Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-08 / 285. szám
1993. december 8., szerda TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Kedves Olvasóink! Szaporodnak az olyan levelek, amelyekben olvasóink a lappal kapcsolatos véleményüket mondják el, legtöbbször elismerő szavakkal, de megfogalmazzák kívánságaikat is. Mostani összeállításunkban is találhatók ilyen írások. Ugyanakkor sajnálatosan vannak, akik megsértődnek és az előfizetés lemondását helyezik kilátásba, ha nem közöljük — méghozzá szó szerint — hozzánk küldött levelüket. Nekik levélben válaszolunk, s megpróbáljuk elmagyarázni, miért maradt el a közlés. Mostani összeállításunkból egy lakiteleki olvasónk levelére, továbbá a kárpótlással összefüggő írásra hívjuk fel figyelmüket. Szintén érdemes „odafigyelni” az éppen e cikk alatt közölt írásra, amelynek lényege talán nem is a két ölelkező répa, hanem olvasónk mondanivalója: szeressük és becsüljük egymást és a torzsalkodás helyett inkább a megértést, a toleranciát keressük, gyakoroljuk. Várjuk további leveleiket. A szerk. Emberek, szeressétek egymást Először is kívánok önöknek kellemes karácsonyt és boldog újesztendőt. A lapról annyit, hogy nekem tetszik, mert sok érdekeset találok benne. Kifogásom csak az, hogy sok a hirdetés, de valamiből élni is kell. Mindig elolvasom és szeretem, ha időben megjön. Részt veszek a játékokban, de Fortuna még nem mosolygott rám. Most szeretnék önöknek egy fényképet átadni. A képen látható sárgarépákat júliusban vetettem, amikor a föld olyan száraz volt, hogy alig lehetett felásni. De a répák — dacolva a szárazsággal — megnőttek és egymást segítve kibújtak a száraz talajból, nem törődve az időjárás kegyetlenségével, semmivel és méghozzá ölelő szeretetben. Azért szeretném e képet látni a lapban, hogy a gyarló emberekben is gyűljön újra szikra, hogy egymást szeretni és nem gyűlölni kell. Mert manapság több a gyűlölet. Kovács Sándor, Harta József Attila u. 14. • Az ölelkező répák Itt vagyunk biztosítás nélkül Körülbelül húsz éve előfizetője vagyok a lapnak, ragaszkodom továbbra is az újsághoz. Kérem, közöljék nyilvánosan panaszomat. Több esetben volt problémám a biztosítóval, mert ha fizetni kell, akkor mindenféle kibúvót talál, vagy a legrövidebb úton elutasítja az ügyfeleket. Ez történt velem is a bajai ÁB-nál (ARGOS). Tizenöt éve CSÉB-tag a férjem, én huszonkét éve, de tag a lányom és a fiam is. Munkanélküli lett a férjem és a fiam, s azóta postán kellett fizetni a 80-80 forintot. Haláleset miatt néhány hónap kimaradt, de már azóta mindent rendeztem. A múlt héten visszakapott a fiam három, a férjem négy havi biztosítási díjat „törölve” felirattal. Bementem az ÁB-hoz és kérdeztem, hogy mi ez? Majd később vissza kellett mennem, mert azt mondták, Tudnak egymás dolgairól Évek óta vagyok a Petőfi Népe előfizetője, szívesen olvasok minden témáról, de még soha nem fogtam tollat, hogy írjak önöknek. Sajnos napról napra nem kevés helyet foglal el a betörők, tolvajok, csalók munkálkodása. Ezek általában apró dolgok — bicikli, magnó, kirakatbetörés, bolt, lakás kifosztás — és ez nagyon szoromú. Elítélem ezeket a dolgokat, de jobban megütközöm és felháborít, amikor olyan emberek maradnak büntetlenül, akik százezreket, vagy még többet loptak, csaltak össze egy-egy vállalatnál. Mert nem mindenhol cserélődött ki a vezetés a rendszerváltozással. Legfeljebb az apuka helyett a fia vette át a vezetést és minden megy tovább. Ez történt a bugaci erdőgazdaságnál is. Nemrég egy dolgozó elkezdte feszegetni egy középvezető dolgait, amit a vállalat kárára üzletelt össze, s bizony nem kevés pénzről volt szó. A vállalat vezetői előbb-utóbb kénytelenek voltak revizori vizsgálatot kérni, ezt már nem lehetett elodázni, de mindent megtesznek érte, hogy minél előbb el legyen felejtve. Hiszen a vizsgálat alá vont középvezető egy pár évvel ezelőtt úgy építette a lakását — és a jelenlegi vezető is —, hogy az akkor épült szálloda építéséhez hordott cement, sóder, és egyéb építési anyagokból egy kocsit a középvezetőhöz, egy kocsit a jelenlegi vezetőhöz, egy kocsit a szállodához irányítottak. Elbírta ezt a keretet is az építés. Tudnak egymás dolgairól, de hallgatnak, mert mindegyiknek van félnivalója. És ennek soha nem lesz vége, mert ezek minden felelősségrevonás alól kibújnak. Sajnos ezért tart itt az ország, és nem a piti tolvajok miatt. Sz. A.-né, Bugac NAPJAINK HUMORÁBÓL 1Jajj! Ne haragudjon Palika. Megesküdtem volna, hogy a díjbeszedő csönget... Lesz-e kárpótlás az újabb jogosultaknak? Demokráciánkban sajnos az a gyakorlat, hogy szinte mindenki panaszkodik. Úgy tűnik, kicsinek bizonyul tűrőképességünk a jót, a jobbat kivárni. Most már csak azt szeretném tudni, hogy mitől várhatunk jobbat mi, középosztályból lesüllyedtek ? A középosztályba kerülésnek is egy fél élet volt az ára. Gyümölcsét még nem is nagyon kóstolhattuk meg. A családfő, az apa, levelezőn egyetemet, majd szakmérnökit végzett. A diploma megszerzése után is kevés fizetésért, de becsületesen dolgozott. Mivel mezőgazdasági szakemberről van szó, természetesen munkanélküli lett, illetve már azok statisztikai számát sem rontja, mert már a segély is megszűnt. így fogy Magyarországon a munkanélküliek száma ( legutóbb úgy nyilatkozott a munkaügyi miniszter, hogy a segélyből kikerülteket is nyilvántartják a munkanélküliek között — a szerk.) A szakmájának élt. Azt hiszem nem lehet azt is az elmúlt negyven évnek felróni, ha az ember a munkájában tudásának, erejének a javát adja. Úgy lett a mezőgazdaság szerelmese, hogy 24 évesen már átképezte magát. Ez azért lényeges, mert most lett divat az átképzés. Sajnos, közel a 47. évhez, már nem tudja magát ismét átképezni, sőt elhelyezkedni sem tud. Tőkénk nincs, mivel — fentebb említettem —: kevés fizetésért, becsületesen dolgozott. Még kárpótlási jegyre sem tarthatunk igényt, mert mindketten szegény családból származunk. Vállalkozó nem tud lenni (anyagiak), s uram bocsá’, nem született mindenki kereskedőnek, vagy ügynöknek. Középiskolás korában jogász szeretett volna lenni, de a szűkös anyagiak miatt a szülei nem tudták taníttatni. A következő pár év ráébresztette, hogy a reál tudomány az igazán neki való, mert abban a fekete fekete, a fehér pedig fehér. Nem lehet mellébeszélni. Ezek után jön a nagy kérdés: mikor lesznek ezek az emberek kárpótolva, akik időt, pénzt nem kímélve tanultak, dolgoztak? Aki hasonló képzettséget szerzett, tudhatja, hogy „a babért nem adják babért”. Ezeknek az embereknek néhány hajaszála kihullt a tudományokért. Most büntetettek, mert nem megfelelően képezték magukat, vagy mert egyáltalán tanultak? Őket ki fogja kárpótolni a család gondjai mellett végzett tanulásért, a mostani kilátástalan, idegőrlő állapotért? Majd az új kormány, amely még rosszabb helyzetet örököl, mint a mostani? Csak szét kell nézni az országban, mindenütt a leépülés. A viszonylag virágzó mezőgazdaság tönkrement. A vidéki ember szíve sír, ha a határban jár. Ugyanez a helyzet az iparban is. Ez a nagy privatizálás eredménye. Kicsit elhamarkodott, átgondolatlan volt az ütem. A következményekre nem gondoltak előre, illetve, aki igen, az inkább leköszönt a vezetők közül. Nekem mindig olyan elképzelésem volt, hogy a vezetőknek a saját szakterületükön a legjobbaknak kell lenniük. Főként a legfelsőbb szinten, hiszen úgy tudnak irányt mutatni, jó munkát követelni. A mögöttünk lévő három év, sajnos, nem ezt bizonyítja. Azt hiszem, ha az élen a legjobb szakembergárda állna, nem lenne ennyi „újabb kárpótlásra jogosult”, szerencsétlen ember. Moravcsik Szilveszterné Csengőd, Dózsa u. 76. Azért tettem Múlt heti összeállításunkban Nagyfokú udvariatlanság címmel közöltük Gerencsér Tímea egyetemi hallgató levelét, amelyben a kecskeméti Wesselényi utcai Edit butikban tapasztaltakat írja le. Most az üzlet tulajdonosának válaszát adjuk közre. Pár héttel ezelőtt betért hozzám egy önhöz hasonló megjelenésű nővel, hogy szeretnének „szétnézni”. Jó kereskedőhöz illően igen készségesen mutogattam és kínáltam az ámt, de ehhez sajnos hátat kellett fordítanom...Természetesen semmit nem „vásároltak”. Amikor később újra megjelent — most már egy fiúval — már ismerősként üdvözöltem és nagyon résen voltam. Mikor kért, hogy a legfelső polcon lévő sapkát szeretné felpróbálni (amit csak létráról lehet elérni), közöltem, hogy a kéznél lévők ugyanolyanok és a fentit nem mutatom meg. Különben arra kértem,, hogy az üzletbe többé ne jöjjön. Kőrisére, hogy iniért mondom ezt, va-' lóban azt válaszoltam, ha gondolkodik, magától rájön. Érre szó nélkül elhagyta az üzletet, csak a fiúnak volt néhány .közvetlen” szava hozzám. Ezek után el lehet gondolkodni, miért voltam kénytelen ajtót mutatni a „vevőnek”, mert sajnos, csak ennyit tehettem. Az EDIT Souvenir tulajdonosa Teli szájjal Keserű szájízzel szereztem szakmunkás-bizonyítványt. Kilencvenen hetvenkét órás tganfolyamon vettünk részt, fejenként 10 500 forintért. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy sikerüljön, kitűnő tanáraink voltak. Elérkezett a vizsga, ahol 30-40-50 éves asszonyok izgulták végig november 20-án és 21-én a délelőttöt. A vizsgáztatók közül az egyik hölgy olyan megalázóan beszélt velünk, hogy a mai napig sem tudok napirendre térni fölötte. Mindenbe csúnyán beleszólt, miközben sós mogyorót csipegetett és teli szájjal beszélt. Hogyan lehet az ilyesmit megengedni? H. J.-né, Kecskemét Nincs a községben tűzifa és szén Kérdéseire kér választ tőlünk Páhiban lakó idős olvasónk, aki kérte nevének mellőzését. Panaszolja, hogy az elmúlt évben háromszor is írt nekünk, de leveleire nem kapott választ. Válaszolni most sem tudunk kérdéseire, de azoknak szívesen helyet adunk, hiszen közérdekű témákkal foglalkozik. Miért csak egy jó hónap elteltével fizetnek a termelőknek az átvett tejért és miért nem azt a pénzt fizetik ki, amit az állam megfizet a vállalatoknak, vagyis 24-25 forintot literenként. A termelő ugyanis csak 15-16 forintot kap. Azt akarják elérni, hogy lemondjanak a tejtermelésről? Kérdésem az is, hogy a hízó átvételi ára kilónként 110 forint, viszont a húsboltban 400-500 forint között van egy kiló hús ára. Valamikor 25-26 forintért vették át élősúlyban a hízó kilóját, és az üzletben 75-80 forintért árusították. Ekkor még megérte a vállalatnak felvásárolni, most meg nem szégyellik olcsón megvenni a kistermelőktől és jóval drágábban árusítani? Ugyanez a helyzet a búzával és a kenyérrel is. Végül megkérdezem azt is, hogy kinek a feladata a községben a tűzifa és a szén értékesítése. Ezt azért kérdezem, mert Páhiban van Tüzép-telephely és eladó, de tűzifát, főleg pedig szenet nem lehet kapni, pedig itt a tél és fűteni kellene. Ha erre figyelne a község polgármesteri hivatala, bizonyára megoldódna a helyzet. Persze erről korábban kellett volna intézkedni, nem amikor már leesett a hó. A faluban sok a kisgyerekes család és sok az idős ember is. Rájuk csak a Jóisten gondol és a fagyhalál? Közel van ide egy nagyon nagy erdő, csak a jóakarat és a szándék hiányzik a tűzifa kitermeléséhez. Mert mindent meg lehet oldani, csak akarat kell hozzá. Gy. I., nyugdíjas Toliforgatók vagyunk Kedves V. M.! Olvastam rövid, bíráló cikkét a november 16-ai számban A miért mér? címmel. Azt írja: „Nyelvünk, beszédünk marad olyan, amilyen. Vagyis csapnivalóan rossz, íme, egyetlen példa, a miért? így hangzik el naponta a rádióban, televízióban: mér?” Ha röviden akarnám megfogalmazni reflexiómat, csak annyit mondanék, hogy azért hangzanak el így a médiumokban, mert helyes így is, hogy mér, mért, miért. Éppen ezért nem lehet anyanyelvűnket, sőt bármilyen nyelvet úgy minősíteni, hogy olyan, amilyen. A nyelv állandó, szakadatlan mozgásban van, akár a valóság megismerése, s e kölcsönhatásban tükröződik ugyanakkor a szókészletet alkotó, használó nép látásmódja, valóságszemlélete, a valóság tagolására vonatkozó képessége, irányultsága. Kiss Benedek ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Én csodálom a nyelvet, azt az emberi alkotást, ami állandóan tovább alakítja alkotóját.” A miért egyébként szóhasadás eredménye. A mi névmás -ért határozóragos alakja. Az Ómagyar Mária-siralom az, mely első írásos változatát tartalmazza, de utalhatnék az 1372-es Jókai-kódex változataira is, vagy egy 1325-ből származó betlehemes énekre, de sorolhatnám tovább. A társadalom tagozódásának részben megfelelően tagozódik a nyelv használata is. Az, hogy melyik változata él, nyelvrétegbeli sajátosság. Ha netán egyszer olyan vidékünkön jár, ahol megkérdezik öntől: Oszt mér gyütt ide? — biztosan megérti a kérdést. És ez a lényeg. Tanácsolni csak azt tudom — hiszen írásában tagolási hibákat is ejtett —, amit nekem is tanácsolt nagyszerű nyelvésztanárom, amikor a vizsgán elkülönítette azokat, akik publikálgattak már, mondván, hogy nekünk becsületesebben kell bánni a nyelvvel, hiszen toliforgatók vagyunk. Barátsággal üdvözli: Bajnai Attila, Kecskemét, József Attila u. I7/A (Az olvasói levelet kissé rövidítve közöljük — a szerk.) LEGKÖNNYEBB A SÜLT GALAMBOT VÁRNI Nemcsak jogok, kötelességek is vannak Közel a 62. évhez még mindig szeretek olvasni. Amíg a szüleim kenyerét ettem, harminckét évig, ők is előfizetői voltak a lapnak, akkor még kecskeméti lakosok volíunk és bizony sokszor volt rossz idő, de újság mindig volt. 1964-ben férjhez mentem és mindjárt előfizetői lettünk a Petőfi Népének, mert nekem nagyon hiányzott volna. Több újságot járattunk, de most már csak a Petőfi Népe jár. Azt mondtam, hogy inkább kevesebbet eszek, de ezt továbbra is előfizetjük. Harmincéves munkaviszonyom van, tizenkét éve rokkantnyugdíjas vagyok és a kisnyugdíjasok közé tartozom. Ezt azért írtam le, mert ennek ellenére sem tudtam az újságról lemondani. A lap tartalmáról a következő a véleményem: Szerencsére abból a csúnya politikából, ami manapság folyik, kevés van benne. De nekem ez így jó. A reklám kicsit több a kelleténél, de önök tudják ennek az okát. Igaz, még azt is megnézem, noha nincs belőle hasznom és nekem már a legtöbbre nincs szükségem. A férjemet még annyira sem érdekli, ő 68 éves, szintén beteg ember. Szeretem a hét végi magazint, ,s benne a virágokról, jószágokról és a jó emberekről, illetve családokról szóló írást. Az orvosmeteorológiát, mert ha rosszul vagyok, akkor tudom, hogy a frontok miatt vagyok rosszul. Viszont szeretnék olyanokat olvasni, hogy az emberek ne mindig a készet, a sült galambot várják a szájukba, hanem próbáljanak egy kicsit tenni is érte. A kocsmák tele vannak, oda jut pénz még a munkanélkülinek is. Ä drága cigarettát is meg tudja engedni magának. Csak azt a szót nem szeretik hallani, hogy dolgozni. Természetesen ez azoknak szól, akik meg sem próbálnak munkát keresni. Sajnos, sok ilyen embert ismerek. Hát én az ilyen tartalmú cikket keresem az újságban, de hiába. Tizenkét éve rokkant vagyok, kicsi korom óta beteges, mindig sokat költöttem gyógyszerre, de mi segélyért még soha sehová nem fordultunk. A kevés nyugdíjunk pótlására nyúlhizlalással foglalkozom (betegen), hogy ne kelljen segélyért könyörögnöm. Hogy segélyt kik kapnak a sok rászoruló közül, arról jobb nem bészélni. Az embernek vannak jogai, de vannak kötelességei is, amit sajnos nem akarnak tudomásul venni. A második világháború után nehezebb volt a helyzet, de a nép összefogott és dolgozott, nem pedig a kocsmákat járta és a másikat szapulta. Ezt szeretném az újságban olvasni, hogy Emberek! Dolgozzunk, ne a kocsmákat járjuk és ne mindig a másikban keressük a hibát, mikor mi is éppen elég bűnösök vagyunk. Tegye rendbe mindenki a saját lelkiismeretét és azután ne foglalkozzon a máséval. Ne haragudjanak, hogy ilyen hosszúra sikerült a kívánságlistám, de higyjék el, hogy ez az óhaj hiába forrong bennem, ha senki nem meri kimondani. Kívánok minden dolgozójuknak boldog karácsonyt és új évet. Hűséges olvasójuk: Tyukász Mihályné, Lakitelek, Kiss József utca 28. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A JHH. ÉJ FOGADÓÓRA Vízhordás F. János bácsi (Kecskemét, Belsőnyír 318.), nyolcvanéves, munkában megfáradt parasztember, a Kossuth Szövetkezet tulajdonában lévő épületben lakik feleségével. Kicsi nyugdíjából 525 forint lakbért fizet. Négy esztendeje viszont nincs ivóvize. Naponta háromszor kerékpárral, kannában hordja a vizet a közeli hobbikertből, fordulónként ötven liternyit, hogy főzéshez, tisztálkodáshoz és a baromfiak számára legyen elegendő. Kút van ugyan a tanyaudvaron, de a vize ihatatlan. Ezt János bácsiék érzékelték, a Népegészségügyi Szolgálat laboratóriumában viszont meg is vizsgálták és hivatalos papírt adtak arról, hogy a kút vize „vegyi és bakteriológiai laboreredmény alapján ivóvizül nem fogadható el”. A szövetkezet elnöke tud János bácsiék gondjáról, hiszen jó néhányszor jelezték neki. Keresték őt ebben az ügyben az elmúlt hetekben is, de nem volt bent, hiába várták. Igen nagy baj, hogy a tulajdonos — a szövetkezet — nem oldja meg bérlőjének gondját, annál is inkább, hiszen János bácsi dolgozójuk volt. Érthetetlen, mert tudják, hogy a nyolcvanéves ember immár négy esztendeje hóban-sárban, forró homokban gyalogol az ivóvízért, ami neki a bérleményéhez járna. És ki lesz a felelős, ha a mostanában csúszós úton az idős ember elesik vízhordás közben? —sei— Keréklopás Gyermekkocsiban hozta fel a szerkesztőségbe 11 éves, mozgássérült kislányát B. P.-né, kecskeméti lakos. Sírva mondta el panaszát: — December 5-én Polski FIAT— unkkal a Petőfi Sándor utcai Árpád söröző mögött parkíroztam, teljesen kivilágított területen. Csak reggel vettem észre, hogy a kocsi két első kerekét ellopták. — Jelentettem a rendőrségen, kijöttek és vizsgálták a nyomokat. Elmentem néhány helyre, hogy megtudjam: mennyibe kerül két, akár használt kerék a kocsihoz. Sajnos nagyon sokba: 20-25 ezer forintba. Nincs ennyi pénzem, hogyan viszem ezután a kislányomat az iskolába? Januárban mehetnék dolgozni, de kocsi híján nemcsak az iskolába járás lesz lehetetlen, hanem az én munkába járáson is. A tolvajok már a mozgássérülteket sem kímélik? —sei— Folyik a pénz! Hová folyik el az a töménytelen „pénz”, amit víz- és csatornadíjként befizetünk, de fel nem használunk? Például mi 21 hónapja vízórát szereltettünk be. Ezalatt fogyasztásunk 100 köbméter, s mindezért fizettem 5 728 forintot. Ha átalánydíjat kellett volna fizetnem 504 köbméterért, az összeg 29 900 forintot tett volna ki. Megtakarításom: 24 172 forint. Ez csak egy család, de a sok többi, ahol nincs vízóra, fizet. Jogosan kérdezem,hová tűnik el ez a rengeteg pénz? És ma a televízióban bejelentették, hogy 1994. január 1-jétől 20 százalékkal emelik a víz- és csatornadíjai. Hová emelik? A nyugdíjam, 27 évi munka után 10 009 forint. B. B., Kecskemét (pontos-név és cím a szerk.-ben. Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor utánanéznek. Amikor visszamentem, elküldték a pénzügyi vezetőhöz. 0 megmagyarázta röviden, hogy miről van szó. El is távoztam, mert csak nemleges választ adott. Pedig minden ügynek van elintézési módja. A biztosító csak a szép reklámokat, meg az ámításokat tudja mutatni, reknek, mint mi is. Pétiig 15-20 évig fizettük a biztosítást, egy fillért viszsza nem térítettek (szerencsére) és most itt vagyunk biztosítás nélkül. Ezt a mai magas kategóriájút ebből a fizetésből nem tudjuk fizetni. Ezt a levelet bosszúságomban írtam, sajnos jobb így sem lesz. Nem véletlen, hogy a televízió, a rádió nagyon sokat foglalkozik hasonló biztosítási ügyekkel. Csak becsapják az embert. Fekete Kovács Istvánná Baja, Fehérló u. 25.
