Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-01 / 281. szám
1993. december 1., szerda MEGYEI KORKÉP 5 AMIT EGY ÖSSZETARTÓ, LELKES GYÜLEKEZET FELMUTATHAT Kérdés, hogyan lehet pénz nélkül építkezni, mekkora akarat szükségeltetik, hogy egyáltalán belefogjon az ember. Hát még mekkora bátorság kell minden anyagi erő híján egy templom felépítésébe kezdeni! Mekkora a hite annak, aki ebben reménykedik? Kása István, a Móricgát-Szank-Kiskunmajsa református egyházközség fiatal lelkésze hisz abban, hogy amit ennyien szeretnének, annak sikerülnie kell.-Nem én kezdtem álmodozni - mondja -, tulajdonképpen megörököltem ezt a tervezgetést. Nagy elődök szolgáltak itt előttem - meséli és sorolja. - A harmincas években dr. Esze Tamás, aztán az ötvenes években dr. Dobos Pál, aki ma Pesten él, s 92 esztendősen is eljött az alapkőletételünkre. Négyessy Lajos hét évet töltött itt, ő kezdte a tervezgetést, hogy Majsán templom kellene a régi imaház helyébe. Előbb abban reménykedtek, hogy a helyi népfrontszékházat megkapják, de egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy ez nem sikerül, ezért 1991 márciusában Négyessy építési telket kért az önkormányzattól. Mintegy bizonyítékként elém kerül egy nagy füzet, az „építési napló”, amelyben a fenti tény is dokumentálásra került.- Folyamatosan vezetem, hogy lehetőleg ne merüljön feledésbe az építés története - fűzi hozzá a lelkész úr. Templom épül Kiskunmajsán közakaratból • Kosa István lelkész.- Ezek a tervezgetések mikor váltak konkrét elhatározássá? - kérdezem, bár tudom, hogy ennek a fiatalembernek a lendülete kellett, hogy az elképzelések formát öltsenek.- Ebben az évben, pontosan május 23-án szavazta meg a gyülekezet az építkezést, aztán Dóka László elkészítette ezeket a szép terveket. Két dolog bátorított abban az időben bennünket - mondja, mintegy a kimondatlan kérdésemre is válaszul. - Ha eladjuk a régi imaházat, azért jó pénzt kaphatunk, s különben se muszáj egyszerre mindent megcsinálni. Talán elég, ha elsőre annyira jutunk, hogy tető lesz a fejünk felett.- Honnan várnak segítséget?- Először is magunkon kell segíteni. Már a kezdet kezdetén azt mondtam, csak akkor lesz erkölcsi alapunk bárkihez is fordulni, ha mi minden erőnket, anyagi lehetőségeinket kimerítjük. De nem is szólhatok egy rossz szót sem, nagyon szépen adakozik a gyülekezet. Tíz-tizenötezret családonként képesek vagyunk áldozni, de van, aki negyvenezret is hozott.- Mekkora a gyülekezet?- Kevesen vagyunk, de a majsai gyülekezet még nagyon kicsi. Egyébként a három községből összesen 120-an fizetnek egyházfenntartási hozzájárulást. Láthatóan növekszik a táborunk, de éppen ezért szükséges, hogy a gyülekezetnek háza, temploma legyen. Az önkormányzattal jó a kapcsolatunk, hiszen telket is kaptunk ingyen. Nekem az a véleményem, ha templomot építünk, abból a városnak is - ha közvetetten is - haszna származik.- Augusztusban megtörtént az alapkőletétel. Hol tart az építkezés?- Sajnos a telek feltöltése rengeteg időt és pénzt felemészt. Szinte belekerül annyiba, amennyibe az épület maga. Ha ezzel megleszünk, már gyorsabban, látványosabban haladunk. Rengeteg segítséget kapunk. A vállalatok, magánszemélyek sokszor ingyen vagy kedvezményesen dolgoznak, dehát minden csak így, magánkapcsolatok révén sikerül. Hivatalosan semmi nem megy. Ma egy templom építése egyáltalán nem kap több támogatást, mint egy játékterem vagy egy bár.- S a magánkapcsolatok hogy működnek?- A tervek, az építkezés, a szerelés, a fuvar többnyire mind adakozásból van. Nem is szeretnék felsorolni senkit, nehogy valakit is kihagyjak, és ezzel megbántsam. Még az is előfordult, hogy anyagot is olcsóbban kaptunk, mikor megtudták, mit építünk. Szóval nagy hátszele van a dolognak... Kosa István szerencsés alkat, kiválasztott ember — ahogyan egy idősebb lelkész barátja mondta, aki gyermekkorától fogva ismerte. S tudják ezt azok is, akik a gyülekezetéhez tartoznak. Számára nemigen van lehetetlen. „Kell egy csapat” - mondta az alapkőletétel ünnepélyes pillanataiban Minarik Edére hivatkozva, s a gyülekezeti házat szorgalmazva, ahol a csapat összejöhet. Nos, biztos vagyok benne, a csapat együtt van, s a templom felépül. Aki csatlakozna hozzájuk, esetleg anyagilag segíteni szeretne, azok számára közöljük a Kiskunmajsai Református Gyülekezetért Alapítvány számlaszámát: MHB 255-98324-20125. Hajós Terézia • Az épülő templom csatorna felőli homlokzatának méretarányosan kicsinyített terve. NŐVÉRFÓRUM A BAJAI KÓRHÁZBAN Az erejükön felül és kevés bérért dolgoznak • Az egészségügyis diákok inég csak készülnek leendő hivatásukra. Vajon hányán maradnak közülük a pályán? (Galambos Sándor felvétele) A Bajai Városi Kórházban - immár hagyományosan - évi egy alkalommal fórumot szervez az intézet ápolási igazgatója az összes szakdolgozó számára. A rendezvény célja az intézmény és a szakdolgozók gondjainak kölcsönös megismerése és a megoldási lehetőségek közös keresése. A szándék azonos: a nővéri, asszisztensi munka színvonalának emelése. A napokban megtartott fórumon Sárossy Lászlóné ápolási igazgató tartott tájékoztatót. A legexponáltabb kérdést az egészségügyben végbemenő reform és szemléletváltozás jelentette. Az elmúlt évtizedeket az állandóság, megszokottság jellemezte. Előreláthatóak és kiszámíthatóak voltak a körülmények és az elvárások, amelyek meghatározták a viselkedést. Az eddigiekkel szemben ma nincs garantált fennmaradás. Ennek következménye, hogy - bármennyire szokatlan - az egészségügyben is kialakulóban van a versenyszellem. A beteg abba a kórházba megy, amelyikben megtalálja az igényeinek legmegfelelőbbb ellátást. A teljesítményfinanszírozás bevezetése az egész kórházat rendkívül érzékenyen érintő kérdés. A gyógyítás folyamatában a hatékonyság mellett meghatározóvá vált az időtényező, a felszerelés színvonala és gazdaságos felhasználása. A felsorolt feltételek közé tartozik az ápolási munka. A kórház eredményessége függvénye a szakszerű, lelkiismeretes szakdolgozói munkának. Ebbe beleértendő a beteg fogadásától kezdve az együttműködésre való megnyerés, majd a beteg testi és lelki komfortjának megteremtésével kapcsolatos nővéri munka. A tájékoztató előadás után a résztvevők - a kórház legnagyobb munkacsoportját alkotják - választ kaptak a kérdéseikre, melyek leginkább foglalkoztatják őket. Nem minden válasz volt megnyugtató, elsősorban azért, mert a közalkalmazotti törvény végrehajtásához a megfelelő anyagi fedezet nincs egészében biztosítva. Egyelőre tovább kell küzdeniük a létszámhiánnyal (három műszakos ápolónő, műtős szakasszisztensek, aneszteziológusok), a közalkalmazotti törvény bértarifájának ellentmondásaival. Az egészségügyi dolgozók érthetetlennek tartják, hogy minimálbérük - az illetmény-előmeneteli rendszer táblázatának alkalmazásában - másrészt az 1992-es évben meghatározott nyolcezer forint. Elgondolkodtató, hogy egy tizenöt éves munkaviszonnyal rendelkező érettségizett, okleveles ápolónő, vagy szakápoló bruttó bére 16- 18 ezer forint. Ezért az anyagi elismerésért vállalja a folyamatos három műszakos munkát, a 30-40 beteg ápolásával járó felelősséget. A műtősök és aneszteziológusok, a hiányos létszám miatt - két-három szakdolgozó helyett dolgoznak. Az ügyeleti díj körülbelül 50 forint egy órára. A nővérfórumon elhangzottak szerint az értekezlet összefoglalásaként megállapítható, hogy a kórház szakdolgozói a szakma becsületéért vállalják - bár néha erejükön felül is - hivatásukkal járó helytállást. Azt nem lehet kiszámítani, hogy a jelenlegi feltételekkel meddig tarthatók meg az egészségügyben a nővérek? Cs. Cs. Hivatalnokok vizsgáztak Hétfőn Kecskeméten, a következő napon, kedden pedig Baján került sor a Köztársasági Megbízotti Hivatal szervezésében arra az alapvizsgára, ami a közigazgatásban dolgozó munkatársak esetében a pályán való maradás feltétele. Ez a vizsga alól csupán a közvetlenül a nyugdíj előtt állók, a jogi doktorátussal rendelkezők, az államigazgatási főiskolát végzettek, a közgazdasági egyetemen, valamint a rendőrtiszti főiskolán diplomát szerzettek kapnak felmentést. Nemcsak a polgármesteri hivatalokban dolgozó szakembek számára kötelező ez a megmérettetés, hanem a környezetvédelmi, a vízügyi és a földhivatal dolgozóira is vonatkozik. Ezen a legutóbbi vizsgán összesen hatvanötén jelentek meg. Nekik először írásban kellett számot adniuk a tudásukról, majd a szóbeli tételek során alkotmányjogból, államigazgatási eljárásból, az önkormányzati törvényből és speciális igazgatási területek ismereteiből (például: adatvédelem, szociális igazgatás stb.) kellett megfelelni. A hivatal vezetőjének a véleménye az, hogy a legfelkészültebbek a bajaiak voltak, ami elsősorban talán az őszi, Balatonlellén végrehajtott felkészítőnek köszönhető. Az elkövetkező évben az ügykezelői vizsgáztatással, valamint a közigazgatási szakvizsga megszerzésével folytatódik az államigazgatásban dolgozók szakképzésének megkezdett korszerűsítése. Mindettől előmenetelük függ. A Köztársasági Megbízotti Hivatal igyekszik a felkészítés és a vizsgáztatás során minél kevesebb költséggel elérni a biztos tudást. Papp Zoltán Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 1993. december 1 -jével a helyi autóbusz közlekedés menetrendjében az alábbi változások lépnek életbe: 3. sz. vonalon naponta: 18.45, 19.45 órakor, 4. sz. vonalon munkanapokon a 12.15 órakor induló járat Mintagyümölcsösig közlekedik. 14. sz. vonalon munkanapokon: 18.00, 18.30, 19.00 órakor 15. sz. vonalon munkanapokon: 13.07, 17.07, 18.07 órakor 16. sz. vonalon munkanapokon: 14.20-17.20 óra között 20 percenként 23. sz. vonalon munkanapokon: 5.45, 18.15, 19.45 órakor 29. sz. vonalon munkanapokon: 13.37, 15.37, 16.37, 17.37 órakor is közlekednek járatok. További bővebb felvilágosítást az érdeklődök szolgálati helyeinken kaphatnak. _______________________KUNSÁG VOLÁN RT. (17820) Elkeseredettek a nyugdíjasok A zombori rádió szerkesztőségébe sokszor a legfurcsább telefonhívások futnak be. A közelmúltban három nyugdíjas jelentette be, hogy a szerbiai parlamenti választások napján, december 19-én kollektív öngyilkosságot hajtanak végre, fölgyújtják magukat Zombor főterén.- Tavaly még Milosevicsre szavaztunk - mondta a legelszántabb -, de mára kiforgatott mindenünkből, még a nyugdíjaink kifizetését is addig késlelteti a kormány, amíg a kifizetett pénz teljesen elértéktelenedik. Már egyáltalán nem tudunk megélni belőle. Most pedig képmutatóan a támogatásunkért folyamodik. Nem hogy bizalmat, de egyetlen szavazatot se érdemel, ezért gyújtjuk fel magunkat. Hogy megmutassuk, a nép nem támogathatja ezt a politikát. Félmillió forintos támogatás Mintegy 500 ezer forintot ér a félegyházi képviselő-testületnek az a döntése, amely alapján egy hónapokon át üresen álló üzlethelyiséget adott át az United Way Alapítványnak — ingyenes használatra. A városi mozi mellett lévő, egykori Fanny Bt. üzletét ezentúl alapítványi célokra használják. Mint azt dr. Konkoly Csaba, az alapítvány elnöke hangsúlyozta, hosszú távú terveik vannak. Információs irodát terveznek nyitni, amely összefogná mindazokat a szociális, jótékonysági információkat, aktualitásokat, amelyek Félegyházán történnek. Nagy lehetőség kínálkozik a városban működő más karitatív szervezetek segítésére azáltal is, hogy az United Way Alapítvány együttműködik a félegyházi televízióval. Közös döntés alapján, egy rendszeresen jelentkező karitatív csatorna létrehozásán fáradoznak, amely helyet adhat ezeknek a híreknek. Az információs iroda mellett segélydiszkont alapítását is tervezik. Pályázati pénzekből, szponzorok támogatásával nyílik az üzlet, amely a tervek szerint az alapvető élelmiszerek forgalmazására épül. A lehető legalacsonyabb áron kívánják a termékeket árusítani, azért, hogy a valóban rászorult réteg valóban a legtöbbet kaphassa pénzéért. A tervek szerint diabetikus rész, zománc - edényrészleg, használt tankönyv is az üzlet képéhez tartozik majd. ■ A helyiség átadásával a félegyházi önkormányzat arra szavazott, hogy a város szociális problémáinak megoldásában a civil szervezeteknek, így az United Way Alapítványnak is helyet és rangot adott. Mivel pedig az üzlet beindításához komoly összegek szükségesek, az alapítvány épít a Félegyházán jelentős szerepet betöltő, nagy presztízsű cégek támogatására. b.n.k. PAZARLÓ TÁVFŰTÉS A közös képviselők észrevételei- Kecskeméten 11 ezer lakás tartozik a távfűtésbe, így amit elmondunk, az közérdekű, hozzávetőlegesen 40-42 ezer embert érint - szögezték le az Árpádvárosból érkezett közös képviselők: Övegesné Térjék Éva és Horváthné Szénási Katalin. Mindezt bizonyítani is tudták: hoztak közlönyöket, fénymásolt rendeleteket, eredeti levélváltások anyagát, majd pontosan fogalmazott mondatokban foglalták össze panaszukat. Azt, hogy Kecskeméten a távfűtésért kimagaslóan sokat kell fizetni.-Az Állami Számvevőszék 1991 októberében tíz fűtőműnél megvizsgálta a költségeket, és úgy találta, hogy azok a 104 forintos légköbméterenkénti ár mellett is 30-40 százalékos tartalékot tudnak képezni. Az Ipari Minisztérium a kecskeméti távfűtési díjakat 104,40 forintban állapította meg, természetesen légköbméterenként. 1993. február 15-én, amikor már az önkormányzat maximálta a távfűtési díjakat, ez Kecskeméten 53 százalékos emelést eredménye. zett. Ilyen mértékű emelést egyetlen távfűtőmű sem tudott keresztülvinni. Ami pedig meghökkentő, az, hogy az alapdíjat, amit télen-nyáron fizetünk, 90 százalékkal emelték! így a fűtésért fizetendő összköltségből 50 százalékot kivontak abból a tételből, amivel takarékoskodni lehetne. Igen, lehetne, ha az 1991 októberi kormányrendeletet, amely szerint a hőmennyiségmérőket 1992. október 1-jéig a távhőszolgáltató köteles felszerelni minden fogyasztói központban, ha nem „finomította” volna az önkormányzati rendelet úgy, hogy 1992. október 1-jétől, folyamatosan, az idők végezetéig... És a távfűtőmű ezek után nem siette el a hőmennyiségmérők felszerelését. Ahol felszerelték, ott is egyre korlátozódik a megtakarítási lehetőség. Kimondjuk: a szemérmetlenül emelkedő alapdíj mellett ők ráadásul még többet is fizetnek egy egységnyi hőenergiáért, mint az átalánydíjasok, így el lehet érni, hogy aki rosszul szigetelt házban lakik és csak 15 százaléknyi hőenergiát takarít meg, többet fizet, mintha átalánydíj mellett télen az utcát fűtötte volna. Országos tapasztalat szerint a méréssel egy átlagos télen az energia 10-35 százalékát lehet megtakarítani. (A Dobó körúti házakban ez a 40 százalékot is meghaladja.) Kecskeméten, figyelembe véve az 50 százalékos fix díjat és az „ügyesen” megemelt mért hődíjat, ez akár mínuszba is fordulhat, amikor fizetésre kerül sor. Az, hogy az energia sokba kerül, megértjük, hiszen ez világjelenség. De azt, hogy a nálunk sokkal gazdagabb országok mindent elkövetnek az energiamegtakarítás érdekében, addig Kecskeméten a mérés elodázása éppen az ellen hat, ezen igencsak elcsodálkozunk. Talán a mi kisnyugdíjasainknak, a munkanélküliséggel küzdő sokgyermekes családoknak pontosan energiapazarlásra telik? Vagy úgy gondolják az illetékesek, hogy mérni nem fontos, a hőenergia árát emelni pedig szabad...? S. K. • A kecskeméti hőközpont kazánháza. (Gaál Béla felvétele) _ TÜRELMET KÉRNEK A LAKOSSÁGTÓL Szennyezett víz Félegyházán? Sárga, iszapszagú, klórízű víz folyik Kiskunfélegyháza polgárainak poharába. Az egyre szaporodó lakossági panaszok hatására az egészségügyi bizottság bekérte a Bácsvíz Rt. vezetőinek állásfoglalását az üggyel kapcsolatban. Réz Jánostól, a félegyházi telep vezetőjétől megtudtuk, hogy furcsamód, az egészségesebb és tisztább ivóvíz érdekében nemrég megvalósult beruházás az oka mindennek. Jelenleg tart ugyanis a hat hónapos próbaüzeme a vastalanító berendezésnek, ami a sárgás üledéket hivatott kiszűrni. Ezzel egy időben viszont megszűnt a régi vízműtelep, s a vezetékrendszerben megváltoztak az áramlási és nyomásviszonyok. Ez kavarta fel az üledéket, a lerakódott szennyeződéseket. Ilyenkor a tűzcsapokon keresztül szokás a vezetéket öblíteni, a szokottnál több, de a szabvány által meghatározott mértéket meg nem haladó klór bevitele mellett. Ez viszont megváltoztatja a víz összetételét, felborítja annak kémiai, biológiai egyensúlyát, újabb szennyeződéseket oldva le a csövek faláról. Amíg az egyensúly helyre nem áll, a lakosságnak tűrni kell az ivóvíznek csak erős jóindulattal nevezhető folyadék ízét és szagát. Nem lehet tudni, meddig tart még ez az áldatlan állapot, mivel az öblítés hosszadalmas folyamat, gyorsítani nem lehet. Vannak egyéb tisztítási módok, de ezek igen költségesek, s alkalmazásuk során azbeszt kerülhet a vízbe, ami rákkeltő hatású. Éppen ezért a vízmű dolgozói a lakosság megértését és türelmét kérik. December végére feltehetően érezhető javulás áll be, ígérte Réz János. Dr. Szabó Mária tiszti főorvos elmondta, folyamatosan ellenőrzik a víz bakteriológiai, szennyezettségi állapotát. A háziorvosok is naponta jelentik az esetleges hasmenéses megbetegedéseket. A mérések alapján a város lakói megnyugodhatnak: a víz nem fertőző, fogyasztásra alkalmas. Bár a benne lévő mechanikai szennyeződések és a nagy menynyiségű klór élvezeti értékét feltétlenül csökkentik. Forralva, szűrve még a gyerekeknek is adható. G.O.