Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-22 / 44. szám
4 Kultúra-mii vei ödés 1994. február 22., kedd Naptár Február 22., kedd. Névnap: Gerzson. Névnapozóknak Gerzson: Héber eredetű név, jelentése: az idegen, a száműzött. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Keve, Leander, Margit, Margó, Tas, és Zétény nevű olvasóinkat is! Évforduló 1859. február 23-án született, 1931-ben halt meg Batthyány Tivadar politikus. Középiskoláit Kalocsán végezte, majd a fiumei tengeré- szeti akadémián tanult. Évtizedeken át országgyűlési képviselő, 1909-től a képviselőház elnöke. 1917-től Károlyi Mihály pártjához csatlakozik, a Károlyi-kormányban rövid ideig belügyminiszter volt. Ökumenikus naptár A katolikusok, az ortodoxok és a görög katolikusok naptárában Szent Polikárp szmymai püspök vértanúra emlékeznek ma. Mi, hol, mikor? • A Kalocsai Művelődési Központ és Ifjúsági Ház kamaratermében február 23-án, szerdán este hat órai kezdettel a kecskeméti Bach együttes ad hangversenyt. A A kiskőrösi művelődési központ színház- termében február 24-én 18 órakor országos hírességek, zene- művészeti főiskolát végzett, vagy jelenleg ott tanuló kitűnőségek - Jóföldi Anett fuvola, Szokodi Anikó zongora szakos, harmadik évfolyamos diákok, Szabó Bálint klarinétművész és még sokan mások - hangversenyt adnak. A program finise a helyi állami zeneiskola 25 éves jubileuma alkalmából rendezett programsorozatnak. • Dán sajtófotó 1992 címmel kiállítást szervezett a Dán Kulturális Intézet és a Magyar Fotográfiai Múzeum. A tárlatra a Dán Kulturális Intézetben február 28-án, délután 18 órára várják az érdeklődőket. Egy esztendeig Meseországot képviselik # Ezer mesemondó gyerek közül kerültek ki a legjobbak: Meseország tisztségviselői. Az idei mesemondóverseny megyei döntőjét a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban rendezték meg. A legjobb mesemondók versenyét még a múlt év októberében hirdették meg, s közel ezer gyermek jelentkezett rá. Kecskeméten ötszázan próbáltak szerencsét, hogy bejuthassanak Meseország kacsalábon forgó palotájába. A népes számú mezőny miatt elődöntőket kellett tartani, ezt a feladatot a városi könyvtárak, általános iskolák vállalták magukra. A döntőbe végül is 22-en kerültek be, hogy egymás között eldöntsék, ki mond közülük legszebben mesét. Nehéz dolga volt a zsűrinek, hogy a sok szép mesét mondó gyerek közül eldöntse, kik is képviselhetik egy évig Meseországot. Az eredmény végül is megszületett, így az „alsóházban” Szabó Katalin, a kecskeméti Hunyadi János Ált. Isk. tanulója győzött, a második helyet megosztva Granyák Pál kiskunhalasi és Dombi Zoltán kecskeméti (Béke téri Ált. Isk.) tanuló kapta, harmadik Kis Adrienn kiskunfél egyházi kislány lett. A „felsőházban” Kunhalmi Ágnes kiskunmajsai és Mócza Andor kerekegyházi mesemondó végzett holtversenyben az élen, második Pa- tocskai Katalin kelebiai, harmadik Hajas Ildikó bajai kislány lett. Az értékes könyvajándékok átvétele után a résztvevők megfogadták, bárhol is járjanak, mindenütt képviselik Meseországot. A szervezők jövőre is várják a mesét szerető gyerekek jelentkezését. Kép és szöveg: Mester B. László A Sátántangó sikere Berlinben A berlini fesztiválon a német galmazó) zsűrije Tarr Béla Sá- Kommunális Mozik Szövetsége tántangó című filmjének ítélte (a legnagyobb német filmfor- oda a filmforgalmazók díját. Magyar művészet Kent megyében Bács-Kiskun testvérmegyéje, az angliai Kent február végéig Kecskeméthez kötődő műalkotások és művészek delegációit fogadja. A Kent County Council meghívására január 17-étől február 13-áig a Nemzetközi Kerámiastúdió mesterképzőinek munkáiból mutattak be válogatást Rochesterben. A második, a kecskeméti stúdió kortárs kerámiagyűjteményét reprezentáló tárlat február 14-én nyílt meg a The Gallery Kiad Maid- stone-ban, és március 4-éig várja a közönséget. A rendezvényt többek között a személyesen is megjelent londoni magyar nagykövet is méltatta. Probstner János, aki egy hetet töltött Angliában a testvérmegye művészeti intézményeinek vendégeként, a többi között elmondta, eredményes tárgyalásokat folytatott a rochesteri művészeti főiskola kerámiatanszékének vezetőjével az intézmények és diákjai közötti cserék lehetőségeiről, és a Maid- stone-i Kent Institute of Art and Design intézetének vezetőjével, Peter Williams úrral is sikerült előkészíteni egy megállapodást a magyar vendégtanárok meghívásáról. Erik Rhodes Molden, a vizuális kommunikációs tanszék vezetője készségesnek mutatkozott egy, a jövőben kidolgozandó együttműködésre az animáció szakterületén. A testvérmegye másik művész vendége Kecskeméti Sándor keramikusművész volt, aki nemcsak tárlaton mutatkozott be, hanem előadást is tartott. Bem-emléktúra Bem József születésének 200. évfordulója alkalmából autós emléktúrát szervez a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület. Február 27-én 9 órakor indulnak a budapesti Bem-szobortól és március 14-én, Bem József születésnapján, a Bem-szobomál 12 órakor kezdődő emlékgyűléssel ér véget. Útvonal: Erdély, Lengyelország, Németország, Franciaország, és Ausztria; a születési helytől a csatahelyeken át az emigráció helyszínéig. Pesti premierek Fővárosi színházi bemutatók február utolsó hetében: Beckett Godot-ra várva című drámája, Darvas Iván rendezésében, a Művész Színházban. Az Egyetemi Színpad vendégei vizuális koncert szem- és fültanúi lehetnek szombaton. A Rémségek kicsi boltja a Rock Színház előadásában a vasárnap Művész Színház színpadán. GRENDEL LAJOS: Egy történet nyitánya (A kisregény szerzője szlovákiai magyar író, a helyszín pedig Szlovákia magyarok lakta vidéke.) (11.) -Még olyan fiatal vagy. Szinte gyerek - mondta Gita elérzékenyülve, de a tekintete hűvös maradt, s nézésétől Mareknak borsódzni kezdett a háta. - Tegnap megint itt volt.- Az osztrák bájgúnár? - kérdezte Marek szorongva. Gita nem válaszolt, s Marek régen megtanult már olvasni a hallgatásából. Gondosan beágyazott, Marek segített neki. Látta, hogy Gita vívódik, hogy nehezen szánja el magát arra, hogy közölje vele a rossz hírt; legalább ennyi, gondolta, legalább látom, hogy neki sem mindegy, de hát az élet farkastörvényei, ugye, meg minden...- Házat vesz magának a városban - tért végre a lényegre a lány. - Szeretné, ha hozzáköltöznék, és amikor Bécsben van, vigyáznék a házra, és gondoznám a kertet.- Gratulálok - mondta Marek savanyú arccal. - Megcsináltad a szerencsédet... És én? Ki vagyok rúgva?- Nem. De abba a házba nem jöhetsz hozzám. Helmut szerint neked most már le kellene kopnod... De majd kitalálunk valamit.-Itt maradhatnék - mondta Marek szívdobogva. Gita egy darabig nem mondott se igent, se nemet. Kínosan lassan öltözött fel, és kerülte Marek tekintetét, amiből Marek arra következtetett, hogy nyomja még valami a lelkét, s amit mondani fog, abban sem lesz köszönet. Közben felhívta valaki, de nem Helmut, hanem a rendőrfőkapitány, a köztársasági elnök vagy Robin Hood, mert nagyon alázatosan és választékos szavakkal beszélt az illetővel. Milyen kis nyuszi tudott lenni néha! Marek ezt a nyuszit szerette. Kiment a konyhába, hogy a jelenléte ne feszélyezze Gitát, s elkezdte fogalmazni magában a mondatot, amellyel pokrócot és egy kispárnát kér tőle. Nemsokára Gita is kijött hozzá. Azt mondta:- Szeretném, ha feljönne a húgom is Pozsonyba. Keresnék neki valami állást... Átadnám neki ezt a lakást. Marek nem ismerte Gita húgát. Egyszer ugyan Gita megmutatta a fényképét, egyébként azonban csak nagyon ritkán emlegette, mint egy olyan rokont, aki teljesen jelentéktelen, és egyszer még szégyent hoz a családra. Mindegy, gondolta Marek. Ezek szerint tehát megpecsételődött a sorsa. Meg sem próbálta rábeszélni Gitát, hogy változtassa meg a döntését. Tudomásul vette, hogy már a terhére van a lánynak, s még egy kicsit igazat is adott neki, végtére is nem élősködhet örökké Gitán. Más nő után kell néznie.- Azért nem kell elkapkodni a dolgot - mondta erre váratlanul Gita, mintha kitalálta volna, hogy mi jár a fejében. - Mindenesetre kereshetnél magadnak albérletet. Nem nagyon sürgős, de jól tennéd.- Majd megpróbálok - mondta Marek. Az, hogy Marek nem kö- nyörgött neki, és nem nehezítette meg a helyzetét, enyhített egy keveset Gita egész napi mogorvaságán.- Minden embernek törődnie kell a jövőjével - mondta anyáskodva egy kicsit. - Én elkényeztettelek, mert szeretlek, mert egy kedves, lusta srác vagy. De ez nem mehet így örökké. Jó lenne, ha összeszednéd magad, és valami állás után néznél. Lehet, hogy Helmut tudna segíteni.- Helmut ne segítsen - mondta Marek. Aztár iekísérte Gitát a kapuba. Éppen akkor fordult be a taxi a ház elé, s Gita csókot nyomott az arcára, amolyan baráti puszit, amiért megértő volt, nem ellenkezett, nem rendezett jelenetet. Milyen jó fiú vagyok, gondolta Marek, és utálta magát ebben a pillanatban. A taxisofőr minden este eljött Gitáért, lehet, hogy Gita néha természetben is fizetett neki. A lány soha nem beszélt a palijairól, ő pedig nem kérdezősködött.1 Gyűlölte a szexuális képmutatást, és ez megóvta attól, hogy a nap minden órájában féltékenység eméssze. A mulatóban mindenféle kétes alak megfordult, de Gita nem ment el mindenkivel, sőt, nagyon is megválogatta az alkalmi partnereit, és a lakására soha nem vitte fel őket. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 22.35: Weöres Sándor: Az élet végén 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé - adótippel 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Petrocelli Amerikai bűnügyi filmsorozat 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Telesport. Téli olimpia 12.37: Jelenségek az állatvilágban Angol filmsorozat (ism.) 13.06: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó. Időjárás 16.13: Telis-televideo ’94 16.25: Külügyi ügyek Holland-kanadai filmsorozat 16.55: Látlelet 17.25: Stúdió’93 kiállítás a Lajos utcában 17.40: Álljunk meg egy szóra! 17.50: Vannak vidékek legbe- lül... 18.05: Meselánc 18.25: Zsákbamacska 18.50: „Veletek vagyok mindennap...” 19.07: Majomparádé 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.10: Csók, anyu Magyar film 101’ 21.55: Hitel, Világ, Stádium 22.35: Jó estét, Európai Bécsből 23.20: Teiesport. Téli olimpia 23.55: TS - Sportvarázs 1.05: BBC-híradó 1.25: Képújság TV II. MŰSOR 9.55: Képújság 10.00: Parlamenti Napló 16.00: Műsorajánlat. Időjárás 16.05: Mit ér az ember, ha vidéki...?! 16.20: A kölcsönkapott Föld 16.40: Gyerekeknek 17.05: Grüß dich! 17.20: Tudomány alapfokon 17.50: Privatizációs történetek 17.56: Zöldpont - hószolgálat 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Válogatás a határon túli televíziók műsorából 18.45: Csengetett, Mylord? Angol tévéfilmsorozat 19.40: Zöldpont 20.05: Stúdió’94 21.00: Híradó 21.28: Mindent vagy semmit! 22.05: A tudomány határain 22.35: Luis Bunuel-sorozat 1. Mexikóban Az öldöklő angyal Mexikói-spanyol film 89’ 0.05: Üzlet - éjfél körül DUNA TV 15.30: Business az biznisz 16.00: Hírmondó 16.25: A Tisza - XII/2. 16.55: Könyvjelző 17.05: Égen és földön 17.40: Mustl 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Majális 18.30: Hatholdas rózsakert Magyar film 71’ 19.40: Kovács Imre fuvolázik, Sipkái Deborah hárfán játszik 20.00: Gazdakör 21.00: Híradó 21.20: Eduárd és lányai Francia-olasz-belga tévéfilmsorozat VI/1. 22.10: Táncház (ism.) KOSSUTH 4.30-8.10: Reggeli Krónika Benne: Óránként hírek 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 6.00: Krónika. Sport 7.00: Krónika. Sport 8.00: Lapszemle 8.10? Törvénykönyv 8.40-10.59: Napközben (ÉLŐ) 11.05: Társalgó 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 13.05: Vendég a háznál 13.15: Magyar szerzők motettáiból 13.30: Tanúim lesztek 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versarchívum 15.05: Az én újságom 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Népzenei híradó 17.05: Történelmi tükör 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Deák László 20.05: Népi táncmuzsika 20.30: Határok nélkül 20.50: Beszélni nehéz 21.05: Élettöredék 21.35: Oboamuzsika 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Parlamenti folyosó 23.05: Lemezmúzeum URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok 10.00: Közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora i 18.30: Szlovák nyelvű műsor 19.00: Román nyelvű műsor 19.30: Német nyelvű műsor 20.00: Horvát nyelvű műsor 20.30: Szerb nyelvű műsor 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.33: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.05: Slágerfilmek - filmslágerek 8.50: Helykereső 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.03: Családi persely 11.15: Művészbejáró 12.00: Asztali muzsika 13.10: Könnyűzenei hangszerszólók 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Szabadidőmben 15.03: Akár Hi-fi, akár nem 16.00: Csúcsforgalom 16.45: Az olimpiai öt karika jegyében 17.05: Premier 18.00: Kataposta 18.30: Helykereső 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Hullámhossz 19.50: 10 éves a Malév Kamarás Együttes 20.20: Iránytű 21.00: Hírpercek 21.10: Jazzmelódiák 21.50: Bryan Adams gyűjteményes lemeze 22.30: Érintés 23.03: Sporthíradó 23.10-4.20: Máról holnapra SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT. Katona József Színház. Este 7 óra: MESÉL A BÉCSI ERDŐ. Dajka Margit-bérlet. A mozik műsora. Városi: fél 4 3/4 6 és 8 órakor: ROBIN HOOD - A FŰSZERÜK FEJEDELME. Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjá- ték. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: JÉG VELED! Színes amerikai film. KTV: 10.00: Tegnapi magazin (ism.). 16.00: Deutsche Welle. 17.30: Képújság. 18.30: HTV (II) mese. 19.00: Solex. Tel.: 481-816. 19.15: Rajzfilmek. 19.25: Reklám. 19.30: Humán szféra. 20.00: Sportmagazin. 20.20: TV 4 (I) produkció. Knight Rider. High Five. Kb. 22.00: Címzett ismeretlen. Magyar film 85’. Téves négyes: Bethlen János, Havas Henrik, Horváth János, Verebes István. 0.20: Műsorzárás. Telemozi Kft. 10.00: Képújság. Reklám. 10.30: Tapsi Hapsi és vendégei. Szink. USA-rajz- film. (ism.) 60’. 11.30-12.00: Képújság. Reklám. 17.30: Képújság. Reklám. 18.00: Pop TV. (ism.) 40’. 18.40: Képújság. Reklám. 19.00: Szív TV I. 23.00-23.30: Képújság. Reklám. 5.00-19.00: Képújság. 19.00-19.20: Helyi Híradó. 19.20- 23.20: Szív TV műsora.