Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
r ^ A rabbikar közleménye A magyarországi rabbikar 1993. május 12-én ülést tartott — és a budapesti zsidó hitközség közgyűlésének alapszabály-módosítása alapján — megszüntette a budapesti vezető főrabbi címet. A vezető főrabbi tisztséggel járó feladatokat a budapesti rabbik között szétosztotta. A szétosztott feladatok ellátására szóló megbízatás 1994. május 15-éig tart. Borfesztivál Budapesten- Az idén is megrendezik a fővárosban a budapesti nemzetközi borfesztivált — hangzott el az NGMK szerdai sajtótájékoztatóján. A második alkalommal sorra kerülő rendezvényt az ősz folyamait tartják meg. A cél annak elérése, hogy a magyar bor a vüágpiacon elfoglalhassa megérdemelt helyét. Az utóbbi két évben ugyanis rendkívüli módon csökken a magyar borok kivitele, míg 1991-ben 871 ezer hektoliter I bort exportált az ország, tavaly már csak 60 ezer hektoliter borra érkezett megrendelés. Kötvényeket bocsát ki Kalocsa? Ma 16 órától a városháza dísztermében ülésezik a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők határozatot hoznak a Szent István király út 49. szám alatti épülettömb hasznosításáról, majd területvásárlási kérelmeket bírálnak eL Legfontosabbnak a város kötvénykibocsátásának és hitelfelvételének napirendi pontja ígérkezik. Polgármesterek találkozója Kiskőrös város és környékének polgármesterei soron kővetkező találkozójukat május 17-én, Imrehe- gyen tartják. Napirendjükön a vízmű július 1. utáni üzemeltetése szerepel. E témában a meghívott előadó, Komlósi György, a Dél-Bács- Kiskun Megyei Vízmű Rt. megbízott igazgatója. Ott lesz az értekezleten dr. Kozma L. György, a kiskőrösi tüdőgondozó főorvosa, aki a diagnosztikai bázis megerősítéséről tart előadást. Ezt követően kötetlenül, aktuális témákról beszélgetnek a polgármesterek. Fa Nándor kitüntetése A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára — a Vendée Globe világkörüli vitorlás- versenyen nyújtott, Magyarország tekintélyét növelő, kimagasló sportteljesítménye elismeréseként Fa Nándornak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta. A kitüntetést Göncz Árpád a Parlament Nándorfehérvári Termében nyújtotta át szerdán. Az eseményen jelen volt Gallov Rezső, az OTSH elnöke. Öngyilkos határőr — Öngyilkosságot követett el egy határőr reggel kedden tájékoztatta szerdán az MTI-t a határőrség szóvivője. Krisán Attila ezredes elmondta: Foton, a határőrség biztosító és kiszolgáló igazgatóságánál T. János, 23 éves határőr kölcsönkérte őrszolgálatban lévő társa géppisztolyát, mondván, hogy hívatja az elöljárója, és addig ő lesz az őr. T. János fegyverrel főbe lőtte magát. A fegyverét átadó, és ezzel a szolgálati szabályzatot megsértő határőr ellen eljárás indult. Emlékezetes, hogy néhány hete Foton már volt egy öngyilkosság. A szóvivő szerint a két szomorú eset között nincs ösz- szefüggés, mindkettő családi problémákkal kapcsolatos. Herionfogás Nagylaknál A nagylaki vámhivatal munkatársai a május 10-én hétfőn, az esti órákban fél kilogramm heroint találtak egy belépésre jelentkező szlovák autóbusz vámvizsgálata során. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az esetről szerdán úgy informálta az MTI-t, hogy a Makedóniából Szlovákiába tartó, makedón utasokat szállító autóbusz üdítőkkel zsúfolásig megrakott hűtőládájának tüzetesebb ellenőrzése során bukkantak rá a kábítószert tartalmazó csomagra. A „jogos tulajdonos” kilétének megállapítása érdekében a Csongrádi Megyei Rendőr-főkapitányság jelenleg is vizsgálatot folytat. I PETÓFt NÍPE | MA: Bácsalmás, Jánoshalma 5. oldal Tiszakécske és vidéke 7. oldal BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVffl. évf., 110. szám Ára: 13,80 Ft 1993. május 13., csütörtök ___________________________________________:____________________________________________________________________________________ Mészáros Lázár emléktáblája A walesi határ közelében lévő anÍ ;ol városkában, Titley-ben, szerdán élavatták Mészáros Lázár negyvennyolcas honvédtábornok emléktábláját. Az emléktáblát Mészáros Lázár régi síiján helyezték el. Az emléktábla kétnyelvű, angol és magyar felirata így szól: „Ez a hely szolgált nyugvóhelyül 1858. novem- ber 16-ától 1991. március 5-éig Mészáros Lázár altábomagynak, azelső füg- gedenmagyarkormány(1848—1849) hadügyminiszterének. Köszönet a földnek és a nemzetnek, amely befogadta őt. Kihantolása után katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Baja város templomának kriptájában 1991. március 15-én. A Magyar Köztársaság kormánya.” Mészáros Lázár az Egyesült Államokból Európába tartván érkezett Anghába, ám ott megbetegedett és elhunyt. A titley-i temetőben, ahol Mészáros Lázár régi sírján máig újra meg újra friss virágot helyez el a helyi lakosság, Antalpéter Tibor londoni magyar nagykövet és Szűcs Péter ezredes, véderő, katonai és légügyi attasé mondott beszédet a helyi egyházi szertartás után. Az emléktáblát Tüttő György pápai prelátus szentelte fel. Mészáros Lázár földi maradványait 1991. március 6-án vette át Für Lajos honvédelmi miniszter, a maradványokat brit katonai repülőgép szállította Magyarországra. Csökkenő támogatás Az új amerikai kormány a kelet- közép-európai országok támogatására ugyanazt a szerény összeget fordítja, mint elődje, de a hangsúlyok változnak: Csehország, Magyarország és Lengyelország várhatóan kisebb mértékben részesedik a segítségből, mert túl van az átmenet nehezén. Erről beszélt kedden a törvényhozás illetékes bizottságában David Merrill, a külföldi segélyhiva- tal (AID) megbízott vezetője. Az 1989-ben indult Seed-program keretében Magyarország 1992 nyaráig kereken százmillió dollár értékű támogatást kapott, a folyó pénzügyi év mérlege még nem ismert. KONYAK HELYETT MÁR PISZTOLYT CSEMPÉSZNEK Elegendő a szokásos vámvizsgálat? A tompái fegyveres támadás sokunkban keltett riadalmat, nem véletlenül. Hogyan történt meg, hogy valaki — fegyverrel a kocsijában — átjön a határon, fejbe lő valakit, majd mint ahogy jött, vissza is megy. Egy tegnap esti bír szerint a Bács-Kiskun megyei rendőrök tárgyalásokat folytatnak a szerb hatóságokkal a körülmények tisztázására. A fegyvercsempészéssel kapcsolatos kérdéseinket először Varga Lajos alezredesnek, a tompái határkirendeltség parancsnokának tettük fel: — Egyértelmű, hogy le kell vonnunk a tanulságokat. Valójában azonban inkább vámjellegű feladat ez. Nekünk nincs jogunk minden alapos indok nélkül feltúrni az autókat. Az okmányok ellenőrzése mellett — amelyek egyébként rendben voltak — legfeljebb betekintünk a kocsiba. Az alaposabb átvizsgálás a vámszerveknél történik. Ezt követően a tompái vámparancsnokhoz, Horváth Zoltán századoshoz fordultunk, aki legszögezte, hogy mindaz mép csak feltevés, nem bizonyított tény, hogy a fegyveres a határátkelőn át közlekedett. — De nem érzem felelősnek magunkat akkor sem, ugyanis személyi motozást alkalmaznánk. — mondta. (Folytatás a 2. oldalon) TOVÁBB CSÖKKEN AZ ÁLLOMÁNY A BÁCSKÁBAN A sertéshús már nem lesz olcsóbb Haszúr Antal, a Bácshús Rt. kereskedelmi igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az embargó feloldásával, ha kismértékben is, újra elindulhatott a nyugati export s ezzel csökken a hazai túlkínálat. Ennélfogva a sertéshús ára a jelenleginél valószínűleg már nem lesz olcsóbb. A Bácshús novemberben 260 forintért adta a tőkehúst, most pedig 149-ért. A sertésállomány csökkenése a Bácskában mérséklődött, de meghaladja az országos átlagot, főleg a nagyüzemi telepeket számolták fel. Ezzel meggyöngült a régió erős mezőgazdasága és helyette még nem alakult ki az új, hatékony tevékenység. Várhatóan őszre a jelenleginél 40 százalékkal magasabb húsárakra lehet számítani, ugyanis addigra leszálló ágban lesz a tenyésztési ciklus. Arról is tájékoztattak, hogy az embargó miatt négy hétre 80 forintra voltak kénytelenek csökkenteni a felvásárlási árat, de május 17-től újra a garantált, kilogrammonkénti 90 forintos átvételi árat fizetik a szerződéses partnereknek. Az idén 180 ezer sértés levágását és feldolgozását tervezik. P. Z. Parlamenti bizottságok elé kerül a kiskőrösi közintézmények ügye Kiskőrösön nemrégiben munkacsoport alakult a közintézmények tevékenységének vizsgálatára. Javaslata elkészült, azt megkapták az érintettek. Á városban azóta nincs nyugalom, mert a tervezet a többi közt ilyen elképzeléseket tartalmaz: összevonással egy napközi otthoni tanulócsoportot... az intézményben az egyik igazgatóhelyettesi, kilenc pedagógusi, egy könyvtárosi munkakört meg kell szüntetni... meg kell vizsgálni a Zsolnai-módszer és a testnevelési tagozat. .. megszüntetésének lehetőségét... Nevelési tanácsadót, bölcsődét megszüntetni stb. Mindezeket a munkacsoport a költségvetési fedezeti hiánya miatt látja szükségesnek. A napokban fórumot hívtak össze a gondok megvitatására, kiút keresésére. Ezen résztvettek a munkavállalókat képviselő különböző szervezetek, az egészségügy képviselői, a baptista egyház lelkésze és mások. Elhangzott: a pedagógus-szakszervezet főtitkára Kiskőrös ügyében soron kívüli meghallgatást kért a parlament két bizottságánál. (A részletekről cikkünk a 3. oldalon.) Engedélyezve a gázautózás v Módosultak a gázüzemű járművek üzemeltetésével összefüggő jogszabályok. Az új rendeleteket, valamint egyes korábbi módosításokat a Magyar Közlöny szerdán megjelent száma tartalmazza. A rendelkezések június 12-én lépnek hatályba. Az ipari és kereskedelmi miniszteri rendelet a biztonságtechnikai feltételeket, míg a közlekedési tárca a közlekedésbiztonsági kérdéseket szabályozza. Az IKM-rendelet szerint autógáznak minősül az eddig nem javasolt propán-bután gáz is. T anköny v- támogatás A kormány határozata alapján 1993-ban a közismereti tankönyvek vásárlásához nyújtandó állami támogatás a kiadókon keresztül jut el a tanulókhoz — tartalmazza a művelődési minisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye. Ez utal arra, hogy a kiadók e támogatás ellentételezéseként a tankönyveknek a tankönyvrendelő lapokon szereplő piaci árát 40 százalékkal, de tankönyvenként legfeljebb 150 forinttal kötelesek csökkenteni. Az iskolák által megrendelt tankönyveket a tanulóknak az ily módon csökkentett áron kell árusítani, azaz a térítési dij a piaci ár 60 százaléka, illetve a 375 forintnál drágább könyvek esetén a piaci árnál 150 forinttal kevesebb. Az általános szabály nem vonatkozik a nemzetiségi oktatás idegen nyelvű tankönyveire, valamint a fogyatékosok tankönyveire. Ezek esetében egyedi ármegállapításra van szükség a magas piaci ár miatt. A fogyatékos tanulók és a nemzetiségi oktatásban résztvevő tankönyvcsomag árai nem haladhatják meg az átlagos tankönyvcsomag árát. Pünkösdig adóbevallás Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal felhívja az adózók figyelmét, hogy május 31 -ével (a pünkösdi ünnepek miatt június 1-jével) újabb fontos bevallási időpont következik. Május 31-éig kell benyújtaniuk a végleges társasági adóbevallásukat mindazoknak a vállalkozásoknak, akiknek február 28- ával is teljesíteniük kellett ezt a kötelezettséget. FÖLDGÁZDÚSÍTÓ SZÁNKON, GÁZTÁROLÓ ZSANÁN Kiskunsági olajmezők A Mól Rt. a MTESZ közreműködésével tegnap szakmai napot rendezett Kecskeméten. Nem kisebb témát próbáltak meg átfogni az előadó szakemberek, mint a kiskunsági kőolaj- és földgázbányászat jelenét és ezredfordulóig számítható jövőjét. A Mól Rt. Kiskunhalasi Bányászati Üzeme vezetőgárdájának tagjai arról szóltak, hogy a jövőre negyvenedik évfordulóját ünneplő kiskunsági szénhidrogénkutatás az idén sikeres beruházás végére tesz pontot; nemsokára átadják a szanki dúsítóüzemet. A 3,5 milliárd forintos teljes beruházás segítségével a ma a Kiskunságban felmért 19 milliárd köbméter kitermelhető földgáz — melynek eddig mintegy hatvan százalékát termelték ki — megmaradó része feljavított minőségben juthat majd el a felhasználókhoz. Ugyanakkor a tervezés időszaka tart még a másik nagy beruházás• A szanki földgázüzem, amely a dúsítóval bővül. (Fotó: PN-archív) nál, a zsanai föld alatti gáztároló létesítésénél. Ez egy nyolcmilliárd foritos — világbanki hitelből készülő — beruházást jelent. Az előzetes tervek szerint 1996-ban a zsanai északi mező alkalmas lesz mintegy 600 millió köbméter földgáz fogadására, mellyel megoldhatóvá válik a szezonon kívüli importszénhidrogén fogadása. Gránáteső Mostarra A dél-boszniai Mostarban tegnapra virradóra is utcai harcok voltak, s a horvát tüzérség csaknem négyezer gránátot lőtt ki a muzulmán városrészre. A szarajevói rádió jelentése szerint Mostarban tucatjával hevernek a halottak az utcákon, s rengeteg a sebesült. A horvát védelmi tanács csak any- nyit közölt, hogy öt horvát katona vesztette életét. A tűzszüneti tárgyalások kedd este ismét kudarcot vallottak, s a horvátok válasz nélkül hagyták a muzulmán felhívást a helyzet rendezésére és a muzulmán—hprvát kapcsolatok tisztázására. Újabb hírek szerint a mostari és környékbeli muzulmánokat egy gyárépületben tartják fogságban. SZOMBATTÓL MEGNŐ A BÜNTETÉS Többet fizet az autós Többe kerül május 15-étől a közlekedési szabálysértés. A módosult díjtételek: a korábban ezer- forintos bírságból ezentúl ötezer lesz, a háromezerből tízezer, az ötezerből húszezer, a tízből harmincezer, a húszezerből pedig ötvenezer. Ezek persze, a maximumok. A kiszabható helyszíni bírság ezzel párhuzamosan a négyszeresére, ötszáz forintról kettőezer forintra emelkedik szombattól. Az intézkedéstől a rendőrök a közúti közlekedési fegyelem javulását várják. Példának okáért az ittas vezetésért kiszabható büntetés felső határa 30 ezer forintra változik. A kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás befizetésének elmulasztása 30 ezer, az engedély nélküli vezetés 20 ezer, az üzemképtelen kormány- és fékberendezés 20 ezer, az áthaladási elsőbbségre vonatkozó szabályok megszegése 20 ezer, a sebesség jelentős túllépése 30 ezer, míg a vasúti átjárón áthaladás szabályainak a megszegése, azaz a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása 30 ezer forintba is kerülhet. De például a szabálytalan parkolás büntetési tételének felső határa is 20 ezer forintra rúghat a jövőben. A kiemelt szabálysértéseknél — mint például az ittas vezetés, vagy a sérülést okozó baleset — ezen túlmenően, a járművezetői engedély továbbra is visszavonható. Ennek eljárási szabályai természetesen nem változtak. Szombattól a helyszíni bírság akár kétezer forint is lehet. (PN-archív) • Ki tudja miféle fegyverek kerülnek át a határon háborúzó déli szomszédunktól? nincs mód, de jogszabály sem, hogy mindenkit totális vizsgálatnak vessünk alá. De hát, hogy is nézne ki, ha minden utast levetkőztetnénk és