Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-29 / 279. (278.) szám

4 MEGYEI KORKÉP 1993. november 29., hétfő KECSKEMÉTTŐL LOS ANGELESIG Ha kell egy nagybőgős, nekem szólnak • Dékány Zoltán (jobbról) Innsbruckban egy zenésztársával. A művészet világában nem lehet gyors sikert elérni, vagy ha igen, az csupán a kívülállónak tűnik gyors­nak. Valójában hosszú évek kemény munkája van a háttérben. Az is igaz, hogy a művészi karrierhez nem min­dig elegendő a tehetség. Szükséges hozzá a célratörő akarat, a szívós ki­tartás is. Ez a kettő — tehetség és akarat — együtt található meg Dékány Zoltán­ban. A kecskeméti fiatalember ma már ott tart, hogy 1994 januárjától a Kaliforniai Művészeti Intézet ( Cali­fornia Institute of The Arts) rendes hallgatója lesz. Ez már-már csodának számít, pontosabban az, hogy egy nem amerikai állampolgár teljes költségeit az iskola vállalja. Dékány Zoltán esetében ez történt. — Hogyan lesz valakiből nagybő­gős? — kérdezem a fiatalembert, aki néhány napra hazajött szüleihez Kecskemétre. — Nem tudom, másból hogyan lesz, de én gyerekkoromtól vonzód­tam ehhez a hangszerhez. Az is köz­rejátszhatott ebben, hogy kevés a jó, az igazán profi nagybőgős a világon, de ezt a kezdeti időkben még nem tudtam. Amikor már itthon elég jól elsajátítottam a tudnivalókat, elindul­tam, hogy külföldön is próbára te­gyem magam. Ismeretlenül kegyet­lenül nehéz volt az első időszak. Az­után Ausztriában sikerült megka­paszkodnom, s különböző együtte­sekkel turnéztam. 1991 óta nagyon sok helyen játszottam Ausztriában, közben találkoztam amerikai együt­tesekkel. Megismertek, felfigyeltek a játékomra. Most egy másfél hónapos amerikai turnéról jöttem haza. — Csak játék közben tanult, vagy iskolaszerű tanfolyamon is? — Ausztriai tartózkodásom idején befejeztem a Gratzi Zeneművészeti Főiskolát. Nem dicsekvésből mon­dom, de az öt végzős hallgató közül egyedül én kaptam kitüntetéses dip­lomát. Közben kazettákat, CB-leme­­zeket küldtem Kaliforniába (mert ezeket kérték tőlem), s ezek alapján hívott meg Los Angelesbe Charly Haden és Alfonso Johnson, az ottani művészeti intézet nagybőgős, illetve gitár szakos tanára. — Egy ilyen kurzus azonban több ezer dollárba kerül. Hogyan szedte össze a pénzt, bár ilyet, tudom, illet­lenség megkérdezni. — Nem volt pénzem, pontosabban annyi pénzem nincs. Mondtam is a meghívóimnak: köszönöm uraim, de én csóró magyar vagyok. Ekkor jött a csoda: az iskola mindent fizet, csak menjek. Ekkor kockázatos lépésre szántam el magam, mert azt válaszol­tam, hogy gondolkodom. Naponta te­lefonáltak, hogy menjek, ne gondol­kozzam. Innen tudtam meg, hogy szükségük van rám. És ez nagyon jólesett. A napokban kaptam meg az iratokat, ami azt jelenti, hogy a Los Angeles-i iskola rendes hallgatója vagyok január 1-jétől. — És mi van, ha másfél év múlva elvégzi az iskolát? Hogyan tovább? — Innen már, mondhatni, sima az út. Jelenleg is annyira ismernek a va­lóban világszínvonalú együttesek vi­lágában, hogy ha valahol szükség van egy nagybőgősre, azonnal en­gem hívnak. A Kaliforniai Művészeti Intézet után egy kétéves művészkur­zus vár még rám. Ha meglesz az a diplomám, bármelyik zenekarhoz szerződhetek, ahol nagybőgősre van szükség. Akkor már én választhatok. Úgy érzem, eddig szerencsém volt, s talán a jövőben sem lesz másképp. Gál Sándor Vasarely-művek kiállítása Victor Vasarely életművéből lát­hatnak válogatást az érdeklődők má­tól, hétfőtől a Magyar írószövetség épületében. Csepei Tibor zenemű­vész író magángyűjteményének több mint száz darabját ajánlotta fel a tár­latra. Az írószövetség több évre kapta meg az anyagot letétbe, és a Vasarely-munkákat vándorkiállítás­ként Egerben már bemutatták. A tár­lat december 3-áig tart nyitva. Csepei Tibor ezenkívül további Vasarely-műveket bocsátott a Ma­gyar írószövetség rendelkezésére. A próba szitanyomatokat, kisebb szob­rokat, kollázsokat, fotolitográfiákat, pleximunkákat értékesítik. A mű­gyűjtő a befolyt összeg egy részét felajánlotta az írók szövetségének támogatására. Pannon enciklopédia Megjelent a Pannon enciklopédia első - összefoglaló - kötete. A tizen­egy részesre tervezett sorozatot a Pannon Könyvkiadó gondozza. Az első kötet tíz, tematikusán cso­portosított fejezetből - Magyaror­szág földje; Növény- és állatvilág; A magyarság története; A technika szá­zadai; A tudomány századai; Vallás és filozófia; Képzőművészet; Film és színház; Zene és tánc; Nyelv és iro­dalom - áll. Az első könyv így egyet­len kötetbe sűrítve tárgyalja a Kár­pát-medencében történteket. A kö­vetkező kötetek már önállóan foglal­koznak majd az egyes fejezetekkel, a teljességre törekedve. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Forgópisztolyból lövések dördültek a bácsalmási éjszakában A múlt év május 30-án az éjszakai órákban — jóval elmúlt már tíz óra — Bácsalmáson, a Széchenyi utcá­ban lévő Halászcsárda környékén la­kók pisztolylövésekre lettek figyel­mesek. Hogy ténylegesen mi is történt ezen az éjszakán, az csak később de­rült ki. Az ügyet a megyei bíróság dr. Bodóczky László büntetőtanácsa tárgyalta. Az említett estén, 1992. május 31-én 21 óra körül Kanalas György élettársával, Rózsa Ferencnével, va­lamint testvérével, Kanalas Lajossal és annak élettársával, s néhány ro­konnal a bácsalmási Halászcsárdába mentek szórakozni. A közelükben ült P. János, aki szintén részeg volt és a felszolgálónőt akarta egy pohárral megdobni, de a pohár Kanalas György lábát sértette meg. Emiatt a két társaság között szóváltás keletke­zett, s közben P. János társaságának egy tagja átment a ruhagyár portájá­hoz és telefonált a rendőrségre, mondván, hogy a Csárdában vesze­kedés tört ki. Két egyenruhás rendőr sietett a helyszínre, s a csárdában zá­rórát rendeltek el. A csárda előtt azonban Kalanas Lajos vitába szállt a rendőrökkel. Ebbe a vitába Kanalas György is bekapcsolódott, csilla­pítva, sőt lefogva indulatos testvérét. Mindezt a ruhagyár előtt álló, koráb­ban is telefonáló asszony úgy ítélte meg, hogy verik a rendőröket, s ezt az üzenetet telefonáltatta meg a por­tással a rendőrségre. így érkezett a helyszínre a szolgá­latban nem lévő H. Mihály rendőr fő­törzsőrmester, körzeti megbízott. Bőrdzsekije bal belső zsebében ott volt az önvédelmi fegyvere, egy hat­lövetű forgópisztoly. Bement a csár­dába, s ott találta a pultnál Kanalas Györgyöt, Rózsa Ferencnét és Kana­las Lajost, aki ekkor már ittas volt. Kanalas Lajos belekötött H. Mi­­hályba, aki közölte vele, hogy őt az ügyeletes tiszt küldte ide intézkedni. Erre Kanalas Lajos szidalmazta, lök­­döste a rendőrt, megfenyegette, hogy „kicsinálja”. H. megmutatta, hogy van nála fegyver. Ezután valameny­­nyien kimentek az utcára. Ott azon­ban újabb vita támadt H. Mihály és Kanalas Lajos között, akit fivére, Kanalas György csitítgatott, közben veregette a rendőr vállát és dicsérte, hogy milyen rendes. A következő pillanatban azonban Kanalas György elkapta a rendőrt és el akarta tőle venni a pisztolyt, ami végül sikerült is neki, miközben a rendőr a földre került. Kanalas elsü­tötte a fegyvert. A lövést követően H. Mihály segítségért kiáltott, sprével lefújta támadóját és nekiugrott, hogy visszaszerezze a fegyvert. Közben két férfi is a rendőr segítségére sie­tett, de Kanalas György megfenye­gette, hogy lelövi őket. Viszont Ka­nalas György is erősítést kapott: élet­társa, Rózsa Ferencné és öccse, Ka­nalas Lajos sietett oda. Ismét nagy dulakodás támadt, miközben Kanalas György újabb lövéseket adott le. H. Mihály a szorongatott helyzet­ben segítségért akarta szalasztani egyik ismerősét, akinek oda is adta az autó kulcsát. De az induló autó szélvédőjébe Rózsa Ferencné egy sö­rösüveget vágott. Végül is Kanalas György hosszas rábeszélésre átadta a pisztolyt testvérének, Kanalas Lajos­nak, aki ennek annyira megörült, hogy azonnal két „díszlövést” adott le, majd a fegyvert odaadta H. Mi­hálynak. A bíróság Kanalas Györgyöt hal­mazati büntetésként három év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a közügyektől, s ugyancsak négy évre a járművezetés­től. A bíróság elrendelte kényszer­gyógyítását is. Rózsa Ferencné bün­tetése hat hónap börtön három évre felfüggesztve. Kanalas Lajos nyolc hónap börtönt kapott és egy évre el­tiltották a közügyektől. Ugyanakkor a bíróság elrendelte az 1991-ben ki­szabott, de próbaidőre felfüggesztett hat hónapi szabadságvesztés végre­hajtását is. Az ítélet csak Rózsa Ferencné vo­natkozásában jogerős. Gál Sándor Turisztikai megállapodás Idegenforgalmi együttműködési megállapodást írt alá Budapesten La­torcai János, az ipari tárca vezetője és Mohamed Jegham tunéziai turisz­tikai és kézműipari miniszter pénte­ken az Ipari és Kereskedelmi Minisz­tériumban. A dokumentum szerint a két or­szág kölcsönösen segíti mind a szer­vezett csoportos, mind az egyéni tu­rizmus fejlesztését, és az idegenfor­galmi információk cseréjét. Az Or­szágos Idegenforgalmi Hivatal kere­tén belül vegyes bizottságot hoznak létre azzal a feladattal, hogy rendsze­res együttműködési programokat ké­szítsen a két ország hatóságainak. Mohamed Jegham az aláírást kö­vető sajtótájékoztatón elmondta, hogy Budapesten hamarosan meg­nyílik a tunéziai idegenforgalmi hi­vatal képviselete. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter kife­jezte reményét, hogy Tuniszban is megnyílhat egy magyar idegenfor­galmi képviselet. Az utazási irodák információja alapján az idén Tunézia volt a sláger a külföldre utazó magyar turisták kö­rében: csaknem 15 ezren utaztak el az észak-afrikai országba. Az előze­tes becslések szerint 1994-ben 20-22 ezer magyar turista látogat Tunézi­ába. A nagy érdeklődésben szerepet játszik az is, hogy Tunézia ez év ja­nuár 1-jén bevezette a vízummentes­séget, és a Tunis Air tavasszal meg­nyitotta budapesti irodáját. Április­ban indultak a menetrendszerű jára­tok Tunisz és Budapest között. TV - VIDEO - HI-FI Háztartási gépek - műholdvevők KARÁCSONYI VÁSÁRA IMPORTŐRTŐL A LEGOLCSORRAN! MÁR 5. ÉVE KERÜL MEGRENDEZÉSRE Kecskeméten a Tudomány és Technika házában november 29-től december 24-ig 30-40-50 %-os ÁRENGEDMÉNNYEL kínálunk egyes termékeket amíg a készlet tart! NYITVA: hétfőtől péntekig: 8-20 óráig szombaton és vasárnap: 8-13 óráig Telefon: 76/485-532 A VÁSÁR VÉDNÖKEI Export-Import Kereskedelmi Kft. Rónasági Takarékszövetkezet Kerekegyháza és Vidéke Takarékszövetkezet MTESZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete HERRNBÖCK Kereskedelmi RT ERDEMES BANK VÁRNI MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól — határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi — Közben: 9.30: Walt Disney bemutatja 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó — Hírek 12.07: Déli üzlet. Gazdasági híradó 12.32: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Én is hasonlítok a kutyá­hoz 16.25: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15: Kalendárium, 1993 — Is­meretterjesztő magazinműsor 17.55: Jelképtár — A kacsa 18.00: SZEGASZTOKI 18.05: Múlt — kor — Történelmi magazinműsor 18.35: Szerencsekerék 19.07: Jó éjszakát kíván a Dis­ney! 19.17: „Engedjétek hozzám!" A hitről gyerekeknek 19.30: Híradó 20.05: Columbo — Amerikai bűn­ügyi filmsorozat: Képek keret nélkül 21.25: Füst Milán: Árvák — Tévé­játék 91' 22.55: 24 óra 23.20: Híradó 23.25: BBC-hiradó TV il. MŰSOR 14.00: Képújság 14.05: A Hét (ism.) 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Müsorajánlat 17.03: Időjárás 17.05: Elektor kalandor 17.10: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat. Akár hiszed, akár nem — Angol rajzfi/msoro­­ztár. Állatolimpia 17.30: Könyvvilág 18.00: Körzeti híradók 18.13: Műsorajánlat — Időjárás 18.20: Néprajzi értékeink 18.25: Medicina — Egészségügyi híradó 18.35: Zöldpont 19.05: Frici, a vállalkozó szellem 19.30: Kickbox Full Contact vb — Döntök közvetítése 21.25: Kapcsolatok 22.00: Híradó 22.20: Időjárás 22.25: Feldobott kó — Magyar film DUNA TV 16.00: Hírek— Műsorismertetés 16.05: Lili Marleen — Német film 18.05: Évforduló 18.10: A lovakat szeretik, ugye? — Dokumentumfilm 18.30: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: A bajkeverő — Francia— olasz film 82' 20.25: Ars Musica 20.50: Andrej — Dokumentumfilm 21.25: Meghökkentő mesék — Angol filmsorozat 21.50: Hírösszefoglaló KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben. 11.05: Szonda. 11.35: Titkos fegy­verek. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figye­lő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: Az evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Nyitni­­kék. 15.35: Üzenő. 15.45: Nicolai: A windsori víg nők — Nyitány. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Találkozás a stúdióban. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: És nem vesz rajtuk erőt a halál. 20.05: A népzene hagyomány­­őrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Oláh János: Az ember. 21.45: Barokk kamarazene. 22.00: Ké­ső esti Krónika. 22.30: Az orosz Monroe-doktrina. 23.05: Lemezmúzeum. URH-ADÓN: 6.55— 9.00: Körzeti magazinok. 13.00—14.00: Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 15.00: Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30—21.00: Nemzeti­ségi műsorok. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Down to Earth. PETŐFI 4.30: Hírek— Időjárás. 4.33: Hajnali kalendári­um. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.06: Dallamok és ritmusok. 8.60: Apró-cseprő — gye­rekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld tele­fon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Nótakalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hogy tetszik lenni? 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig — Benne: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Ziccer. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Kapaszkodó. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Garázs. 19.30: Jaj, szeressetek ...! 20.35: Pódiumon: A Meredith Monk. 21.00: Hírpercek. 21.10: A dzsessz világa. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra — éj­fél előtt. 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után. 4.03—4.20: Verbunkosok, csárdások. RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló Európa —jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (amerikai sor.). A félelem hatalma. 10.00: Gazdag és szép (ameri­kai sor.). 10.30: 227 (amerikai sor.). A komornyik volt az. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield­­sztori (amerikaisor.). 13.20: Kalifornia klán (ame­rikai sor.). 14.10: Hétköznapjaink (amerikai sor ). 15.00: Ilona Christen (beszélgetés). 16.00: Hans Meiser (beszélgetés). 17.00: Ki itt a főnök? (ame­rikaisor.). Mindenki lánya. 17.30: Családi kötelék (amerikai sor.). 18.00: A szív szava (mexikói tele­­regény). 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony — mag. 19.40: Jó idők, rossz idők (német sor.). 20.15: Kollégák — show. 21.15: Városi klinika (német sor.). Új remények. 22.15: Vita. 23.00: Kulturális magazin. 23.30: Rost (amerikai sor.). Hulla a házban. 24.00: Berlin Break (német sor.). Éjjeli bíróság. 1.00: Családi kötelék (amerikai sor.). 1.40: Ki itt a főnök? (ism.). 2.10: Robbané­kony (ism.). 2.40: Hans Meiser (ism.). 3.40: Ilona Christen (ism.). 3.35: A Főnök (ism.). 5.30: Gaz­dag és szép (ism.). SAT 1 5.15: Fiatal és nyugtalan. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.10: Szomszédok (ism.). 9.35: Trapper John (ism.). 10.25: Bonanza (ism.). 11.15: 5x5. 11.45: Szerencsekerék (ism.). 12.25: Fiatal és nyugtalan (amerikai sor.). A csa­lád körében. 13.10: Trapper John (amerikaisor.). A főnök kiesik. 14.10: Szomszédok (ausztrálsor.). Korai öröm. 14.40: Bonanza (amerikai western­­son). Halál a borbélynál. 15.40: Ürszekerek (ame­rikai sci-fi-sor.). A fegyverkereskedő. 16.45: Koc­káztass! 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: 5 x 5.19.00: Hírek. 19.18: Sport. 19.30: Szeren­csekerék. 20.15: A hegyi orvos (német sor.). Em­lékezetkihagyás. 21.20: Kérlek, jelentkezz! 22.10: Hunter (amerikai sor.). Vörös paróka — lila kör. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.45: 4-es csatorna (show-műsor). PRO 7 4.20: Lassie (ism.). 4.45: Flipper (ism.). 5.10: Mr. Belvedere (ism.). 5.30: Rajzfilmek (ism.). 7.00: Varázslatos Jeannie (ism.). 7.30: Hármak társasága (ism.). 8.00: Gyémántok (ism.). 9.05: Kenny Rogers: Messze a legjobb játékos (ism.). 10.55: Kezdeti nehézségek (ism.). 11.25: Ro­­seanne (ism.). 11.55: Dokumentumfilm. 12.15: Nyersbőr (amerikai westernsor.). A helyettes. 13.15: Zorro árnyéka (spanyol—olasz film). 14.55: Gyémántok (amerikai sor.). Varázslat. 15.55: Mr. Belvedere (amerikai sor.). Válság az élet delén. 16.25: Varázslatos Jeannie (amerikai sor.). Mondd lövésekkel. 16.55: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága (amerikai sor.). Nincs szerelem ... 18.56: Kezdeti nehézségek (amerikai sor.). Mike, a nyárspolgár. 19.25: Roseanne (amerikai sor.). Apák és lányaik. 20.00: Híradó. 20.1 B: A nagy szökés II. (amerikai akciófilm). 22.05: Hírek. 22.10: Action Hunter (hongkongi film). 23.50: Riporterek (ism.). 0.20: Hírek. 0.30: Raven (ism.). 1.15: Hírek. 1.25: Hideg hőség (ism.). 2.60: Különleges ügyosztály (ism.). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT. Katona József Színház. 1993. nov. 29-étől dec. 5-éig. MÜSORE­­LOZETES. 29. hétfő: nincs előadás. 30. kedd, délután 5 őrá: TARTUFFE. Vörös­marty Mihály-bérlet. dec. 1. szerda, este 7 óra: TARTUFFE. Kiss Mányi-bérlet. 2. csü­törtök, este 7 óra: LÉGY JÓ. MINDHALÁ­LIG. Bérletszünet. 3. péntek, este 7 óra: GYPSY. Katona Jőzsef-bérlet. Bemutató előadás. 4. szombat, este 7 óra: GYPSY. Csortos Gyula-bérlet. 5. vasárnap, este 7 óra: GYPSY. Jászai Mari-bérlet. Kelemen László Stúdió Színház. 4. szombat, este 7 óra: TÖRÓDJ A KERTTEL! Csorba Ist­­ván-bérlet. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: SLIVER. Színes magyarul beszélő amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: FELELŐSSÉGÜK TELJES TUDA­TÁBAN. FELEBARÁTOD FELESÉGÉT MEG NE KÍVÁND. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: EGEREK ÉS EMBE­REK. Amerikai film. KTV: 8.00-9.00: Képújság. 14.00-15.00: Képújság. 17.00- 17.35: Müsorajánlat. 17.35-18.50: HTV-30 (I.) produkció. 19.00-19.20: Torpedó gye­rekeknek. Telefonszám: 481-816. 19.20- 20.00: Napjaink. Közérdekű szolgáltató műsor. 20.00-21.10: Kecskeméti Magazin. A tartalomból: Az elmúlt hét hírei. Kultu­rális ajánlatok. Sport. 21.12-21.30: Tor­pedó felnőtteknek. Telefonszám: 481-816. 21.30-23.08: HTV-30 (I.) Film: Szicíliai kereszt. Olasz kaland. IKTV: 9.30: Képúj­ság. 10.00: Pucéron és szabadon. Szink. francia vígjáték - 100’. 11.40-12.10: Ké­pújság. 19.30: Képújság. 20.00. Sztár TV I. 48/1. 24.00-0.30: Képújság. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00-19.20: Helyi híradó. 19.20-20.00: Mit kérdezne Ön...? 20.00-24.00: TV 4 műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents