Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-23 / 45. szám

Olvasói családunk Farsangi esküvő a sár halmi iskolában Andó Nikolett első osztályos és Nagy István negyedik osztá­lyos tanulók a minap örök hű­séget fogadtak egymásnak. Az eseményre Tiszakécske egy kül­területi iskolájában, Sárhalmon került sor, ahol színvonalas far­sangot rendeztek a gyerekek és szüleik. A menyasszonyt gyö­nyörű fehér ruhában koszorús- lányok kísérték az oltárhoz. Az igen kimondása után elcsattant a hitvesi csók, amit a vendégek nagy örömére többször is meg­ismételtek. Volt jókedv és vi­gasság, miközben megjelent a cigánylány, a királykisasszony és Lucifer is. Az ünnepség ha­talmas táncmulatsággal ért vé­get, amiben már a szülők is részt vettek. Mindannyian jól éreztük magunkat és felejthetet­len élményt nyújtott ez a dél­után. N. I. Zsákbamacska és labdaárverés Tiszakécske város óvodáinak óvónői február 19-én, szomba­ton harmadik alkalommal ren­dezték meg a hagyományos óvodabálukat a szülők, a dolgo­zók és az érdeklődők részére. Az est egyik sikeres prog­ramja az óvónők által előadott műsor volt, melyet saját maguk állítottak össze, a gyermekek „aranymondásai” alapján. Az óvónők műsora után zsákba­macskát vehettünk, sőt árveré­sen gazdára talált a tiszakécskei öreg- és ifi focicsapat egy-egy dedikált labdája, pólója. A résztvevők közül bálkirálynőt és bálkirályt választottak a ven­dégek, később ők húzták ki a tombolanyereményeket. Négy házaspár táncversenyen mérte össze rátermettségét. A tombola fődíja egy 16 kg-os hal és egy torta volt. A tombola és a zsák­bamacska értékes tárgyait, va­lamint a város óvodái adomány­számlájára befolyt összeget Ti­szakécske vállalkozói, gazda­sági egységei, a szülők és az óvodák dolgozói biztosították. A jótékonysági rendezvény bevételét, hagyományainkhoz híven, az óvodás gyermekek já­tékkészletének felújítására, bő­vítésére használjuk fel. Ezúton köszönjük támogató­inknak, hogy adományaikkal hozzájárultak bálunk sikeres és színvonalas megrendezéséhez. Mezei Ferencné • A bálra vidám műsorral készültek az óvónők. A képen az előadás egy pillanatát örö­kítettük meg. Nyugdíjasok vigassága A hercegszántói nyugdíjas­klub tagjai az elmúlt hetekben tervezgették a már hagyomá­nyos farsangi ünnepséget. Nem kis meglepetésükre és örö­mükre, ehhez két vállalkozó se­gítséget ajánlott fel. Skáre Jó­zsef biztosította a halat és az in­nivalót, Horkics Istvánná pedig finom kalácsot süttetett ré­szükre. Az összejövetel napján nagy sürgés-forgás volt a műve­lődési ház klubtermében. Min­denki talált munkát. A klub ve­zetője, Klär Márton a halászlé készítése közben emlékezett az elmúlt hónapokra:- Egy jó közösség irányítá­sát vettem át. Igényes, tartalmas programot állítottunk össze kö­zösen. Az önkormányzat segít­ségével színvonalas előadás-so­rozatot hoztunk létre. A Lakite­lek Alapítvány pedig 40 000 fo­rinttal támogatott bennünket. Ebből az összegből jutottunk el egy-egy napra Szegedre, Kecs­kemétre és Budapestre. Az idei programunk is változatosnak ígérkezik. T. G. Kedves Olvasók! Az Olvasói családunk össze­állítással márciusban jelentke­zünk. Kérem, továbbra is küld­jenek élménybeszámolókat és fényképeket családi esemé­nyekről, baráti összejövetelek­ről. Leveleiket várja: Benke Márta, szerkesztő Soha nem múló fájdalom • Laci diák menyasszonyával, Simon Erzsikével. Családunk, a Félegyházán közismert Tóth Lajos, volt 11 gyermekes családapa még élő gyermekeinek nagy bánatát sze­retném megosztani a Petőfi Népe sokezres olvasóival, hogy ha lehetséges, egy kicsit eny­hítse soha el nem múló fájdal­munkat. Kerek 50 évvel ezelőtt tör­tént, hogy családunk szemefé- nye, városunk és mindannyiunk büszkesége, az 1919-ben szüle­tett tizedik gyermek, Imre László tanító, zászlós, az orosz fronton hősi halált halt. A hír nyomán édesapánk azonnal megőszült, édesanyánk pedig nem hitte el haláláig, még akkor se, amikor a „zászlós úr legé­nye” hazahozta a katonaládát. Minden nap leste, várta érkezé­sét, mert nem tudta, hogy fő­hadnagya a sírjáról fényképet is küldött nekünk. Halála után hadnagynak léptették elő. Most nincs elég erőm az írás­hoz, azért küldöm el a korabeli újságból kivágott értesítést, va­lamint a frontról írt „Végrende­let” c. versét, és egy fényképet, amelyen „Laci diák” látható aranyos kis menyasszonyával: Simon Erzsikével. Tartalmas, boldog kilencvenöt év • Miskolczy Ferenc és neje, Juhász Ilona. Bevallom, nagyon szépen szeretnék most írni, sok meleg­séggel és szeretettel, amikor a Türr István Múzeumban pénte­ken megnyitott kiállításról tu­dósítok. Miskolczy Ferencet köszöntötte szeretett városa a rangos életműtárlattal, 95. szü­letése napján. Kicsit rendhagyó lesz ez a méltatás. Ugyanis nem csak Feri bácsiról, hanem élete párjáról, Ilonka néniről is szól, aki tevékeny életét 1957-ben kötötte össze a jeles művésszel, művelődésszervezővel, múze­umalapítóval, akinek munkás­ságát városa a legnagyobb ki­tüntetéssel - amit csak adhatott -, a díszpolgári címmel ismerte el. Ilonka néni tevékeny élete az első nagy megbízatással indult, miután Baján, a Miasszonyunk­ról elnevezett iskolanővérek in­tézetében, ahogy ő mondja, nép­tanítói oklevelet szerzett. Utána a fővárosban dolgozott a Soli Deo Glóriában, a református di­ákszövetségben, a dolgozó fia­tal lányok otthonát vezette. A következő állomás tanítónőként Erdély, majd a Vajdaság. Még egy Ids kitérő a végleges bajai letelepedés előtt: 1944 nyarán Zsindelyné Tüdős Klára, a re­formátus nőszövetség elnöke, meghívta Budapestre a szövet­ség kulturális titkárának. Ekkor került kapcsolatba, többek kö­zött, Szabó Lőrincékkel, Ádám Jenőékkel, akiknek a nyomorú­ságos időkben segélyeket vitt. Ezt követte a bajai gyakorlóis­kola, ahol majd négy évtizedet tanított. És akkor kapcsolódott össze a sorsa Feri bácsiéval, akinek munkájához meleg csa­ládi légkört, békés és boldog hátteret teremtett. Miskolczy Ferenc munkás­ságáról nem cikket, de könyvet kellene írni. (Arra is sor kerül minden bizonnyal.) Bármerre is járunk Baja városában, minde­nütt a keze munkájával találko­zunk. Része van a Türr István Múzeum megalapításában, a Déri-kerti Hősi emlékmű, a Türr-kilátó megalkotásában. Szerénységére, emberi tartására jellemző, hogy amikor fiatal művészként megbízták a világ­járó szabólegény, Jelky András szobrának megalkotásával, a ki­tüntető megbízatást átadta az akkor már európai hírű Megy- gyesi Ferencnek. A talapzatot, a híres földgömböt azonban Feri bácsi mintázta meg. Nem folytatom a méltatást, inkább egy minden bajai ember szívéből fakadó jókívánságot tolmácsolok: Kedves Ilonka néni és Feri bácsi! A jó Isten él­tesse mindkettőjüket, és adjon továbbra is tartalmas, boldog éveket! Gál Zoltán Fél évszázada együtt jóban, rosszban • Ötvenhat éve szeretik egymást. Lakó Pál nevét sokan ismerik Kecskeméten. Azt mondja, azért, mert az egyik bátyja fut­ballista volt, a másik birkózó, most meg a fia „árnyékában” él, aki ismert autófényező. Az „árnyékoló” itt ül a család többi tagja között az ünnepi asz­talnál és megpróbálja kikerekí­teni a képet. Merthogy abban egyetértünk: a neves rokonok csak öregbítették Lakó Pál jóhí­rét, amit személy szerint ő ala­pozott meg. Taxis volt évtize­dekig, sok emberrel került kap­csolatba és mindenkinek jó vé­leménye alakult ki róla. Meg a családjáról. Legendák jártak jól sikerült házasságukról. S ezeket a legendákat az idő is igazolta: február harmadik vasárnapján ünnepelték házasságkötésük öt­venedik évfordulóját. Az alka­lomból lányáéknál, Asztalos Antalnééknál jött össze a család ünnepi ebédre. Milyen volt az az ötven év előtti nap? Hát milyen lehetett?! 1944-et írtak!- Akkoriban úgy imádkoz­tam mindig - emlékezik Teréz néni -, hogy Istenem, mindent elvehetsz tőlem, csak az uramat ne! Meghallgattatott a könyör­gésem, mert a házunkat bomba­találat érte. De mi megmenekül­tünk. Volt ebben a fél évszázadban jó is, rossz is. Egymásba ka­paszkodva élték túl a három kö­zül a második gyerekük, a 16 és fél éves Sanyika halálát is. Szörnyű szerencsétlenség volt, ép ésszel alig bírták tudomásul venni. Pali bácsi azt mondja, a feleségének köszönhető a hosz- szú, szép házasságuk, Teréz néni viszont a férje jóságára hi­vatkozik. És pontosít. Mert igaz, hogy most az ötvenedik évfordulót ünnepük, de esküvő­jük előtt hat évig jártak együtt.- így hát már 56 éve szeret­jük egymást - néz a férjére és elmosolyodik. - almási ­Küldjön egy fényképet! • Nagy ünnepség volt Bácsalmáson, az „őszi napfény” Szociális Otthonban. Az otthon legidő­sebb tagja: Hortyi Sándorné Matild néni, aki lassan négy éve az otthon lakója, most ünnepelte 94. születésnapját. Bár Matild néni családjából - ki tudja miért? - éppen nem ért rá senki, mégis me­leg, családias körben ünnepelhette a szép kort, a dolgozók és a lakók közt. (Fotó: Szrnka Szilvia)

Next

/
Thumbnails
Contents