Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
6 PETŐFI NÉPE 1994. február 17., csütörtök (2. rész.) Nagy Imre védője újabb kérdést tett fel Maiéternek. A tárgyalást vezető elnök csak azt követően engedélyezte a választ, hogy az ügyvéd ragaszkodott a tábornok véleményének ismeréséhez. A kérdés ez volt: - Megítélése szerint mi volt a hadsereg összeomlásának az oka? „A Magyar Néphadsereg 1956. júniusától semminemű politikai irányítást nem kapott, pedig ezt 1945-től megszoktuk - kezdte a választ a tábornok. - A budapesti vezetők egy része a Tisztiházba tartott... Petőfi-köri előadásokra járt, azokat hallgatta. Sokan vették figyelembe a Szabad Nép cikkeit, és amikor tájékoztatást kértek a főelöljáróktól, nem kaptak.” ✓ En jelentettem „Én jártam a bányákban, az építőiparban és tudtam azt, hogy mi a bányászok véleménye, ismertem az építőipari munkások véleményét, akik kettő hetvenet kapnak egy órára. Janza altábornagy erre azt mondta, hogy rosszul látom a helyzetet. De nemcsak nekem mondta, ezt mondták azoknak a tiszteknek is, akik ilyen kérdésekkel fordultak hozzájuk. A kormány már október előtt tudott arról, hogy milyen elégedetlenség van. Vata István tudta, hogy Szegeden tüntetés volt, hogy Pécsett tüntetés volt, mert magam jelentettem neki. Igen gorombán utasított helyre. A Honvédelmi Minisztérium el is készíttette a karhatalmi tervet a vezérkarral, de nem hagyatta jóvá. A minisztériumnak lett volna módja arra, hogy a budapesti rend helyreállítására előre kiszemelt 7. gépesített hadosztályt felrendeljék és meggátoljon minden fegyveres atrocitást. Nem ezt történt. A 7. gépesített hadosztály parancsnoka beült egy gépkocsiba, leutazott Pilis- csabára és felhívta az ezred parancsnokát arra, hogy jöjjön fel Budapesté, de csak halkan, hogy ne hallják meg. Tizenhat harckocsival nehéz úgy járni, hogy ne lehessen meghallani... Lehet, hogy más csapat kapott karhatlami riadótervet, vagy riaadóintézkedést. Az én csapataim haderőn kívüli egységek voltak, fegyverük nem volt. Én a saját szakállamra adtam nekik utasítást, hogy a széntermelésnél továbbra is fokozzák a munkát és dolgozzanak.” Nagy Imre védője tehát ösz- szefoglalhatta Maiéter válaszának lényegét: „Az uszítással szemben, ami akkor folyt, határozott, gerinces ellenállást a honvédség vezetői nem tanúsítottak.” Nem elvtárs Nagy Imre kapott lehetőséget, hogy a vádlottársához szóljon. Ekkor rendkívül figyelemre méltó szóváltás hangzott el kettejük és dr. Vida népbírósági elnök között. Nagy Imre. „A vádirat szerint Maiéter elvtárs velem politikai szövetségre lépett.” Dr. Vida: „Kérem, maradjunk annál, hogy Maiéter Pál és nem elvtárs.” Nagy Imre. „Kérem, tudomásul vettem. Maiéter Pál vádlott a vallomásában erről a kérdésről nem beszél, viszont a vádiratban ez lerögzítést nyert. A kérdésem az, mikor, milyen feltételek melett, milyen célból, milyen politikai feladattal léptünk mi, ön velem, vagy én önnel polikai szövetségre?” Maiéter: „Én tudtam azt, hogy Nagy Imre a magyar kommunistáknak egyik vezető személyisége és én is kommunista vagyok. Ezenkívül semmi más szövetség köztünk nem volt.” Nagy Imre ezt követő megjegyzése - és ez Maiéter miniszteri kinevezésével kapcsolatos - két szempontból is nagyon fontos. Egyfelől bizonyítja, hogy Maiéter Pál honvédelmi miniszterré jelölése annak az ötlete • Maiéter Pál honvédelmi miniszterré való kinevezése Kádár ötlete volt. túrával. Népi demokráciánk védelme a legsúlyosabb büntetés kiszabását követelte meg.” Dr. Vida kis szünetet tartott, hatásszünetnek lehet ezt nevezni, majd felszólította a frissen halálra ítélteket, nyilatkozzanak, kémek-e kegyelmet. Nagy Imre így válaszolt: „A halálos ítéletet a magam részéről igazságtalannak tartom, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom az, hogy a magyar nép és a nemzetközi munkás- osztály felment a súlyos vádak alól. Úgy érzem, eljön majd az idő, amikor igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben. Nem kérek kegyelmet.” Maiéter Pál a következőket mondta: „Tegnap a Népbírósági Tanács szigorú ítéletét kértem, most mégis kegyelmet kérek.” Kegyelemre várva • A követelés 1991. június 19-én teljesült. • Egy pesti utcán, a harcok idején. volt, aki később a halálos ítéletét is megrendelte, Kádár Jánosé! Másfelől később az is kiderült, hogy a hangszalag alapján készített jegyzőkönyveket is „kozmetikázták”, ugyanis a Kádár Jánossal kapcsolatban elhangzott szövegrész már „emlékezetem szerint Kádárral beszéltem erről” megfogalmazásban került papírra. ítélethirdetés 1958. június 15-én, délután 5 órára vezették a vádlottakat a tárgyalóterembe. Dr. Vida Ferenc elnök gondosan ellenőrizte, hogy a helyükön vannak-e az ítéletre várók, valamint akikre a törvény értelmében lesz szükség, majd kihirdette a Népbíróság Tanács ítéletét. A tábornokra vonatkozó rész így hangzott: „Maiéter Pál ötödrendű vádlottra nem merült fel adat, hogy a Nagy Imre által vezetett szervezkedésnek tagja, résztvevője lett volna. Október 25-én, amikor a Kilián laktanya megtisztítására kapott parancsot, megingott. Arról értesült ugyanis, hogy fel kell lobogóztatni kivágott címerű zászlóval a kaszárnyát. Ezt a felkelőkkel való érintkezésre, közeledésre alapnak találta, de ekkor még nem ■vált a zendülők vezérévé. Tényként kell viszont megállapítani, hogy jóval a tűzszünet bejelentése előtt átállt a felkelők oldalára és ezentúl a felkelők oldalán harcolt. Nagy Imre ezért a felkelői érdeméért nevezte ki honvédelmi miniszterhelyettesnek, majd honvédelmi miniszternek, bár többen figyelmeztették, hogy a Szovjetunió kormánya provokációnak tekintheti Maiéter kinevezését, ismerve szovjetellenes beállítottságát. Tényként állapítja meg a Népbírósági Tanács Maiéter és a Corvin-köziek szovjet haderő elleni fegyverbarátságát. Izzó szovjetellenessége abban a kijelentésben jut kifejezésre, hogy a Kilián laktanyát mindenképpen tartani fogja, valamint a Budapestre vezető utak eltorlaszolására adott és részben végrehajtott parancsában.” Kilőtt harckocsik „A Népbírósági Tanács tényként állapítja meg azt is - folytatta dr. Vida - hogy a Kilián laktanyában az ötödrendű vádlottat meglátogatta Cowley, az angol követség katonai attaséja, akitől Maiéter a szövetséges szovjet hadsereggel kapcsolatban katonai tanácsot fogadott el és engedélyezte a kilőtt szovjet harckocsik tanulmányozását... Azzal a ténnyel, hogy nem hajlandó a továbbiakban a honvédelmi miniszter parancsát végrehajtani, a felkelők oldalára állt át, ezzel államrendünk ol- talmazóját támadta hátba. Ebben az irányban konkrét katonai műveletekre is adott parancsot, amit végre is hajtottak... Maiéter Pál ötödrendű vádlottba a proletariátus állama bizalmát helyezte, magas katonai beosztásában ezzel a bizalommal visszaélt és esküjét megszegve szembefordult a proletárdiktaNagy Imre, Gimes Miklós és Maiéter Pál védői kegyelmet kértek védenceik számára és az előírásnak megfelelően engedélyt arra, hogy a kérelmet írásban nyújthassák be. Dr. Vida figyelmeztette az ügyvédeket, hogy a kérvényeket - természetesen írásban - fél órán belül nyújthatják be. Azt is megmondta, hogy a kérelmek beérkezése után, de nem több, mint fél óra elteltével, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a kegyelem ügyében zárt ülést tart. Este 7 óra volt, amikor a halálra ítélteket elvezették. Aztán, kis idő múlva újból sorakoztatták őket és megerősített őrséggel, rabszállító autóval, az Országos Börtön területén lévő Kisfogház siralomházába vitték. Mindegyikük külön zárkában várta a kegyelmi tanácskozás résztvevőinek döntését. A forgatókönyv A kegyelmi tanácskozás forgatókönyve szerint dr. Vida Ferenc elnök felszólította a legfőbb ügyész képviselőjét, hogy a halálra ítélt Nagy Imre, Gimes Miklós és Maiéter Pál vádlottak kegyelemre ajánlása tárgyáben tegye meg nyilatkozatát. Dr. Szalay József nem ajánlotta kegyelemre a vádlottakat, nyilatkozata után azonnal el is hagyta a termet. Ekkor az elnök a Tanács népbíró tagjaihoz fordult, hogy ők nyilatkozzanak. A jegyzőkönyv rideg tényszerűségén is átsüt az ítélkezők gyülekezete. Lakatos Pétemé: „Maiéter Pál vádlottat, figyelemmel arra, hogy tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szovjetellenes hangulat az országban fokozódott, képviselte az ellen- forradalmi, nacionalista követeléseket és katonai esküjét megszegve átállt a fegyveres ellenforradalmárok oldalára, kegyelemre méltónak nem tartom.” Fehér Kálmán: „Maiéter Pál vádlott, a Néphadsereg áruló tisztje, esküjét megszegve átállt a fegyveres ellenforradalmi felkelés oldalára, szószólójává vált az ellenforradalmi követeléseknek, tekintélyes része volt a nagyarányú vér- és anyagi áldozatokban, ezért kegyeimre nem ajánlom.” Bíró Mihály: „Maiéter Pál vádlott a Kilián laktanyában folytatott tevékenységével, á felkelőkhöz való átállásával, a proletárdiktatúra államának megvédésére tett esküjének megszegésével olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy kegyelemre nem méltó.” Sulyák György: „Maiéter Pál vádlott nem hajtotta végre a részére kiadott katonai parancsot. Az ellenforradalmárok oldalára történt átállásával hazaárulást követett el. Az esküjét súlyosan megszegő katonatisztet kegyelemre nem tartom méltónak.” A népbírák és dr. Vida tehát egyhangúan ítélkeztek. Az Országos Börtönben még aznap éjszaka 11 órakor ismertették a kegyelmet elutasító határozatot az aktusra elővezetett Nagy Imre, Gimes Miklós és Maiéter Pál előtt. Egész pontosan is: A személyazonosságuk újbóli ellenőrzése után felolvasták a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Népbírósági Tanácsának TB. Nb. 003 (1958)—18 számú ítélete rendelkező részét, valamint a Népbírósági Tanács kegyelmi tanácskozásának döntését. Dr. Bimbó István, a tanács elnöke közölte velük, hogy az ítéletet 1958. június 16-án reggel 5 órakor végrehajtják. 1958. június 16. A halálra várók szó nélkül tudomásul vették, hogy sorsuk felett immár végérvényesen döntöttek. Alig öt óra múlva kivezették őket a Kisfogház végében lévő vesztőhelyre, ahol akkor már állt a három akasztófa. Dr. Bimbó, kiküldött bíróként a legnagyobb gonddal végezte dolgát, ellenőrizte a három ember személyazonosságát és felolvasta előttük, amit már hallottak, a kegyelmi tanácskozás elutasító határozatát. Ezt követően átadta őket az ítélet- végrehajtónak azzal a felszólítással, hogy teljesítse a kötelességét. A hóhér és segédei a következő sorrendben „teljesítették a kötelességüket”: Nagy Imrén 5 óra 9 perckor, Maiéter Pálon 5 óra 12 perckor, Gimes Miklóson 5 óra, 14 perckor végrehajtották az ítéletet. Az orvosok - bírói utasításra - 5 óra 24 perckor állapíthatták meg, hogy Maiéter Pál szíve megszűnt dobogni. A „Darázsfészek” A kivégzéssel, Nagy Imre, Gimes Miklós és Maiéter Pál elpusztításával a megtorlás végrehajtóinak munkája azonban még nem ért véget. A feladat a mártírkép szétzúzása volt. Ezt alapozta meg az Igazságügy Minisztérium a perről kiadott közleménnyel, az ítélet indoklásának propagandastílusával. „... Nagy Imre és Maiéter Pál a tárgyalás során igyekeztek tagadni a terhűkre rótt bűncselekményüket, azonban a lefolytatott eljárás során eléjük tárt nagyszámú bizonyíték, vádlott társaik és a tanúk vallomása nyomán lelepleződtek és kénytelenek voltak bűncselekményeik tényeire vonatkozóan részleges beismerő vallomást tenni.” A közleményről pontosan tudjuk, hogy már az ítélet meghozatala előtt kész volt, a szövegzáró két mondatot is előre leírták: „Az ítélet jogerős. A halálos ítéletet végrehajtották.” 1958. június 16-án, a Kisfogház udvarán a halottakat titokban eltemették. 1961. február 25-én délután háromnegyed 5-kor Mérő Károly rendőralezredes vezetésével két főhadnagy, egy hadnagy, továbbá két tiszthelyettes hozzákezdett a kihantolási feladatterv végrehajtásához. Az akciónak részese volt egy rendőrorvos is, azzal a megbízatással, hogy adott esetben időben lépjen közbe és hullamérgezés ellen adjon injekciót a„Darázs- fészek-dosszié” feladatterv végrehajtóinak. Még aznap este, fél 9 után 5 perccel jelentették, hogy a temetést is befejezték. Naszladi Péter néven az Újköztemető 301-es parcellája 23. sorának 8-as sírhelyére temették, dr. Horváth Miklós (Vége) • Emlékezünk. Maiéter Pál, a tölgyfalomb nélküli tábornok
