Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-19 / 66. szám

tnm BM wamMf u ma i A gólyák védelmének esztendejében 11994 a gólyák éve. Az idén is lesz gólyanépszámlálás. Paul Newman leszámol Az, hogy minden óvodás fújja a dalocskát a vérző lábú gólyáról, szemlélteti, hogy ez a költözőmadár szívünkhöz nőtt. Talán azért is csodáljuk, mert olyan teljesítményre képes, amit sok ember megdöbbenve gondol végig: évente 20 ezer ki­lométeres útra vállalkozik, hogy itt, minálunk költse ki fiókáit, s hogy áttelelve a világ melegeb­bik részén, újra és újra vissza­térjen, hozva a biztos tavaszt szárnyain. Az idén is a naptár szerint történik minden, a visszatérők elfoglalják, kijavítják fészkü­ket. Az ember, a jószándékú, Japán kutatók szerint a génje­inkbe írt „halálprogram” alap­ján az ember nem élhet tovább 120 esztendőnél. Egy amerikai kutató - Leo­nard Hayfkick - már 1961-ben kimutatta, hogy a sejtek ötven­nél többször nem osztódnak, ezután elhalnak. A sejtek meg­újulásának „menetrendjét” a genetikai kód szabályozza, az örökítő anyag, a DNS-moleku­­lák révén. Eltérően ugyan, de a sejtjeinkbe van írva az elhalálo­zás programja, amit természete­sen módosíthatnak a betegsé­gek, a balesetek. Amerikai, francia és japán in­tézetekben előrehaladott vizsgá­latok folynak arról, hogy mi­lyen beavatkozással lehetne ezt a programot megváltoztatni. Dániel Rudman (Wisconsin, USA) huszonegy önként vállal­segít nekik ebben, hisz mint minden a földi életben, változik a gólyák élete is. Kevés alkal­mas kémény, kiszáradt fa kínál­kozik a fészkelésre, így hát a villanykarók foglaltattak el álta­luk, ami nem veszélytelen szál­láshely. De ki hányhatná sze­mükre a botorságukat, amikor az emberfia sem tudja okosan használni olykor az elektromos áramot... Öt évvel ezelőtt ötezer költő­párt számoltak össze Magyaror­szágon. Az idei esztendő me­gint a számlálás éve lesz, melynek végén megvonható a mérleg: dacára annak, hogy az kozó 61-81 éves embert oltott be az agyalapi mirigy növeke­dést szabályozó hormonkészít­ményével, és azt tapasztalhatta, hogy a szervezetükben bekö­vetkező változások révén a „pszichológiai fiatalodás” a 10 évet is meghaladta. Más úton keresi az öregedés titkát a francia Simonoff pro­fesszor (Bordeaux), aki így fog­lalta össze a téma lényegét: „Azért öregszünk, mert léleg­­zünk, és azért lélegzünk, hogy a sejtjeink oxigénhez jussanak a táplálék elégetéséhez. Az égés pedig tudvalevőleg hulladékkal jár, és ez jelen van a szerveze­tünkben. A le nem kötött anyag támadja a sejteket, elváltozást okoz, és ezt öröklik az utódok is a génjeikben. A károsodás vol­taképpen az öregség megnyil­vánulása. életkörülmények nem kedvez­nek a nagy madaraknak, (kevés a tocsogós rét, hisz évek óta ke­vés a csapadék országszerte) gyarapodott-e, mint reméljük, vagy csökkent a számuk. S hogy az egész esztendő a gólyák éve lesz hazánkban, az nem is meglepő. Hisz abban a kis dalocskában az is benne van: a vérző lábú gólyát a magyar gyerek gyó­gyítja. A mi madarunk a gólya. Hát vigyázzunk rájuk. Hogy jöj­jenek, jöhessenek hozzánk. S hogy hozzájuk igazíthassuk a naptárunkat. Hogy újra itt a ta­vasz. Nagy Mária Jégmerénylet Kialudt az olimpiai láng, a téli sportok fő- és mellékszerep­lői hazatértek, hogy ott folytas­sák, ahol korábban abbahagy­ták. Azért lesz, akinek még el kell számolni nemcsak a lelki­ismeretével, de a bíróság előtt is: Tonya Hardingnak, az ame­rikaiak műkorcsolyázónőjének, akit azzal vádolnak, hogy ve­­télytársát félretetette a jégről. A filmesek is érdekesnek tartják a Tonya Harding-Nancy Karri­­gan-ügyet. Hogyan is hagyhatta volna érintetlenül a forgató­könyvírók fantáziáját, hogy va­laki azzal akarja növelni az olimpiai esélyét a jégtáncban, hogy megkalapácsoltatja az el­lenfél térdét?! A tévénézők lát­hatták mindkét amerikai lány szereplését, a sértett sikerét. Jö­het a mozi, az indítékok keresé­sével. Mindenesetre a főszereplőt már leszerződtették: Meg Ryan személyében. A film nagy ünnepe, az Os­­car-díj átadásának időbeni kö­zelségében valóságos ünnep­rontás, ahogyan egy kitünte­tett, Paul Newman leszámol az iparral. „Befejezem a filmezést - nyi­latkozta újságírók előtt, ezek szerint az utolsó filmjének for­gatási szünetében -, befejezem akkor is, ha nem lesz könnyű a siker kábítószerétől való szaba­dulás. A film nagyon sokat vál­tozott, különösen az utóbbi két évtizedben; egyre rosszabb lett. A televízió alattomos konku­rens, a közönség figyelme sem a régi, így aztán egyetlen pro­ducer sem akar igazán kockáz­tatni. Szinte fuldoklik a techni­kai megoldásokban, hiányoznak az igaz történetek. Elszomorító, hogy a gyereke­ink a mozi olyan tanításával nő­nek fel, hogy annál nagysze­rűbb ember vagy, minél több embert tudsz megölni. Biztos vagyok benne, hogy Hollywo­odnak sokkal nagyobb a fele­lőssége az erőszak terén, mint az erőszak megfékezésére kép­telen politikusok gondolják, akik csak a propagandaeszközt Szinte már közhely, hogy a városok levegőjében, különösen a nyári hónapokban felgyü­lemlő ózon mennyire káros egészségünkre. Gátolja tüdőnk normális működését, különösen az asztmások és a krónikus to­rokgyulladásban szenvedők kö­rében, légszomjat, köhögési ro­hamokat és más panaszokat okozhat. Az amerikai egészség­­ügyi hatóságok szerint az USA lakosságának mintegy ötödé ér­zékeny a szokásosnál nagyobb látják.” Számos kitűnő fősze­replője (Az ifjúság édes ma­dara; A hallgatag ember) és rendezője (Rachel, Rachel; A gammasugarak hatása a száz­szorszépekre) arról is beszélt, hogy gyökeresen szakít eddigi életével. „Úgy gondolom, hogy magánemberként rendezem be az életemet. Talán írok, bár fo­galmam sincs, hogy lesz-e neki valaha is gyakorlati haszna.” Ha újra kezdhetné, nem is ezt a pályát választaná? - kérdezték a 69 esztendős, világszerte is­mert színésztől. „Furcsa életút áll mögöttem, csúcsokkal és mélypontokkal, örömökkel és csalódásokkal. Mégis azt hi­szem, szerencsés vagyok, hi­szen olyan időben kezdhettem, amikor Tennessee Williams és Arthur Miller írt. Aztán minden megváltozott. Nincsenek jó for­gatókönyvek. És megváltozott a színész-rendező viszony is. A rendezők manapság úgy jönnek ki az iskolából, hogy a technikai felkészültség mellett halvány fogalmuk sincs a film emberi vonatkozásáról. Én tehát úgy döntöttem, hogy felemelem a fejemet a sárból.” ózonkoncentrációra. A hivatali helyiségekben télen is felhal­mozódhat az ózon, különösen a másológépek, lézernyomtatók és más eszközök jóvoltából. Ezért hasznosnak ígérkezik a tübingeni Anseros cég ruhára kapcsolható, parányi ózonmoni­tora - egy kis lapocska, amely­ről viselője bármikor leolvas­hatja, hogy hivatalában, otthon, az utcán, az autóban vagy bár­hol éppen mekkora ózonterhe­lés éri szervezetét. A TARTALOMBÓL Horoszkóp 10. oldal Rákszürő 10. oldal 70-es évek 11. oldal Keresztrejtvény 11. oldal Sárgarépa és egészség 11. oldal A magazint szerkeszti: Nagy Mária Szövegelés Viszonyítás Ha elmúltál 45, egy dolgot biztosan tudnod kell: jobban megbecsülni a 25 éves férfia­kat. C. McCullough, írónő Gyűlölet Amikor vége volt, egyetlen férfit sem gyűlöltem annyira, hogy visszaadjam a nekem adott gyémántjait. Gábor Zsazsa, életmüvész Önmeghatározás A nő az a teremtmény, aki ha teheti, állandóan a tükörbe néz. Kivéve azt a pillanatot, amikor a parkolóból kitolat a kocsijával. Goldie Hawn, színésznő Rémisztő Nem az a baj, hogy közép­korú leszel, hanem az a ré­misztő, hogy ebből is ki fogsz öregedni. Doris Day, énekesnő Férfiasság Az az igazság, hogy most már nem találom elég férfias­nak a férfiakat. De az én ko­romban minden nő ugyanezt mondhatja, hiszen fogalmam sincs már róla, hogy mi is az a férfiasság. Katharine Hepburn, színésznő Korrajz Egy nő számára az idős kor olyan, mint a viharos repülés. Ül a gépen, és tehetetlen, bármi is történik. Golda Meir, politikus Feledhetetlen A színésznő feledhető, a szexepilje soha. Brigitte Bardot, színésznő TESZT Nem titok az öregedés titka • Paul Newman 69 évesen búcsút int? A TECHNIKA ÁRTALMAI? Ózonmérő a gomblyukban Ismeri a történelmet? Ha kitölti az alábbi „totószel­vényt”, a helyes tippek számá­ból megtudhatja, hogy milyen osztályzatot érdemel történe­lemből. Ki volt a thermopülai hős? Periklész 1 Odüsszeusz 2 Leonidász x Ki ölte meg Julius Caesart? Augustus 1 Brutus 2 Egy vadkan x Mi volt előbb? A mohácsi csata 1 A Dózsa-parasztháború 2 A nándorfehérvári diadal x Hány András (Endre) nevű magyar király volt? 2 1 3 2 Ki volt Thököly Imre esége? fel-Zrínyi Ilona 1 Dobó Katica 2 Cecey Éva Ki volt a vaskancellár? X Bismarck 1 Hindenburg 2 Willy Brandt X Ki volt a magyar miniszter­elnök az I. világháború kitö­résekor? Teleki Pál 1 Tisza István 2 Wekerle Sándor X Mi volt a Barbarossa-terv? Hitler támadási terve Lengyel­­ország ellen 1 Szovjet-japán béketervezet 2 Hitler támadási terve a Szovjet­unió ellen x Egy se x Melyik században volt a harmincéves háború? XVII. 1 XVIII. 2 XIX. x Ki volt a napkirály? . XIV. Lajos 1 XVI. Lajos 2 Bonaparte Napoleon x MEGFEJTÉSEK: X, 2, X, 2, 1, 1, 1, 1, 2, X ÉRTÉKELÉS: 0-2 találat 3-4 találat 5-6 találat 7-8 találat 9 találat: 10 találat: 1 elégtelen 2 gyenge 3 közepes 4 jó 5 jeles 5 kitűnő A lehető legjobban • Máthé Erzsi A Nemzeti Színházban nem­rég mutatták be Ricard Salvat katalán rendező és csapata sa­játos szemléletű feldolgozásá­ban Madách: Az ember tragé­diáját. A bemutató nagy vitát váltott ki, de a kritikusok va­lamennyien egyetértenek ab­ban, hogy Sinkovits Imre öreg Ádámja és Máthé Erzsi Évája a 12. és a 14. színben felvillantja mindazokat az erényeket, ame­lyeket az író bele- álmodott e szerepekbe.- Tényleg szokatlan fel­adatra vállalkoztunk mindany­­nyian, amikor elfogadtuk, hogy a darabban három, különböző korú Ádám és Éva jelenítse meg az idő múlását...- Nem bánja, hogy Éva^ sok­oldalú egyéniségéből ebben a szereposztásban csak egy jutott Önnek?-Erre így nem is gondol­tam. Úgy fogtam fel, hogy ez­úttal is az örök emberi prob­léma megmutatása a felada­tom. A család széthullása, a rettegés, hogy elveszíthetjük gyermekünket, az üldöztetés - minden kor minden asszonyá­nak egyforma rémálma. Ma vagy a múlt században? Netán ezer esztendővel ezelőtt? Egyre megy. Ez Éva örök tra­gédiája. Az anya kötődése gyermekéhez a legmélyebb emberi kapocs, s ezt megmu­tatni igazán méltó színészi fel­adat.- Pályája során sokféle asz­­szony alakjában láthattunk. Melyikre emlékszik a legszíve­sebben?- Nagyon nehezet kérdez, hiszen egy színész számára minden szerep kedves. Mire kikínlódja magából, önmaga egy darabjává válik. Mondjam azt, hogy a Gázolás című film rikkancsa vagy az Ezer év idő­sebb nővére? A szomorú, érett asszony és anya a Két vallo­másban? A nagyszájú a Titkár­nőben, vagy a hátborzongató a Bemarda házában? A megren­dítő a Vémászban, a reneszán­szán könnyű a Mandragórá­­ban?- Hogyan fémek össze egyetlen személyben ezek a jellemek?- Összeférnek. A színésznek egyetlen dolga van: mindent a lehető legjobban eljátszani. Pedig sokszor tele vagyunk kétségekkel, félelmekkel, meg kell küzdeni minden figuráért. Moher, vagy Shakespeare alakjaiért éppen úgy, mint a Rádiókabaré cserfes paraszt­asszonyáért. Ezért vállalok szívesen min­den szerepet. László Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents