Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)

1993-12-01 / 281. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1993. december 1., szerda Jubiláló pedagógusok Gyermekkönyvhét • Szinay Rózsa, Szathmári Julianna és Halász Géza A közelmúltban osztottak ünnepé­lyes keretek között vas- és gyémánt­­diplomákat Kiskunhalason. A felvé­telünkön látható Szinay Rózsa hat­van, Szathmári Julianna hatvanöt, Halász Géza hatvan éve lépett a pe­dagógusi pályára, akkor frissen szer­zett diplomával. A negyedik jubiláló — kórházi ápolása miatt nem tudott jelen lenni —, Gajdán Olga szintén hatvanöt évvel ezelőtt kapott okleve­let. A bensőséges ünnepségen nyug­díjas és aktív pedagógusok, pályatár­saik köszöntötték az évfordulósokat. Mi is szívből gratulálunk. Kép, szöveg: Sz. Huber Helga Pénteken 11 órakor Kecskeméten a Móra Ferenc könyvesboltban Szi­lágyi János, a Móra Könyvkiadó Rt. igazgatója nyitja meg az országos gyermekkönyvhetet. 14 órától a Ka­tona József Megyei Könyvtár gyer­mekkönyvtára az Ifjúsági Otthonban Janikovszky Éva író-olvasó találko­zójára várja az írónőt kedvelő olva­sókat, majd a programot a Ciróka bábegyüttes műsora zárja. A hivatalos megnyitót megelő­zően december 1-jén Baján Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal po­litikai államtitkára lesz az ünnepi vendég azon az összejövetelen, me­lyen Éber András polgármester át­adja a bajai Ady Endre Városi Könyvtár új épületét a Teles Ede utca 23. szám alatt. Új helyre költözik te­hát a gyermekkönyvtár és a bázis­­könyvtár is. Gazdag a bajai gyer­mekkönyvhét programja: 3-án, pén­teken 10 órakor a Keresztény Óvoda német nemzetiségi csoportjának két­nyelvű könyvtári foglalkozását tart­ják a gyermekkönyvtárban, este 18 órakor a a volt zsinagógában a bajai dr. Michna Ottóné Ablonczy Ágnes Adj találós mesét-Mesék kicsi felnőt­teknek, nagy gyerekeknek című, a téli könyvvásárra megjelent kötetét mutatja be. 4-én, szombaton 9.30-kor horvát-szerb nemzetiségi nyelvet is­merő gyerekek találkozhatnak Dé­­kity Márk és Drágán Dragojlovity költőkkel. 7-én, kedden 9 órakor a könyvtár felnőtt részlegében Lukin László Zenei ünnepeink című elő­adására, 8-án, szerdán 14 órakor horvát-szerb anyanyelvi vetélkedőre várják a gyerekeket. 18 órakor a ba­jai dr. Michna Ottóné Ablonczy Ág­nes mutatja be Adj találós mesét című könyvét az érdeklődőknek. A bajai könyvtár 7-én 9 órakor Lukin László előadására, 8-án 14 órakor a Játék a könyvtárban című vetélke­dőre, 9-én horvát-szerb anyanyelvi vetélkedőre várja az érdeklődőket. Megújuló kórusműsorok Bál egy tornateremért Gyorsan inflálódó, szűkös vilá­gunkban nincs szinte pénz semmire. Az oktatásnak ugyancsak kevés jut a közös kalapból. De szerencsére ma is vannak, akik mindent elkövetnek, hogy gyermekeik európaibb körül­mények között tanulhassanak, oko­sodjanak, ügyesedjenek. Nagyszerű példa erre a kecskeméti Szent Imre Utcai Általános Iskola is, amely minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az alapműveltséget szolgáltató tantárgyak, illetve a ki­mondottan színvonalas nyelvoktatás mellett, a diákok testnevelése is végre normális körülmények között történhessen. Ezt a célt szolgálta a napokban az a bál, amelynek bevételét tornaterem építésére fordítják. Minden forintnak örül a Jövő Nemzedéke Alapítvány, mely e létesítmény felépítését hiva­tott megvalósítani, a tehetősebb, ne­mes ügyeket támogató emberek, kft.-k, cégek segítségében is re­ménykedve. Külön köszöni a támogatást az is­kola az alábbiaknak: A Petőfi Népe szerkesztőségének, a svájci Tormax márkanevű cég ma­gyarországi képviseletének, a Cham­pion Kft.-nek, a Record-Plus Számí­tástechnikai Kft.-nek, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolá­nak, a Kecskeméti Erdőfelügyelő­ségnek, a Média Kft.-nek, a Classis Kft.-nek, Búzás József autószerelő­nek, az Ági virágboltnak, a Szilvási Kft.-nek, a Bácsépszemek, az Uni­­ver-cukrászüzemnek, a Vifker Kft.-nek, a Bácstej Kft.-nek, a Zwack Likőripari Kft.-nek és a Kecskeméti Lapoknak. A cégek kisebb-nagyobb mérték­ben, de igyekeznek tenni azért, hogy e jótékonysági bál sikeres legyen. Ä ma még igen mostoha körülmények között sportoló fiatalok egyébként még így is kitűnő eredményeket pro­dukálnak évről évre a megyei torna­­versenyeken. Ha még a normális kö­rülmények is adottak lennének végre mindehhez, országos bajnokok, sőt világhírességek kerülhetnének ki e a falak közül. — Adja a jó Isten, hogy így legyen! De ebben mi, emberek is sokat se­gíthetnénk, mégpedig azzal, hogy némi támogatással szaporítjuk az alapítvány „téglajegyeit”. Remélve, hogy mihamarabb felépülhet az is­kola tornaterme, s ehhez mind töb­ben hozzájárulnak, akik megtehetik, közöljük az alapítvány Budapest Banknál lévő számlaszámát: 252—10866. —k. e.— • A jánoshalmi Mithras kamarakórus. (Fotó: Szilvia) Az elmúlt héten tartották János­halmán a Bács-Kiskun megyei kóru­sok találkozóját és minősítő verse­nyét, amelynek eseményeiről lapunk is beszámolt. Ezúttal Erdei Péternek, a zsűri elnökének összegző értékelé­sét tárjuk olvasóink elé. — Gyönyörű délutánnak lehettek részesei Jánoshalmán, akik meghall­gatták a műsort. Köszönet a szerve­zőknek - kezdte Erdei Péter. — Milyennek ítéli a résztvevők fel­­készültségét? — Megújulóban van az énekkarok műsora. Színesedés tapasztalható, hisz bekerültek a repertoárokba egy­részt a korábban mellőzött egyházi indíttatású művek, másfelől pedig - főleg a fiatal énekkaroknál - a köny­­nyebb érzéseket inspiráló, a humor, a. játék irányába kacsintgató darabok. Az évekkel ezelőtti, komorságot árasztó számok után öröm volt eze­ket a paródiákat hallgatni. — Mit tanácsol az énekkaroknak? — A legjobbakat kell műsorra tűzni. Tanácsolnám még, hogy több kortárs szerzőtől válogassanak, mi­vel ennek a hiánya jellemző volt. Blázsik Sándor ÚJ KEZDEMÉNYEZÉS A MŰSZAKI FŐISKOLÁN Együttműködés a régió vállalkozóival A napokban tudományos szimpó­zium helyszíne volt a kecskeméti műszaki főiskola. A Technológia Transzfer Centrum első tanácskozá­sán a műszaki felsőoktatási intézmé­nyek mellett képviseltette magát több minisztérium is. A kezdemé­nyezésről kérdeztük dr. Kodácsy Já­nost, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola gépgyártás-tech­nológia tanszékének vezetőjét.- Külföldön, több nyugat-európai országban már felfedezték annak a jelentőségét, hogy a főiskolák mellett kiválóan működnek a technológia transzfer centrumok. Ezeknek fel­adata az, hogy a tecnológiákkal kap­csolatos ismereteket közvetítse. El­sődlegesen az ipar felé, de nem kizá­rólagosan. Tulajdonképpen olyan ügynöki irodák a centrumok, ame­lyek az intézményeken belül a leg-, felső szint alá tartoznak néhány, leg­feljebb 2-5 alkalmazottal működnek.- A modellt önök Svájcban látták. A tanácskozáson részt vettek képvise­lőik, Pálffy Sándor és Werner Lüthy. Szavaikból világosan kiderült, a mű­szaki felsőoktásnak és a létrejövő centrumoknak sokkal rugalmasabb szemléletmódot kell képviselniük az életben maradáshoz. Az országban elsőként megalakuló központ meny­nyiben hasonlít majd a svájcihoz?- Valóban Svájcban volt szeren­csénk megismerni a modellt, amely­hez az említett szakemberek mellett jelentős segítséget kaptunk Guttropf és Holliger professzoroktól is. A konkrét kérdésre válaszolva, a tevé­• Dr. Kodácsy János kenységi rendszerünk három fő elemből áll, ezek a következők. El­sősorban a saját tudás transzferálása, másrészt kívülről érkező ismeretek közvetítése. A harmadik terület, amikor egy vállalkozó szakvéle­ményt kér egy találmányhoz, és a prototípus gyártását. Erre már van konkrét külföldi ajánlatunk is. Mind­ezek az irodán keresztül bonyolód­nak le, ám az adatbázishoz elenged­hetetlen egy modem tecnológiákkal felszerelt laboratórium, ez lesz a CÍM központ. A kettő egymástól független egység, ám munkakapcso­latukban szorosan együttműködnek.- Ez utóbbira kaptak konkrét ajánlatot az MMG gyárától, akik egy csarnokot ajánlottak erre a célra. Ezek azonban még mindig elméleti lépések. A kis- és középvállalkozáso­kat hogyan tudják segíteni?- A technológiai transzfer cent­rum a működő gazdaság igényeit elégíti ki, megismertetve a vállalko­zókat az új technológiákkal. Ezért kell a laboratórium, ahol a csúcs­­technológia adott lesz. Enélkül ugyanis a külföldi tőke sem hozza be az új módszereket. De ha látják, hogy itt adott egy olyan park, ahol részben, vagy egészben megtalálják ezeket, akkor van esélyünk. Tudomásul kell venni, hogy ennek hiányában csak modem gyarmat lehet hazánk ipara. A tervek gyakorlati megvalósítása már folyik. Egy általunk gyártott kí­sérleti gép a svájci főiskolán is mű­ködik. Ez számunkra egy referencia­­hely, hiszen, mondjuk, a németor­szági megrendelő szívesebben utazik egy közeli városba, mint mondjuk, több száz kilométerre hozzánk. Ez a munkakapcsolat alkalmas arra is, hogy közösen vegyünk részt szakki­állításokon, vagy pályázzunk komoly pénzeszközökre. Lépéselőnyben va­gyunk most, hiszen a svájci állam ál­tal felajánlott 25 millió frankos se­gélynél kedvezőbb elbírálásban ré­szesítik azokat a jelentkezőket, akik rendelkeznek svájci partnerrel. El­képzelésünk szerint jövő év végére működnie kell a CÍM központnak, amely jelentősen segítheti a hazai ipar talpra állítását. Nagy Ágnes A fametsző művész tárlata November 13-án Szánkon nyílt meg Gy. Szabó Béla erdélyi festő és fametsző művész nyolcadik tárlata. A Közösségi Ház vezetője, Fáik Miklósné üdvözölte a megjelent kö­zönséget és a Kolozsvárról érkezett Ferenczy Miklós református espe­rest, aki megnyitotta a kiállítást. Be­szédében méltatta a művészetszerető szankiakat, akik lehetővé tették Gy. Szabó Béla műveinek állandó kiállí­tását. Ezek után a művész életét is­mertette és műveit mutatta be a tár­latvezető Ferenczy úr, aki egyébként nemcsak jó ismerőse, de barátja is Gy. Szabónak. Bálint István Finn hét Immár hagyomány, hogy magyar és finn diákok iskolai hét keretén be­lül ismerkednek egymás országaival. A Magyar-Finn Társaság ajánlatára e héten tartják a finn hetet a magyar iskolákban. Témája a finn természet, természetvédelem és a természet je­lenléte a finn művészetben. Kitüntetett népművelő A hét végén tartotta a Magyar Népművelők Egyesülete XI. vándor­kongresszusát Békéscsabán. Ezen, immár ötödik alkalommal, odaítélték három személynek az egyesület em­lékplakettjét. A szakma egyik kitün­tetettje Béres Béla, a bajai József At­tila Művelődési Központ igazgatója lett. Az indoklás szerint olyan nehéz körülmények között kell működnie a városban a kultúra házának, hogy nagyon nagy erőfeszítéseket jelentett a komoly eredmények felmutatása. Emellett kihangsúlyozták a színházi és műsoros nagyrendezvények jelen­tős számát, mely kínálat messze meghaladja a hasonló nagyságrendű városokét. — Ebben a kitüntetésben a művelődési központ minden dol­gozója munkájának elismerése is benne van, hiszen a kollégák nélkül nem lehetne megoldani a feladatain­kat — mondta Béres Béla. — Embe­rileg és szakmailag is nagy lökést ad a további munkához, jól jönnek az ilyen megerősítések. Sajnos az el­múlt évtizedek nagy intézményépí­tési lázában elmaradt egy olyan kul­turális központ létrehozatala, ami most nagyszerűen használható lenne, és a munkánkat is eredményesebbé tehetné. A városban ugyanis nagyon nagy igény van a különféle művelő­dési, szórakozási programokra. Zalavári László Kortársaink tárlata Kortárs képzőművészek számára rendeznek tárlatot és vásárt karácso­nyig Szombathelyen. A Bizományi Áruház Vállalat Rt. és a Művelődési és Sportház közös tárlata egyrészt lehetőséget ad 38 magyar képzőmű­vésznek a bemutatkozásra, másrészt beleillik a Bizományi Rt. stratégiá­jába, amennyiben az alkotók művei a cég közreműködésével kerülnek új tulajdonoshoz. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydok­torral 6.25: Határtól — határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin 9.00— 12.00: Napközi — Benne: 9.30: Riviéra — Európai tévéfilm­sorozat 10.30: Az égbolt lovagjai — Fran­cia—svájci tévéfilmsorozat. IV/2. rész: A sivatag foglyai 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó — Hírek 12.07: Maholnap — Diákszótár — Identitás 2. (ism.) 12.21: Pneumatika 12.30: Sorstársak — Rehabilitáci­ós magazin 12.45: Fűben — fában 13.00: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Nemzeti értékeink — Gö­csej 16.25: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15: Telexpo '96 17.35: SZEGASZTOKI 17.40: Rímfaragó 17.55: Oscar Junior 18.15: Hostess vetélkedő 19.00: „Maradjatok meg szere­­tetemben..." — Keresztény életkérdések 19.07: Jó éjszakát kíván a Dis­ney! 19.30: Híradó 20.05: Telesport 20.15: Kisváros— Tévéfilmsorozat: Emberrablók 20.55: Miss Universe Hungary 21.10: AIDS —Cselekedjl 22.15: Új Világ 23.00: 24 óra 23.25: Híradó 23.30: BBC-híradó TV II. MŰSOR 16.10: Képújság 16.15: Műsorajánlat 16.18: Időjárás 16.20: Történetek a kék házból — Francia rajzfilmsorozat: Ködúrfi és Vidoune. Amigo és barátai — Spanyol rajzfilmsorozat: Paste­ur. Maja, a méhecske — Japán —osztrák rajzfilmsorozat: Éljen a foci! 17.05: Elektor kalandor— Telefo­nos videojáték 17.10: Énekeljünk együtt) 17.20: A tudás a jövö kulcsa 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazin 18.50: Műsorajánlat— Időjárás 18.54: Video—Táncház — Angol filmsorozat 19.05: Petrocelli —Amerikai krimi­sorozat: Négyen a pácban 47' 19.55: Magyar félmúlt 20.50: Útmutató — Életünk aján­dék és feladat 21.25: Mindent vagy semmitl — Műveltségi vetélkedő 22.00: Híradó 22.20: Időjárás 22.25: Női kézilabda-világbaj­nokság DUNA TV 16.00: Hírek — Műsorismertetés 16.05: A bajkeverő — Francia— olasz film 82' 17.35: Dinoszaurusz — sarkvidé­ki expedíció — Amerikai ismeret­­terjesztő film 18.30: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: Bemutatjuk ... Ismertetés a Duna TV új műsorszerkezetéről 19.10: Nagy remények — Angol filmsorozat, VI/1. rész 52' 20.05: Évforduló 20.10: Gazdakör — Magazinműsor gazdálkodóknak 20.40: Dózsa György — Székely János drámájának tévéváltozata 21.40: Kodály: megkésett meló diák 22.25: Hírösszefoglaló Óránként: Hfrek — Időjárás — Útközben 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20 Műsorismertetés, programajánlat. 8.40: Napköz­­ben. 11.05: Ki kopog? 11.35: Titkos fegyverek 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Gyülekezeti éne­kek tára. 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélkül naplója. 15.55: Cégér, 16.00: Délutáni Krónika. 18.10: Minden­napi gazdaság. 16.20: Házimuzsika. 17.05: Hírvi­dék. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekekl 19.40: És nem vesz rajtuk erót a halál — Irodalmi összeál­lítás. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Fültanú. 22.00: Késó esti Krónika. 22.30: Művek, műhelyek, művészek. 23.06: A Rádió lemezalbuma. URH-ADÓN: 6.55— 9.00: Körzeti magazinok. 16.00—17.00: Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 18.30—21.00: Nem­zetiségi műsorok. 23.00: A BBC késó esti magyar műsora. 23.45: En franpais. 4.30: Hírek — Időjárás. 4.33: Hajnali kalendári­um. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Duettek a könnyűzene világából. 8.50: Apró­­cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.56: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták. 13.00: Hlrper­­cek. 13.10: Derűre is derű. 13.36: A Petőfi vála­szol. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szieszta — Benne: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.06: Ziccer. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Drogambulancia. 19.00: Hí­rek — Időjárás. 19.05: A rock gyermekei. 20.00: Amikor egy popénekesnó rádióműsort szerkeszt — Zalatnay Sarolta. 21.00: Hlrpercek. 21.10: .... a gyerekeidnek is el kell majd mondanod ...' 21.50: Zenés portré Malecz Attilával. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthlradó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. 0.16—4.20: Máról holnap­ra — éjfél után. 4.03—4.20: Csárdésmuzsika. 6.00: Híradó. 7.00: Halló. Európa — jó reggelt, Németországi 9.00: A Főnök (amerikai sorozat). A jó, a rossz és az áldozatok. 10.00: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.30: 227 (amerikai so­rozat). A nagy fellépés. 11.00: Forró nyeremény (játákshow). 11.30: Család párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Springfield-sztori (ameri­kai lilm). 13.20: Kalifornia klán (amerikai sow zat). 14.10: Hétköznapjaink (amerikai sorozat). 15.00: Ilona Christen (beszélgetés). 16.00: Hans Meiser (beszélgetés). 17.00: Ki itt a főnök? (ame­rikai sorozat). Megmérettetés. 17.30: Családi kö­telék (amerikai sorozat). 18.00: A szív szava (me­xikói teleregény). 18.45: Híradó. 19.10: Robba­nékony (politikai magazin). 19.40: Jó idők, rossz idők (német sorozat). 20.16: Halálos képlet (né­met—olasz thriller). 22.10: Stern TV (magazin). 23.16: Gottschalk-show. 24.00: Alaszka (ameri­kai sorozat). Véres pénz. 1.00: Családi kötelék (ism). 1.35: Ki itt a főnök? (ism.). 2.10: Robba­nékony (ism.). 2.40: Hans Meiser (ism.). 3.35: Ilona Christen (ism.). 4.30: A Főnök (ism.). 5.30: Gazdag és szép (ism.). 5.15: Fiatal és nyugtalan. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 9.10: Szomszédok (ism.). 9.36: Trapper John (ism.). 10.25: Bonanza (ism.). 11.15: 6x5 (ism.). 11.40: Szerencsekerék (ism ). 12.26: Fiatal és nyugtalan (amerikai soro­zat). Tökéletes csapat. 13.10: Trapper John (amerikai sorozat). Beteges nevetés. 14.10: Szomszédok (ausztrál sorozat). A zsarnok. 14.40: Bonanza (amerikai westernsorozat). Leyton bű­nös? 16.40: Ürszekerek (amerikai sci-fi sorozat). Fekete lélek. 16.46: Kockáztassl 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: 6 x 5.19.00: Hírek. 19.18: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.16: Queen, //// 2. (amerikaisorozat). 22.06: Érdesléb kapitány St. Pauliból (német Him). 23.46: A bagoly és a cica­­mica (amerikai vígjáték). 4.55: Lassie (sorozat). 5.20: Flipper (sorozat). A kísérlet. 6.46: Mr. Belvedere (ism.). 6.10: Rajz­filmek (ism.). 7.35: Varázslatos Jeannie (ism.). 8.00: Hármak társasága (ism.). 8.30: Gyémántok (ism.). 9.30: A magas idegen (amerikai western­­film). 11.06: Utcai flört (ism.). 11.35: Roseanne (ism.). 12.06: Nyersbőr (amerikai sorozat). A francia rabszolgái. 13.10: Kitörés (amerikai já­tékfilm). 14.65: Gyémántok (amerikai sorozat). Féltékenység. 15.56: Mr. Belvedere (amerikaiso­rozat). Vízbe esett. 16.25: Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat). Felkészülés a holdutazásra. 16.55: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága (amerikai sorozat). Az adósság gonddal jár. 18.55: Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat). Paradicsom. 19.25: Roseanne (amerikaisorozat). Baleset és meglepetés. 20.00: Híradó. 20.16: Per­ry Mason: Hibás ítélet (amerikai bűnügyi film). 22.16: Jake és McCabe (amerikai krimisorozat). Az örökifjú álma. 23.20: Navajo Joe (olasz—spa­nyol westernfilm). 1.06: T. J. Hooker (ism.). 1.50: Hírek. 2.00: Az amityville-i átok (ism.). 3.30: Hí­rek. SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT Katona József Színház. Este 7 óra: TARTUFFE. Kiss Mányi-bér­let. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: SLIVER. Szí­nes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: FELELŐSSÉGÜK TELJES TU­DATÁBAN. FELEBARÁTOD FELESÉGÉT MEG NE KÍVÁND. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: EGEREK ÉS EMBEREK. Színes amerikai film. KTV: 8.00-9.00: Képüjág. 14.00-14.55: Képújság. 14.55- 18.55: TV 4 Moziműsor. 19.00-19.25: Almárium (telefonos játék). Telefonszám: 481-816. 19.25-19.55: HTV-30 (II.) produkció. 20.00- 20.30: Extra. 20.30-20.45: Solex (telefonos játék). Telefon­szám: 481-816. 20.45: HTV-30 (EL) film. IKTV: 9.30: Képújság. 10.00: Sztár TV 1.48/1.14.00-14.30: Kép­újság. 18.30: Képújság. 19.00: Szív TV II. 23.00-23.30: Képújság. Kiskun TV: 5.00-10.00: Képúj­ság. 10.00-11.00: Mit kérdezne ... (ism.). 11.00-19.00: Képújság. 19.00- 19.20: Helyi híradó. 19.20- 23.20: Szív TV műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents