Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-19 / 193. szám

6 SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI MAGAZIN 1993. augusztus 19., csütörtök HALASZTHATATLAN MEGYEI TENNIVALÓK Mi lesz az igazságtételi törvénnyel? Mindennapi kenyerünk Tábla a templom helyén A Szent Lázár Lovagrend tagjai és külföldi vendégei emléktáblát avat­tak az első kerületi Logodi utca és Bugádi lépcső által határolt téren, az egykori Szent Lázár templom terüle­tén szerdán. A lovagrend rendez­vénysorozata augusztus 19-én folyta­tódik Esztergomban, ahol Füzessy Tibor tárca nélküli minisztert világi lovaggá, Usz István ortodox paro­chust, Reisz Pál ferencesrendi szer­zetes tanárt, Pásztor Basil görögkato­likus parochust és Bartos Ágoston Imrét a Szent György Lovagrend tag­ját rendi káplánná avatják. A lovagok szentmisén is részt vesznek, amelyet Paskay László bíboros celebrál. A rend tagjai rövid megemlékezést tar­tanak Mindszenty József bíboros, hercegprímás kriptájánál is. . • Ünnep az új kenyeret kézbe venni. Úgy tűnik, hogy évről évre nehe­zebben termeli meg a magyar ember a kenyerét. Az elmúlt évben bizony sok parla­gon maradt földet láthattunk. Az el­múlt aszályos évek során azt gondol­tuk, rosszabb már nem lehet. Úgy látszik, hogy lehet, mint az idei nyá­ron történt. Ezek a körülmények a ma emberét elvárásaiban nem befolyásolják, annyira nem, hogy értékrendje azt a döbbenetes tényt mutatja, több az életszínvonal számára, mint az élet. (Az első olajválság idején a hol­land királynő — Julianna — és csa­ládja kerékpáron mentek a mintegy 10 kilométernyi távolságra lévő palo­tából Utrechtbe, istentiszteletre. No, nem sajnáltatni akarom őket, és nem is gondolom, hogy másnap már nem gépkocsikkal jártak munkájukat vé­gezni, de olyan gesztust adott a hol­land kisembereknek, akik átmeneti­leg tényleg kerékpárra szorultak, amely nem kíván magyarázatot!) Az értékrendnek ez a felfogása el­szakítja az embert a realitásoktól, olyan tempóba hajszolja bele, amit az ember nem bír, ami számára nem kívánatos. Egy dolgot azonban általánosítani is lehet. Az ilyen ember szívében nincs hálaadás. Hiszen mindent a maga produktumának tart. A „szinf’-ből nem akar engedni, így fogcsikorgatva teljesíti naponta munkáját, tekinti helyzetét, amely ebben a forgásban teljesen örömtelen lesz. A természetesnek tartott aján­dékokat — mint egészség, lehetősé­gek, körülmények, áldások — nem veszi észre, csak azt látja, ami nehéz vagy nehezebb, ami hiányzik, ami kevesebb — nem sorolom —, társa­dalmunk tele van elégedtelen és bé- kételen emberrel. Ez pedig nem csu­pán és nem elsősorban gazdasági, gazdaságpolitikai kérdés, hanem Is­ten kérdése az ember életében. Hit kérdés és hálaadás! De mit szól eh­hez Isten? Tanít imádkozni:„A mi minden­napi kenyerünket add meg nekünk ma.” (Máté 6, 11). A kenyér tehát — az emberi munka és verejték elle­nére, azzal együtt — Isten ajándéka. A kenyeret követelhetjük is — nem lesz több, de azt tanítja Megváltó Urunk, el kell kémünk. Amikor erre tanít, akkor azt a tit­kot teszi nyilvánvalóvá: Jézus azt mondta nekik (tanítványainak, hall­gatóinak): Én vagyok az élet ke­nyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (János evangé­liuma 6,35). Elégedett, beteljesülő és békessé­get hordozó élete az embernek van, aki Jézust fogadja élete lelki kenye­réül, és benne hálaadása, elégedett­sége, békessége és másokat segítő élete van. Ajándékot elfogadó, aján­dékot továbbadó életet, amely tudja „több az élet, mint az eledel” (és nem az életszínvonal)! Kívánom, kedves ember-testvérem, így legyen kenye­red, és ilyen legyen a mindennapi kenyér a Jézus Krisztusban. Szabó Gábor református esperes Interjú dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyésszel Bevallom, sosem jártam a Markó utca 16-ban, amely épületben együtt találtatik a Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyész hivatalával. A bejá­ratnál mindkét intézmény nevét ékes betűkkel vésték föl: el is tűnődöm, vajon nem fölösleges-e a két b-hang a testület elnevezésében?! (Mint megtudtam, szovjet fordításról van szó - vajon nem volna itt az ideje megmagyarítani?) No persze - és ez érthető! - bejutni sem valami köny- nyű. Lejön ugyan egy titkárnő, ám a mondást idézvén, könnyebb átjutni a tű fokán... Már száz éves intézmény — Az ügyészség sokak szemében afféle misztikum. Ehhez képest Ön nem hogy elzárkóznék, de mintha kedvelné is a nyilvánosságot - mon­dom dr. Györgyi Kálmánnak, a Ma­gyar Köztársaság legfőbb ügyészé­nek, aki gyakorta föltűnik a tévé képernyőjén éppúgy, mint nyilatko­zataival a lapok hasábjain. — Éppen a misztikum eloszlatása a cél, hiszen nem vagyunk holmi ele­fántcsonttoronyba zárkózva, ugye­bár? Tehát inkább azt mondhatnám, hogy a közvélemény sokat segíthet nékünk. miként a rendőrségnek is, amelynek törvényességi felügyeletét is mi látjuk el.-Honnan ered maga az ügyészi szervezet? — Még a franciák találták ki Napó­leon idejében, pontosabban 1809-ben. Hazánkban csupán a kie­gyezés után, 1871-ben honosították meg, a magyar törvényhozás alapjai­nak lerakásakor. Ez a XXXIII. tör­vénycikk volt életben 1948-ig, ami­kor is törvényben szabályozták mű­ködését. E törvény csupán öt évig élt, 1953-ban ugyanis „szocialista” igaz­ságügyi reform született. Esetünkben ez annyit tett, hogy a kormány fel­ügyelete alól kivonták, és az Or­szággyűlés hatókörébe helyezték a szervezetet. — Apropó, a parlamenti csatáro­zásokban mind többször hallani ar­ról, hogy ismét vissza szándékozzák helyezni a kormány felügyelete alá az ügyészségeket... — így is van, amivel maximálisan egyetértek! Hogy miért? Mert meg­felel az európai normáknak, joggya­korlatnak. Készül az ügyészségi re­formcsomag. A politológus esete — Nem kívánok szkeptikus lenni, de beszéltem rendőrtábornokkal, aki azért kárhoztatta ugyanezen parla­mentet, mert késlekedik a rendőrségi törvény megalkotásával. — Kétségkívül igencsak elfoglal­tak a képviselők, talán Szabad Györ­gyöt a Ház elnökét kéne megkérdez­nie. Ám addig is dolgozniok kell, hi­szen töméntelen följelentés érkezhet a tisztelt céghez - tekint a főügyész úr szobájának aktatömegére. - Most például a Lengyel László politológus esete kavarja föl a kedélyeket, aki el­len maga a miniszterelnök úr tett föl­jelentést, amiért egyik vidéki előadá­sában sommásan korruptnak nevezte a közigazgatást, megvásárolhatónak a főtisztviselőket, beleértvén a mi­nisztereket is. Mi tagadás, eme bizo­nyításán és igen súlyos állítást talán a világ egyetlen kormányelnöke sem nézte volna el... A Btk. szerint ugyanis nem pusztán az állampol­gárnak van becsülete, hanem egy csapatnak, mondjuk egy részvénytár­saságnak is. Jól tudom, hogy mióta kialakult az emberi társadalom, léte­zik megvesztegetés, korrupció, amit a lehető legnehezebb bizonyítani, hi­szen mindkét fél abban érdekelt, hogy ezt eltitkolja. Mindamellett a rendőrség, s az ügyészség egyaránt folytatja harcát e csakugyan nem ritka bűncselekmény ellen. Esetünk­ben azonban Lengyel László még nem bizonyított! Elválik, sikerül-e vajon? Az igazságtétel: bonyolult ügy — Térjünk át más témakörre, amely bizonyára jobban izgatja a po­litológus ügyénél a közvéleményt. Ez pedig az igazságtétel a korábbi hatalom bűneivel szemben... Hol tart ez a hosszú ideje nyúló, ám aligha elodázhatatlan história? Magam ott voltam 1956-ban, mint fiatal hírlap­író a győri Honvédkórházban, amelynek orvosezredese megmutatta godott”. Tavaly nyáron itt, Budapes­ten volt alkalmam beszélgetni a né­met kollegával, aki elmondta, hogy készül az említett jogszabály. A megyei szervezet megújult — És nálunk? - A múltban elkö­vetett törvénysértések áldozatainak orvoslása kárpótlás révén lehetséges. Ami viszont az elkövetők megbünte­tését illeti, két alkalommal nyújtottak be törvényjavaslatot, ám Göncz Ár­pád - aki pedig maga is öt évet ült 56 után! - az Alkotmánybírósághoz fordult. Szeptemberre várjuk a dön­tést: hogyan tovább? - Ha lesz ilyen „tovább”, akkor nyilván nagy szerep vár a megyei ügyészségekre is... — Nyilvánvalóan - így a legfőbb ügyész - Budapestet is beleértve, 20 megyei főügyész tevékenykedik, kö­zülük mindössze két nő. Tavaly ez a kar megújult. 1992. március 16-án adtam át a kinevezési okiratot. A nő­ket azért említettem külön is, mert a szervezet fele részben belőlük áll. Amihez képest ugyebár csekély az a Fejér, valamint Komárom-Eszter- gom megyei főügyésznő. Hogy mi lesz a dolguk, ha a parlament csak­ugyan megszavaz egy, mondjuk a németekéhez hasonló törvényt, azt még nehéz megmondanom, bár sej­telmeim vannak. Például arról, hogy elárasztja őket a följelentések sokasága, amiben el­igazodni igen-igen nagy tehertétel lesz a számukra. A rendőrségi mel­lett van külön ügyészi nyomozás, a két vonulat ötvözése már csak azért sem elképzelhetetlen, mert a rendőr­ség fölött is nem csekély a jogkö­rünk. Ez pedig a törvényességi fel­ügyelet, miként már elöljáróban em­lítettem. — Végül egy kényes kérdés: a parlamenti képviselők fölött már nincs semmiféle felügyelet? Hiszen egymás után tagadják meg társaik kiadatását, hivatkozván a mentelmi jogra... — Szerencsére bűnözők nem ül­nek a Duna-parti palotában, de ittas vezetés, egyéb szabálysértés akadt. Itt valóban kötött a kezünk, bár van egy jövőbeni lehetőségünk a felelős­ségre vonásra: ha tudniillik a jövő évi választásokon már kibukik a parla­mentből az illető... Keresztényi Nándor TISZAKÉCSKE DÍSZPOLGÁRA Népem közt tudtam maradni A természetvédelem is vízért kiált • Dr. Györgyi Kálmán. a Mosonmagyaróvárról behozott se­besülteket: „Látja szerkesztő úr? Ezek a szerencsétlenek azért feksze­nek hason, mert hátulról, tehát me­nekülés közben kapták a golyót”... — Nézze, magam csak 1990 janu­árja óta vagyok mai posztomon, amikor is 6 évre választottak meg, de immár számtalan idevágó vitának voltam szem- és fültanúja - mereng el az 53 éves, Budapesten diplomá­zott Györgyi doktor. - Mondhatom, szerfölött bonyolult ügycsomag ez, jóllehet az óvári vérengzés túlélőit, illetve az elhunytak hozzátartozóit ma már talán azok is sajnálják, akik - meglehet, parancsra - belelőttek a tömegbe. Igen ám, de hatályos jog­szabályaink értelmében mindez elé­vültnek minősül! Van rá példa, hogy találtak megoldást, mégpedig a né­meteknél. Eszerint az NDK vezeté­sének kifejezett akaratából nem ül­dözték a szabad jogállami rend lé­nyeges alapelveivel összeegyeztethe­tetlen bűncselekményeket. Nos, azo­kat az ügyeket most elő lehet venni. Mégpedig az 1949. október 11-től 1990. október 2-ig terjedő időszakról esik szó ebben a viszonylag újkeletű jogszabályban. — Amihez nyilvánvalóan kellett a Bundestag, a német parlament is.;.' — Természetesen, mégpedig az­zal a szakmai okfejtéssel, hogy az említett évtizedekben - ismét egy zsargonkifejezés - „az elévülés nyu­Tiszakécske önkormányzata elő­ször adományozott díszpolgári cí­met. Ebben a kitüntetésben részesült Gémes Mihály plébános, aki 43 éve szolgál Kécskén, és különösen 1956-ban, az október 27-ei véres események kapcsán tűnt ki embersé­ges, példamutató magatartásával. Mit szólt Gémes atya a díszpolgári címhez? Amikor otthonában keres­tem fel, ennyit mondott: — Egyik nap idejött egy ismerős ember, és gratulált. Éppen a kertben dolgoztam, rajtam a föld pora. Hogy lennék én díszpolgár — mondtam —, nézzen rám, szennyes polgár va­gyok. Túlértékeltek engem a város vezetői, de azért mindenképpen hálás vagyok. Ettől a címtől azonban nem lettem más. Nem akarok vele nagy- zolni, maradtam népemnek öreg pásztora. — Negyvenhárom éve, 1950-ben érkeztem Tiszakécskére, délután fél négykor, a Bodri kutyával és öt csir­kével. Még arra is emlékszem, hogy 500 forintot fizettem az autósnak, aki elhozott Tömörkényről, ahol előtte szolgáltam. Néhány év alatt ott több támadás ért, mint itt 43 esztendő alatt. Itt nem volt konfliktusom sem a város vezetőivel, sem az iskolákkal. Fölötte álltam a napi politikának. A népem is jó, szorgalmas, meleg szívű a kécskei ember. Ha meglátogatom híveimet, leültetnek, borocskát ad­nak. Az 1956-os eseményekbe egy­szerűen belecsöppentem, és tennem kellett. So|ja nem bántam meg, amit tettem, örültem, hogy segíteni tud­tam. Hálát adok az Istennek, hogy népem között tudtam maradni. Az ember nem tudja magát ki­vonni a politikából, hiszen ebben él­ünk mindannyian, benne vagyunk a mindennapok ütemében. A népem fájdalma nekem is fáj. Látom, a csa­ládok szomorúak, mert nem tudják a termést eladni. A mostani aszály felér egy vesztes háborúval. Kécske sem a régi már, de csodálkozunk? Hiszen az ország sem találja helyét. Mindenki próbálgat, felbolydult hangyaboly vagyunk. Nincsen prófé­tánk, nincs Mózesunk. Én szeretem a változást, mert az életnek a jele. A fiatalok is változ­rejt az élővilágra, hiszen sokszor még talajpára sincs az itteni talajban. Ez pedig, végső soron, a vidéken ho­nos fajok további szegényedését idézi elő, hiszen a növény- és állatvi­lág egyaránt megsínyli az éltető víz hiányát. A kezelő pedig nehezen bir­kózik meg a feladattal, hogy a terüle­tet megtartsa legalább abban az álla­potban, melyben a védettség beveze­tésekor volt. — Miben látja a baj gyökerét, és miben a jobbítás módját? — A nagyüzemi mezőgazdaság táblásítási törekvése megszüntette a táj mozaikosságát. Beszántottak minden kis mélyedést, bokrot, cser­jést. Pedig ezek menedéket jelentet­tek, tehát gazdagították az élővilágot, mert gátolták a kiszáradási folyama­tot. Például azzal, hogy a szelet nem engedték végigsöpörni egy 240 hek­táros táblán. Az történt, hogy amit nyerni akartak a réven, azt elvesztet­ték a vámon. Nagyon szeretném, ha a táj mozaikossága a földosztás révén ismét létrejöhetne, ha az éltető víz valami módon a területre kerülne. Gazdagítaná a táj képét, ha leg­alább a tavak egy részébe sikerülne vizet juttatni. Egyetértek azokkal a szakemberekkel, akik úgy vélik, a hátrányt, mellyel most indulunk, mesterséges eszközökkel szinte lehe­tetlen behozni. Olyan szükségmeg­oldásra van szükség, mely segít ad­dig az élővilágnak, az ökológiának és a gazdálkodásnak átvészelni azt az időt, amíg az időjárás ismét kedve­zőre fordul. Az erőinket pedig, a cél érdeké­ben, egyesíteni kell. Gál Zoltán • Gémes Mihály címzetes prépost, főesperes, plébános. nak, más a felfogásuk mint az öre­geknek. Az élet megy tovább, új formát ölt, úgy mint a Tisza, amely a medrét állandóan alakítja, építi, rombolja. Szeretem a múltat, régi emlékeket őrzök: 1760-tól vezetjük az anyakönyvet, itt van, nézze meg, Lakis Ferenc szolnoki plébános fel­jegyzése az első. Kérték már tőlem, de nagyon vigyázok rá, mint ahogy az írásaimat sem adom senkinek. En ugyanis a prédikációmat először írásba teszem. Meg kell annak érni, mint a gyümölcsnek. S hogyan ad­hatnám azt másnak? Belőlem való, egyetlen magzatom, én szültem, s ha megválnék tőlük, mintha gyermeke­imet adnám a hóhérnak. Korán kelő ember vagyok, a napot elmélkedéssel kezdem, akkor születnek meg a gon­dolatok. S hogy mivel megy el a nap? Ál­landóan időhiányban szenvedek. Négykor kivet az ágy, s a temp­lomba megyek. Délelőtt hivatal, délután temetés, és helyettesítünk Lakiteleken. Ebéd után pihenek egy kicsit. A kertben is sokat dolgozom, bár már nem haladok olyan gyorsan mint fiatalabb koromban. Este meg­nézem a Híradót s a jó filmeket, a sportot csak akkor, ha a magyar idegennel áll ki. Tízkor ágyba kell bújnom. A tyúkokkal fekszem, a kakasokkal kelek. Mit mondjak még? így él egy 82 éves öreg pap. Benke Márta Lényegében az egész Dél-alföldre, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye teljes, Szolnok és Pest me­gyének pedig részterületére terjed ki a Kiskunsági Nemzeti Park Igazga­tóságának illetékessége, szakható­sági jogköre. A mintegy 120 ezer hektáros terület részét — ezzel kap­csolatosan sok a félreértés — képezi a Kiskunsági Nemzeti Park a maga 36 ezer hektárjával. — Mi a véleménye a Duna-Tisza közi Homokhátság vízhiányának természet\’édelmi hátrányairól? — ezzel a kérdéssel kerestem fel Káko- nyi Árpádot, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi osztályvezetőjét. — Ä mi vidékünkön nagyon sok helyen van a víz megtartása szem­pontjából kedvezőtlen, homokos ta­laj. A talajvízszint nagyarányú, öt-hat, de nemritkán még több méte­res süllyedése komoly veszélyeket _____ A K iskunsági Nemzeti Park évtizedekig az idegen csapatok környezetrombolását szenvedte. Most az aszály sújtja a tájat. Nemcsak a növényzet, az itt honos állatok is veszélyben vannak a csapadékhiány miatt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents