Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-20 / 66. szám

1993. március ?0., 5. oldal HÉT VÉGI MAGAZIN Egy kis terefere Szabó Magdával A randevút otthonában beszél­tük meg, de az utcán várt. Elkés­tem, rosszkor jöttem? — ijedtem meg. — Dehogy .. . Csak megígértem az orvosoknak, hogy mindennap sétálok egy kicsit. Azt mondják, szüksége van rá a szervezetemnek. Gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal. Szabó Magda (76) olyan házban lakik, amelynek falán emléktábla van. A márványba vésett sorok Szobotka Tibor író, irodalomtör­ténész alakját idézik. A pár éve elhunyt, de máig is jelen lévő, fe­lejthetetlen férj emlékét. Róla azonban most nem beszélünk. Ahogy hallgatólagos megállapo­dás alapján nem beszélünk iroda­lomról sem. „Csak” tereferélünk: — Valamikor nagyon jó tornász voltam. Különösen talajon és sze­ren. Olyan dolgokat produkáltam szőnyegen, kötélen, bordásfalon, hogy azt mondták, gumiból van­nak a csontjaim. Ma is közel áll a szívemhez a torna, szívesen nézem a közvetítéseket. Ilyenkor mindig arra gondolok: mi mindenre képes az ember?! S eszembe jut, hogy egyik kezünkben ott az istenadta lehetőség, az atom, amely megold­hatná a világ rengeteg problémáját — a másikban az atomfegyver, amely maga a vég, a pusztulás. Ki tudja, melyik kezünket használ­juk? — Mondják, az írók örök kí­váncsiak. Szabó Magda mit szeret­ne megtudni? — Nagyon szeretnék kicsit be­kukucskálni a jövő századba. Saj­nos, nem lehetek sem részese, sem formálója. — Sajnálja, hogy a XX. század­ba született? — Jaj, dehogy! Szeretem ezt a szörnyeteg századot, ami egyszerre gyönyörű és borzasztó. Boldog va­gyok, hogy akkor élhettem, ami­kor már volt-van tévé és rádió, amikor vannak mindenféle csodá­latos szerkezetek. Anyám és Szo­botka ha csak közelébe mentek va­lamilyen elektromos holminak, az egész utcában rövidzárlat lett. De akkor jöttem én és megcsináltam, amit elrontottak. — Ilyen ügyes kezű? — Kivéve ha kézimunkáról van szó. Abból fel voltam mentve egy életre . .. Egyébként semmi olyas­mit nem tudok, amit egy normális nőnek illik tudnia. Ha egy percnél több időt töltök a konyhában, biz­tos, hogy eltörök, kiöntök, oda­égetek valamit. Ilyenkor a szom­szédok ártatlanul meg is kérdezik: mi van, Magdus, főztél? Legjob­ban autózni, repülni és gépekkel babrálni szeretek. — Mondják, hogy zárkózott, magának való . . . Nem szereti az embereket? — Ilyesmit, azt hiszem, senki nem mondhat. Én éppen abban a hitben élek, hogy ahogy én szere­tem az embereket, úgy szeretnek ők is engem. Talán az lehet megté­vesztő, hogy mindig sietek, nincs időm sokat csacsogni, cukrászdá­ba járni. De ha látom, hogy valaki­nek valamiért nehéz a szive, akkor mindig van időm számára. Tu­dom, sokszor kell valaki, akinek kipanaszkodhatja magát az ember. S ilyenkor vállalom azt, hogy hall­gatok . .. Ferenczy Europress Feltámadt az ABBA Újra itt vannak a régi sztárok. A Boney M már feltámadt, nem­rég a Friderikusz-showban fel is lépett a megfiatalodott slágercsa­pat. Most az ABBA-n a sor. Ta­valy nagy sikerű paródiával rob­bant be az Erasure-duó, Budapes­ten is felléptek. Akár ezt nevezhet­jük az egykori svéd sikerzenekar ismételt befutásának, hiszen máris rájuk irányult a figyelem. Megle­het, jó üzlet is rejtőzik a régi slágerek újbóli kiadásában, hiszen nosztalgiázni mindig fogunk. És az ABBA jó néhány fülbemászó dallamról gondoskodott. Csak né­hány: Dancing Queen, Mamma Mia, S. O. S., Fernando, Money, Money, Money, Chiquitita, Water­loo. Ezúttal tizennyolc nóta szere­pel egy válogatásalbumon, mely­nek címe: ABBA Gold. Itthoni forgalmazója a PolyGram. Azt hallottuk, az egykori abbá- sok nem is beszélnek egymással, arról szó sem lehet, hogy újra összeálljanak. Nos, szerintünk a dollármilliók könnyen enyhítik a kemény szíveket, és akár fogad­nánk is abban, hogy a sztárok egyszer még ismét rivaldafénybe • Az ABBA. Egykor házastársak voltak, régen különváltak útjaik. (PN-repró) állnak és fürödnek a fényben, az . újbóli sikerben. Amint azt is zen- gedezik, hogy a három élő Beat­les- tag sem zárkózik el a mai bu­liktól. Itthoni példával élve: Ré­vész Sándor sokáig ellenállt a Pi- raww-nosztalgiakoncertnek, de mégis meggyőzték. Az ABBA lemezen már feltá­madt. Várjuk a folytatást! (borz) Tucatnyi szerető, kokain és alkohol Liza Minnelli, a tragikusan el­hunyt Judy Garland és a filmren­dező Vincente Minnelli leánya egy tucat szeretőt tart, kokain- és alko­holfüggőségben szenved és ott sze­rez szexuális gyönyört, ahol csak lehet. Legalábbis ezt állítja az USA-ban most kiadott életrajzi könyvében, amely a „Born a Star” (Csillag született) címet viseli, egy­szerre utalva ezzel Judy Garland egykori nagy sikerű filmjére és Li­za családi kapcsolataira. Wendy Leigh nevükön nevezi Liza jelentősebb szeretőit, a fekete bőrű táncost Ben Wereent, a szí­nész Peter Sellerst és Desi Amazt, a balett-táncos fenomén Michail Barisnyikovöt, a filmrendező­koreográfus Bob Fosse-t és Martin Scorsese-t. Liza Minnelli kábítószer-élveze­te a „Cabaret” című filmmusical készítésénél derült ki, amikor a fel­vételeket csakis kokainos állapot­ban volt képes eljátszani. A tablet­tákat egy homoszexuális, később AIDS-ben elhunyt, ismert jelmez- tervezőtől, Halstontól szerezte be. Liza még akkor sem tudott lemon­dani a szenvedélyéről, amikor any­ja a szeme láttára ment tönkre ha­sonló betegségben. Wendy Leigh szerint „Liza már génjeiben örökölte az exhibicioniz­musra való hajlamot”. A szerző szemtanúkra hivatkozva meséli el, ahogyan a Garland lány és a ze­nész Rex Kramer a New York-i Concord Hotel bárjának mosdójá­ban szeretkezett. Éiza Minnelli a ’70-es években a homoszexuálisok táncklubjának, a „Flamingó”-nak gyakori vendége volt és ott névte­len klubtagok részvételével „min­denféle vad és válogatás nélküli játékban vett részt”. A könyv harmadik fejezetében már arról ír a szerző, hogy Liza gyakori ápoltja volt a Betty Ford és a Hazelden klinikáknak, majd a Névtelen Alkoholisták Egyesületé­nek tagjaként igyekezett leszokni alkoholizmusáról. A „Cabaret”-ért Oscar-díjat ka­pott Liza Minnelli, a könyv kap­csán így nyilatkozott: „Az utóbbi években sokat írtak rólam. A leg- többnyire igazat.” Az örök Bánk ezermesterkedik Budapest tel­jes panorámája föltárul a Már- tonhegy tete­jén, ahol min­den idők leg­jobb Bánk bán­ja, Simándy Jó­zsef lakik. A csöngetésre hatalmas ko­mondor jelenik meg a kertka- punál. Bende­gúz — Judit asszony csitító szavára — be­enged ugyan, de szorosan a nyomomban van, míg föl nem nyílik a ház ajtaja. Szó sincs protokol­láris fogadta­tásról, a szép zengésű hang tréfás szabó- dással üdvözöl. — Nem va­gyok már éne­kes, 76 éves ko­romban mit akartok tőlem?! Inkább meg­mutatom, mi­ket csinálok mostaná­• Hangszalagra, kézre vigyázzon, művész úr! ban . . . Nézd, szekrényt építek. Látod, hogyan munkáltam meg a fát? Sima, mint a selyem. Ide kerül­nek a polcok, ez itt a hátlap. Meg­mutatom, hol lesz a helye. Fenn az emeleten van az én külön kis rezi­denciám. A szoba melletti gardró­bot én csináltam, meg a fürdőszo­bát is . . . Leülni, beszélgetni csak az ezer­mester büszkeségeinek megtekin­tése után lehet. Felidézem, hogy pár hete a Kongresszusi Központ­ból sugárzott tévéközvetítésben Anyegin Lenszkij-áriáját Simándy József énekelte. Hangja ugyanúgy szárnyalt mint. régen ... — Óóh, azt vagy fél éve vették föl. Akkor bizony nagyon komo­lyan készültem rá. Nem engedhe­tem meg magamnak, hogy gyön­gébb színvonalon produkáljak, mint amit megszoktak tőlem. Vagy jót, vagy semmit! Hirtelen belevág: Hazám, ha­zám, te mindenem ... Teljes hang­erővel, fényesen, tisztán zeng te­norja, de a zenei mondat végén abbamarad az ária. — Hála Istennek, nem panasz- kodhatom, valami még maradt a hangomból. De ugyan mit akarjak még — közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez? Amit kellett, azt már letettem az asztalra. Már nem éneklek. Befejeztem. Előkerülnek a hosszú, csodá­latos pálya emlékei, a barátok­tól, tisztelőktől kapott emléktár­gyak. S a falakon ott vannak a szerepképek, köztük is talán a legsikeresebb: Szegvári Károly olajportréja Simándy-Bánkról. — Már nem hiányzik a szín­pad. Különben is: dolgozom. Bádogos, asztalos, kőműves va­gyok egy személyben. És persze sokat olvasok. Most éppen Tolsztojt — egész jó író, nem? Hatalmasat nevet, aztán foly­tatja: — Zenét aránylag ritkán hall­gatok. Domingót — őt nagyon szeretem. Kivált, mióta láttam, hogy a mexikói földrengésnél hogyan segített honfitársainak. S mikor Barcelonában az olim­piai himnuszt énekelte! Talán olyan lehetett, mint mikor én a Psalmus Hungaricust énekelhet­tem. Még ma is hálát adok a Jó­istennek, hogy tehetséggel áldott meg, s ebből valamit meg tud­tam mutatni az embereknek . . . László Zsuzsa SZÍN-FOLT TOLNAI MIKLÓSNAK NEM AKARTUK ELHINNI: Megtámadták az utcán? — Pedig igaz! Sok szerepet elját­szottam már színészi pályám, so­rán, éppen Kecskeméten, a Kato­na József Színházban is. Néha azonban az élet produkál különös helyzeteket. A Nemzeti Színház­ban a Don Carlosban léptem fel, az előadás után taxival mentem haza a Fehérvári- úton lévő laká­somba. Arrafelé igencsak sötét van, ráadásul a közeli sikátorok a helyi piacra vezetnek. Amúgy a há­zunkban sokféle ember lakik, cigá­nyok, de még kínaiak is. Nem ve­lük gyűlt meg a bajom.-— Hanem ? — Már majdnem hazaértem éj­jel fél egy körül, amikor a bejárat előtt harminc méterre három su- hanc felszólított, azonnal adjam át a táskámat és a pénzemet. Jól van, mondogattam a fiataloknak, akik összesen nem lehettek hatvanesz­tendősek. Szóhoz sem nagyon ju­tottam, amikor már az egyik fiú kesztyűs kézzel — benne boxer! — ide vágott. Azonnal kiköptem négy fogamat. — Volt önnél pénz? — A táskám szúrhatott szemet, mindig válltáskával, farmerban, könnyű öltözékben járok. A far­zsebemben viszont ott lapult a pénztárcám, benne négyezer fo­rinttal. így hát nem jártak ered­ménnyel a támadóim. A következő ütést pedig nem vártam meg, ak­cióba léptem én is. Az egyik fiú spicces cipőjével a bordámba rú­gott, három azonnal elrepedt. A földre estem. Attól tartottam, agyonrugdosnak. Egyetlen egy ab­lak nem nyílt ki a környéken. Elő­kaptam a bicskámat, melyen csa­varhúzótól a sörnyitóig minden van. Kinyitottam a rajta lévő kis- kést — balkezes vagyok — és az egyik támadóm orrát megsértet­tem vele. Azután ordibáltam: Megöllek benneteket! Nos, ez ha­tással volt rájuk, mert megijedtek és elszaladtak. — Mihez kezdett ezután ? — Elvánszorogtam a ház kapu­jáig, vérzett a szám. Azután annak rendje-módja szerint látleletet ve­tettem fel az orvosomnál, majd fel­jelentést tettem a rendőrségen is­meretlen tettesek ellen. Sokat nem remélek . . . Viselem a támadás kö­vetkezményeit. Már megcsináltat­tam a fogaimat, összesen kilenctől kellett megválnom, mire pótlások­kal visszanyertem a „régi” moso­lyom. A baj nem jár egyedül, köz­ben csonthártyagyulladást kap­tam. — Meggyógyult? — A színész nem lehet beteg. A Don Carlosban és a Noszty íjú esete Tóth Marival című darabban játszom. Igyekszem elfelejteni a ve­lem történteket. —- Kecskemétet viszont nem fe­lejti el... — Persze, hogy nem. Mindig szívesen gondolok vissza az ott töl­tött évadomra, hiszen jelentős sze­repeket kaptam. Kétszer is a kecs­keméti színházhoz kötött a szerző­désem, először 1972 és 1974 kö­zött, majd 1980-tól 1982-ig játszot­tam a hírős város Színpadán. Szí­vesen visszaemlékszem a Savona­rola és társai, a Troilus és Cressi- da, a Heilbronni Katica cimű da­rabokra. És a remek kollégákra, köztük Szakács Eszterre, Major Palira, Fekete Tibire. Romantikus és kellemes élet volt ott, csak egy­mással, a produkciókkal foglal­koztunk. Mindenre jutott idő. — Az imént elmesélte legutóbbi „sztoriját". Kecskeméten nem tör­tént emlékezetes eset? — Verésre gondol? Nem emlék­szem ilyesmire. Ám a színészklub­ban mindig előfordult valamilyen mókás dolog. Az igazi jó történe­tek Radó Vili bácsihoz kötődnek. Szegény Lakky Jóska — Isten nyu­gosztalja — A revizorban a tanító- mestert játszotta, araikor is három perc alatt meg kellett ennie egy szivart a jelenetben. Életében nem dohányzott, így hát a rendező az iménti megoldást találta ki neki. Nos, azt a három percet nem lehe­tett kihagyni, mi is végignéztük a színfalak mögül a nagy jelenetet. Egyszerűen zseniális volt. — Mikor járt mifelénk? — Elég régen. Azt tervezem, hogy a közeljövőben ellátogatok a kecskeméti színházba. Tudja, nem árt néha nosztalgiázni. Borzák Tibor A TARTALOMBÓL Az álom és emlékezet 6. oldal Furnér­simogatás 6. oldal A Parkinson- kór ellen 6. oldal Frizura­ötletek tavaszra 7. oldal Sóból is megárt a sok 7. oldal A márciusi rejtvény­' • Hogyan bánjunk a tejjel? 7. oldal LELKI POSTA Apai gyász Az öregember többször is bo­csánatot kért az autóbuszon, amiért megszólított. Látszott rajta, hogy ritkán elegyedik ide­genekkel szóba, de meghatotta, hogy azonnal csináltunk neki helyet arra a pár kilométerre, amit együtt utaztunk. Afelől ér­deklődött, hogy az ölembe vett kisgyermek egyetlen-e a család­ban. Amikor megtudta, hogy van testvére is, valamiféle meg­nyugvást véltem hangjából ki­hallani. Tudja, nekünk is volt két fi­unk. Mindkettő már halott. Csak mi maradtunk ketten a mamával. Itt lakunk Bócsán, közvetlenül az imaház mellett. Nem panaszkodunk, megva­gyunk. Csak nagyon egyedül. Pesten él egy unokánk, de azt hiába kértük, viselje gondunkat. Neki ott van állása, fakása, csa­ládja, hogyan is vállalhatna ben­nünket. így meg, hogy a fiúk sincsenek már, végképpen elszo­morító magunknak lenni... Nem volt idő érdeklődni, mi­ként távoztak oly korán az élet­ből az öreg fiai, akiket bizonyá­ra azzal a gondolattal is nevelt, hogy időskorára majdan táma­szai lesznek. Lehet, ha hosszabb az út, nem ilyen drámaian emlé­kezetes számomra sem a talál­kozás. Sok a magányos ember, akinek még egy villanásnyi „ki- beszélés” is enyhít lelke fájdal­mán. Az idős azonban a ritkán megnyilatkozók közé tartozhat, hisz még a búcsúzás előtt is többször engedelmet kért a za­varásért. Elnéztem, ahogy apró alakja eltűnt az ésti szürkületben. Lát­tam előrehajlott vállait, amelye­ken évtizedek óta hurcolja gyá­szát. Szerettem volna valami biztatóval útjára engedni, de nem jutott semmi sem eszembe. Gyermeket eltemetni, egy életre gyászt borít a lélekre, nem sok szó marad a vigasztaláshoz. Ta­lán csak az, amit az öreg mon­dott: majd a Jóisten ... Hogy mire gondolt? Arra-e, hogy oldja meg az ő életük nagy baját is? Arra, hogy nekik már csak ennyi maradt?" Áldja meg őket! Nagy Mária magazin díjazottjai 7. oldal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents