Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-29 / 175. szám

Füstölgés A világon Magyarország és Lengyelország lakosai dohá­nyoznak a legtöbbet - derül ki a piacgazdasági tanulmányokra szakosodott brit Euromonitor in­tézet legfrissebb jelentéséből. E két országban évente fejenként 2500 szál cigarettát füstölnek el az emberek, ami messze-messze meghaladja az 1004 szálas világ­átlagot. (Az elemzés 1991-es ada­tokon alapul.) A szubszaharai or­szágok lakói pedig fejenként át­lagosan mindössze 267 szál ciga­rettára gyújtottak rá. Alagútnyitás jövőre A pénzügyi viták rendeződése után már nem lehet elvi akadálya az alagút megnyitásának jövőre - ezt jelentették be szerdán Lon­donban. (A megnyitás eredeti ha­tárideje idén május lett volna.) A megállapodás része az is, hogy az eddig 8,4 milliárd fontba került alagúton jövő március elején megindulhat a közúti járműveket vagy árut szállító tehervonatok forgalma. Lengyel húsárak Amit a szakemberek őszre jó­soltak, már most bekövetkezett: az áfa bevezetésének és az állatál­lomány csökkenésének együttes hatására rohamosan emelkedni kezdtek a húsárak Lengyelor­szágban. A vágósertés kilójának ára alig több mint két hét alatt 13 ezer zlotyról 18 ezer fölé emelke­dett. Ebben a feldolgozóipar vé­leménye szerint döntő szerepe van annak is, hogy a gazdák az árak további növekedésére szá­mítva visszatartják az állatokat. Hitel Szlovákiának A Nemzetközi Valutaalap 89 millió dolláros hitelt folyósít Szlovákiának, a volt KGST-or­­szágok gazdasági átalakulását se­gítő különalapból. Az önállósult ország első hiteléről szóló hírt kedden hozta nyilvánosságra az IMF azzal, hogy amennyiben a reformok a várt irányba haladnak, Szlovákia további hitelre számít­hat a különalapból. Szlovákia célja emellett, hogy az év végére megállapodás szülessen készen­léti hitelmegállapodásról is. Előnytelen? Ausztria felvétele az Európai Közösségbe - amely Helmut Kohl német kancellár keddi nyi­latkozata szerint már 1995-ben lehetséges - Magyarország szá­mára is többféle következmény­nyel jár majd. így például nem kizárt, hogy Ausztria EK-belépé­­sével jelentősen lelassul a határon a forgalom, mivel a személyek szabad forgalmáról szóló - egye­lőre nem jogerős - uniós megál­lapodás igen alapos vizsgálatokat ír elő az EK külső határain. Robbantások Csaknem egy időben, kedd éj­szaka röviddel éjfél előtt, három pokolgépes merényletet követtek el Róma történelmi központjában és Milánóban. Az első rendőrségi közlések szerint Milánóban öt ember vesztette életét és 15-en megsebesültek a robbanáskor, míg Rómában nyolcán sebesültek meg. (Riport a 2. oldalon.) Földrengés Japánban A Richter-skála szerint 5,4 fo­kos földrengés rázta meg Japán keleti részét, helyi idő szerint szerda reggel. Majdnem sikerült , A zalakarosi Napfény üdülő egyik szobájába a nyitott erkély­ajtón át besurrant egy férfi. A betörőt nem zavarta, hogy a szo­bában alszanak, s rövid idő alatt így, veszélyes körülmények kö­zött is 200 ezer forintot érő arany ékszert, valamint egymillió forint értékű, bemutatóra szóló értékpa­pírt gyűjtött össze. Ezután magá­hoz vett egy számzáras diploma­tatáskát, majd szép csöndben tá­vozni próbált. A szobában alvó hölgy azonban felébredt, s rövid dulakodás közepette visszasze­rezte a rablótól a táskát. Mint ki­derült, a táskában harmincmillió forint készpénz volt. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 175. szám Ára: 13,80 Ft 1993. július 29., csütörtök MA VÁROSI LAPOK Kecskemét 5. oldal Kunszentmiklós 7. oldal Kedvezőtlen a kivitel Tovább folytatódtak az elmúlt nyolc hónap kedvezőtlen folyamatai a külgazdaságban. Kádár Béla mi­niszter az első félév külgazdasági eredményeit ismertette sajtótájékoz­tatón. A magyar kivitel az első hat hónapban 27 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest, miközben a behozatal 6 százalékkal emelkedett. Abszolút értékben az export 3,8 milliárd USA-dollárt, az import pedig 5,8 milliárd USA-dol­lárt tett ki az első félévben. Ennek következtében á külkereskedelmi forgalomnak a fizetési mérleget ter­helő hiánya június végére elérte az 1,368 milliárd USA-dollárt. (Interjú a miniszterrel a 6. oldalon.) Népek eszmecseréje A Magyar Népfőiskolái Társaság a kecskeméti Dán Kulturális Intézet­tel való együttműködés keretében jú­lius 23-án egy negyvenhat főből álló csoportot küldhetett ki tanulmány­útra a dániai Skive Európai Népfőis­kolára. A csoport tagjai nyilvános pá­lyázat útján, vagy népfőiskolái tevé­kenységük alapján kerülhettek be a kiutazók sorába. Megáradt a folyó Tiszakécskénél Ilyenkor nyáron sokan azért ve­szik ki a szabadságukat, hogy víz mellett töltsék megérdemelt pihenő­jüket. Tiszakécskén is sokan felkere­sik az élő Tiszán lévő szabadstran­dot. A hét végi áradás azonban nem tett jót a fürdeni vágyóknak. Csak­nem négy méterrel emelkedett meg a vízszint, tudtuk meg Szabó László úszómestertől. A homokos partot tel­jesen elöntötte, így fürödni csak az úszóknak lehet, mert hirtelen mélyül. A víz hőfoka 17-18 fokos, ezért is kevesen vállalják a fürdést. Sem az elmúlt évben, sem az idén nem történt baleset — mondja az úszómester. Azért vagyunk itt, hogy erre vigyázzunk. Az idén négy zu­hanyzót is építettünk, hogy ezzel is segítsünk a pihenni vágyókon. Rend­szeresen gondozzuk a partszakaszt. A tisztiorvosi szolgálat még július elején figyelmeztető táblát helyezett ki, hogy esetleges szennyeződés elő­fordulhat, de ezt most az ár elvitte. Egyébként semmilyen szennyező­dést nem tapasztalunk a folyón, csak a szokásos fadarabokat viszi a víz. — Mi okozza ezt a rendkívüli ára­dást? — kérdeztük Sinkó Szabolcsok az Ativizig munkatársát. • A szabadstrand kellemes homokpadja most víz alá került. — Az elmúlt napokban a Felső-Tiszavidéken tetemes mennyi­ségű csapadék esett. Az északi, északkeleti részen egy nap alatt 35-40 milliméteres átlag hullott. Szolnokon július 27-én volt a tető­zés, az Alsó-Tiszavidéken a hét vé­gére várható. A levonulás, amilyen gyorsan jött az emelkedés, olyan gyorsan távozik is. Ez minden való­színűség szerint egy hét múlva kö­vetkezik be. Ma este: játék határok nélkül • Ez a Kékszakállú vára. Kecskeméten, a szabadidőparkban. Ma este a kecskeméti szabadidő­­központban eldől, ki lesz a magyar­­országi vetélkedő győztese. Tegnap délelőtt még lazítottak a csapatok, ismerkedtek a várossal. Este már a főpróbán mérte össze ügyességét a kecskeméti mellett a cseh, a görög, az olasz, a portugál, a svájci és a wa­lesi csapat. Ma este kilenc órától a szerencsések a helyszínen szurkol­hatnak a hazaiaknak a Kékszakállú herceg várának megelevenedő dísz­letei között. (Részletek a 6. oldalon.) Halasi lókötő Csólyospáloson Z. János, alsó-csólyospálosi gazda július 21 -én már csak azt állapíthatta meg, hogy elkötötték az istállóból a lovát. De nemcsak a négylábúnak volt hűlt helye, hanem a tanya udva­rán álló lovas kocsinak is. A lopás bejelentése után a hely­színelést végző majsai rendőrök a homokban jól kivehető nyomokat követve indultak el a tettes felkutatá­sára. A rend őrei jól csapásoltak, mert a patanyomokon eljutottak a Csongrád megyei Dóc egyik tanyá­jába, ahol elfogták Radics Zsolt kis­kunhalasi lakost, aki az éjszakai lo­pást elkövette. Radics egyébként közismert lókötő, állatlopásért már többször volt büntetve. Lengyel—vatikáni konkordátum Tegnap Varsóban aláírták a Len­gyelország és a Vatikán, illetve a lengyel állam és a római katolikus egyház viszonyát szabályozó kon­kordátumot. Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az okmány alapelve az állam és az egyház függetlensége. Kiemelte a konkordátum pártérdekek feletti jel­legét, és annak a véleményének adott hangot, hogy a dokumentumot jóvá fogja hagyni az új parlament. Józef Kowalczyk érsek, pápai nuncius az ezeréves lengyel történelem egyik legfontosabb eseményének minősí­tette a konkordátum létrejöttét. Tárgyalások, támadások Tegnap kétoldalú tárgyalásokkal folytatódott a genfi Bosznia-konfe­­rencia.. A nemzetközi közvetítők egyenként ültek tárgyalóasztalhoz a háborúzó felekkel, majd várhatóan plenáris ülésre kerül sor az összes ér­dekelt fél részvételével. Alija Izetbegovic bosnyák elnök szerdán először a horvát küldöttség­gel folytatott megbeszéléseket, s a tervek szerint a plenáris ülést meg­előzően még a szerb vezetőkkel is tárgyal. Üjabb támadás érte kedd este a Szarajevóban állomásozó ENSZ bé­kefenntartó erőket. Az ENSZ közle­ménye szerint ezúttal a szarajevói tv-torony közelében állomásozó francia kéksisakosok bázisát érte hét gránáttalálat. A rubelcsere nem hat ránk Államfői aláírás a törvényen Göncz Árpád aláírta a lakások és helyiségek bérletéről és elidegeníté­séről szóló törvényt. Faragó András, az államfő szóvivője elmondta: Göncz Árpád — akit az ügyben több érdekképviselet és önkormányzat is megkeresett — hosszas mérlegelés után határozott úgy, hogy ellátja kéz­jegyével a törvényt. Az elnök azért döntött így, mert a bérlők jogait kí­vánja előnyben részesíteni, és igazán komoly alkotmányossági aggály nem merült fel a törvénnyel kapcsolatban. Döntésének meghozatalakor figye­lembe vette azt is, hogy hazánkban a gazdaság átalakulóban van, amely­nek célja — csakúgy, mint a lakás- és helyiséggazdálkodásnak —: a pi­acgazdaság megteremtése. Az ál­lamfő bízik abban, hogy a jogszabály hatályba lépéséig, 1994. január else­jéig, az önkormányzatok kidolgoz­hatják a megfelelő intézkedéseket. A magyar gazdaságra és lakos­ságra nincs értékelhető hatással az Oroszországban szombaton bejelen­tett rubelcsere, nyilatkozta a Magyar Nemzeti Bank illetékese. Hétfőtől Oroszországban csak az idén nyo­mott rubelbankjegyek számítanak törvényes fizetőeszköznek. A külföl­diek mintegy 15 dollár értékű régi rubelt válthattak át hétfőn, az oro­szok ennél valamivel többet augusz­tus végéig. A többi pénzt bankban kell lekötni, fél évre, az inflációtól je­lentősen elmaradó kamattal. A két és fél évvel ezelőtti hasonló bank­jegy-érvénytelenítés még valamelyes — bár csekély -— hatást gyakorolt Magyarországra is. Az MNB szerint hazánkban senki nem folytat rubelel­számolású kereskedelmet, és idegen­­forgalmi célra sem forgalmaz (orosz) rubelt. A külkereskedelmi pénzforga­lom túlnyomó része konvertibilis va­lutában történik. Leszerelt rendőrből gyilkos A rendőrség befejezte a nyomo­zást Pudleiner Gyula ügyében, és vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Pudleiner Gyula 1988-ban korrupció miatt elbocsátott rendőrtisztet idén februárban tartóz­tatták le, miután a budapesti Szív ut­cában járókelőkre lövöldözött. A vizsgálati fogságban derült ki, hogy Pudleiner Gyula valószínűleg egy másik bűncselekményt is elkövetett, alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1992 februárjában megölte és lefe­jezte a Hevesi házaspárt. Pudleiner Gyula beismerte, hogy ő fejezte le a házaspárt, azt viszont tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. A motívumokat még nem tudja a rend­őrség, de nem zárható ki, hogy Pud­leiner Gyula, aki anyagi gondokkal küszködött, haszonszerzés céljából követte el véres tettét. Ezt a lehető­séget az is alátámasztja, hogy a la­kásban nem találtak értéktárgyakat. Koncert katonáknak, civileknek, reptéren • A kecskeméti Szentgyörgyi Dezső repülőezred vendége volt kedden Nagy Feró és a Beatrice együttes. A kifu­tópálya tőszomszédságában adtak szabadtéri koncertet a sorállománynak és a 200 fizető civil nézőnek. A legna­gyobb sikere kétségkívül a három énekes-táncos lánynak volt. Részletes tudósításunk az 5. oldalon olvasható. s Átütemezett földadó Bizonytalan, hogy földadó címén mekkora bevétele lesz az idén a költ­ségvetésnek és azt sem tudni, hogy a földadó kötelezettségének legutóbbi átütemezése mekkora kört érinthet — mondotta az Adó-, Pénzügyi és Ellenőrzési Hivatal illetékese szer­dán. Mint ismeretes, a kormány a várható aszálykárokra tekintettel az 1993. évi földadó-kötelezettség első, augusztus 15-én esedékes részleté­nek befizetését 1993. november 15-re, a második részlet befizetésé­nek esedékességi időpontjára üte­mezte át. így a földadóval érintett havi, negyedéves, valamint évente egyszeri bevallás benyújtására köte­lezett adózónak az eredetileg augusz­tus 15-én esedékes kötelezettségét a második részlettel együtt november 15-i esedékességi időponttal kell az adóbevallásban szerepeltetnie. Az átütemezés kormánydöntés ‘alapján történik, ezért érvényesítéséhez nem kell kérelmet benyújtani. A bizonyta­lanság oka az, hogy a földadó megfi­zetése alól többféle címen lehet a felmentést kérni, például, ha valaki 1992. január 1. után jutott földhöz akár kárpótlás révén, akár úgy, hogy a szövetkezetből kivitte a részét, és azon gazdálkodásba kezdett. (Folytatás a 3. oldalon.) Újra pattog a labda • Újra mérkőzéseket játszanak a labdarúgók, igaz, most még tét nélkül. A Kiskunfélegyházi TK például 2—1-re legyőzte a KSC-t. Farkas Tibor felvétele ezen a ta­lálkozón készült.

Next

/
Thumbnails
Contents