Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-22 / 44. szám

1994. február 22., kedd PETŐFI NÉPE 5 HONVÉDSÉGI AGGREGÁTOR TÁPLÁLTA A NYOMDÁT Példátlan áramszünet Kecskeméten • A kábelhibák kijavítása Kecskeméten három napot is igénybe vesz. Felvételünk a Külső körút és a régi Szegedi út kereszteződésében készült, ahol tegnap is dolgoztak. (Fotó: B. F. I.) Minden második alkalmatlan? • A fiatalok negyven százaléka alkalmatlan. A nulla fok körüli, vizes, pá­rás időjárás hibák sorozatát okozta vasárnap a kecskeméti áramszolgáltatásban. Délelőtt 10 óra 45 perctől este fél 11-ig nem volt áram nyolc, úgyneve­zett trafókörzetben. Nélkülözni volt kénytelen a szolgáltatást szinte az egész műkertvárosi la­kosság, valamint a Mindszenti úti ipartelepek jelentős há­nyada. Az utóbbi részen sajnos a Szilády Nyomda is, ahol a Pe­tőfi Népe és a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei Új Néplap készül. Az említett trafókörzetek „mindkét oldali betáplálása” szünetelt, ami olyan ritka eset, hogy Meleg László Dé- mász-üzemvezető tájékoztatása szerint legutóbb Kecskeméten 13 évvel ezelőtt fordult elő, ak­kor sem meghibásodásból, ha­nem gondatlan károkozás kö­vetkeztében. Az mostani áram­szünetet földkábelek zárlata okozta, s a Démász vasárnapi ügyeletének gondját emellett egyéb kábelzárlatok és trafó­meghibásodások is növelték. Botrányos jelenet tanúi lehet­tek azok, akik február lÖ-én délelőtt a kecskeméti piaccsar­nok tájékán tartózkodtak. A renŐőrök megbilincselve vittek el két férfit, apát és fiát, mert azok megakadályozták egy ön- kormányzati határozat végre­hajtását. Pedig „csak” egy lakat levételéről volt szó, amely ad­dig a napig a Budai út és a Ka- szap utca sarkán álló ház kapu­ját zárta. A két férfit; ifjabb, és idősebb V. I.-t bevitték a kapi­tányságra, kihallgatták mindket­tőjüket - ahol elmondták, hogy az önkormányzat határozata el­len tiltakoztak ily módon - ezt követően a délután folyamán kiengedték őket. Mi okozta a látványos inci­denst? Ifjabb V. I. nemrégiben megvásárolta a szóban forgó épületet, melynek Kaszap utcai frontján áll egy lángossütő bódé. Ezt mindeddig egy hölgy bérelte, akinek bérleti jogviszo­nya V. szerint többszörös fel­szólításra az év első napján megszűnt. De a szóban forgó te­rületet nem ürítette ki, miután V. I. felszerelt egy lakatot - va­gyonvédelemre hivatkozva - annak az udvarnak a kapujára, ahonnan meg lehetett közelíteni a lángossütödét. Innentől már felgyorsultak az események: az önkormányzat felszólította V. I.-t, hogy szerelje le a lakatot. Ez nem történt meg, így V. I. minden tiltakozása ellenére a rendőrség ment ki a helyszínre,,, hogy érvényt szerezzen a hatá­rozatnak. Szükség volt erre vagy sem, a lakat lekerült. Igaz, másnap már újra fent volt, mi­vel V. I. szerint a bódét az utca frontja felől is meg lehet közelí­teni: így gyakorlatilag semmi eredménye nem lett a látványos rendőri „akciónak”.- Ezek után is mihamarabb pontot szeretnék tenni az ügy A nyomdában délután négy óra körül (mivel az erre az idő­pontra ígért hibaelhárítás nem sikerült) úgy ítélték meg az ille­tékesek -mondta Szabados Ti­bor termelési igazgató -, hogy a két napilap kinyomtatása érde­kében szükségintézkedéseket kell tenni. Szerkesztőségünk kérésére a Magyar Honvédség kecskeméti repülőezrede egy 16 kilowattos aggregátort indított útnak a nyomdához, amely a- zonban csak a kisebb energiát igénylő technológiai művelete­ket tudta segíteni, a nyomdagé­pek meghajtásához eleve kicsi volt. A nyomdagépek hajtásá­hoz és az üzemcsarnokok vilá­gításához a vízművektől kértek segítséget, ahonnan két na­gyobb teljesítményű aggregátor érkezett. Ezek helyszínre vonta­tását is a honvédség segítette. Időközben az áramszolgál­tató is tette a magáét. A kábel­hibahelyek beméréséhez Nagy­kőrösről érkezett műszerkocsi, ám a földmunkákat a vasárnap estére átfagyott talaj igencsak nehezítette. végére - mondta V. I. tudósí­tónknak. - Nem tartottam indo­koltnak a rendőrség közbelépé­sét, az utolsó pilanatig azt hit­tem, hogy nem ez lesz a rendőri intézkedés vége. A lakat kulcsát is kivette a húgom a zsebemből, amikor már a rendőrkocsiban ültem. Különben is: korábban felajánlottam ötvenezer forintot a lángossütős hölgynek, ha elvi­szi a bódéját. A terület az enyém, nem tudok tovább várni: azt pedig nem értem, az önkormányzat miért döntött úgy, hogy biztosítanom kell a hölgynek a bejárást, amikor én felmondtam neki?!- Én már nagyon szívesen elmennék - mondta a másik fél -, egyetlen kérésem volt, addig maradhassak, amíg nem találok másik helyet magamnak. Itt szó sem volt felmondási időről, ar­ról nem is beszélve, hogy való­sággal megfenyegetett minket Végül megfelelő földgépet is Nagykőrösről kellett hozatni. Tovább bonyolította a helyze­tet, hogy a megtalált egyik ká­belhiba éppen forgalmas asz­faltút alá esett. Az utat felbon­tani körülményesebb lett volna, mint a hibás tízezer voltos ká­belszakaszt kivágni és az út alatti védőcsőből kihúzni, majd újat toldani a helyére. Mialatt mindez történt, a nyomdában a honvédségi agg­regátor segítségével folyt a két napilap „formakészítése”, va­gyis a „levilágítás”, a film- és nyomólemez-készítés. A Démász a Bajcsy-Zsil- linszky és a Zöldfa utca sarkán este fél tizenegyre fejezte be a munkát, s az „egyik oldali be­táplálás” lehetségessé vált. A nyomda végül, a formakészítést befejezve, éjjel egy órakor tért át a hálózati áramra és a gépeket már ezzel indították. A Petőfi Népe a szokásos há­romnegyed egy helyett éjjel há­romnegyed 3-ra lett kész, az Új Néplap fél egy helyett fél négyre. Bálái F. István V. I. Valaki elvágta az elektro­mos vezetéket, feltörte a bódé előtti kövezetét, és V. I.-ék mi­nősíthetetlen, kultúrálatlan han­gon beszélnek velünk. Az ön- kormányzati határozat, és a rendőri intézkedés ellenére most is lakat van az udvar felőli bejáraton, de már nem is bá­nom, ezen a kisajtón még be tu­dok jönni, bár valamelyik nap valaki erről is letörte a kilincset. Amint lehet, elmegyek innen. Az önkormányzatnál azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy nem nyilatkozhatnak az ügyről az érintettek részletes, írásbeli en­gedélye nélkül. A napokban pe­dig újra kinyitott a Kaszap utca sarkán álló lángossütöde. De ahogy a piacon ánlsítók el­mondták, a békétlenség tovább tart majd, és csak remélni lehet, hogy nem kerül sor újabb bot­rányos jelenetekre a piac forga­tagában... Bán János A februári bevonulási idő­szakban újra előtérbe kerültek a katonai alkalmassággal kapcso­latos kérdések. Sokan kíván­csiak arra, minek alapján döntik el, vajon a sorköteles fiatal al­kalmas vagy nem? Akiknek a gyermekei már katonai idejü­ket töltik, arról szeretnének bi­zonyosságot, hogy fiaik megfe­lelő orvosi ellátást kapnak. Dr. Svéd László orvos ezre­dessel, a honvédség egészség- ügyi szolgálatának vezetőjével beszélgettünk mindezekről, aki gyakran látogatja a Bács-Kis- kun megyei katonai intézmé­nyeket, s tapasztalatait szívesen megosztja velünk.- Sokan nem tudnak arról, hogy a hadseregben létezik egészségügyi szolgálat. Milyen feladattal?- Intézményeink hagyomá­nyos orvosi munkát végeznek, a polgári kórházakhoz hasonlóan, de speciális feladatoknak is meg kell felelniük. Sokan úgy vélhe­tik, a seregben nincs szükség ilyesfajta intézményre, hiszen fiatal, életerős férfiak teljesíte­nek szolgálatot. A tények nem ezt bizonyítják: a sorkötelesek egészségi állapota nálunk a leg­rosszabb Európában. Míg Ausztria, Németország, Svájc sorköteleseinek tíz-tizenöt szá­zaléka alkalmatlan a szolgá­latra, Magyarországon az arány ennek kétszerese! Mindez a magyarok egészségének ka­tasztrofális megromlását jelzi. A bevonultatható fiataloknak nehéz követelményeknek kel­lene megfelelniük, ám ezekből is gyakran engedni kell, hogy betöltsük a szükséges létszá­mot. Azután a fokozott terhelés következtében addig rejtve ma­radt egészségi problémák ke­rülnek elő.- A sajtót is foglalkoztatta, hogy manapság szinte a legki­Új területek a gazdáknak A rendszeresen ülésező kun- szentmiklósi földkiadó bizott­ság február közepén tartott ösz- szejövetelén jelentős döntések születtek. A földalapok felosztása után részarány-tulajdonosok sérel­mezték leginkább a területkije­lölések koncepciót. Szerintük a nemzeti parki területbe bevont, város közeli parcellákon talál­hatók a legértékesebb szántók. Művelésbe vonásuk nagyban könnyítene a helyi gazdák hely­zetén. A nemzeti park igazga­tója, Iványosi Szabó András je­lenlétében született meg a meg­oldás. Rövidesen megkezdőd­het a kérdéses déli területek ki­osztása. Remélhetőleg a kultu­rált, gyors rendezéssel az ügy­ben érintett mintegy száz ember problémája is megoldódik. Dómján Ferenc Készülni a váratlanra Az utóbbi évek, de a közel­múlt sajnálatos tragédiái is iga­zolják, hogy a természeti és egyéb katasztrófák egészség- ügyi következményeinek haté­kony felszámolásához az e célra mozgósítható állami és magán­szervek összefogása szükséges. Az e követelményeknek megfe­lelő egységes Magyar Kataszt­rófamedicina Szolgálat létreho­zása volt a témája a hétfőn, Bu­dapesten megrendezett nemzeti katasztrófamedicina konferen­ciának is. A katasztrófaelhárítás ugyan állami feladat, az állami szervek azonban katasztrófa- helyzetben nem nélkülözhetik a különböző egyesületek, alapít­ványok, magánszemélyek és -cégek együttműködő támoga­tását. A mentőszolgálat, a tűzol­tóság, a polgári védélem és a honvédség katasztrófaelhárító munkáját segíthetik a különféle, ma még nagyrészt egymástól elszigetelten tevékenykedő ön- I szerveződő csoportok. sebb panasszal is leszerelik, il­letve be sem vonultatják a sor­kötelest. Másutt is így van?- Európai „szabványokat” használunk. Mellesleg a sorál­lománnyal van a legkevesebb gondunk, még annak ellenére is, hogy az első hat hét alatt a ko­rábban alkalmasnak nyilvánított katonák újabb nyolc-tíz száza­lékáról derül ki, hogy mégsem az! Végül megállapíthatjuk, hogy a fiatal férfinépességünk negyven százaléka egyszerűen alkalmatlan katonai szolgálatra! Ehhez nincs mit hozzáfűzni...- Vannak-e speciális kato­nabetegségek?- A statisztikák nem mutat­nak ilyet. Hála Istennek, a ki­képzési balesetek száma is csökkent, sőt, megállapíthatjuk, az öngyilkosságok számát te­kintve sem haladjuk meg a ha­sonló korú polgári fiatalok ará­nyát! A hivatásos katonák hely­Bács-Kiskunban közel 1200 sorköteles kapott behívóparan­csot. A bevonulási hely kijelö­lésénél figyelembe vették a fia­talok kérését, lakhelyét, szociá­lis helyzetüket és szakmai vég­zettségüket is. De mindezt ter­mészetesen csupán a honvédség érdekeinek függvényében lehet teljesíteni. Ez pedig azt jelenti, hogy közel 120 fő fog ideigle­nesen báziskiképzésen részt venni, és csak ennek leteltével kerül vissza a lakhelyéhez leg­közelebbi alakulatához. A be­hívóparancsokon egyébként mindkét katonai szervezet sze­repel: az, ahova be kell vonul­nia, és az is, ahol majd szolgá­A község vállalkozóit és munkahelyi vezetőit hívta talál­kozóra Tompa önkormányzata a múlt héten. Az összejövetelen a falu gazdasági életével és a meghívottakat is érintő egyéb témákkal foglalkoztak. A polgármester asszony, Lengyelné László Veronika tá­jékoztatójában a helyi adókról is szólt. Elmondta, hogy igen je­lentős bevétele az önkormány­zatnak az iparűzési adó, amely­nek várható öszege ebben az évben 6 millió forint. Felhívta a figyelmet arra, hogy fokozzák a munkaadók ellenőrzését, és a bejelentés nélküli foglalkozta­tásokat szigorúan büntetik. A halasi rendőrkapitány, dr. Kastyják János a rendőrség munkájáról adott rövid ismerte­tést. Ennek során elmondta, hogy nincs lehetőség a tompái rendőrőrs létszámának bővíté­Több neves külföldi sportru­házati terméket árusító cég után a világon negyedikként számon- tartott sportkereskedő vállalat, a Diadora is meg akarja hódítani a magyar piacot. A Diadora cikkeit március közepétől ösz­zete jóval problémásabb. Egy megdöbbentő adat: átlagéletko­ruk 58,6 év! Ez még az amúgy is rettenetesen rossz magyar át­lagot is alulmúlja. Érthető, ha fokozott hangsúlyt helyezünk a betegségeik megelőzésére. A sorkatonákat kétszer, a pa­rancsnoki, speciális beosztású tiszteket, tiszthelyetteseket évente vizsgáljuk meg.- Csak katonák gyógyításá­val foglalkoznak?- Nem, s ezzel jószerivel egyedülállóak vagyunk a többi országhoz képest. Tavaly több polgári beteget láttunk el kórhá­zainkban, mint igényjogosultat (tiszt, katona, hozzátartozó). Speciális feladatokkal, égési sé­rülésekkel szinte csak a katonai kórházak foglalkoznak, a plasz­tikai sebészet, toxikológia, vagy Kecskeméten a katasztrófa-or- vostan tartozik erősségeink közé. Bán János lati idejét fogja tölteni a sorkö­teles. Ötvenöt nős, kilenc egy- családos és nyolc kétcsaládos sorköteles vonul be. Ők a csa­ládi segélyre vonatkozó szabá­lyokat gondosan vegyék figye­lembe! Hatvannyolc munkanél­küli kérte katonai szolgálatra történő behívását. Huszonkilen- cük kérését lehetett teljesíteni. Huszonhat főnek nincs érvé­nyes sorozása, ők márciusban állnak majd a bizottság elé. Ti­zenhármán egészségileg ideig­lenesen alkalmatlanok, tehát egészségügyi problémájuk megszűnése, majd érvényes so­rozás után kerülhet sor kérésük teljesítésére. Szabó János sére, ezért is örül annak, hogy a közelmúltban önkéntes falu­védő egyesület alakult a köz­ségben. Szólt a Vagyonvédelmi Alapítványról is, felajánlotta szolgálatait a tompaiaknak. A községi sportegyesület ve­zetője, Király József működési és fejlesztési támogatást kért a szervezetnek. Ugyanakkor rek­lámcélokra felajánlotta a sport­pálya kerítését és beszámolt ar­ról, hogy a pályalelátó befedése nagy gondja az egyesületnek. A faluvédő egyesület elnöke, Véh Béla elmondta, hogy a község személyi és vagyoni vé­delmére alakult önkéntes cso­portnak már 36 tagja van, és várják a további jelentkezése­ket. Az önkormányzattól 60 ezer forint támogatást kapnak, és számítanak a szövetkezetek és az egyéni vállalkozók segít­ségére is. K. B. szesen mintegy 200 üzletben, il­letve áruházban forgalmazzák. Az „új” sportruházati termékek megismertetése céljából hétfőn bemutatták az újságíróknak az ez évi tavaszi, továbbá az 1994 évi őszi és téli kollekciót. Botrányos jelenet a piacnál 1 A rendőri intézkedés hiába volt. Bevonulnak az újoncok Minifórum volt Tompán A Diadora Magyarországon (

Next

/
Thumbnails
Contents