Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
1993. május 25., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Kalauz kezdőknek profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE Falusi festő kisiparos nem túl nagy településen a régi, ismertebb iparosok mellett nem jut majd munka? — Ha egy kezdő iparos szolid árakon és jól dolgozik, akkor lesz munkája. És én úgy voltam vele, a sűrű fillér jobb, mint a ritka forint. A fiatal iparos általában kis magánmegrendeléseken dolgozik. Most éppen egy olyan házat meszel ki, amelynek változtak a tulajdonosai. Ez mindennapos rutin- feladat. Igazából az olyan munkát kedveli, amelyik több fantáziát kíván meg a festőtől. Néha ilyen is akad. Nemrégiben például gipsz stukkózást csinált egy házban. Az előregyártott gipszlapokat föl kell ragasztani a falra, úgy hogy annak görbületei eltűnjenek, kiegyenlítődjenek. Egy-egy fal olyan lesz, mint egy nagy képkeret - magyarázza -, magát a falat pedig folyékony tapétával kell behúzni. Ez olyan csillámló, érdes felületet ad. És persze a fehér gipszelemeket végül le is kell festeni. A mennyezetre rozetták kerülnek. Ez volt az első ilyen munkája, Alpáron a tehetősebb embereknél most kezd divatja lenni a stukkózásnak. Bállá Zsolt nős, a felesége • Bállá Zsolt, a tiszaalpári szobafestő. A TULAJDONOS LOGIKÁJA Az eladósodás csapdája Fogja a nagy műanyag vödröt, s egy lécdarabbal keverni kezdi a tartalmát. Kékes lé habosodik a vödörben. Falfestéket kever a festő. Még fiatal ember, huszonhét éves. Huncut szemjárású, de a munkáját igen komolyan veszi. Nincs is rá gondja, hová menjen dolgozni. Mackóléptű, de haladós a munkában. A tréfa kedvéért megkérdezem: nincs-e gondja, amikor meg kell hosszabbítania a lábait a festőlétrával? Mivelhogy erőteljes testalkatú. —Hát úgy körülbelül száz kilót nyomok - feleli nevetve -, de azért megbír a létra. Csak ha újat veszek magam alá, akkor fáradok el rajta estig. De már tudom, mit kell vele csinálni. Meglazítom benne egy kicsit a csavarokat, és akkor jobban engedelmeskedik. Bállá Zsolt ott nőtt fel, ahol most kisiparosként a kenyerét keresi: Ti- szaalpáron. Azt mondja, elejétől fogva asztalos akart lenni. Az általános iskola elvégzése után jelentkezett, fölvették, aztán két nappal az ipari iskolai tanévkezdés előtt bemerészkedett az intézetbe, és kérte, hogy tegyék át szobafestő, mázoló, tapétázónak. Áttették, de miért kérte? —Úgy gondoltam, azt hallottam, hogy ebben a szakmában egy kezdő szakember könnyebben tud startolni. Vagyis többet tud keresni. Ezért változtattam meg a tervem az utolsó pillanatban. Nem is bántam meg. —Volt-e valaki jó tanítómestere? —Az élet volt a legjobb mesterem. Azt tanította, hogy a kuncsaftokkal udvariasan, tisztelettel kell bánni, és. becsületes, jó munkát kell nekik végezni. Enélküi egy kisiparos nem boldogul. Öt esztendeje lett kisiparos Bállá Zsolt Tiszaalpáron, ahol akkor szerinte nyolc-tíz festő dolgozott. —Nem félt tőle, hogy ezen a Mezőgazdasági gazdasszonykép- zést indít szeptemberben a szécsényi Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző érettségizett lányok számára. A fiatalok elhelyezkedési, megélhetési esélyeit javítandó nem csupán háztartásvezetést tanítanak majd a 30 fős induló csoportnak, hanem emellett jártasságot szerezhetnek az állattartásban, a szabás-varrásban, a kertészetben is. Ezentúl csecsemőgondozás, gyerHová forduljon a vállalkozó, ha üzleti, piaci információra van szüksége? Természetesen nem magára hagyatott, hiszen számos állami és magánkézben működtetett tanácsadó cég között választhat. Arról viszont csak kevesen tudnak, hogy e tanácsadó cégek maguk is klubba szerveződve, egymást és elsősorban a magyar vidék vállalkozóit segítve nyújthatnak szolgálatást. A klub neve — amely az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda koordinálásával jött létre — JOINFO. Titkárát, Maszlag Ludmillát kértük arra: mutassa be, miként működnek. — Két és fél éve hívta életre az irodát az a felismerés, hogy a tanácsadással foglalkozó intézmények és szervezetek egymás közötti tapasztalatcseréjéhez, együttműködésükhöz, valamint az államigazgatás és a vállalkozók közötti kapcsolatok kiépüléséhez szükséges egy fórum. Az OKFI a vállalkozókat érintő információkat, meglévő tapasztalatát és kapcsolatait, valamint az Országos Vállalkozói Információs Rendszerhez való csatlakozás lehetőségét adta a JOINFO -hoz — összegezte a legfőbb tudnivalókat a titkár. — Kikből áll és milyen széles körű a tagságuk? — Számszerűen nem sok, mindössze 45 tagunk van. Ám csupa olyat cég, intézmény, amelynek működési köre igen széles és gyakorlatilag lefedi az egész ország vállalkozói meknevelés, számítástechnika és idegen nyelv szerepel a gazdasszony jelöltek tanrendjében, fakultatív tárgyként pedig tanulhatnak autóvezetést, gépírást, lovaglást, népitáncot és karatét. A másfél éves képzés befejeztével képesített gazdasszony, valamint nőiruha-készítő és gépíró oklevelet kapnak a végzősök. A városi önkormányzat a hajdan népkonyhának szánt épületet bocsátotta az iskola rendelkezésére. szféráját. Mivel tagjaink kétharmada vidéken működő tanácsadó cég, vagy más testület, gyakorlatilag minden nagyobb városunkban működik a JOINFO. — Milyen szolgáltatásokat kínálnak? — A paletta meglehetősen széles. Sorolom. Tanácsadás a pénzügyi, hitelezési, vállalkozásindítási jogi és közgazdasági, önkormányzati kérdésekben valamint általános (műszaki, mezőgazdasági, oktatási, kereskedelmi stb.) és speciális vállalkozásokkal kapcsolatos kérdésekben. Részvételi lehetőségek a törvénytervezetek szakmai véleményezésében, javaslatok az előkészítőknek. Tájékoztatás a vállalkozókat érintő külföldi és hazai pályázatokról, valamint rendezvényekről, tanfolyamokról, továbbképzésekről, hasznos kiadványokról. Az egyesület tagjairól, valamint a környezetükben lévő vállalkozásokról szóló ún. „JOINFO ADATBANK” létrehozásával segítségnyújtás a megbízható partnerkapcsolatok kialakításában belföldön és külföldön egyaránt. A JOINFO-tagok előnyt élveznek a Országos Információs Rendszerhez (OVIR) történő csatlakozásban, valamint a szakmai számítógépes tanácsadásban. A rendszerhez történő csatlakozás révén a JOINFO-tagok eljuttatják a saját információikat az ország több felhasználói pontjára, valamint az alábbi infromációkhoz is áfésznél dolgozik, bejár Félegyházára. Azt mondja, most a már nagyjából kész házukért gürcöl, hogy be tudják fejezni. Vannak terveik. —A garázsban szeretnénk majd nyitni egy háztartási boltot, ahol festéket is árusítanánk. Mégpedig úgy, hogy a vásárlónak kikevernénk azt a színt, amit kíván. A szobafestők szezonja faluhelyen húsvét előtt indul és októberig tart. Bállá Zsolt azt mondja, őszig még sok festéket meg tapétát föl akar rakni a tiszaalpári lakások falaira.- a. tóth Vendégkönyv Budapest Vendégkönyv címmel új ország-image építő kiadványt jelentet meg a Blue Skies Marketing Iroda. A vendégkönyveket a négy és ötcsillagos szállodák szobáiban, illetve a világszerte működő magyar nagykövetségeken és konzulátusokon helyezik majd el. Az ötszáz oldalas, reprezentatív kivitelű kiadványban a különféle programokat híres emberek, művészek és sportolók ajánlják. hozzáférhetnek: — Országinformáció, Közép Európai Kezdeményezések tagországainak partnerállománya, — „Hirdetőtábla” — aktuális üzleti ajánlatokat tartalmazó adatbázis. — Egyéb külső adatbázisok (pld. MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége) adatbank, UNIDO (United Nations Industrial Development Organization) információ, AVÜ (Állami Vagyonügynökség) információ, világkiállítással kapcsolatos információk, stb.) A JOINFO-tagok lehetőséget kapnak saját cégük vállalkozásának népszerűsítésére, reklámozására: a rendszerhez való csatlakozással szélesíthetik szolgáltatásaik skáláját és ezzel bővíthetik a vállalkozói körüket. — Hogyan profitálhat mindezekből például egy vidéki vállalkozó? — Felkeresi a helyileg hozzá legközelebb található klubtagot és megegyezik vele, hogy milyen információk rendszeres szolgáltatását igényli. Ez természetesen költségtérítéssel lehetséges, ám ha egyszeri tájékozódás célja, akkor a mi budapesti irodánk is segítségére lehet. Az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda épületében van a titkárságunk, ott lehet bennünket megtalálni. Mi állampolgári jogon — ingyenesen — szolgáltatunk információkat. (MTI-Press) A politikai rendszerváltással szinte egyidőben kezdődött meg a gazdasági rendszerváltás, amelynek egyik legnagyobb lélegzetű vállalkozása az állami vagyon privatizálása. Kedvezményes hiteleket vehetnek fel azok, akik saját erejükből, önmaguk szeretnének vállalkozóvá lenni: munkahelyi kollektívák dönthetnek úgy, hogy megvásárolják üzemük egy bizonyos tulajdoni hányadát: vagy maga a vállalatvezetés is felléphet vevőként. A módszer nem új, hiszen ezeket az eljárásokat sok éve alkalmazzák Nyugaton is, ahol nem az állami vagyon magánkézbe adására, hanem a tulajdonosi kör kiszélesítésére használják. Az eljárás kulcsa a bankok kezében van: a hitel az az eszköz, amelynek segítségével az új tuljado- nos beléphet a vállalkozók körébe. A nyugati szakkifejezés a legpontosabban fejezi ki a módszer tartalmát: nagy adóssághányadú tuljadonosvál- tásnak nevezi ezt a folyamatot. A nagy adósság az, ami éppen az ilyen vállalkozások Achilles-sarkává válhat, hiszen megeshet, hogy az üzleti tervek elkészítésekor az új tulajdonosok nem veszik kellőképpen figyelembe a törlesztési terheket. Ezekben az esetekben ugyanis a bankok megelégszenek az alacsony tőkehányaddal s a hitelhez párosuló Expotervek Elkészült a főváros fogadóképességének megteremtéséről, turisztikai felkészítéséről és a budapestiek életminőségének megőrzéséről szóló program — erről Fiala István, a fővárosi Expo Iroda vezetője csütörtökön tájékoztatta a kerületi önkormányzatok és a közüzemi vállalatok és a sajtó képviselőit. A program célkitűzése, hogy az 1996hds világkiállítás úgy legyen sikeres, hogy az építkezés és a megnövekvő forgalom ne befolyásolja hátrányosan a fővárosiak életkörülményeit. Emellett természetesen fontos szempont, hogy a külföldi látogatókat a város kellő színvonalon tudja fogadni. A program 10-19 milliárd forintos fejlesztéssel számol, ami az expoköltségek csupán 12 százaléka - mondta a szakember, de szükség van a külföldi és a hazai magántőke minél nagyobb arányú bevonására. Bankalapítás Megkapta a bankfelügyeleti engedélyt a Polgári Bank Rt., amelyet a Budapest Bank alapított március 22- én - tájékoztatták az MTI-t az új banknál csütörtökön. Az egymilliárd forintos, készpénzben letett alaptőkével létrehozott társaság május 17- től kezdheti a teljes körű kereskedelmi banki műveleteket, forintban és devizában egyaránt. A Polgári Banktól kapott információ szerint a közeli hetekben már igénybe is lehet venni a pénzintézet szolgáltatásait. A Polgári Bank Rt.-t, mely gyakorlatilag új pénzintézet, a felszámolás alatt lévő Ybl Bank banküzemére alapozva hozta létre a Budapest Bank. kamatkedvezmények könnyen kisértésbe vihetnek vállalkozó szellemű munkavállalót, vezetőt egyaránt. Úgy gondolhatják, hogy majd a bevételekből, a vállalati nyereségből törleszteni tudják a hiteleket. Pedig a gyakorlat ennél bonyolultabb. A munkavállalói vagy a menedzsment kivásárlásos módszert általában azoknál a cégeknél teszik lehetővé a tulajdonosok, ahol nincs minden rendben az üzem szénája körül. Ezekben a gyárakban tőkeinjekcióra volna szükség a talponmaradáshoz, nem pedig tőkekivonásra az adósság törlesztéséhez. A munkavállalói tulajdonszerzésre általában ott kínálnak lehetőséget, ahol ez látszik az utolsó szalmaszálnak a veszélyeztetett munkahelyek megmentésére. Pedig egy—egy cég helyzetét — akárki is a tulajdonos — csak a racionális gazdálkodás mentheti meg. A kemény kéz, amely ha kell, visszafogja a termelést, felszámolja a munkahelyek egy részét, vagy éppen a béreket csökkenti. Ha ezt valamilyen okból nem meri, vagy nem tudja megtenni a vezetés — zsákutcába kerülhet az üzem. Hiába, tudomásul kell venni: a tulajdonosi létnek is megvan a maga logikája, amit nem lehet betartani akkor sem, ha a tulajdonos maga a vállalkozó. Cégbírósági hírek Ez év első negyedévében a következő betéti társaságok kérelmezték cégbejegyzésüket. Kamilla Kereskedelmi Bt., (Székhely:) Kecskemét — TECHNO OP- REMA Kereskedelmi Bt., Baja — MTD Comerce Export-Import Kereskedelmi Bt., Kecskemét — Ornament Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Kecskemét — Klára Bútorbolt Kereskedelmi Bt., Kecskemét — ZOL-DRA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Baja — TÜZI-KER. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Császár- töltés — Szervio Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Kecskemét — NEKTARIN Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Kiskőrös — Parafa Ipari és Szolgáltató Bt., Kecskemét — Szám-Rend Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Bt., Kecskemét — Zsabó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Baja, EM és B Kereskedelmi Bt., Hemád, telephely: Lajosmizse — Svédó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Kalocsa — GOLUTO Export-Import Kereskedelmi Bt., Kecskemét — UNICOMMERCE Kereskedelmi és Szogáltató Bt., Herceg- szántó — H. P. Ipari Szolgáltató Bt., Tiszakécske — Ober és Szántó Export-Import Bt., Baja — Schnell Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Gara — Tarapcsik Dinasztia Nyomdaipari Rt., Kecskemét — Kunlegény Vendéglátó és Szolgáltató Bt., Kun- szentmiklós — SW Stúdió Szoftver- forgalmazó- és készítő Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., Kecskemét, Kunterv, Tervező, Gyártó Kereskedő és Szolgáltató Bt. Kiskunfélegyháza. Arab reform Öböl-menti arab gazdasági körök újból félelmeiknek adtak hangot azután, hogy a maastrichti szerződésről tartott keddi, dániai népszavazáson az igen-szavazatok győzedelmeskedtek, és ezzel közelebb került az egységes európai piac kialakulása. Az Arab Valuta Alap (AMF) szerint a szerződés ratifikálása bizonyosan káros hatással lesz az arab országok gazdasági reformjaira, fejlődésére. Az AMF jelentése elsősorban a feldolgozott termékek exportját félti az európai egységtől, márpedig az arab országok gazdasági reformjai ennek a kivitelnek a bővülésén múlnak. Az AMF szakértői azt jósolják, hogy a legnagyobb mértékben Jordániát, Tunéziát és Bahreint fogja sújtani a maastrichti szerződés érvényre jutása. Munkahiány A vajdasági lakosság csaknem felének nem jut munka, jelentős részüket kényszerszabadságra küldték, s a tartomány ipari termelése a 17 évvel ezelőtti szintre süllyedt a nemzetközi embargó hatásaként — írja a Tanjug jugoszláv hírügynökség a helyi gazdasági kamara felmérését idézve. A pénteki beszámoló szerint az ipari tevékenység szinte minden ágazatban hanyatlik az alap- anyaghiány miatt, ez alól csak a kőolaj- és földgáztermelés, vlaa- mint a dohányipar kivétel. A vajdasági vegyipari és fémfeldolgozó ágazatok több ezer alkalmazottat foglalkoztató üzemeiben már csak néhány százan végeznek valamilyen munkát ezekben a hetekben; a fémipari vállalatok kapacitásuk 15-20 százalékával dolgoznak. Japán kereskedelem Eddigi koncepcióján változtatva az Egyesült Államok a jövőben mennyiségi szempontok szerint kívánja alakítani kereskedelmi kapcsolatait Japánnal, hogy mérsékelje az óriási japán aktívumot, és egyensúlyhelyzetet teremtsen — jelentette az AFP a jövő héten kezdődő tokiói amerikai-japán kereskedelmi tárgyalásokat elemezve. A Clinton elnök jóváhagyására váró terv szerint Washington arra törekszik majd, hogy a felére csökkentse a japán folyó fizetési mérlegben mutatkozó többletet, és a sziget- ország 30 százalékkal növelje az Egyesült Államokból származó árubehozatalt. Orosz olajipar Azerbajdzsán felszólította a Kaszpi-tenger mellékén kü- lön-külön feltárási munkákat végző három olajipari óriáscéget, hogy egyetlen gigantikus lelőhellyé egyesítsék munkaterületeiket. A köztársaság legalább 5 milliárd hordónyi ólja kinyerését reméli az elképzelt megaberuházástól — írja a The Wall Street Journal pénteki száma. A Penn- zoil, az Amoco és a British Petroleum egymástól függetlenül, esetenként saját alvállalkozókkal tevékenykedik a térségben. A lelőhelyek teljes kiépítése becslések szerint legalább ötmilliárd dollár befektetését igényli. Befektető Kínában Az öt év alatt megháromszorozódott bérek további emelésének elkerülése céljából dél-koreai cégek százai igyekeznek az alacsony fizetésekről is híres Kínában befektetni, különösen a textil-, a játék-, a cipő-, az elektronikai és a gépiparban — írja elemzésében az amerikai AP hírügynökség. Ezt bizonyítja, hogy 1991-ig a dél-koreai kormány csupán 140 kínai vállalat-alapítást hagyott jóvá — 120 millió dollár összértékben —, tavalyra viszont már egyetlen év alatt 260 dél-koreai cég kínai befektetési terveit támogatta, 180 millió dollár összértékben. Svájci munkanélküliség A nagy világgazdasági válság utáni legmagasabb szintjére, 5 százalékra emelkedett áprilisban a munkanélküliség Svájcban. A múlt hónapban 155 ezer munka- nélkülit tartottak nyilván. V __________________) Szerkesz tette: Károlyi Júlia Az ipar termelési volumenindexei (1985. havi átlag = 100,0) Az ipar össztermelésére közölt információk valamennyi ipari vállalkozás adatát tartalmazzák részben teljes körű (50 fő felett), részben reprezentatvív megfigyelés (20-50 fő között), részben egyéb információk (20 fő alatt) alapján készült becslések összegzéseként. Az ágazati, alágazati adatok becslése egyelőre csak a 20 fő feletti vállalkozásokra vonatkozik. Gazdasszonyképzés INFORMÁCIÓ A VÁLLALKOZÓKNAK Gazdag a JOINFO palettája