Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-23 / 69. szám

10 Tisztelt Szerkesztőség! 1994. március 23., szerda Mintha nem is kórházban lettem volna Intézkedtünk a kifizetésről Korábban! „Egy kisebb problémával fordulok önökhöz - írja egy régi előfizetőnk Orgoványról. - Az újság tartalmával nincs gon­dom, annál inkább a kézbesítés­sel. Mi tanyán lakunk, jószág­­tartással és gazdálkodással fog­lalkozunk. Reggel 8-9 óra körül végzünk, akkor érnénk rá újsá­got olvasni. Sajnos, ilyenkor még nincs.” Ez számunkra is problémát jelent. Bács-Kiskun megye sajá­tosan kiterjedt külterületének el­látása a kedvenc újsággal nagy feladat. Januárban még sokan címszalaggal jutottak hozzá a Petőfi Népéhez, gyakran csak másnap. Az elmúlt időszakban egyre több címszalagos kézbesí­tés helyett sikerült személyesen elvinni a lapot, így mind többen a megjelenés napján megkapták az újságot a tanyán élők közül is. A területi ügynökségveze­tőnk - Kósa Pálné - és a kézbe­sítők keresik a megoldást arra, hogy önök korábban olvashas­sák a Petőfi Népét. Tiszakécskéről telefonon ér­deklődött egy előfizetőnk. Má­sok is kérdezték: mikor kapják meg a megrendelt levélszek­rényt? Lesz-e rajta PETŐFI NÉPE felirat? A levélszekrény-akciónk, amelynek során féláron juttat­tuk jó minőségű ládikához az előfizetőinket, lezárult. Az ed­dig beérkezett megrendeléseket még teljesítjük, kézbesítőink mindenkinek házhoz viszik a levélszekrényt. Néhány napon belül elkészülnek az öntapadós feliratok is. „Szeretnék a lányomnak egy piros színű, Petőfi Népés eser­nyőt vásárolni. Kérem, írják meg, hogyan juthatok hozzá” - kéri egy előfizetőnk. Olvasószolgálatunknál 690 forintos áron lehet esernyőt venni, előfizetőinknek 490 fo­rintért áruljuk a sajtóház föld­szintjén (Kecskemét, Szabad­ság tér 1/A). Várjuk hívásaikat a 481-391-es telefonon. Számunkra kedves! Több mint húsz éve vagyunk előfizetői a számunkra nagyon kedves újságnak. Talán nem is találok kellő szavakat, hogy ki­fejezzem, mit jelent olvasni ilyen távol a szülővárosunk új­ságját. Határozottan kijelentem, az elmúlt húsz év alatt nem volt ennyi örömünk, mint amióta sa­ját terjesztőhálózatukkal bizto­sítják a postázást. Soha nem kaptuk meg rendesen, csak hiá­nyosan és késve, amikor sok minden már nem volt aktuális. Külön-külön mindenkinek megköszönöm, amit tesznek azért, hogy mi pontosan mindig megkapjuk az újságot. Termé­szetesen a második félévi díjat előre és időben kifizetjük, mert az önök hírein keresztül tudunk mindent a hírős városról. Kívánok munkájukhoz erőt, egészséget és sok-sok sikerél­ményt. Locskai József és neje, Laufen (Svájc) Szép emlékek fűznek Kecs­keméthez. Büszke vagyok erre a városra, nagy örömmel tölt el fejlődése, szépülése. Ugyanis valamikor régen a kecskeméti piaristáknál érettségiztem, if­jabb kellemes kecskeméti em­lékeim, bármily furcsán hang­zik is, a megyei kórháznak kö­szönhetem. Három éve combnyaktörést szenvedtem, 67 százalékos mozgáskorlátozott lettem. Ba­ján, a traumatológián összecsa­varozták törött csontjaimat. Si­keres műtét volt az összeillesz­tés, de ilyen korban (76 éves vagyok) mit várhat már az em­ber...! Sajnos, a lábam megrö­vidült. így kerültem dr. Huszár főorvos úr javaslatára Kecske­métre, a megyei kórház ortopé­diai osztályára, protézisbeülte­tési javaslattal, 1993. december 10-én. S itt kezdődnek az újabb kel­lemes emlékeim Kecskemétről. A műtétre december 15-én ke­rült sor. Nagy műtét volt, korán reggel kezdődött és emlékeze­tem szerint fél egykor fejező­dött be. Dr. Gréczy Imre osz­tályvezető főorvos úr, dr. Ne­mes József adjunktus úr és dr. Fehér Mariann osztályos orvos Major András, Kecskemét, Reile Géza utca 2., 2/4. szám alatti fogyasztónk az 1993. IV. négyévi melegvíz-fogyasztás víz- és csatornadíjának kétszeri leszámlázását tette szóvá a lap március 9-ei számában. A fent említett díjat 1994. február 1-jéig a vízórával nem rendelkező önkormányzati la­kások bérlői a lakbérben térítet­ték, így valóban jogtalan volt kft.-nk részéről a víz- és csator­nadíj felszámolása. A tévedést nem szakértelem hiánya, hanem az elmúlt hónapok rendkívüli erőfeszítést igénylő munkatem­pója okozta. E munkát folyama­tosan - szabadság helyett, szombaton és vasárnap, sokszor éjszakába nyúlóan végezték. Ennek ereményeként már a szétválás után néhány nappal megkaphatták fogyasztóink az értesítőket, hogy 3 hónapra előre kalkulálni tudják a fűtés-Szomszédom és családja nagy kutyabarát. Van nekik négy-öt kisebb-nagyobb kutyá­juk. A rangidős közöttük egy nagy németjuhász. Nos, ez a kutyahad, de legin­kább az utóbbi, olyan hangza­vart csinál, amit már nagyon nehezen tűrünk. Ez az állapot körülbelül másfél éve tart. Sok­szor az éjszaka közepén kellett felkelnünk és átmennünk szólni, hogy csináljanak vala­mit. 1993 novemberében az ön­­kormányzattól próbáltunk se­gítséget kérni. így jött létre olyan egyezség, miszerint szomszédom vállalta, hogy Kisnyugdíjam pótlására a háztáji kertben termelt gyümöl­csöt, zöldséget Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcai kispiacra hordom be és ott árulom. Már­cius 12-én, szombaton is így volt. Déli tizenkét óra és fél egy között az árusítóasztalom alatt lévő táskámból eltulajdonítot­ták a pénztárcámat. Hogy kik voltak, csak kizárásos alapon gyaníthatom. A pénztárcámban jó pár ezer forint volt százas és ötszázas címletekben. Tudom, a pénzre keresztet vethetek, de sajnos, benne volt egy zöld színű tokban a személyi igazol­ványom, a tb.-kártyám, a nyug­díjas-igazolványom és az APEH-től egy levél (engedély). Ezek számomra nélkülözhe­tetlenek, a „tisztelt” tettesek számára pedig nem sokat jelen­tenek. Ha van bennük egy csöpp emberség, akkor ezúton úrnő végezték a műtétet. Én el­függönyözve semmit sem lát­tam belőle, s az érzéstelenítés miatt legfeljebb a fejemben éreztem a csontok kopogását. Az orvosok csendben dolgoz­tak, de ha mondtam valamit, udvariasan válaszoltak. Az aneszteziológus hölgy — gon­dolom főorvosnő, a nevét saj­nos, nem tudom — a rámkap­csolt műszerek figyelése mellett mindent észrevett. Elég volt, ha önkéntelenül megrezzent a kis­­ujjam, már törölgette a homlo­komat, pedig nem izzadtam, nem izgultam. Gyakran és ked­vesen megkérdezte, hogy érzem magam, fáj-e valami? Sok kórházat ismerek, de ilyen aranyos társasággal még sohasem találkoztam, mint a megyei kórházban. A műtét olyan sikeres volt, hogy most, márciusban már nem kell a to­lószék, sem a járókeret. Két bot­tal már tudok sétálni. Karácsonykor szinte kiürült az osztály, mert akit csak lehe­tett, hazaengedtek az ünne­pekre. Egyedül maradtam a nő­vérpulttól karnyújtásnyira lévő intenzív szobában. Az egyik ügyeletes nővérke látta, hogy nem tudok aludni. Sokáig me-és melegvízdíj-fizetési kötele­zettségüket. Bár volt reklamá­ció, de az csak ezrelékekben mérhető a hatalmas adathal­mazhoz viszonyítva. A panaszosunkéhoz hasonló eset a 11 ezer lakásból hatvan­nál fordult elő, és minden eset­ben jóváírtuk a hidegvíz-díj összegét. Mindent meg fogunk tenni, hogy fogyasztóink rend­szeres tájékozatást kapjanak fi­zetési kötelezettségeikről és a befizetett összegekről, hogy a fogyasztó-szolgáltató viszony a lehető legjobb legyen. Adott esetben a panaszosnak igaza volt, ami azonban nem jogosítja fel, hogy kollégáim­mal - nőkkel - szemben olyan hangnemet üssön meg, mintha szándékos bűnt követtek volna el. Mihala László ügyvezető igazgató, Termostar Kft., Kecskemét 1993. december 31-éig az állo­mány egy részét kicseréli más, kevésbé ugatós, őrző kutyafaj­tára (ugyanis van ilyen). Mi pe­dig cserében felajánlottuk, hogy az új kutya vagy kutyák beszer­zésével járó költségek felét át­vállaljuk. De nem, azóta sem történt semmi. Csupán mi tettünk lépé­seket az ügyben: erősebb nyug­tatót és erősebb altatót szedünk. De nem tudom, mi lesz akkor, ha a nyugtató és altató már gyöngének bizonyul. Sz.-né és P.-né, Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben) kérem őket, a személyi igazol­ványomban szereplő címre egy borítékban legyenek szívesek visszaküldeni. Esetleg még a pénztárcát is visszaküldhetnék, mert az is kedves nekem. Vagy ha valaki megtalálja ezeket, na­gyon kérem, legyen szíves eljut­tatni hozzám. Reménykedem, hogy vannak még becsületes emberek. A szerkesztőségnek pedig itt szeretnék köszönetét mondani az új lapterjesztésért, nagyon örülünk neki, hogy korán és pontosan megkapjuk a Petőfi Népét. A mi lapkihordó fiatal­emberünk fáradtságot nem is­merve, hajnalban hordja szét az újságot, nem délután, meg más­nap, amint az régen sokszor elő­fordult. Nagyon kérem, a nevem és a címem maradjon önöknél, hátha jelentkezik valaki. N. M.-né, Helvécia séltetett Kecskemét múltjáról, a háborúról, a hadifogságról, stb., mert segíteni akart átvészelni az érzést, hogy karácsonykor nem lehettem otthon. Olyan sem történt még velem soha, hogy a diétásnővér szinte mindennap megkérdezte, mit szeretnék enni, s azt kaptam, amit szeretek. Alig tudtam el­hinni, hogy itt ennyire törődnek a betegekkel. Szinte nem érez­tem, hogy kórházban vagyok. Egyik kellemes meglepetés a másik után ért. Még ilyet, hogy a gazdasági nővér elbocsájtá­­somkor személyesen hozta fel a földszinti raktárból a ruháimat! A gyógytornász hölgyek is rendkívül segítőkészek, udvari­asak voltak, hogy mihamarabb rendbejöjjünk. A nővérkék olyan udvariasan bántak ve­lünk, hogy azt szinte le sem le­het írni. Nem hittem a szemem­nek és a fülemnek. Ilyen kór­házban még nem voltam. Soha nem fogom elfelejteni Kecske­métet, az ortopédiát, az ottani bánásmódot, a tisztaságot, ren­det, az igazi emberi viselkedést. Tisztelettel egy idős, nyugdíjas gyógypedagógus tanár: Béla bácsi Kalocsáról (Név és cím a szerk.-ben.) • • Ünnephez méltóan Olvastam a Petőfi Népe már­cius 12-ei számában, hogy Kecskeméten, a Kossuth-szo­­bomál március tizenötödikén a Bányai Júlia gimnázium tanulói adnak műsort. Öröm volt ben­nem, hogy végre igazi ünnep lesz. De amikor megláttam a far­­memadrágos fiúkat, lányokat, elszorult a szívem. Hát nem le­het a mi magyar népünk nagy ünnepéhez méltóan öltözni? Abban kell elmondani a lélek­emelő szép gondolatokat, sza­vakat, amiben egész héten az iskolapadban vagy kirándulá­son vannak? És hol van a Nemzeti dal ün­nepélyes elszavalása, amivel szívünk-lelkünk átérzi az igazi március tizenötödikéi hangula­tot? Most csak elpengették nye­keregve, kihagyva belőle vers­szakokat. Igaz, ebből az így előadottból ezt is sok volt hall­gatni. Kérdezem, hogyan volt ezzel megelégedve az iskola igazga­tója? Dicsérendő-e a felkészítő tanár, vagy tanárnő, aki nem kérte a gyerekeket, hogy ün­nephez méltóan, sötét nadrág­ban, szoknyában legyenek. Higgyék el, ezzel a megszomo­rodott érzéssel nem egyedül jöt­tem el. Szeretnénk hinni, el tudják fogadni, hogy aki kiáll, mert egy ünnepi műsorban szerepet kap, ahhoz ünnepi legyen az öl­tözék is. Mert így válik az ün­nep ünneppé, felemelővé. Egy előfizetőjük Szanki siker Bármennyire is hihetetlen, Szánknak, ennek a kis falunak NB I.-es női tekézőcsapata van, mely az idén eddig mind a hét bajnoki mérkőzését megnyerte, annak ellenére, hogy az ellenfe­lek nagyobb városok csapatai voltak. Március 5-én a távoli szom­bathelyiekkel versenyeztek, akikkel szemben kiemelkedő, 7:1-es győzelmet értek el, majd március 12-én a szolnokiakat látták vendégül, akik ellen 6:2-re győztek. Asszonyaink, lányaink min­den elismerést megérdemelnek. Valamennyien dolgozó nők, s közülük többnek családja is van, sőt anya lányával játszik együtt, a lelátón az unokával szurkoló nagyapa örömére. A szanki csapatot támogató MÓL Rt. újabban, győzelem esetén, anyagi elismerésben is részesíti a játékosokat. Bálint István, Szánk Március 16-án megjelent összeállításunkban közöltük Farkas Jakabné, soltvadkerti ol­vasónk levelét Négy gyerekkel, családi pótlék nélkül címmel. Az abban leírtakra válaszolt a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója. Levelét az alábbiakban ismertetjük. Levele alapján családi pótlék ügyét felülvizsgálva megállapí­tottam, hogy munkatársaim az ön által előterjesztett igény ügy­intézése kapcsán mulasztást nem követtek el. Ön 1994. ja­nuár 31-én állította ki a családi pótlék igénybejelentő nyomtat­ványt, sajnos hiányosan, és nem csatolta hozzá az előző folyó­sító szerv által kiállított családi pótlék folytatólagos igénylésére jogosító igazolványt. Az iga­zolvány beküldésére felkértük a volt folyósító szervet, ahonnan az 1994. február 9-én megérke­zett. A családi pótlék igénybeje­lentését nem írta alá, ezáltal nem tette meg azt az alapvető nyilatkozatot, amelyben kije­lenti, hogy az ön által közölt adatok a valóságnak megfelel­nek. Aláírta viszont azt a nyi­latkozatot, hogy mint szülők együtt élnek, annak ellenére, Lapunk március 16-án meg­jelent számában olvasói levelet közöltünk, amelyben Kovács Mihályné, Kecskemét, Világ utca 7. szám alatti lakos Bevo­nulási segély címmel adta közre panaszát. A levélre és az abban felvetett kérdésekre az alábbi válasz érkezett a megyei hadki­egészítő parancsnokságtól: Tisztelt Asszonyom! Nem­csak a mundér becsületének vé­delme miatt válaszolok önnek, hanem a levelében leírtak teljes ismeretében így tartom etikus­nak. Utánajártam az ön által felvetett problémának, s a kö­vetkezőket kívánom elmondani. A fiuknak szóló behívópa­rancsot az ön férje 1994. február 4-én vette át, amihez joga volt. A honvédelmi törvény a behí­vás előtti 15 napos határidőt ír elő, vagyis ennyi állt volna a fiuk rendelkezésére, hogy a be­hívás előtti teendőit elintézze, nevezetesen, hogy felvegye a bevonulási segélyt. Arra sem hivatkozhat, hogy erről nem Március 4-én reggel történt Kecskeméten, a piacon, hogy egy déligyümölcs-kereskedőnél vettem másfél kiló banánt. Ezerforintossal fizettem és a ke­reskedő hölgy 325 forintot adott vissza. Pár méter után eszembe jutott az ötszázas. Visszamentem hozzá, s kér­tem az 500 forintot. A válasz, hogy 500-ból csak annyi járt vissza. Akkor már sokan álltak körülötte, mindent mondott összevissza, végül a szemembe vágta: ezek mind ilyenek, 500 hogy az igénybejelentés első oldalán olyan adat szerepel, hogy a férjétől külön háztartás­ban él. Az előző folyósító szerv által kiállított igazolvány adataiból megállapítottuk, hogy az ön ré­szére folyósított családi pótlék összege nem felelt meg a jog­szabályokban előírtaknak, ezért erről az előző folyósító szervet értesítettük, kértük a rendezést. A tőlük kapott tájékoztatásból kiderül, hogy a családi pótlék összegének megállapításánál nem vették figyelembe, hogy ön egyedülálló. Ezért március 16-án intézkedtünk az elmaradt összeg kifizetéséről. Mindent elkövettünk tehát, hogy a megélhetésük alapját képező családi pótlékot megál­lapítsuk és folyósítsuk. Levelének utolsó mondatá­ban megfogalmazott kívánsága teljesült: levele olyan személy kezébe került, aki az igénylő helyzetét is megérti, figyelmen kívül hagyja a sajtó nyilvános­sága elé tárt sértéseket, és arra biztatja munkatársait, hogy az ilyen és hasonló levelek ne ve­gyék el munkakedvüket. Hideg József igazgató volt tudomása, hiszen a Petőfi Népe hasábjain rendszeresen közzétettük, továbbá a pályára­­irányítási főtiszten, illetve a ka­tonai főelőadókon keresztül rendszeresen informáltuk a la­kosságot a behívás előtti legfon­tosabb teendőkről. Önök hozzávetőlegesen 400 méterre laknak a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokságtól, attól az intéz­ménytől, amelynek legfonto­sabb napi teendői közé tartozik az ügyfélszolgálat. Tovább menve: fiuk február 23-án rendben bevonult, az ön férje 24-én keresett fel bennünket, s kérte segítségünket, s mi igye­keztünk segíteni. A bevonulási segély - amint az elnevezés is jelzi - a bevonu­lás előtti legfontosabb kiadások enyhítésére szolgál annak, aki bevonulási paranccsal rendel­kezik, mert utána már teljes el­látásban részesül. Szabó János alezredes forinttal fizetnek és 1000-ből kémek vissza. Mármint a nyugdíjasok. Én becsületesen élő nyugdíjas asz­­szony vagyok. Rájöttem arra, hogy általában a nyugdíjasokra vonatkozott a megjegyzése, bi­zonyára azért, mert őket szokta becsapni. Mit lehet tenni? Azt, hogy tanúk nélkül nagyobb pénzzel ne fizessen az ember a piacon. Esetemből okuljanak mások is. M. K.-né, Gátér (Név és dm a szerk.-ben) NAPJAINK HUMORÁBÓL • És mondja, atyám, ugye a gyónási titok az adóügyekre is vonatkozik? Igaza volt a panaszosnak Éjszakai kutyakoncertek Szomorú dolog történt Újra a bevonulási segélyről Nyugdíjasok vámszedője?

Next

/
Thumbnails
Contents