Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-19 / 66. szám

10 Hét végi magazin 1994. március 19., szombat Őrölt rákpáncéllal a mérgező hulladékok ellen • A rákok eddig csak csemegének számítottak az étkezésben. HOROSZKÓP hétfőtől vasárnapig Észak-karolinai kutatók új felhasználási lehetőséget talál­tak a kitin, a második leggyako­ribb biológiai eredetű anyag hasznosítására. A rákok, kagy­lók eddig értéktelen, porrá őrölt páncélja ugyanis hatékonyan kiszűri az ipari üzemek hulla­dékának mérgező anyagait, pél­dául a kelmefestő üzemekből a szennyvízbe kerülő festékeket. De kompaktlemezek, orvosi eszközök, vagy például bioló­giailag lebomló fóliák is ké­szülhetnek a tengeri állatok ki­tinpáncéljából. A kibúvó rokona a kiskapu­nak meg a görbe útnak, melyek a nagykapu, illetve az egyenes út mellett helyezkednek el, „balkézről”. Az embereknek ál­talános lelki sajátosságuk, hogy keresik a kibúvókat, bár ennek gyakoriságában jócskán külön­böznek egymástól. A kibúvót, mielőtt megte­szünk (avagy éppenhogy nem teszünk meg) valamit, ürügy­nek, utólag pedig mentségnek is nevezhetjük! Például a fejfájás ürügy arra, hogy elhalaszthassuk a porszí­vózást. Utólag ezzel mentege­tőzhetünk saját magunk és má­sok előtt. A túlórázás fáradalma jó ürügy arra, hogy a fogyókúra ellenére megehessünk egy sü­teményt. (Am ez végül csak magyarázat, de nem mentség a „bűnös” tettre.) A kibúvás nem ritkán pusztán a gondolatok síkján megy végbe. Ha például egy fontos előadás hallgatásakor csak test­ben vagyunk jelen, mivel a szü­netben elszenvedett sérelmünk­kel vagyunk elfoglalva, akkor kibújunk a kötelesség paran­csolta feszült figyelem alól. Vagy ha mérgünkben rosszat kívánunk magunkban valaki­nek, akkor egyben mentséget ta­lálhatunk abban, hogy máskor már dicsértük is, és most is csu­pán tárgyilagosak vagyunk vele. A kibúvó - mivel nagyon ál­talános jelenség - akkor jelent problémát, ha a kötelességét Az olajvezetékek építésekor a biztonságra is törekszenek a tervezők. Természetesen arról nem tehetnek, hogy vannak tér­ségek, ahol rendszeresen meg­csapolják a csöveket. A lopott kőolaj vagy üzemanyag men­nyiségénél nagyobb kárt okoz a környezet rombolása. Tetemes költséggel próbálják megállí­tani a folyók beszennyeződését. A világ boldogabbik részén nem a tolvajok miatt kell ügye­letet tartani. 1977 óta naponta 1,2 millió barrel nyersolaj halad át azon az 1300 kin hosszúságú olajveze­téken, amely a Prudhoe Bay fú­rási területeiről Alaszkán át Valdez olajkikötőhöz vezet. Mikor üzembe helyezték, ez A farmereknek és a vegyi­gyáraknak nagy csalódást oko­zott, hogy egyes kártevők újab­ban ügyet sem vetnek a rájuk szórt rovarölő szerekre, hanem lebontják, és így hatástalanítják a bennük lévő mérgező anyago­kat. Michael Roe-nak, az észak-karolinai egyetem rovar­tanárának az az ötlete támadt, nem lehetne-e felhasználni a rovarok e képességét a külön­féle mérgező hulladékok hatás­talanítására. Kiderítette, hogy például a dohánylevéltetvek azáltal vál­szegi meg általa az ember, vagy pedig másoknak árt vele. Min­denki ismer olyan személyt, akinek bármely munkáról, melyre megkérik, elsőnek az jut az eszébe, hogy azt miért nem lehet megcsinálni, és különben sem olyan fontos az... A gyenge jellemmel, ám fejlett előadó­­készséggel ellátott ember ügye­sen kimagyarázza magát, hogy miért is tett rosszat, ami nem is volt olyan rossz, sőt, egyenesen jól sült el végül... Hasonló az a személy, aki mindig másokat okol a saját hibájáért. Az állandó ürügykeresés, folytonos kibúvás erkölcsi hiá­nyosság, és a személyiség ki­­sebb-nagyobb fokú zavarának a volt a világ legbiztonságosabb olajvezetéke. Az 1,2 méter át­mérőjű csőkígyó mind a 70 ezer hegesztési varratát megröntge­nezték, és a hosszának felében megemelt vezeték földrengés­biztosnak számított. Ez a hely­zet azonban a Bureau of Land Management vizsgálati jelen­tése szerint azóta alaposan megváltozott. A vizsgálók úgy találták, hogy a csővezeték el­csúszott, és részben nem eredeti ágyazatában, hanem az azt tartó támaszokon nyugszik, amik földrengés alkalmával megsért­hetik. Az üzemzavart jelző rendszer is hiányos: 10 ezer bar­rel (1600 köbméter) olaj is ki­folyhat, mielőtt a károsodást egyáltalán észrevennék. tak ellenállóvá egyes rovarölő szerekkel szemben, hogy gene­tikai anyaguk megváltozott. (Ennek egyik szakasza átment egy másik kromoszómára.) Mi­után megtalálta az ellenállóké­pességért felelős gént, ezt át­vitte bizonyos baktériumokra. Ezek így képessé váltak bizo­nyos rovarölő szerek lebontá­sára. Roe meggyőződése, hogy módszerével a talajt és a vizeket szennyező hulladékokban lévő mérgező anyagok ezreit lehet majd hatástalanítani különféle manipulált baktériumokkal. jele, a pszichopátia lényeges ismertetőjegye. Újabban nem kevesen szinte sportot űznek abból, és kifejezetten dicsőség­nek tartják, hogy megtalálják a (feltűnően könnyen nyíló íjkis­kapukat, főleg az üzleti élet te­rületén. Ez a szemlélet és maga­tartás könnyen csúszhat bűncse­lekményekbe. Ha széles körben nyilvánul meg, az egész társa­dalom betegségének, az értékek és szabályozók romlásának a mutatója. Ez a nem kívánt jelenség a gyerekek tudatos erkölcsi neve­lésével, társadalmi szinten pe­dig időtálló emberi értékek megteremtésével előzhető meg. dr. Ignácz Piroska Robot a tengerben A Siemens és a Geesthasht kutatóközpontjának szakembe­rei szerkesztettek egy robotot, amelynek a feladata az lesz, hogy a tengerfenéken javítási munkákat végezzen a tengeri olajplatformok kábelein, veze­tékein, lábazatán és tartószerke­zetén. A robotot laboratóriumi körülmények között egy mes­terséges, mély medencében már ki is próbálták - teljes sikerrel. Első bevetését jövőre tervezik Brazília keleti partvidékétől kétszáz kilométernyire, ezer méter mélyen a tengerben. Egyébként itt épül a világ legkorszerűbb tengeralatti gáz- és olajkitermelő létesítménye. KOS (III. 21-IV. 20.) Szerelem: Kellemes órákat tölthet partne­rével, de a hét második felében valami apróság elronthatja mindkettőjük hangulatát. Hiva­tás: Tele van tenni akarással, szeretné megmutatni, hogy mire képes. A régi kerékvágásban már nem tudja folytatni az éle­tét, de ahhoz, hogy új területre merészkedjen, nem elég az aka­rás, alkalmazkodnia is kell. BIKA (IV. 21-V. 20.) Szerelem: Túlcsordul szívében a szeretet. Ezt az érzést nemcsak szavak­ban akarja partnere tudtára adni, úgy érzi, a tárgyak könnyebben beszélnek ön helyett, ezért ajándékkal lepi meg kedvesét. Hivatás: Hosszabb távra kell megterveznie a teendőket, és ehhez számításba kell vennie, kik azok, akikre mindig feltétel nélkül támaszkodhat. IKREK (V. 21-VI. 21.) Szerelem: Egyik percben úgy érzi, nem bírja tovább ezt a „bezárt­ságot”, a másikban viszont a vi­lágért sem lazítana kapcsolatán, olyan szorosan fogja partnerét, hogy most viszont ő szenved a függőségtől. Találjon közép­utat! Hivatás: Minden válto­zóban van, szinte forr ön körül a levegő. Keressen szilárd pontot, amibe kapaszkodhat! RÁK (VI. 22-VII. 22.) Szerelem: Ez az idő­szak elsősorban az egyedülállóknak kedvez. Sok olyan helyzet adódik, amikor végre társra találhat, szakíthat eddigi életmódjával, kialakít­hatja azt a környezetet, amelyet régóta tervezget. Hivatás: Meg­sokszorozódik a teendője, felet­tesei nagyon kedvező véle­ménnyel vannak önről - igaz, csak a háta mögött... Török Szilveszter természet­­gyógyász azt állítja, hogy az emberi kéz vizsgálata után ké­pes a szervezet biológiai állapo­tát felmérni.- Professzor úr, engedje meg, hogy kétkedő hitetlenkedéssel kezdjem: valóban olyan nagy jelentősége van a kézen, illetve tenyéren található vonalaknak, hajlatoknak, domboknak?- Az agynak „megnyújtott szerve” a kéz, ami nagyon fon­tos információkat hordoz az emberi szervezetről. Egy kis túlzással azt állíthatom, hogy a tenyér szinte mindent elárul az emberről... Sok ezer ember vizsgálata és statisztikai adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a szervek „kijeleznek” a te­nyérre vagy a körömre. Minden jelet, a vonalakat, redőket, dombokat, hajlatokat, amit az ember a tenyerén hordoz, a gé­nek „írják”, vagyis genetikai kódként kell ezeket a jeleket felfognunk, amelyek elárulják, hogy milyen biológiai hajlamo­kat, adottságokat és lehetősége­ket hordoz az adott szervezet.- Mondana erre konkrét pél­dákat is?- Nagyon régi megfigyelés, hogy például a genetikailag, vagyis veleszületetten gyengére „kódolt” tüdő, máj vagy szív „kijelez” a körömre. Akinek a tüdeje gyenge, beteg vagy haj­lamos ennek a szervnek a meg­betegedésére, annak dobverő­szerű ujjai vannak, és szilva alakú körmei. Aki pedig szívbe-Angol mérnökök lendkerék­kel meghajtott autóbuszt szer­kesztettek, amely egyszeri fel­pörgetésével két kilométer utat tud megtenni. Ezután a legköze­lebbi megállóban villanymotor segítségével újra pörgésbe kell hozni a jókora rotort. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.) Szerelem: Találkoz­hat a nagy szerelem­mel, esetleg régóta ígérgetett randevúra kerül végre sor, vagy rászánja magát az eddig haloga­tott vallomásra. Egy biztos: ez a hét az érzelmek jegyében telik el... Hivatás: Ne vitatkozzon olyan dolgokról, amelyekben nem biztos! Hallgassa meg a kollégái véleményét is, és aztán döntsön! SZŰZ (VIII. 24-IX. 23.) Szerelem: Igaz, csak apró lépésekkel, de egyre közelebb kerül a végkifej­lethez. Ha nem sürgeti az ese­ményeket, minden az elképze­lése szerint alakul, ha türelmet­len, rontja az esélyeit. Hivatás: ígéretekből a héten sem lesz hi­ány, de csak keveseknek adatik meg, hogy a végén kedvükre való munkát kapjanak. (Lehet, hogy túl válogatósak?) MERLEG (IX. 24-X. 23.) Szerelem: Ha úgy véli, hogy drága ajándékokkal közelebb jut vá­lasztottja szívéhez, nagyon té­ved. Egy kedves szó, egy simo­­gatás sokszor többet ér, mint a megvásárolható tárgyak bárme­lyike. Hivatás: Meggondolatlan beszéddel saját maga helyzetét gyengítheti, esetleg másnak árt­hat. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.) Szerelem: Szív­ügyekben aligha tud józanul dönteni a héten. Az a mérce, amelyet önmagának ál­lít, másoknak bizony túl ma­gas. És ha akad valaki, aki mégis megüti, teljesítményével zavarba hozza önt, és most emiatt érzi reménytelennek a kapcsolatot. Hivatás: Eddig sem ült ölbe tett kézzel, de most mintha még hatványo­­zódna a tennivaló. teg vagy erre hajlamos, annál a kisujjon hiányzik a körömágy feletti fehér folt, az úgynevezett hold. Ha a májjal van baj, akkor a mutatóujjon a körömlemez sárgásán elszíneződik. Persze, ilyen esetben gondolni kell arra is, hogy az illető netán erős do­hányos, vagy valamilyen vegy­szer, például huzamos köröm­lakkhasználat okozta a sárgás elszíneződést. A halálos bete­gek, haldoklók körmei fényte­lenek, szürkés, lilás színt „ölte­nek”. És sorolhatnám tovább. A körömdiagnózisnál fontos a körmök nagysága, formája, a körömlemez színe, fénye, sima­sága, a rajta lévő csíkok, foltok megfigyelése, mert ezek mind­mind az egészségi állapotot jel-Az amerikai Argonne Nem­zeti Laboratórium kutatói vi­szont az elektromos energia szinte veszteségmentes tárolá­sát oldották meg, lendkerekek segítségével. Az éjszakai órák­ban, amikor kicsi az áramfo­gyasztás, és sok elektromos NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Szerelem: Ha elkésik a randevúról, ne cso­dálkozzon, hogy szemrehányás­sal fogadja kedvese. És ha ez már sokadszor fordult elő, talán legközelebb már el sem jön, hi­szen joggal érzi úgy, hogy ő csak másodrangú. Hivatás: Az utóbbi időben túl sokszor tett olyan ígéretet, amelyet aztán nem tartott be. Üzleti esélyei emiatt romlottak. BAK (XII. 22-1. 19.) Szerelem: Az érzel­meket nem lehet mér­tékegységgel mérni. Hát még mérnöki pontossággal megter­vezni. Ha ön azt számítgatja, hogy ki mennyit adott a másik­nak, és cserébe mi jár még, jobb, ha egyedül él. Hivatás: Vegye elő határidőnaplóját, és nézze meg, mi az, amit a héten mindenképpen el kell végeznie. A késés végzetes lehet. VÍZÖNTŐ (I. 20-11. 20.) Szerelem: Szertelen­ségével rabul ejthet valakit, de vigyázzon, mert hosszú távon ezzel nem lehet „fogva tartani” a másikat. Aki többfelé is elkötelezi magát, a végén hoppon marad! Hivatás: Végre olyasmit csinálhat, ami­hez kedve van, amiért talán még fizetne is, csak hogy csi­nálhassa. Ez a sors ajándéka, és ha ügyes, sokáig így marad. HALAK (II. 21—III. 20.) Szerelem: Elég volt a siránkozásból! Álljon végre a sarkára, s ha kell, har­coljon azért, akit szeret! Ne en­gedje, hogy környezete próbál­jon ön helyett dönteni! A szere­lem csak arra a két emberre tar­tozik, aki közt fellobbant, má­soknak nem lehet beleszólása. Hivatás: Amíg a magánéletét nem rendezi, ne számítson arra, hogy teljesítménye javul. lemző összefüggésekre világí­tanak rá. Gyakorlati jó tanács­ként megjegyzem: a körmökön az úgynevezett holdat ki kell szabadítani, hogy fényt, ener­giát kapjon, de lehetőleg ne mé­lyen és ne ollóval vágják, csak tolják vissza a bőrlemezt. A lakkozás több szempontból is ártalmas, hosszabb távon pedig tönkre is teszi a körömlemezt.- Már a kisgyerek tenyerén is megtalálhatók a fő vonalak?- Igen, azok nem változnak. Sok év múlva majd eljutunk oda, hogy a tenyérlenyomatot számítógépbe téve az kiad egy „életmód-ajánlást”, tehát hogy az illető mire vigyázzon, milyen szervei hajlamosak betegsé­gekre. Eöry Éva energia áll rendelkezésre, nagy, nehéz rotorokat hoznak pör­gésbe villanymotorok segítsé­gével. E szerkezetekben az a fő újdonság, hogy a rotorok, il­letve csapágyaik szupravezető tekercsekkel előállított erős mágneses térben vannak felfüg­gesztve, s ezáltal szinte teljesen eltűnik a súrlódás. Az ürügykeresés és más lelki trükkök • Az időtálló értékek megbecsülése nevelési kérdés. Megbízhatatlan olajvezeték Mutasd a kezedet, megmondom hogy vagy? # Nemcsak a kéztartás, de a testrész is beszédes. Lendkerekes autóbusz és energiatárolás

Next

/
Thumbnails
Contents