Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
1994. február 16., szerda Hit és Élet 9 HAT GYERMEKKEL, SZERETETBEN, BOLDOGAN Mindennél nagyobb megtartó erő: a család 0 Ablonczy Ágnes ma, férjével és hat gyermekével. Ez évben gyakran előfordul - lévén 1994 a családok éve-, hogy bemutatunk egy-egy családot, ahol a szülőkön a hangsúly. Most egy olyan családot választottunk, ahol - egy már felnőtt - gyermek emlékezik. A hatvanas évek végén költözött Bajára férjével dr. Michna Ottóné Ablonczy Ágnes. Budapesten született egy tízgyermekes család negyedikjeként. Édesapja református lelkész, édesanyja tanárnő volt. ő maga a főiskola elvégzése után könyvtáros lett. Emellett a nagycsaládosok aktív szervezője és az utóbbi években pedig önkormányzati képviselő is. Amolyan hátrányos helyzetű gyermek voltam - kezdi emlékeit. Előttem voltak a nagyok, mögöttem a mindig elbájolóbb kicsik, s bizony megszorongatta néhányszor a torkomat a tény, hogy arra senki sem emlékszik, mit mondtam először, amikor kezdtem beszélni, járni. El is határoztam, ha nekem is sok gyermekem lesz, naplót fogok vezetni, ne vesszen el az emlék. Most hat napló várja a kilépőket. No, persze nem csak ez, ami meghatározza az életemet. Mi is volt, ami bennem nyomot hagyott, belémivódott? Talán egy szigethez tudnám hasonlítani a családunkat. Körülvett minket valami, ami elválasztott, vonzott vagy taszított. Amibe kiléptem, az idegen volt. Nem volt az enyém, nem éreztem jól magam benne. Akkoriban persze, az ötvenes években sokan sokféleképpen húzódtak vissza bizalmatlanul politika, vallásüldözés vagy embertelenség megtapasztalása miatt. Ez is része volt szigetvoltunknak, de nem csupán ez. Édesapámhoz egy egész gyülekezet tartozott, ez is a sziget része volt. Részt kértek és kaptak az életünkből. Szegény-szerényen éltünk, de talán éppen ebből adódik sok olyan élmény, ami csak a miénk, csak nálunk fordult elő. Négyéves voltam, amikor a Mikulás „csak” versikéket hozott nekünk. De milyenekét! Ki kellett találnunk, hogy kiről melyik vers szól! Ma is tudom azt a pár sort, és akár hihető, akár nem, ma is jellemző rám, melyet édesanyám szerető szeme akkor észrevett rajtam. Emlékszem ’56-ra. Dübörögtek a tankok a kispesti utakon is. Behúzódtunk a pincébe, a sötétbe. Félemetes maradt az emlék. Később a legidősebb testvérünk „barátságutat” szervezett. Este kimentünk az utcára egymás vállát fogva és énekelve. Együtt nem féltünk. El- játszottuk a pincében a Hófehérkét. Pontosan elegen voltunk hozzá. Még ma is tudom a versikéket és meséket, melyeket ott talált ki folytatásosán édesanyám. A sok gyerek mindig állásfoglalásra kényszerítette az embereket. Vagy rosszallóan ítéltek, vagy megindította a szivüket. Minket nem bántott igazán, de abból derült ki, hogy szüleinket azért igen, mert sosem vehettünk máshol egynél több süteményt, vagy csak úgy engedtek el valakihez, ha tudtunk mi is ajándékot vinni. Kellemes emlékként maradt meg bennem egy gyakori kép: megyünk együtt, úgy hatan-nyol- can, át a kerületen egy távoli iskolába, hittanra. Nehézzé tették a megközelítést, mi meg „jókat” kirándultunk. Azért büszke voltam, hogy mi a testvéreimmel ennyire összetartunk. Ez óriási erő ma is. Évente egyszer együtt nyaralunk egy hétig az idős szülők, a tíz gyerek a házastársaikkal és 34 unoka. Élményekben gazdag gyerekkor után gazdag most is az életem. Sokat meg kell tapasztalnom. Útközben rájöttem, ezek az én kincseim, mert az az enyém és az a kincs, amit jól megéltem. Azzal kezdtem a beszélgetést, hogy hátrányos helyzetű vagyok a testvéreim sorában. Már azóta rájöttem, hogy tévedés. Ez a sok törekvés és szeretet, amit mások felé akarok adni, ebben a bölcsőben és csak ilyen körülményekkel születhetett meg bennem. I. Zs. A keresztény egység jegyében indult az imahét Az új esztendő mindig az új fogadkozások, az új elképzelések és az új lehetőségek bölcsője. Bőszen hisszük, hogy ellenfelekből egy röpke pillanatig kebelbarátok válhatnak, majd az új évet jelző perc varázsán túl sajnos, minden marad a régiben. Nem lehet véletlen, hogy az 1994. január 16. és 23-a között lezajló ökumenikus imahét megnyitó istentiszteletének témájaként a keresztény egységet választotta Mikesi Károly nagytiszteletű úr a kiskunhalasi Felsővárosi katolikus templomban megtartott ökumenikus alkalmon, hiszen sokunk számára ez az egyik legfontosabb gondolat. A még elevenen élő díszes fenyőfák karácsonyt idéző hangulatának evangélikusok, reformátusok és katolikusok együtt énekelték a dicséreteket, imádkozták az Úrtól tanult imádságot és az Apostoli Hitvallást. Megosztott világunk sebeiről szólva a lelkipásztor Mózes 1. könyvének 11. részéből az 1-9. verséig bezáróan, valamint János evangéliuma 11. részének 42-53. verséig terjedően olvasta föl a prédikáció alapját képező igeszakaszt. Mint elmondta, a világban uralkodó feszültség, az emberek között meghúzódó ellentétek eltávolítják egymástól embertársainkat. Jézus Krisztus mindannyiunkért - vallásra és hovatartozásra való tekintet nélkül - meghalt a keresztfán. A keresztény egyházak egységhez való közeledésének ez is lehet az alapja - hangsúlyozta, majd rávilágított arra az emberi gyarlóságra, melyet hízelgésnek nevezünk, s amit egymás megtévesztésére és nem jó cselekedeteknek szánunk. „Aki Jézusban hisz, annak életében csak egyetlen dicséret létezik, az Isten dicsérete” - mondotta, majd negatív példaként a farizeusok egymás iránt táplált hazug dicséretét említette. A közös imahét nem csupán közösen szervezett előadást, istentiszteletet, illetve misét jelent a kiskunhalasi hívek számára, de abban is megerősíti va- lamennyiüket, hogy a kezdő lépések valamelyikét már megtették annak a bizonyos keresztény egységnek a megvalósítása felé, melyről a prédikáció szólt. Hogy örülni tudjunk, ha a másiknak öröme vagyon, vagy együtt érezzünk, amikor önelégedetlenség munkál a másik gyülekezetben”. Az imahét elkövetkezendő előadásait a református gyülekezeti házban szerda este 6 órai kezdettel Honti Irén evangélikus lelkész, csütörtökön Nagy- pál László, pénteken Vangel Imre, szombaton Madarász Zsuzsa református segédlelkész tartotta. A hét utolsó alkalmán Bödecs Pál szolgált az Alsóvárosi római katolikus templomban az elhivatásról. A keresztény egység jegyében vasárnap este lezajló isten- tisztelet perselypénzét a kiskőrösi református gyülekezet megsegítésére adakozta az ökumenikus gyülekezet. G. M. Aki továbbviszi az egyházi zenét Épül a majsai templom Az Országos Rabbiképző Intézet kórusát vezénylendő járt Kecskeméten Adám Mária, Ádám Emil, a Kodály és Bartók útját járó, zsidó népdalokat gyűjtő és feldolgozó zeneszerző, karmester és karnagy leánya. Amikor elkezdtünk beszélgetni, úgy gondoltam, hogy témánkat nagyrészt zenei pályája bemutatása fogja kitölteni. Meglepetésemre minden egészen máshogy alakult, mert mint kiderült, ő a hétköznapi életben matematikus és számítástechnikával foglalkozik egy nagyvállalat osztályvezetőjeként. Hogy mégis hogyan került a kórus élére, a következőket mondta:- Előbb a kórusban énekeltem, de idővel apám sok elfoglaltsága miatt segítettem a karmesteri munkájában, konkrétan a szólamok betanításában és szervezési feladatokban. Édesapám halála után vettem át a kórust. Azóta vezényelek. Rendkívül szeretem és nagyon sokat jelent nekem. Ugyanúgy, mint a kórustagoknak is. Már az Mióta az első híradások megjelentek a Horvátországban, majd Boszniában dúló háborúról, az értelmetlen és keserves harcról, - egyre többször gondolok rád! Rád, aki a bácskai faluban játszótársam voltál, rád, a pópa legidősebb fiára, aki már gyermekként a hivatására készült. Nemzetiségi községben éltünk, persze, ezt akkor nem mondtuk ki, természetes volt, ott születtünk valamennyien. A községben magyarok, szerbek, svábok éltek, tucatnyi zsidó családdal, a kendergyárban dolgozó vendekkel, békében, megértésben. Beszéltük egymás nyelvét, tiszteltük szokásait, hitét, viseletét. így volt számunkra természetes. Ezekben, a számunkra még felhőtlenül szép években, már dúlt a háború. 1944 nyarán ért bennünket az első döbbenet, amikor a velünk együtt hancú- rozó Krausz Gizikét és családját évek során életelemünkké vált, hogy mindig készülünk, szerepelünk. Persze nagyon nagy áldozatot vár a családunktól, hisz alig van más szabad időnk, de olyan jó a közösségünk és any- nyira szeretünk együtt lenni, hogy ez megértésre talál.- Mi a kórus repertoárja és hol szoktak fellépni?- A zsidó zene fejlődésének teljes folyamatát énekeljük. Liturgia, népzene, az ókori zenétől a mai zenéig. Itthon jelesebb események alkalmából szoktunk énekelni templomokban. Jeles események pedig majdnem mindig vannak. Sok meghívást kaptunk külföldre is. Felléptünk Bécsben, Izraelben, Assisiben, Zágrábban, Kassán. Nagyon fontosnak tartom az egyházi zene továbbvitelét. Régebben férfikari kórusok énekeltek a zsinagógákban. Bizonyos templomokban már elfogadott a vegyeskar is, részvételünkkel emelni tudjuk a liturgiái hatást. A zsidóság hitéletében nagyon nagy a templomi zene kultúrája. Emellett a mi vegyeskarunknak nagyon lényeges a elvitték a régi téglagyárba, majd tovább, „munkára”. Ősszel bennünket, magyarokat ért csapás: azt dobolta a kisbíró, hogy menjenek el a magyarok néhány napra...amíg átvonulnak a partizánok, azután jöhetnek vissza. Szavai nyomán mindenki elkomorult, és csomagolt. Senki nem hitte a magyar családok közül, hogy soha nem térhet vissza. Azon az októberi napon láttalak Milorad utoljára. Álltái a templom előtt és bámultál bennünket, hevenyészett csomagokkal útra- kelőket. A következő esztendő tavaszán a német családokat vitték „lógorba”, majd később Németországba. Az üresen maradt házakba kerültek a betelepülők: bosnyákok, montenegróiak és főként a partizánok családjai. A szemed előtt zajlott le mindez. Láttad és felfogtad az eseményeket. Vajon találtál-e rá magyarázatot? Néhány év múlva aztán szemináriumba mentél, nevelő ereje is. A hatvanas évek végén alakultunk. Láttuk, hogy az ifjúságnak nincs hova mennie. Meghívtuk őket és örömmel jöttek, attól függetlenül, hogy ők már nem jártak templomba. A kóruson keresztül vissza tudtak kapcsolódni a zsidó életbe. Ma már van iskolánk, van zsidó hitoktatás és a zenét is újra művelhetik.- Úgy érzem, ez Önnek kimondottan munkát jelent, több annál. Mondhatjuk, hogy küldetés?- Egy olyan szülői környezetben nőttem fel, ahol a zsidó zene az élet alapját képezte egy zsidó kultúrával. Megtanultam, hogy a zsidóság fennmaradásának fontos része, hogy a zsidó hit, és a templomi hagyomány tovább éljen. Úgy érzem, akárhol fellépünk, a megélt zenei élménnyel segítem az embereket, hogy máskor is eljöjjenek a templomba. Sokak számára a templombajárást az ottani élmények, a kultúrkömyezet vonzóbbá teszi. Ha így vesszük, akkor biztos, hogy a hitéletet is szolgálom. majd megnősültél, pappá szenteltek és elkerültél Boszniába. Milorad! Hallottam, hogy most is Boszniában élsz, nem hagytad el híveidet. Ismét látsz egy háborút egészen közelről. Abban reménykedem, hogy ti, pravoszláv papok felemelitek szavatokat, hiszen benneteket tiszteltek és szerettek az emberek. Ezt az elvadult gyűlölködést csak ti tudnátok megfékezni. Milorad! Ne nyugodjatok bele, hogy peregnek az évek, hónapok, a háború pedig tombol, mert van fegyver, és van egymásnak feszülő indulat. Boszniában 22 hónapja tart az ostrom. Akad még család, akinek nincs háborús halottja? Akad, aki figyelmezteti a másikat, hogy menjen el, különben nincs számára menekvés? Reménykedem, hogy levelem elér, Szarajevóban, Tuzlában, vagy ahol élsz, és emlékszel gyermekéveinkre, a békére, amiben élni jó, érdemes és emberhez méltó! S.K. Augusztusban tették le a kis- kunmajsai református templom alapkövét, s a munkálatok azóta is folynak. A régi imaház eladásából származó 800 ezer forint mellett 200 ezer forintot kaptak a majsaiak a Duna melléki egyházkerülettől. Az induláshoz szükséges többi pénzt - mint egy 650 ezer forintot - adományként gyűjtötték össze az Németes arcú madonna, karján a szőke kis Jézussal, a hajósi templom oltárán. Minden nép a legszebben, a saját ízlése szerint ábrázolja Máriát és Jézust. A hajósiak Máriájának története nagyon egyszerű. Hajós ősi lakosságát a törökök elpusztították, és Csáky Imre bíboros érsek újratelepíelmúlt hónapokban. Létrehoztak egy alapítványt is, a „Kis- kunmajsai Református Gyülekezetért” alapítványt, amelyhez továbbra is várják az adakozó kedvű polgárok csatlakozását. A város támogatásában is reménykednek, az induláskor azt a kilenc házhelynyi területet, amelyen a templom épül, az önkormányzattól kapták. tette Németországból, Württemberg tartományból. Hall Mária Anna is áttelepült 1726-ban, aki a detelhofeni plébános nagynénje volt. Magával hozta a csodatevő Mária szobrát is, hogy új hazájukban védelmezőjük legyen. A szobornak hamarosan híre terjedt, és azóta is zarándokok járják e helyet. Vallási ismeretek Merek hinni abban, hogy már nem szégyen az egyházzal kapcsolatban pozitív ismeretekkel is rendelkezni. Negatív ismeretekkel bőven elhalmoztak bennünket a múltban. Hitünk szerint nemcsak megismernünk kell az Isten világát és törvényeit, hanem döntenünk is kell. Nincs válogatási lehetőségünk, csak választási lehetőségünk: elvetni vagy elfogadni. A helyes döntéshez ismeretek kellenek. Ebben segít bennünket az egyre bővülő szakirodalom, a korosztályok szerint kialakított csoportoknak meghirdetett bibliaórák, hittanórák. Az iskolai hitoktatás és nevelés is azt célozza, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, isten és ember előtt, és önmagunk előtt azzá váljunk, ami arányos a teljesítőképességünkkel. Az isten senkit sem kényszerít a jóra. Ha azt tenné, akkor már nem szabad akarattal rendelkező, nagyszerű lehetőségekkel bíró „örökösök”, hanem automatákat idéző rabszolgák lennénk. A katolikus vallás - egyéb csoportosítási lehetőségek mellett - három nagy témakörre osztható: hittan, erkölcstan és szentségtan. Amit hinnünk kell, annak a leglényegesebb része benne van a Hiszekegy imádságban. Az erkölcstan - leegyszerűsítve, amit tennnünk kell - lényegében benne van a Tízparancsolatban és a Szeretet parancsában. Végül a szentségtan, vagyis a szentségek azok, amelyek segítenek bennünket abban, hogy megfeleljünk az előbbi - a csupán emberi erőfeszítéseket meghaladó - elvárásoknak. E három feladat egyike sem valósítható meg tökéletesen a másik kettő nélkül. E három témakör olyan gazdag, hogy egy emberi élet is kevés a teljes megismeréséhez, beteljesítéséhez. Az esélye minden embernek azonos, függetlenül attól, hogy ki-ki a talentumának megfelelő eszményképet valósíthatja meg. e. j. Az oldal a Kecskeméti Lapok közreműködésével készült. Szerkeszti: Ivanics Zsuzsa Levél Milorad pópának, Boszniába A hajósi Mária-szobor 0 A hajósi kegyhely búcsúja májusban van.
