Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
úunaegyháza# Dunavecse# Fülöpszállás• Kunadacs# Kunpeszér# Solt# Szabadszállás# Szalkszentmárton# Tass# Újsolt Termelési fórum Szalkszentmártonban i Remélhetőleg siker koronázza a Felső-Kiskunság termelői és a konzervgyár tárgyalásait. Felüljáró épül Kunszentmiklós szívében? A kistérségi válságkezelés programjaihoz kapcsolódva tartottak termelési fórumot a közelmúltban Szalkszentmártonban. Az érintett 11 település jelenlévő polgármesterei és konzulensei arról kértek tájékoztatást a meghívott vendégektől - akik a Kecskeméti Konzervgyár termelési részlegének a vezetői hogy a térség mennyiben tudna hozzájárulni az üzem munkájához, és ez az együttműködés mennyiben lendítené fel a Felső-Kiskunság mező- gazdaságát. A dolog lényege tulajdonképpen a felvásárlási csatorna kiiktatása lenne. Tehát a helyben megtermelt termékeket közvetlenül a konzervgyár vásárolná fel. Daragó Dénes, a Kecskeméti Konzervgyár termelési igazgatója elmondta, hogy a gyárnak nagy a kereslete a különböző zöldség- és gyümölcsfélék - főleg azoban az Már negyedik alkalommal ültek össze a dunavecsei honatyák azzal a céllal, hogy végre döntésre jussanak a település költségvetésének megalkotásában. A személyeskedő és sokszor egyéni érdekcsatározásokra emlékeztető „bölcsek tanácsa” végre elfogadta - a csak visszalépésekre elegendő mínuszos költségvetést. A település jegyzőjét, Szávay Bélánét kértem, ismertesse a lakosságot leginkább érintő részleteket.- A testület 142,5 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el az idei költségvetést. Ebből 22,5 millió forint az, ami a működési kiadásokból hiányzik, amit az önkormányzat hitelből lesz kénytelen finanszírozni akkor, ha más bevételi forrást nem találunk. Úgy érezzük, hogy településünk sajátságosán hátrányos helyzetben van, nagyon magas a munkanélküliek száma, a jövedelempótló támogatásban részesülők és a lakosság létszámához viszonyítva a kisnyugdíjasok száma. A szociális ellátásra - átmeneti segély, házi szociális gondozás - a költségvetésből viGyorsan benépesedett az apostagi faluház szombaton délután, ahol a 894. számú Ka- szap István Cserkészcsoport rendezte meg legutóbbi találkozóját. Az ifj. Valaczka János vezetésével sikeresen működő csapat - melyben megtalálható több korosztály képviselője - rendszeresen tart előadásokat, melyeken elődeik életével és jelentős történelmi személyiségek munkásságával ismerkedhetnek uborka és a paradicsom - iránt. A konzervgyár kész arra, hogy megfelelő egyeztetések után néhány termelési ágazatban - például a csemegekukorica és a paradicsom esetében - a termelést bizonyos fokig anyagilag is támogassa. Erről azonban az üzemnek és a termelőnek kölcsönös garanciákat kell adnia egymásnak. A vetőmagot a termelő az induláskor térítés- mentesen kapná, és az árat a később beszállított termékek után kifizetendő összegből vonnák le. Viszont a termelőnek vállalnia kell azt, hogy termékeit akkor is a Kecskeméti Konzervgyárhoz szállítja be, ha esetlegesen az adott növény piaci ára magasabb, mint amit a gyár fizetni tud érte. Természetesen fordított eset is lehetséges. Ezeket a dolgokat szerződésben rögzítik, amint létrejön a megállapodás. A termelési igazgató szonylag sokat kell áldoznunk, ami kedvezőtlenül érinti gazdálkodásunkat. A település túlzottan fejlett intézményhálózattal rendelkezik - öregek napközije, bölcsőde, művelődési ház, sportcsarnok, költségvetési üzem -, melyeknek működtetését felül kell vizsgálni, és ha szükséges, át kell szervezni. Bevételi forrásaink szűkösek, ezért biztos, hogy kiegészítő állami támogatást kell kémünk a működtetésre. Olyan testületi döntés is született, hogy például a költségvetési üzemet - a kommunális és a szakipari részt is - hirdessük meg vállalkozásban. Véleményem szerint a kommunális részét az ön- kormányzatnak kellene üzemeltetni, a község tisztasága érdekében fel kell vállalniuk a fenntartást, még ha veszteséges is. A testület úgy fogadta el a költségvetést, hogy a legszigorúbb takarékossággal, a kifizetések felülvizsgálatával és állandó ellenőrzésével gazdálkodhatunk. Ebben az évben egy biztos: fejlődésre, fejlesztésre még csak nem is gondolhatunk. Farkas Pál meg az érdeklődők. A legutóbbi előadás - melynek témája „Kolumbusz és az indiánok” - érdekessége volt többek között az, hogy az előadó, dr. Jáki Ferenc történészprofesszor Ka- szap Istvánnak, a helyi cserkészek névadójának cserkésztársa volt. A találkozóra sok látogató érkezett a szomszédos településekről, Dunavecséről és Szalk- szentmártonból is. Farkas P. egyenként is jellemezte a különböző zöldségkultúrákat. Elmondta, hogy melyek esetében érdemes több termelő összefogásával nagyobb területen termelni, melyekhez kell bizonyos mértékű gépesítés. A termékek beszállítása is egyszerűbb és kifizetődőbb akkor, ha az több termelő összefogásával történik. Hiszen bizonyos zöldségfajták esetében előfordul, hogy - az érés sorrendjében - minden másnap szállítmányt kell indítani. Végezetül a jelenlévők abban maradtak, hogy a konzulensek meghirdetik a település lakosai között ezt a lehetőséget, illetve felmérik az igényeket. És ezután egy hamarosan megtartandó újabb találkozón talán létrejöhet az a megállapodás is, amely valamennyire talán fellendítené a Felső-Kiskunság mezőgazdaságát. S. T. Ma, amikor az érdeklődés hiánya, a gazdasági nehézségek fokozódása miatt egyre több kultúrházat zárnak be, adnak bérbe, vállalkozásba - jórészt nem kulturális célra -, jólesik ellátogatni, bejárni egy olyan kulturális intézménybe, amely mindezen nehézségek ellenére jól prosperál, teltházas előadásokat tart, s megfordul benne a község valamennyi lakosa. Ilyen a solti Vécsey Károly Művelődési Otthon és Könyvtár is, a Kiskunság szélén, a megye határán. Az idelátogatók látják a programokat: ma képkiállítás nyílik, holnap kabaréműsor, aztán egészségügyi előadás lesz, majd a gyerekek jazzba- lettre, a fiatalok KRESZ-tanfo- lyamra járhatnak, a jövő héten irodalmi estet tartanak, a hét végén meg a házastársak bálját. Ezek között biztosan mindenki talál kedvére valót. Jönnek is szép számmal, hiszen a belépődíjak feltűnően alacsonyak, óvodásoknak, iskolásoknak és nyugdíjasoknak nagyrészt ingyenes előadásokat tartanak, vagy legfeljebb 30-50 forintot kell fizetniük. Lázas szervezőmunkával készül a város a február végi ünnepélyes csarnokavatóra. A technikai átadás már a napokban megtörtént, az iskolák és a szakosztályok is birtokukba vették a létesítményt. Ezzel párhuzamosan azonban egy előre nem látható probléma is jelentkezett: a biztonságos megközelítés szinte lehetetlen. Bár már a helykijelöléskor többen felhívták a figyelmet a gyalogos közlekedés veszélyeire, minden változatlan maradt. Sajnos, a már eddig eltelt rövid idő is a kétkedőket igazolta. Szerencsére, baleset még nem történt, de mindannaposak az idegölő jelenetek. Fékek őrült Téli esték bankárokkal címmel kétszer négyórás tanfolyam indul a munkanélküliek részére két munkaügyi központ és huszonkét OTP-Bank támogatásával. A pénzügyi szakemberek a legalapvetőbb banki műveletek lebonyolításáról, hitelkérelmek benyújtásának feltételeiről, pénzügyi, üzleti és gazdálkodási tervek készítésének A kamaraesteket, író-olvasó találkozókat, kisebb létszámú rendezvényeket a gyönyörűen felújított és berendezett Vécsey kastélyban lévő könyvtárban tartják. Ennek is köszönhető, hogy az olvasók tábora folyamatosan, szépen növekszik. Nincs olyan fiatal vagy öreg, férfi vagy nő a faluban, aki évente legalább egyszer el ne látogatna a kul- túrházba és a könyvtárba. S hogy mi tette mindezt lehetővé, arról Hibemé Nyúl Margit, a Művelődési Otthon és Könyvtár igazgatója tájékoztat:-Arra törekszünk, hogy az óvodáskorúaktól a nyugdíjasokig mindenkinek ki tudjuk elégíteni kulturális igényét. Mindezt az teszi lehetővé, hogy mi is „gazdálkodunk”. Előadásaink, rendezvényeink költségeinek legfeljebb felét-harmadát fedezik a belépődíjak, a többit nekünk kell előteremtenünk. A vásárokból, összejövetelekből, lakodalmakból származó bevételeinket visszaforgatjuk a kultúrába. Ez így talán fellengzősen hangzik, de ha elmondom, hogy éves költségvetésünk milliós nagyságrendű, s ennek élig felét csikorgása, a szitkok áradata nyújt nélkülözhető szórakozást a járókelők számára. Az aggódó és felháborodott szülők, persze, az iskolákat ostromolják, pedig a tanárok tehetetlenek. Megoldásként felmerült a kecskeméti út kérdéses részének sétálóutcává nyilvánítása, jelzőlámpa felállítása, sőt, még felüljáró-építés ötlete is. Mindenesetre meg kellene előzni a tragédiát, gyorsan cselekedni kellene. Az önkormányzat állítólag tervezi a zebrafestést, de nem biztos, hogy ezzel a gyermekekre leselkedő veszélyek is egycsapásra megszűnnek. Dómján Ferenc módjáról tartanak előadásokat. Mindez azért lényeges, mert a munkanélküliek számára felkínált különféle pénzügyi támogatások, kölcsönök és hitelek elnyerése minden esetben valamilyen írásbeliséget feltételez. A hazai vállalkozók zöme pedig ma még nem tart ott, hogy ezt a kívánt színvonalon el tudja készíteni. s. t. kérjük az önkormányzattól, mindjárt érthetőbbé válik. Azért, hogy a község lakosságának szórakozási, kikapcsolódási és művelődési lehetőséget biztosítsunk, meg kell alkudni azzal, hogy napközben - amikor ez a kulturális tevékenységet nem akadályozza - gazdasági tevékenységet (vásárok, árubemutatók tartását) is gyakoroljunk. Szerencsénkre nem csak az önkormányzat, hanem községünk vállalkozói is „mellettünk állnak”, s ha kérjük, szívesen áldoznak ők is „a kultúra oltárán”. Ez teszi lehetővé, hogy a hagyományos „Solti Tavaszi Napok” háromnapos rendezvénysorozatát ez évben is megszervezhessük. És még egy: hiába erőlködnénk mi, hiába lenne elegendő pénzünk, ha az emberekben nem lenne érdeklődés, igény a művelődés iránt. Az igény viszont megvan, így hát szerencsésen egymásra találtunk - fejezte be a beszélgetést az igazgató. így tehát, ha áru is, ha válságban van is a kultúra Solton - és remélem másutt is - fentmarad és virágzik mindannyiunk örömére és hasznára.-r -n Önkormányzati ülés Solton A település jövőjét hosz- szabb távon is befolyásoló ön- kormányzati ülésre kerül sor csütörtökön Solton.- A képviselő-testület megtárgyalja az 1994. évi költségvetést, állást foglal az iskolaszék megalakításáról, és a tervek szerint megalkotják az új önkormányzatilakásrendeletet. A fő napirendi pontok megtárgyalása után lehetőség lesz napirenden kívüli, egyéb témák megtárgyalására is. A testületi ülésen természetesen részt vehetnek a település érdeklődő polgárai is. Bicentenárium Kunszentmiklóson Kunszentmiklós ebben az évben ünnepli várossá nyilvánításának 200. évfordulóját. A település képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a bicentenáriumi ünnepséget augusztus 20-án fogják megrendezni. Tassi falugyűlés Február 17-én, csütörtökön, 18 órakor, a helyi Dózsa Szövetkezet ebédlőjében falugyűlést tart a tassi önkormányzat. A falufórum napirendje a következő: tájékoztató az ön- kormányzat 1993. évi munkájáról és az idei évi terveiről. A rendezvényre minden érdeklődő megjelenését vájják. Szabadszállási leszerelők Február 10-én ünnepélyes keretek között zajlott a leszerelés a szabadszállási helyőrségi klubban. Az 52. Hunyadi Mátyás Javítóezredtől a teljes második időszakos állomány búcsúzott. A csapatzászló előtt Kovács Zsolt tizedes mondott búcsúbeszédet, amelyben elköszönt a parancsnokságtól, a személyi állománytól, valamint a katonaidejüket még le nem töltött első időszakos társaitól. Az ünnepségen részt vett a nagyközség polgármestere, a római katolikus és a református egyház képviselete is. Átmeneti szállás lesz a kántorházból Kunszentmiklóson, a katolikus egyház tulajdonában lévő, de évek óta üresen álló, úgynevezett kántorházból a hajléktalanok számára alakítanak ki egy átmeneti szállást. Az épület átalakításának költségeit két és fél millió forintos pályázat elnyerésével a város állja. Ebből a pénzből az épület közepén két fürdőszobát alakítanak ki, és ettől jobbra, illetve balra lesz a férfi és a női háló. A házhoz egy irodahelyiséget is építenek, amelyben a ház gondnoksága mellett a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete is helyet kap. Mindezt még egy ingyenkonyha fogja kiegészíteni, ahol a rászorultak naponta egyszer meleg ételt kaphatnak. A működés költségeit központi keretből az állam biztosítja, a napi gondok megoldása pedig a város feladata lesz, de a Máltai Szeretetszolgálat segítségére is lehet számítani. Az oldal az Alföldi Lapok kunszentmiklósi szerkesztőségének közreműködésével készült. Szerkesztette: Farkas Pál MÍNUSZOS KÖLTSÉGVETÉS DUNAVECSÉN Fehér a füst, de keserű A kultúra háza Solton ■ - • • : >Solt község vállalkozói is a kultúra mellett állnak, s szívesen segítenek akár kérés nélkül is. Cserkésztalálkozó Apostagon • Minden korosztály szót értett egymással. Tanfolyam a boldoguláshoz