Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-23 / 195. szám

PETŐFI NEPE 1993. augusztus 23., hétfő Habsburg Ottó felhívása a magyar pártok vezetőihez Mi lesz veled, fiam? Mit kezd így magával ez a sok végzett gimnazistat szakmunkás, fi iss pályakezdő? És mit kezd ve­lük a felnőttek világa, amely ed­dig tanította, taníttatta őket? A fi­atalok első keresetük helyett fel­vehetik majd első munakanélküli segélyüket. Mások, ha szerencsé­jük lesz,, elhelyezkednek azért va­lahol, kompromisszumók árán, azonnal módosítva még meg sem kezdett választott pályájukat. A szülők pedig tovább fizetik azt a számlát gyerekeik jövőjéért, ami­ről azt hitték, végre letudták Hogyan élik meg a fiatal fel­nőttek a megálmodott, csupa nagybetűs életbe való belépés he­lyett a fejesugrást a bizonytalan­ságba? Próbálkoznak, munkát keresnek. Beállnak abba a sorba, amelyben egyre többen veszte­gelnek. De meghatározó többsé­gük remélhetőleg nem adja fel. „Mi lesz hát veled, fiam?” Ez a kérdés ma sokkal gyakrabban hangzik el, mint ahányszor ren­dezett társadalmi körülmények között ez megengedhető. Elfo- gadhatatalan. de a munkanélküli­ség sokak életében mindig úgy je­lentkezik, mint valamilyen végső állomás. A fiatalok pedig ma „a vég kezdetének” nevezik az ő munkanélküliségüket. Az idén - úgy tűnik - 90 ezer fiatal vág az életnek, s rögtön „a vég kezde­tébe” ütközik. Ez is a magyar va­lóság. De meddig? Nem kelIcne-e például a már most a választá­sokra készülő pártoknak olyan programokkal jelentkezniők, amelyek belátható időn belül en­nek a sorscsapásnak a reális megváltoztatását szolgálhatnák ? Sok választó számára, amikor dönt, hogy kire voksol, épp egy ilyen programpont lehetne a vá­lasztóvíz. FEB Szegénység az Európa-házban • A Szociális Munkások Nemzet­közi Szövetsége (IFSW) Európai Szemináriumát vasárnap nyitották meg a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen. A konferenciára - amelyet „A szegénység beköltözött az Európa-házba” címmel közösen szervezett a szociális munkások ma­gyar és norvég egyesülete - csaknem 20 országból 700 résztvevő érkezett. A nyugati országokban már presztí­zsük van a szociális munkásoknak. Göncz Árpád levélben kérte a résztvevőket: „segítsenek megértetni hazájuk közvéleményével: közös ér­dek, hogy földrészünk keleti fele a közös gondokkal együtt küszködő Európa ház és ne.egy elkülönült Eu­rópai szegényház lakója legyen”. Hazai kőrútjának utolsó állomásá­ról, a Vas megyei Velem községből felhívást intézett a magyarországi pártok vezetőihez és politikusaihoz Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője, a Páneurópai Unió el­nöke. Azt kérte, hogy a választások előtti, hamarosan kezdődő pártren­dezvényeken minden kérdésben fc kozott felelősséggel foglaljanak ál lást, de különösen vigyázzanak arra, hogy nyilatkozataik ne ártsanak az ország érdekeinek, ne váljanak hát­rányára olyan sorsdöntő kérdések el­intézésének, mint például az Európai Közösséghez való csatlakozás. Kvi lön felhívta a figyelmet a nemzeti ségi és kisebbségi, valamint az anti­Új államalapításra van szükség hazánkban, s ezt a Független Kis­gazdapárt fogja végrehajtani azt kö­vetően, hogy jövőre elsöprő győzel­met arat a választásokon jelentette ki Torgyán József vasárnap a debre ceni Hódos Imre-sportcsamokban rendezett kisgazda-nagygyűlésen. A háromezer résztvevő dübörgő tapsától kísérve bejelentette: az, or­szágnak új, magyar alkotmányra van szüksége. Ennek tervezetét ősszel sa­ját lapjaikban megjelentetik, így a Nekünk most nem szövetségese­ket és ellenfeleket kell keresnünk, hanem a nemzet problémáinak feltá­rásán és azok megoldásán munkál­kodnunk - hangsúlyozta Surján László pártelnök a vasárnapi balatoni kereszténydemokrata találkozón, a Keszthelyen rendezett nagygyűlésen. A gazdasági átalakulás alapvetően jó, de annak módja már kevésbé, mert - mint mondotta - nem lehet „ráereszteni” a piacgazdaságot az or­szág lakosságára „támaszkodó man­kók nélkül”. Az átalakulás döntő elemének egy erős magyar tulajdo­nosi réteg megteremtését és a szegé­Míg 1990-ben egymással szöges ellentétben álló gazdasági elképzelé­sek alapján álló pártok alkottak kor­mánykoalíciót, 1994-ben a liberális polgári alternatívát alkotó négy párt egymással rokon szemléletű progra­mot fog kínálni - hangzott el a vál lalkozók országos napja alkalmából vasárnap Békéscsabán. A Zwack Péternek, a Vállalkozók Pártja elnökének, Kuncze Gábornak, a szabaddemokraták frakcióvezető­jének, Deutsch Tamásnak, a Fidesz alelnökének és Nagy Tamásnak, az Agrárszövetség elnökének a részvé­szemitizmus kérdésének megfelelő kezelésére. Az utóbbiról szólva kié melte, hogy Magyarországon tíze/, reket mentettek meg a biztos haláltól annak idején. Habsburg Ottó a falu főtéré» tar­tott beszédében hangsúlyozta azt is: Magyarországnak a kisebbségi kér­désekben példaadó magatartást kell tanúsítania, ami mind a határainkon Kívül élő magyar any anyel vűeknek, mind a nálunk lévő nemzetiségeknek előnyére válik. Külön ny; matekkal szólt a szlovák és a szerb néppé! dó jó viszonyra törekvés fontosságáról, hiszen a jövőben is egy térségben él­ünk velük, s a kormányok ugyan vál tózhatnak, de a népek nem. népnek is lehetősége'lesz beleszólni a végleges változat megszövegezé­sébe. Ennek első pontja a népszuve­renitás biztosítása lesz. amely ki­mondja az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát. Torgyán győ­zelme esetére drasztikus adócsök­kentést ígért, s az államigazgatási ki­adások lefaragását. Utóbbi jegyében azonnal megszüntetik a politikai ál­lamtitkári státust, mert „nincs sziik ség a szakmailag hozzá nem értő,, agyonfi zetett komisszárokra ”. nyéknek nyújtandó támaszt nevezte meg, hozzátéve: nem úgy kell Euró­pához kapcsolódni, hogy szétoszto­gatjuk, amink van. Surján László beszédében kie­melte: az ezredvég magyarságának új reformkort kell elindítania, okosan átalakítva a gazdaságot, a tulajdonvi­szonyokat, az intézményrendszert és a törvényhozást. A KDNP azon munkálkodik, hogy minderre hiteles javaslatot dolgozzon ki. Nem csak kampányokban, hanem távlatokban kell gondolkodnunk és megnyerjük a választást - mondotta nagy tapstól kísérve - Surján Lászó. telével megtartott sajtótájékoztatón kiderült: ha a négy párt kormányra kerül, radikális változtatásokat hajt Végre több területen is. A törvényed .kotás folyamatába bevonnák az érin­tett érdekképviseleti szerveket, az elmúlt négy évben született törvé­nyek közül csak a mindenképpen változtatásra szorulókat alkotnák újra. A liberálisok szeretnék meg­őrizni - a várható nehéz gazdasági döntések ellenére - a közvélemény bizalmát. Szóltak új alkotmány, a kétkamarás országgyűlés megalkotá­sának az igényéről. Százötvenezer földtulajdonos (Folytatás az 1. oldalról) A következőkben szóló Med gyasszay László, földművelésügyi államtitkár szerint már kész az el­képzelés aija, hogy mennyit lehet az állami gazdaságok földjéből kárpót­lásra odaadni a nagyüzemi struktúra használható elemeinek megőrzése mellett. Az állami földeket még szep­temberben kijelölik kárpótlásra. Ugyancsak szeptemberben igazíta­nak valamelyest a földkiadó bizott­ságok működéséről szóló törvényen, többi közt hiányzó határidőket pó­tolnak benne. Elmondta a jelenlévő gazdáinak, hogy jövőre garantált felvásárlás) ára lesz a tejnek, a szar­vasmarhának, a sertésnek és a kuko­ricának, a termelő biztonságához azonban az értékesítési szövetkezé­sek is szükségesek. A tárca a kezdő vállalkozók segítésére olyan támoga­tás bevezetését tervezi, melyet csak öt év elteltével, kamatmentesen kell majd visszafizetni. Ä gazdák szakmai segítéséből a gazdakörök vállalják az oroszlán­részt. Mint Jakab István, a Magyar- országi Gazdakörök Országos Szö­vetségének alelnöke a fórumon hangsúlyozta: 19 megyére kiterjedő tanácsadó hálózatot alakítanak ki az induláshoz nélkülözhetetlen szakis­meretek átadására. Ugyanakkor hatá­rozottan kijelentette: nem pártolják az, utcai demonstrációkkal fenyege­tőzőket, szerintük a problémákat a tárgyalóasztalnál kell megoldani. Emlékművet avattak Dorogon 28 német származású helybeli férfi tiszteletére emlékmű­vet állíttatott Dorog Város Kulturális Alapítványa és a Magyarok Világta­lálkozója - Magyarok Világszövet­ségéért Alapítvány. A 28 dorogi pol­gár 1944 júniusában tiltakozó levelet írt a belügyminiszternek azért, mert sorköteles fiaikat a német birodalmi hadseregbe kívánták besorozni. A levél egyben.hűségnyilatkozat is volt a magyar haza mellett. A hűségnyilatkozat, ma élő négy aláírója díszpolgári oklevelet kapott. AZ elhunytak közvetlen hozzátarto­zóinak pedig posztumusz díszpolgári oklevelet nyújtottak át. Tanácskozás a bűnözésről ..A társadalmi politikai változások és a bűnözés - a XXI. század kihí­vása” címmel Budapesten tartják a XI. Nemzetközi Kriminológiai Kongresszust augusztus 22-27. kö­zött. A rendezvényen 55 ország több mint ezer kriminológusa, büntető jo­gásza, bűnügyi szakembere vesz részt. A tanácskozás programjában a bűnözés szinte valamennyi fontos kérdésköre szerepel. Nagygyűlés Debrecenben KDNP-fórum Keszthelyen Négy párt programjáról KÖRKÉRDÉS AZ UTOLSÓ TÖRVÉNYHOZÓI SZAKASZ ELŐTT Mit kell még elvégezni a Parlamentben? A Parlament rendkívüli nyári ülésszaka augusztus 30-án folytató­dik, és ekkor megkezdi mandátumá­nak lejártáig tartó utolsó törvényho­zói szakaszát a jelenlegi Országgyű­lés. A frakciók egy-egy vezetője ösz- szegezte,' hogy képviselőcsoportjuk az év hátralévő időszakában mit tart a legfontosabbnak a parlamenti munkában, s milyennek látja a két­harmados szavazattöbbséget igénylő előterjesztések elfogadási esélyét.- A KDNP elsősorban az elmaradt gazdasági törvények tárgyalására he­lyezi a hangsúlyt - jelentette ki CSÉPE BÉLA, a KDNP frakcióve­zetője. Ilyen az idei vagyonpolitikai irányelvek, ebbe a sorba tartozik az 1992. évi költségvetési zárszámadás, valamint az 1994. évi költségvetési törvényhez tartozó adócsomag. A parlamenti ciklus hátralevő ré­szébe.. a KDNP a gazdasági hang­súlyváltás jegyében prioritást ad az infrastrukturális fejlesztéseknek, a lakásépítés ösztönzésének, a munka- nélküliséggel összefüggő problémák megoldásának, valamint a mezőgaz­daság költségvetési viszonylatait rendező jogszabályoknak. A kétharmados törvények, így a választójogi törvény módosítása, a honvédelmi törvény és a rendőrségi törvény elfogadása tekintetében Csépe Béla optimista. SZÁJER JÓZSEF, a Fiatal De­mokraták Szövetségének frakcióve­zető-helyettese a jövő évi költségve­tést tartja a Parlament legnagyobb erőpróbájának a hátralévő időben. Nagy vita várható olyan kéthar­mados törvényjavaslatokat illetően is, mint például a rendőrségi törvény, valamint a honvédelmi törvény. E két esetben a megegyezés lehetősége nem néz ki olyan katasztrofálisan. BÖRÖCZ ISTVÁN, a 36--ok frakcióvezetője a képviselőcsoport egyik legfontosabb feladatának te­kinti a földtörvény-tervezettel kap­csolatos közös álláspont kidolgozá­sát. Véleménye szerint erre megvan az esély. Elmondta, hogy továbbra is az Országgyűlés napirendjén kíván­ják tartani a Mezőgazdasági Bizott­ságnak a szövetkezeti törvény módo­sításáról szóló indítványát. A szabaddemokraták a gazdasági törvények mielőbbi megalkotását tartják a T. Ház legfontosabb felada­tának - mondta el KUNCZE GÁ­BOR frakcióvezető -, mert az ország gazdasági helyzete is ezt indokolja. Jó lenne továbbá, ha a Parlament már szeptemberben meg tudná alkotni az akadémiai törvényt, amelynek tár­gyalását inég a nyári szünet előtt megkezdte. Ezt követően a hona­tyákra vár a már beterjesztett adótör­vények és az 1994-es költségvetés megtárgyalása. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint van esély arra, hogy a második fél­évben több kétharmados törvény megszülessen. A nyári szünet miatt az MDF- íVakció vezetői nem voltak el­érhetők, ezért HERÉNYI KÁ­ROLY szóvivő nyilatkozott. Hang­súlyozta: az MDF az elkövetkező időszak parlamenti munkájában a gazdasági törvénykezésre helyezi a hangsúlyt. A megalkotandók között sorolta fel a mezőgazdasággal összefüggő jog­szabályokat, és kiemelt fontosságú­nak nevezte a földtörvény parlamenti elfogadását. Herényi Károly hangsú­lyozta: az MDF továbbra is ragasz­kodik a külföldiek tulajdonszerzésé­nek tilalmához és a megszerezhető földtulajdon maximálásához. Herényi Károly reményei szerint az Országgyűlés még ebben a cik­lusban konszenzussal elfogadja a vá­lasztójogi törvény módosítását, a rendőrségi és a honvédelmi törvényt. KATONA BÉLA, az MSZP frak­cióvezető-helyettese szerint a szoci­alisták kiemelkedő jelentőséget tu­lajdonítanak a költségvetések végre­hajtásával és az új költségvetés meg­alkotásával összefüggő jogszabá­lyoknak. A gazdasági intézmény- rendszer átalakítását és a működő gazdaság alapját szolgáló jogszabá­lyok alkotják a második fontos blok­kot. A többi közt a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen jogszabá­lyok élveznek prioritást a szocialis­táknál. Sürgetőnek tartják a jövő évi választásokról és a következő parla­ment működéséről rendelkező törvé­nyek meghozatalát. FODOR ISTVÁN, a független képviselők megbízottja szerint az Országgyűlés az őszi ülésszakban, il­letve a parlamenti ciklus hátralévő részében már nem fog „nagy dolgo­kat alkotni”. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Kemény hangú moszkvai nyilatkozat Moszkva vasárnap kemény hangvételű nyilatkozatban közölte, hogy nem látja értelmét a további tárgyalásoknak a litvániai csapatkivonásra vonatkozó megállapodásról. Az egyezményről folytatott hét végi meg­beszélések megszakadása után a csapatkivonást a nemzetközi jog előí­rásai szerint befejezik ugyan, de Oroszországnak megfelelő határidőre van szüksége, amelyről értesítik a litván felet - közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium. A nyilatkozat szerint Oroszország ezek után nem tartja magára nézve kötelezőnek a csapatkivonást egyezmény tervezetében szereplő kártérítési kötelezettségét az 1992 eleje óta az orosz katonák által okozott károkra vontakozóan. Ez érvényes a litván félnek történő fegyverátadás iránti ígéretre is. Az orosz külügyminisz­térium leszögezte: Moszkva nem hagy válasz nélkül a Litvániában ál­lomásozó katonák, családtagjaik, illetve az ottani orosz állampolgárok ellen irányuló egyetlen provokációt sem, s a válasz gyors, gyakorlati és rendkívül határozott lesz. Kurd rajtaütés török katonákon Kurd lázadók Igdir tartományban a török-iráni határ közelében raj­taütöttek török katonákon. A Kurd Munkapárt (PKK) szélsőbaloldali harcosainak lesből végrehajtott támadása során elesett 16 török katona, közöttük két tiszt, tizenhárom további sebesüléseket szenvedett. A Reuter jelentése szerint a PKK ismét érzékeny csapást mért Törökor­szág idegenforgalmi iparágára; Délkelet-Törökországban PKK-felke- lők újabb nyugati turistákat raboltak el. A Kurdha nevű hírügynökség, amely állítólag közel áll a PKK-hoz, vasárnap délután jelentette: elhur­coltak négy külföldi turistát. Később a svájci külügyminisztérium beje­lentette. hogy három svájci van a PKK fogságában, s egy olasz állam­polgár szintén eltűnt. Rajtuk kívül a PKK hatalmában van még mindig két német és egy új-zélandi. Lövöldözés a dél-afrikai Germistonban Egy férfi a dél-afrikai Germiston városában lövöldözni kezdett AK-47-es rohamfegyverével néger gyári munkásokra. Több személy életét vesztette. Az AP jelentése szerint tízen haltak meg és huszon­egyen megsebesültek, a Reuter szerint a lövöldözésnek 17 halálos ál­dozata volt. Az áldozatok annak a csoportnak voltak a tagjai, amely egy múlt hónapban meggyilkolt fekete férfi temetését készítette elő. Sandinisták fogságában az alelnök A sandinista fegyveresek, akik péntek óta Managuában fogva tarta­nak harmincnégy embert, szombaton szabadon engedtek 14 túszt, azonban továbbra sem engedték távozni az ország alelnökét, Virgilio Godoyt. A baloldali gerillák azután ejtették túszul az UNO nevű párt- szövetség székházában tartózkodó politikusokat, hogy az ország északi részén szélsőjobboldali felkelők foglyul ejtettek több mint negyven embert, köztük több parlamenti képviselőt. A kontrák azt követelik, hogy mondjon le hivataláról a sandinisták érdekeit szolgáló Humberto Ortega vezérkari főnők, és Antonio Lacayo, elnöki tanácsadó. Meggyilkolták a volt miniszterelnököt A francia fővárosba vasárnap érkezett jelentések szerint szombaton merénylet áldozata lett Algír közelében Kaszdi Merbah volt algériai miniszterelnök - jelenti Kis Csaba, az MTI tudósítója. Ismeretlen tette­sek nyári lakja közelében végeztek az egykori kormányfővel; v^le .egy­ütt meghalt fia, testvére és gépkocsivezetője is. A gyilkos merényiét ‘1 pontos körülményeiről nincs még értesülés. ✓ Évfordulós neonáci zavargás Berlinben Rendzavarás színhelye volt szombaton este Berlin Marzahn kerü­lete: az egy évvel ezelőtti rostocki szélsőjobbos zavargások első évfor­dulóján körülbelül ezer ember tüntetett az idegengyűlölet és a szélső­jobb ellen, amikor az egyik ház erkélyéről gyutacsokat lőttek a tö­megbe. A tömb elé érkező felvonulókat az erkélyen állók náci jelsza­vakkal és náci karlendítéssel fogadták. A helyzet csak azt követően csillapodott le, hogy a rendőrség az erkélyről „bevonta” a neonácikat. Az utcán a tüntetők és a neonácik kézitusát is vívtak egymással, de a rendfenntartó erőket is megtámadták. A sebesültek kezelésére mentő­kocsikat vettek igénybe. Tudósok a Galizien SS-hadosztályról Kétnapos tudományos konferencia kezdődött a hét végén Kievben a hírhedt Galizien SS-hadosztály megalakulásának ötvenedik évfordu­lója alkalmából. Figyelemre méltó, hogy az amerikai, kanadai, brit és ausztrál vendégeken kívül a rendezvényen jelen volt, és az egység „ér­demeit” méltatta az ukrán védelmi minisztérium egyik magas beosz­tású vezetője is. A Galizien hadosztály a hitlerista Németország sztá­lingrádi veresége után ukrán koliaboránsokból alakult, s 1943-ban be­olvadt az SS kötelékeibe. Szovjet területen 194Á nyaráig tevékenyke­dett. Ruckojt korrupcióval vádolják Első ízben nevezték meg a napokban Moszkvában azokat a szemé­lyeket, akiket a felső vezetésben korrupciós vádakkal illetnek. A szer­vezett bűnözés és a korrupció elleni harcra létrehozott tárcaközi bizott­ság ülését követő sajtóértekezleten bejelelentették: a bizottság vizsgá­lata alapján korrupció miatt több orosz vezető, köztük Viktor Barany- nyikov biztonsági miniszter, a belügyminiszter és a külgazdasági mi­niszterhelyettes menesztését javasolták eddig az elnöknek, és korrup­ciós vádak merültek fel Ruckoj alelnökkel szemben is. A zárt ajtók mögött folytatott tanácskozáson a felső vezetés visszaéléseiről, így vesztegetésről és kenőpénzek elfogadásáról volt elsősorban szó. Az ügyeket a moszkvai városi ügyészségnek adták át; a bizottság vissza­élések és elfogultság miatt szintén kezdeményezte, hogy a kérdésben illetékes legfelsőbb tanács menessze a legfőbb ügyészt. Elhunyt a volt bajor miniszter Hatvannyolc éves korában egy hegyi túrán, szívelégtelenség követ­keztében elhunyt Fritz Pirkl volt bajor miniszter, a bajor CSU-hoz kö­zel álló, a rendszerváltás idején a német alapítványok közül Budapes­ten elsőként irodát nyitó Hanns Seidel alapítvány elnöke - vált ismertté vasárnap Münchenben. Pirkl sok magyar menekültet ismert, számos magyar ügyet támogatott, például a kastli magyar gimnáziumot. Mához egy hétre ismét elfoglalják helyüket a honatyák. (PN-archív)

Next

/
Thumbnails
Contents