Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

10 Tisztelt Szerkesztőség! 1994. január 5., szerda Olvasó­szolgálat A saját terjesztés első napjai­nak tapasztalata — előfizetőink telefonjai alapján — kedvező­nek mondható. Számítottunk rá, hogy minden igyekezetünk el­lenére a kezdet sok tévedést, hi­bát hozhat. Már az új terjesztési rendszer második napján nagy­ságrenddel csökkent a hívások száma, hiszen, aki valamilyen okból nem kapta meg a hétfői Petőfi Népét és ezt jelezte, ügy­nökségeink külön figyelemmel kísérték a következő szám kéz­besítésekor. Köszönünk minden kritikát, örülünk a jókívánságoknak, amivel szerkesztőségünket ille­tik olvasóink. Egy kedves fél­egyházi előfizetőnk most je­lentkezett, hogy elfelejtette megrendelni a Petőfi Népét. Járt nála a kézbesítőnk, de akkor ő még bizalmatlan volt, eltette a megrendelőlapot. Hétfőn és kedden nem kapta meg az újsá­got és ez hiányzik. Megveszi ugyan az árusnál, de kérdezi: lehet-e újra előfizető? Termé­szetesen lehet és üdvözöljük visszatérését előfizetőink tábo­rába. A mai napon felkeresi az ügynökség az előfizetési díjért, természetesen a friss újsággal. Egy Kiskunmajsáról telefo­náló hölgy az idén még nem ka­pott lapot, pedig előfizette. Tőle és mindazoktól, akik hasonló helyzetbe kerültek, elnézést és megértést kérünk. Köszönjük jelentkezésüket és ígérjük, a hi­bát korrigálni fogjuk. Észrevételeikkel, kérdéseik­kel forduljanak továbbra is ol­vasószolgálatunkhoz , melynek telefonszáma: 76/481-391, vagy a terjesztési osztályhoz a 76/486-539-es telefonon, illetve a területi kézbesítőhöz. Sok sikert! FOLYTATJUK AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉST A nemzetközi hírű gokartpályáért A kecskeméti Rendőrfalunak és az úgynevezett „Kósa-falu- nak” volt egy fogorvosnője és egy asszisztense. Ma már mindkettő megszűnt működni. Van egy körzeti orvosnőnk és egy asszisztensünk, az ő műkö­désük is hamarosan megszűnik. Volt egy focipálya, az is a múlté, volt egynéhány busz­megálló épségben két napig. Volt nyugalmunk, addig, amíg a piacépítési kampányt el nem indították a város vezetői. Eladják az orvosi rendelőt, mielőtt okosabb megoldást vá­lasztottak volna. Piacot és vá­sárteret akarnak létesíteni, mi­előtt gondos felmérést végeztek volna. Már eddig is sokat köl­töttek rá: KGST-piac és vásárte­rek a város belterületén. Mi, a falu lakói egészen más létesít­ményeket képzeltünk el, ame­lyek nyugtatóbban hatnának ránk. Most a falu lakói, ha egy hi­vatalos ügyet akarnak intézni, a megoldás: fel a buszra, öreg, megfáradt emberek gyógyszer­tárba, fogat húzatni, 25 forint oda, 25 vissza, ha nincs átszál­lás, ha nem kell kísérő az SZTK-ba. Igaz, nem a lakosok hivatot­tak arra, hogy ki és mennyi ju­talmat kapjon a vezetők közül, de ha megérdemelte, hadd vi­gye. De felháborodásunknak szeretnénk továbbra is hangot adni a vásártér kiépítésével kapcsolatosan. A lakosok fé­lelme a közbiztonság romlása láttán nem alaptalan. A sajtó is nyilvánosságra hozta, hogy a piac és a vásártér kiépítésére a három terület kö­zül a Búzakalász utcai gokarts­tadion a legalkalmasabb. De akik így döntöttek, nem ismerik a területet, amelyet szeméttel töltöttek fel. Van abban kórházi szemét, építési törmelék, faipari hulladék, sőt egytonnás beton­darabok is. Harminc éve töltő­dik a terület, amely valamikor három téglagyárat látott el nyersanyaggal. Ma is viszik oda a szemetet legálisan és illegáli­san. Erre akarnak építeni? Négyszázhetvenkilenc kör­nyékbeli és kétszázötven kecs­keméti, de nem a környéken lakó aláírása szerepel a tiltako­zóíven. Ha kell, folytatjuk az aláírásgyűjtést, sőt, szükség ese­tén élő lánccal tiltakozunk az építés ellen. Nem okoskodásból mondom, hanem mint a stadion építésével megbízott szakem­ber, hogy 1978-ban talajmintát vettünk innen, van ahol több méter magas a szemét. Miért kellene 246 milliót költeni erre, mikor máshol sokkal olcsóbban megoldható lenne. Legutóbb a polgármesteri hivatalban azt kértem, adjanak mellém egy szakembert, és bejárjuk a terüle­tet, hogy meggyőzzem igazunk­ról a hivatalt. Ugyanakkor megmutatom azt a helyet, ahol 81 millióból megvalósítható a terv. Ne tegyünk tönkre egy Eu- rópa-hírű stadiont, amely több országban ismert, és szívesen jönnek ide a sportolni vágyók. Tóth Benjamin, Kecskemét, Búzakalász u. 18/A Tizenegy gyermek volt a családban A most kezdődő 1994-es esz­tendőt a család nemzetközi évé­nek nyilvánították. Milyen jó lenne, ha ezt megérhették volna drága szüléink, akik saját ma­guk számára is elégtételnek, kárpótlásnak vehetnék ezt a ha­tározatot. Mert ők még igazi családpártiak voltak és a család- tervezést úgy értelmezték, hogy Édesanyámat 18 éves korától közel a negyvenig pontosan kétévenként látogatta meg a gó­lya. Pedig akkor még ismeretlen volt a családi pótlék, a munka- nélküli- és a gyermeknevelési segély, de még a szülési sza­badság is. 1908-ban én is „fölösleges”, negyedik gyerekként érkeztem két nővérem és egy bátyám után. Szüleim mégsem csináltak belőlem „angyalt”, mint az a mai időkben divat, de még az utánam sorakozó öt hugocská- ból és két öcsikéből sem. Sajnos, ezt a szépen induló családtervezést meghiúsították a háborús események. Apánkat is behívták katonának, s a csa­lád teljesen tönkrement. A szép családi, kertes házból egyetlen helyiségből álló, albérletbe, majd szükséglakásba költöz­tünk. Minek ez a sok gyerek? — kérdezték a házigazdák, pedig akkor még csak négyen voltunk testvérek. Abból éltünk, hogy Édesa­nyánk magára vállalta szinte az egész utca tehetősebb családjai­nál a mosást, az ott kapott ebé­det, vacsorát pedig hazahozta. Takarított a zárdában is, ahol én minden reggel finom rántott le­vest kaptam. Azóta sem ettem olyan jóízű reggelit... Hát ezért örülünk mi az átla­gosnál jobban annak, hogy 1994 a család éve lesz. És bí­zunk abban, hogy a következő többi is. Tóth Miklós, Kiskunfélegyháza • A Tóth családról több mint ötven évvel ezelőtt készült képen már „csak” heten voltunk a szü­lök társaságában, azóta már csak hárman maradtunk. Köszönet a Betlehemért Szinte már teljesen kihalt a Betlehem-járás, ami már csak az idősek emlékezetében él. Ezt újította fel Jánoshalmán a kato­likus és az általános iskola a polgármesteri hivatallal kar­öltve. Már az iskolába érkezé­sünkkor a kicsinyek a tantestü­lettel együtt vártak bennünket, izgultak, vajon mennyi nézőjük lesz. Kézenfogva vezettek be mindenkit és hellyel kínáltak. Somogyiné Sági Piroska igaz­gatónő a 87 éves, rövidlátó nő­véremet az első sorba ültette, hogy mindent lásson és halljon. Karsai Péter igazgató, or­szággyűlési képviselő meleg, megnyitó szavai után Szilasi György alpolgármester köszön­tötte a megjelenteket. Utána kezdődött a Betlehem-játék. El­sőnek a katolikus iskola, majd a szakmai tagozatosok következ­tek. Szinte lélegzet-visszafojtva figyelt mindenki és úgy érző­dött, hogy a nézők és a játéko­sok szíve-lelke együtt dobban. A játék befejezése után minden résztvevő egy kétkilós karácso­nyi csomagot kapott a polgár- mesteri hivatal jóvoltából. El­hangzott, hogy ezt hagyomány- nyá teszi ezután a város. Ezzel elhintették a szeretet és az egy­üttélés magjait. Mivel a műsor befejeztével ezt az odaadó munkát a nézők nem köszönték meg — nyilván a meghatottságtól —, engedtes­sék meg, hogy így utólag kö­szönetét mondjak mindazok­nak, akiknek ez nem kis fáradt­ságába került. Varga Lászlóné, Jánoshalma, Kiss u. 48. Szeretem a boltot, de! Gyakori vásárlója vagyok a kecskeméti Szent Miklós (az­előtt Puskin) utca és a Toldi utca sarkán lévő boltnak, amely ellen kifogásaim vannak. A kenyeret például az ablak­ban tárolják, ahol igen hamar megszárad. Függöny nincs előtte, és így elég sok por száll oda, mivel az ajtó közelében van. Ilyen körülmények között poros, sok ember által fogdosott kenyeret kapunk, de a boltban még azzal is tetőzik az egészet, hogy ha a vásárló kéri, vágják ketté a kenyeret, ezt a kosártartó polcon teszik meg, ami a sok piszkos üvegtől és a kosaraktól koszos. Pedig ott van a pult és úgy il­lene, hogy a vágódeszkán vág­ják fel a kenyeret. Egy bolt tu­lajdonosának ennyit igazán il­lene tudni a tisztaságról. Van még egy gondom. Az üzletben található egy kályha, s ha abba begyújtanak, olyan bü­dös és füst van, hogy nem lehet bentmaradni. Ráadásul ez a fel­vágottak közelében van, s ez megint nem higiénikus. Tudom, minderre azt lehetne mondani, hogy ha ennyi prob­lémám van, akkor miért vásáro­lok ott. A válaszom egyszerű: ez a bolt van legközelebb hoz­zánk. Egyébként szeretem a boltot, csak a fenti problémákat kellene megszüntetni. Remény­kedem is abban, hogy a tulajdo­nos előbb-utóbb változtat a leír­takon. És nemcsak az én kéré­semre, sokan vásárolunk ott. Tisztelettel: egy vásárló Megszűnik a kisvasút? Segítsenek megoldani, az il­letékes helyen eljárni, amíg nem késő. Korábban is többször szóba került már — még az előző rendszerben — hogy gaz­daságtalan, mert nem eléggé ki­használt a bugaci kisvasút. A mostani hírek szerint nehézsé­gekbe ütközik a közlekedésünk. Sajnos, a rossz hír mindig meg­valósul, s ez alól a MÁV sem kivétel. A Kecskemét-átrakóról 21 óra 15 perckor induló és Kiskő­rösre 23 óra 25-kor érkező kis­vonat van veszélyben, vagyis az utasok. Gyakran igénybe szok­tuk venni többen is munkánk végeztével. A kiskatonák ugyancsak ezzel a vonattal tud­nak a szabadságuk leteltével visszatérni az alakulatukhoz a hét végén. Miért akarja a MÁV ezt a forgalmas vonatot meg­szüntetni? Nincs a bevételre szüksége a vasútnak? Ilyen jól mennének az üzleti ügyek? Nem különb a helyzet, sőt rosszabb a Kecskemét-átrakóról 4 óra 50-kor induló, Bugac-Fel- sőre 6.30-kor érkező, Kiskun­majsáról 3.26-kor induló és Kecskemét-átrakóra 5.30-kor érkező, Kecskemét-átrakóról 20.18-kor induló és Kiskunmaj- sára 22.30-kor érkező kisvona- tokkal sem, ugyanis ezeket a 1994. február 1-jétől tervezi megszüntetni a MÁV. A jelzett útvonalakon buszjá­rat nincs, csak földút a jellemző. Mi lesz velünk, szerencsétlen utasokkal, ha mindezeket meg­szüntetik? A munkába járás, az orvoshoz, a kórházba, az SZTK-ba járáskor ezeket tudjuk csak igénybe venni, szegény ta­nyai réteg. Sürgősen kérjük a megoldást, ha kell aláírásgyűj­téssel is tudjuk azt segíteni. Horváth Piroska, Orgovány A BIZTOSÍTÓ NEM TEHET SEMMIT? A külföldi autós elhajtott! Végül is betelt a pohár! Egyik ámulatból a másikba esem ezen az ajándékhullámon, amit most a Petőfi Népe szer­kesztősége produkál a kedves előfizetők örömére. Én is régi előfizetője vagyok lapjuknak. Ha nagyon ráérnének, s felüt­nék a régi előfizetők névsorát, valószínűleg engem is megta­lálnának benne. Most nagy fába vágták a fej­széjüket a lap szerkesztői, hogy önellátók akarnak lenni és ezért áldozatot is hozni kell. Azért a postát is sajnálom, hogy elve­szített egy jó ügyfelet. To­vábbra is sok sikert az újításhoz és sok előfizetőt. Boldog, békés új esztendőt kíván egyik „ked­ves előfizetőjük”. (Pulai Sárikát külön üdvözlöm a szép írásai­ért.) Karazsia Ferencné, Kecskemét, Klapka u. 32. Szíjcsere Félegyházi ügynökünknek éjfél után egy órakor elszakadt a gépkocsijában az ékszíj. A Szélmalom csárdánál lévő BP-kút dolgozói azonban meg­javították az autót, és gratulál­tak, hogy hajnali egy órakor már a friss Petőfi Népét olvas­hatják. Mindkettőt köszönjük. Még 1992 áprilisában történt, hogy egy szlovákiai utam során karamboloztam. Pontosabban egy szlovák rendszámú autós hátulról belém szaladt. Kihasz­nálva, hogy az autója működő­képes maradt, megállás nélkül elhajtott. A rendszámát azonban fel tudtam írni, majd a helyi rendőrségtől segítséget kértem, akik elvégezték a helyszíni szemlét, s jegyzőkönyvet készí­tettek. Hazatérve a mintegy 100 ezer forintos káreseményt jelentet­tem a Hungária Biztosítónak. Ezután egy évig nem történt semmi. Majd a harmadik, aján­lottan küldött érdeklődő leve­lemre válaszolt a biztosító vezérigazgatója, aki közölte velem, hogy ameddig a szlovák fél a saját biztosítójánál nem kéri az általa okozott kár rende­zését, addig nem tehetnek semmit. Nos, máig valóban nem is tettek semmit. Ezek után óhatatlanul felme­rül bennem néhány kérdés. Elő­ször is, ha úgy jelentkezem be a biztosítónál, hogy a káresemény itthon történt, ismeretlen gép­jármű által, akkor a MA- BlSZ-számláról már régen kár­talanítottak volna. Ez csalásra ösztönzi a magyar autósokat. Másodszor: ugyan miért kémé a szlovák autós károkozásának rendezését, hiszen ehhez nem fűződik érdeke, sőt, ha ott is él a bonus-monus rendszer, kifeje­zetten hátrányosan érintené. Nem tudom, miért nem kárta­laníthat a Hungária Biztosító egy esetleges, ugyanilyen nagy­ságú szlovák követelés terhére. Azt hiszem, a biztosítási díjakat figyelembe véve, joggal várhat­nának el a magyar autósok egy olyan biztosítási rendszert, amely nem teszi kiszolgáltatottá őket a külföldi autósok károko­zásával szemben. Annál is in­kább indokolt volna ez, mert út­jainkon lassan több lesz a kül­földi rendszámú autó, mint a magyar. Figyelembe véve a leír­takat — amely eset bizonyára nem egyedi jelenség — a mos­tani biztosítási rend jelmondata akár ez is lehetne: Reszkesse­tek, magyarok! Zádori Zoltán, Tataháza, Kossuth utca 50. Az asszonyt már csak néhány esztendő választja el a nyugdíj­tól. A szerkesztőségbe csupán azért jött be, hogy elmondja, milyen képtelen helyzetbe ke­rült. Nem tehet mást, mint meg­tagadja a munkát, felmond. A foglalkozása adminisztrá­tor, titkárnő, telefonközpontos és kávéfőző. Kezeli a faxot, a telexet, és hosszú évek óta nem használ telefonkönyvet, mert a számokat fejben tartja. A válla­lat, ahová évtizedekkel ezelőtt belépett, most több kft.-re bom­lott, ő az egyikhez került, egy ifjú, többdiplomás férfi mellé, mint mondta: mindenesnek. Hamar kiderült azonban, hogy nem tudnak együtt dol­gozni. Pontosabban ő képtelen elviselni új főnökét, még akkor is, ha sok diplomája van, mert a jelekből az derül ki, hogy bi­zony nem minden esetben az is­kolai végzettség számít. A fiatal férfi ugyanis mérhetetlenül dur­ván beszélt. Nem volt egyetlen mondata sem, amelyben nem szólított volna fel valakiket — természetesen a munkatársait, akik tulajdonképpen az ő fizeté­sét is megkeresik — a szexuális kapcsolatra, annak perverz vál­tozataira. Sajnos, ebben olyan „magas színvonalra” tett szert, hogy még a legképzetlenebb kocsis is elszégyellhette volna magát, ha egy-egy megcifrázott mondatát meghallja. Munkatár­sai kezdetben jópofa hóbortnak tartották a viselkedését, ám né- hányan új munkahelyet keres­tek, de nem mondták meg főnö­küknek a távozás okát. Hadd tűrjenek azok, akik ottmaradtak. Sajnos a mostani körülmények között bizony majdnem min­dent el kell tűrniük a beosztot­taknak, akik örülnek, hogy egyáltalán munkahelyük, s ezál­tal biztos fizetésük van. Ahogyan az asszony el­mondta, reggel hiába köszönt érkezésekor, a válasz ekként hangzott: Majd ha bekapja a ku­tyája vörös, rojtos f...át, akkor kinyithatja a száját. Azután az asszony dolgozott, mint egy au­tomata és nem szólt semmit. Most viszont betelt a pohár. Felmondott. Úgy tervezi, hogy néhány évig alkalmi munkából él, de nem retteg a munkahe­lyén. A „humoros” főnököt pe­dig igyekszik kitörölni az emlé­kezetéből.- sei ­Igaza van! Felkeltette az érdeklődése­met az 1993. december 29-én, szerdán ebben a rovatban kö­zölt cikk, amelynek ez volt a címe: Mások okulására mon­dom. Ez a becsületes anya na­gyon igazat mondott, mert va­lóban én is jártam így, noha sajnos rokkantnyugdíjas va­gyok, de a „tandíjat” meg kel­lett fizetnem. Őszintén szeret­ném ezzel az anyával felvenni a kapcsolatot. Én is becsületes vagyok és utálom a csalókat. Megkérem a T. szerkesztősé­get, hogy a címét küldjék el a nevemre. Gondos Lászlóné, Ladánybene, Mester u. 19. (Kedves Olvasónk! Az illető címét nem küldhetjük el az ő hozzájárulása nélkül, de remél­jük, hogy olvassa ezt az írást, és mert itt közöljük az ön címét (mivel nem írta azt, hogy ennek közléséhez nem járul hozzá) ta­lán ő levéllel fogja felkeresni. A szerk.) Az oldalakat szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents