SZOMORÚ VASARNAP. Bérletszünet. 29., péntek, este 7 óra: SZOMORÚ VASÁRNAP. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi mozi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: KÖTELEZŐ TÁNCOK. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. ( Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: A KÉT LOTTI. Színes, német film. Stúdió mozi: 7 órakor: TÖKÉLETES KATONA. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. Otthon mozi: 16.30 és 19 órakor: AZ ÁRTATLANSÁG KORA. Színes, feliratos amerikai film. 16 éven felülieknek. Kiskun tv: 5-19: Képújság. 19-20: Helyi összefoglaló. 20-21: Választási Fórum. Konzervatív Párt műsora. 21-01: TV4 műsora. KTV: 15.30: HTV I. sorozat. Kövek üzenete V/4. 16.25: HTV II. sorozat: Don Quijote (13.) 16.50: Képújság. 18.30: HTV L, mese. 19: Torpedó gyerekeknek (Tel.: 481-816). 19.15: Hírős Hírek. 19.25: Reklám. 19.30: Új Mezőg. magazin 20.20: Torpedó felnőtteknek (Tel.: 481-816). 20.40: HTV I. film: Hanta-palinta. Francia vígjáték, kb. 22.22: Hírős Hírek (ism.) kb. 22.32: Műsorzárás.